Cím: Másnapos túrabejárás
Címkék:
Blog Beljegyzés: Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 st1\:*{behavior:url(#ieooui) } /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} Másnapos túrabejárás A jó múltkorában hirdettem egy Zemplén-hegységbeli várnézegetős hétvégi túrát. (Időpont 2011.05.20-21-22.) Aki ismer, az tudhatja, hogy sose vezetek olyan túrát – vagy legalábbis nagyobb távolságra, csapattal – ahol még nem jártam. Ezért aztán természetesen ezt az útvonalat is be akartam járni. Kicsit ugyan megsűrűsödtek az elfoglaltságok mostanában, amik miatt mindössze ez a hétvége vált alkalmassá arra, hogy elképzelésemet végrehajtsam. Az indulást megelőző este születésnapi partyra voltam hivatalos – még egyszer Hepi Börszdéj Nikol!!! -, ami előrevetítette, hogy nem fogok túl sokat aludni, illetve nem leszek annyira nagyon csúcs formában. Nos, sejtésem be is igazolódott, mivel az a néhány pohárka tequila és a kísérői komolyan befolyásolták egyensúlyozási képességeimet hazafelé. Még szerencse, hogy viszonylag szélesek az utcák a környékünkön… No, lényeg, hogy a hazavezető utat sikerült épségben teljesíteni és fél egy körül már be is estem az ágyikóba. Ébresztő fél 6-kor, indulás 6 körül. A felszerelésemet természetesen már jó előre összekészítettem, így már csak bele kellett ugrani a ruhába, no meg a hátizsák szíjaiba és uzsgyí! Ez tartott egészen a villamos megállóig, ahol csak nem akart feltűnni a nagy sárga hernyó. Végül aztán mégiscsak a vonaton ültem, még idejében az indulás előtt. Sárospatakig az út jobbára eseménytelen volt, mindössze a heveny fejfájásomról és a háborgó gyomromról kellett gondoskodnom, előbbiről némi szundikálással, utóbbiról pedig mély levegővételekkel, a kritikus pillanatokban… Miskolcot elhagyva egyre melegedő időjárásban volt részem, ami tartott egészen a leszállás pillanatáig. Sárospatak előtt néhány megállóval kicsit csodálkoztam, amikor a felszálló utastársak nagykabátban, dideregve bújtak az ülésekhez a fülkében és szibériai körülményekről beszélgettek, már, ami a kinti hőmérsékletet illette. Aztán leszállás után mindezeket magam is megtapasztaltam, rögtön fel is ugrott rám a softshellem alá még egy polár pulcsi is. Brrr! Az indulást megelőzően a rövid készülődés közepette gyorsan bekaptam két csokis nápolyit, hogy valami energiához jussak, mert hát komoly túra állt előttem. Sárospatakról kifelé két turista jelzés visz a hegyek irányába. Mivel az egyiket már bekötött szemmel is végig tudnám járni, gondoltam most a másik úton indulok el. Rosszul tettem. Egyrészt az útvonal elvisz egy olyan kapu előtt, amit egy helyi lakos négylábú olyan mértékben leamortizált, hogy a nagy buksi feje simán kifér a réseken, másrészt az ember feje magasságáig fel tud ugrani és röptében tudja csattogtatni a fogazatát. Mindezekre akkor döbbentem rá, amikor a kerítés mellett a járdán haladva egyszer csak a fejemtől 20 centire üvöltve és nyálát fröcsögtetve megpróbálta leharapni a buksimat… mit mondjak, majdnem rám tört a sikítófrász, de legalábbis nyomdafestéket nem tűrő szavak hagyták egy ajkaimat, miután kb 4 métert ugrottam az úttest irányába, a nem csekély súlyú hátizsákommal együtt. (Egy kis adalék, annak, akit esetleg érdekel a dolog, már ami a hátamon cipelt súly mértékét illeti. Beszereztünk otthonra egy mérleget és miután hazaértem lemértem a tömegemet. Jelentem a mérleg felszerelésestől, mindenestül 103 kilót mutatott, amiből a hátizsák és tartalma volt 16 kiló, a ruházatom és a magamon tartott tárgyak pediglen 4 kilót nyomtak. Szóval ez a nap is jó kis edzés volt a nyári gerinctúrát illetően…). A másik negatívuma az útvonalnak a viszonylagos girbe-gurbasága, ahogy a várost övező telkek és kőbányák és szabadidő parkok között vezet. Tehát nem erre fogunk majd menni. Miután a nehezen járható övezetet elhagytam beértem a Hercegkút fölé magasodó Gomboshegy alatti útra, ahol esemény nélkül haladtam a falu felé, majd tovább fel az első pihenőhely felé a Pogánykútig. Remélem Steve67 túratársunk betartja ígéretét és valóban lekaszáltatja a pihenő területét, mert jelenleg igen csak gazos és szemetes. Pedig nekünk ott kell majd egy rövidet hunynunk, mielőtt továbbindulunk a nagyobb kihívást rejtő útvonalunkon. Sárospatak-Pogánykút kb. 2 óra és 6 km. Éjszaka, mikor majd arra járunk, gyakorlatilag nulla látnivalóval könnyedén teljesíthető táv. Nos, a Pogánykúton lázas felszerelés átrendezésbe kezdtem, mivel a keletről érkező egyre sötétebb fellegek nem sok jót ígértek és a zsákom igyekeztem volna megóvni mindenféle esőtől. Közben persze falatoztam is, fotóztam is. Mintegy óra múlva indultam tovább egyre gonoszabban emelkedő meredek útvonalon, ami a gerincet követően átváltott kb. 20 %-os mértékű lejtőbe. Aztán pedig következett