Cím: 55 km
Címkék:
Blog Beljegyzés: Normal 0 21 Gejza bácsi:D ez alkalommal egy három napos gyalogtúrára invitált és ezúttal időben, két héttel előtte szólt, így kedvem és időm is volt elmenni másodmagammal. Már olyan rég írtam beszámolót bármely túrámról, így most megpróbálkozom, de be kell vallanom, hogy mivel nem voltam túravezető és egyáltalán térkép sem volt nálam, így lehet, hogy nem minden helynévre emlékszem, de majd a többiek kijavítanak.:D Először is kezdem azzal, hogy írtam a "Géza napi túra a Pilisben" kiírásához hozzászólást utólag, egy kis köszönőlevelet, ami után rájöttem, hogy teljesen felesleges volt, mert aki eddig nem ment fel, úgysem látja, aki pedig felment a túra előtt, utána már minek menne, hiszen a program már lezajlott, így senki nem olvassa Gézán kívül:D. Tehát ezt majd a blog végére bemásolom, mert most nem akarom ellőni egyik kis közbenső sztorim poénját. Kissé féltem, hogy nem leszek jó erőben, mert 20-25 km-es túrákat már tettem ugyan, de úgy még nem, hogy egymást követő három napon is majdnem ennyi távot kell megtenni. Szerencsére Gabcsival mindig a középmezőnyben, néha elől ballagtunk, tehát nem éreztem, hogy lemaradtam volna és mivel mindig jókor jött egy kis pihenés a helyi kocsmákban, ezért nem megerőltető, hanem inkább élvezetes volt a megtett 55 km. Pénteken hajnali:D 6:45-kor találkoztunk a Nyugati pályaudvaron, ahol Esztergomig váltottunk jegyet. A desiro vonat megint csak hozta a megszokott jó kis színvonalat. Olyan tiszta és rendezett ez a kis vonat, bárcsak ilyen lenne a többi is Magyarországon. A vonaton töltött út elég volt ahhoz, hogy mindenki elintézze saját dolgát, reggelizzen, aludjon és kiderült, hogy nem fogunk unatkozni, ugyanis vannak nagy sztoris, jó humorú emberek a csoportban. Már reggel ragyogó napsütés fogadott Esztergomban minket. Tényleg Istennek még meg sem köszöntem, hogy nem szakajtotta ránk az eget és ilyen szépséges időnk volt. A pályaudvarról kilencen indultunk, majd felvettük Lacit Solymáron, amikor is rádöbbentem, hogy milyen okoska vagyok, hogy Hidegkútról nem arra indultunk és keltünk egy órával később, hanem inkább bemásztunk a Nyugatihoz, ahova egy óra az út. Ahogy megérkeztünk Esztergomba, találkoztunk még két lánnyal, így már tizenegyre nőtt a létszám. Mivel a túra másik neve Haláltúra volt, így kénytelenek voltunk bizonyos helyeket meglátogatni, ahol egy-egy ember emlékezetes paradicsomba meneteléről kaptunk információt, de ne értsétek félre, ez nem jelentett nyomott hangulatot, inkább érdekesnek mondanám a kis történeteket. Első utunk Enyedi halálához vezetett és már amennyire jól emlékszem, Enyedi és Krieger szomszédok voltak, ott laktak az erdő szélén, Krieger nagyon erőszakos ember hírében állt, a felesége pedig állítólag mindig Enyedihez ment vigasztalásul, amikor Kriegertől kapott otthon, így végül Krieger féltékenységből megölte Enyedit, ezért állítottak neki emléket. Ezután haladtunk tovább és miután délután három csapattag, egy rövidebb úton Pilisszentlélek irányába, ahol egyébként rajtuk kívül egy lélek nem járt, míg mi megnéztük a Hirsch ormot, majd haladtunk tovább, hogy kiszabadítsuk túratársainkat a helyi kocsmából:D, útközben viszont még vethettünk egy pillantást a Cseh halálára, melynek rövid története az, hogy egy cseh katona áttévedt a mi kis hazánkba repülővel, de sajnos annak letört a farka (na ebben most nem vagyok biztos J ), így nem tudott leszállni, hanem a földbe csapódott. Pilisszentlélekkel kapcsolatban mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy nem mindegy milyen a kiszolgálás, hiszen akartunk venni egy üveg bort estére, elmentünk a kocsmából a boltba, ahol közölték, hogy bort inkább vegyünk a szomszédos (másik) kocsmában, majd átmentünk oda is, ahol a néni bájos modorából le lehetett szűrni, hogy baromira nem akarnak nekünk még kannás bort sem adni. Egyébként meg a helyi boltról annyit, hogy még zsömlét sem lehet kapni, nem hogy bort… Tehát inkább visszamentünk a kicsit pityókás saját kocsmáros bácsinkhoz, aki ugyan homályos szemekkel, de szívesen adta át az Áldomásra hallgató borszerű, műanyag üveges:D borocskát és még helyi karsztvízzel is kiszolgált minket. Ezek után következett azt hiszem a nap neheze, amikor is 3 km hosszan kellett felfelé menetelnünk, de a végén ott várt minket az áhított Feketehegyi Túristaház, ahol nagyon finom bablevessel és forralt borral fogadtak minket, valamint a bácsi felvilágosított, hogy francia fürdőszoba vár minket az emeleten, vagyis Lavoár:D… Itt mindenképpen el kell mesélnem, hogy Laci (aki ugye vegetáriánus) megkérdezte a bableves elfogyasztása után, hogy ki kéri a húsokat, amiket kiválogatott, de mivel nem jelentkezett senki, gondolta visszadobja a lábasba, így felemelt egy kanállal és belecsobbantotta a lábasba, amiben a FORRALT BOR volt. Jó nagyot is csobbant, ami furcsa volt, mert a bablevesnek addigra már az összes levét elfogyasztottuk. Ez a húsos forralt borunk kis története. Második nap tulajdonképpen halálmentes volt:D. Két lánnyal Klastrompusztán találkoztunk elvileg, így sietni kellett, tehát 8ra már mindenkinek indulásra készen kellett állnia. Gyorsan megreggeliztünk és indultunk is. Ahogy haladtunk arrafelé, érdekes módon már az erdőben kereszteztük egymás útját a lányokkal, de Klastrompusztán azért meglátogattuk a helyi kocsmát, ahova nem sokkal nyitás előtt érkeztünk, de természetesen nagyon szívélyesen fogadtak minket, így berendezésben látható ízlésficamot ellensúlyozta a vendéglátás. Fontos pontként a pálos rendi (egyetlen magyarok által alapított rend – ezt Gábortól tudom) kolostor romját említeném meg, valamint a sziklaszínházat, ahol egy gyönyörű fehér kövekből kirakott kápolna látható. Egyébként, ha itt megkérdezte volna valaki, hogy hol vagyok, nem biztos, hogy tudtam volna válaszolni. Az idefelé vezető úton már kicsit meggyűlt a dolgunk a sárral. Ott már örültem, hogy felvettem a kamáslim. Még szerencse, hogy Géza nem mindig ragaszkodik a kijelölt utakhoz, így a bokrokon keresztül haladva, találtunk egy másik, nem annyira dagonyás utat. Kétszer is volt ezen a napon dezsávűű (elnézést, nem beszélek franciául) érzésem, mert az első túlélőtúrámat a Pilisben teljesítettem, aminek egyes pontjait most is kereszteztük, pl. a Janda Vilmos Túristaház személyében vagy tárgyában:D… Ja és állítólag azért nem aludtunk itt, mert nagyon dohos a felső szint J . Szerencsére az éjszakát nem itt kellett töltenünk, hanem a Kőhegyi Menedékházban, ahova már csak 11-en érkeztünk sajnos, mert Zsuzsi térde nem bírta a kiképzést és sajnos abba kellett hagyniuk a túrát. Ez a hely tényleg olyan, mint egy mesebeli kis házikó, ahol még az órán is madarak vannak a számok helyett, a szobákat pedig nem megszámozták, hanem gyümölcsök segítségével lehet ezeket megkülönböztetni, mi pl. a Szilva szobában voltunk. Rengeteg érdekes újság várja az olvasni vagy képeket nézegetni vágyókat, pl. National Geographic vagy Földgömb. Az este folyamán itt finom paprikás krumplit kaptunk végül a káposzta leves helyett, amire Gabcsi azt mondta a nap folyamán, hogy: „Az rendben van, hogy nappal fingatnak minket, de hogy éjszaka is.” Mindezt az előző napi bableves/főzelék és a szombati előrejelzett káposztaleves tudatában…:D Ezen a napon teknősös társasjátékkal játszottunk, míg pénteken Betűdominoztunk. Mindkét este nagyon jó hangulatban telt egyébként. Harmadik napunk volt talán legizgalmasabb abból a szempontból, hogy ezen a napon gyalogoltunk a legtöbbet jelöletlen utakon, árkon, bokron, susnyáson át, ami szerintem izgalmassá tette a túrát. Első ízben megtekintettük a Vasas-szakadékot, ami egy hasadás következtében alakult ki és csudaszép. Nézzétek meg a képeim között, talán az adja vissza a legjobban az élményt. Később feljutottunk a Kőrösi Csoma Sándor Emlékműhöz, ahonnan gyönyörű kilátás tárult elénk. Nekem talán ezek a képek tetszettek a legjobban és ami nagyon érdekes, hogy a három nap alatt mintha három féle évszak fogadott volna minket, néhol több centis hóval, néhol pedig gyöngyörű sárgás barnás színekkel. Pilisszentlászlón a csapat nagy része úgy döntött, hogy felszáll a buszra és hazatér, míg mi öten még Leányfalu felé vettük az irányt és lenyomtuk utsó kb. 10 km-ünket. Először elgondolkoztam, de végül ezt sem bántam meg, mint ahogy elmondhatom az egész hétvégéről, hogy régen kirándultam ennyit és töltöttem ilyen vidáman, hasznosan a hétvégémet. Másnak is előszeretettel ajánlom:D… Itt pedig az ígért bejegyzés: „Kedves Géza! Végül én részt vettem másodmagammal, ami gondolom feltűnt neked is, tehát a nem jelen levőknek írom, hogy sajnálhatják... Ez volt eddigi túráim egyik legélvezetesebbje, amit külön feldobott Szandi hihetetlen utazási beszámolói és egyéb bevállalásai, Noémi kedvessége, Bianka jó tanácsai a túrafelszereléssel és Tschibo-val kapcsolatban, az esztergomi lányok gyors beszéde, Laci (Lombrágó, ahogy a haverok mondták) husijainak a vörösborba landolása, Fabríciusz Laci beszámolója a családi bújócskáról és egyéb dolgokról, Gyuri szójátékai, Zsolt bringás beszámolója, Feri hihetetlen történetei, amik vagy igazak vagy nem:D, Gabcsi egész lénye (legalábbis számomra mindenképpen) és Géza történelmi tudása, beszámolói, hozzáfűzései minden témában... Köszönöm mindenkinek a jó társaságot és Gézának a felejthetetlen túrát, pláne úgy, hogy szegény előtte három hétig betegeskedett!”
TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link