egyik kedvenc útszakaszom, mely egy fiatal tölgyesen vezet keresztül, ahol a fej magasságban burjánzó lombok takarásától semmit nem lehet látni, az utat a lábunk alatt is mindössze sejteni. Eltévedni persze nem lehet, mivel ha nem az úton halad az ember gyereke, akkor tömör növényfal állja útját. A dzsungelen áthatolva rövidesen útkereszteződés következik, ahol le lehet térni a darnói apátság romjai felé. Azt hiszem, ezt sem fogjuk a túrán abszolválni, mivel a romok mindössze néhány a talaj szintjével azonos magasságban lévő körbeásott kőrakásból állnak, ráadásul az odavezető utat valami „jótét” lélek boronával vagy tárcsával kicsit megdolgozta, így kvázi járhatatlan, bár nem teljesen. Magam persze azért elmentem odáig és mivel nem akartam a már említett pocsék úton visszakutyagolni, inkább megmásztam a mellettem emelkedő hegyoldalt. Nem semmi szakasz volt, de a tetejére felérve jóleső fáradtságot könyvelhettem el magamban. A gerincről tovább haladva erdészeti utak labirintusába kerültem, majd a helyes utat rövidesen meglelvén megkezdtem a nyomulást a Komlóska település felett magasodó Pusztavár hegye irányába. A helyes út eléréséhez szükség volt több crosoveres szakasz beiktatására is, mivel az áhított útvonal jó néhány szinvonallal lejjebb kezdődött, mint ahol magam voltam. Kisebb fajta problémát okozott, mikor az erdőből alá akartam ereszkedni álmaim útjára, hogy az erdő szintje mintegy két méterrel magasabban végződött az úténál, ezért kisebb fákba kapaszkodva kellett leengednem magamat. Mindössze annyi volt a probléma, hogy az erre alkalmas fácskák mindezen szándékomat hosszú és hegyes tüskékkel igyekeztek meghiúsítani. Nos, ez nem sikerült, viszont a próbálkozásaik okoztak néhány véres szúrásnyomot a tenyeremen… Leérve az útra hamarosan fakitermelésre figyelmeztető feliratokba, majd egy tarvágásra bukkantam. Ezen a ponton találkoztam az egyetlen emberrel az egész nap során, az is egy dög nagy Toyota pickupban volt, amiben egy fiatalnak éppen nem mondható úriember furikázta a „lányát” egy csendesebb erdőzug irányába… Nem sokára elértem az útbaigazító táblát, mely 90 fokos balkanyarral mutatta az utat a Pusztavár irányába. Mikor már leértem, megnéztem a GPS-t, hogy mennyi távot és szintet teljesítettem a várig és 1,3 km-t, illetve 240 m szintet mutatott. Mindezt azért tartottam így fontosnak megjegyezni, mivel ezen a rövid szakaszon felfelé haladva kb. 15-ször álltam meg pihenni és kifújni magamat… Rövid, de meredek, embert próbáló emelkedő volt, abból a fajtából, ami olyan mintha mindjárt ott lennél már a tetején, de aztán csak egy újabb kaptató következik és megint egy, és megint egy és a végén még ott van a szinte függőleges ösvény, mely a vár bejáratához kapaszkodik fel. A várhoz tanösvény vezet fel, melynek tábláiról megállapítható, hogy eleink nem sokáig használták rendeltetésszerűen az erősséget, mivel a XV-ik században már az enyészetnek indult. Mondjuk meg is tudom érteni, mert, nemhogy az ellenség, de még a védők sem tudtak odáig a meredeken feljutni… A vár egyébként jelenleg felújítás alatt áll, reparálják a falait, áskálódnak benne, mintha keresnének valamit. Viszont megéri felmenni, mert olyan pazar kilátásban szerencsélteti a vállalkozó kedvűeket a Zemplén hegyeit illetően, hogy leesik tőle az állunk. És csak állunk és állunk és bámulunk. A hegyről lefelé, hogy-hogy nem más útvonalon ereszkedtem alá, néhol nyaktörő sziklákon, de végül ott álltam a faluba vezető ösvényen. Mivel rengeteg energiát égettem el a „kis” hegymászás során úgy gondoltam megérdemlek egy finom ebédet a komlóskai Sólyomvár panzióban. Az ebéd időzítése olyan jól sikerült, hogy miközben a túrós sztrapimra vártam, odakint elkezdett szakadni az eső és elmosta az út porát, továbbá a reményeimet, már, ami az aznapi szabadban történő éjszakázásomat illette. Mikor minden csillapodott – az eső is és az éhségem is – átkutyagoltam még a következő útba eső településre, Erdőhorvátiba, majd némi telefonos segítségkérést követően a haza felé tartó lehetőségek számba vételére kerítettem sort. Tulajdonképpen, a későbbi túra szempontjából kritikus szakaszokat be tudtam járni, a továbbiak során már „csak” egy jól jelzett turista útvonalon kellett volna végig haladnom, amit majd „élesben” fogunk a résztvevőkkel együtt teljesíteni. Sajnos az eső közbeszólt a hétvégét illető terveimbe, de így hogy hazajöttem, bölcsen döntöttem, mivel egész éjszaka szakadt odakint az eső, illetve még most is esik és annyira azért nem kellett „minden áron” megcsinálni a túrát, hogy kockáztassak egy jó kis megfázást, nem beszélve az aznapi és a másnapi botorkálást a sártengerré váló hegyi utakon. Az eredeti túrahétvége kb 40-45 kilométeréből így is teljesítettem a felét, mindezt reggel 8-tól kb fél 5-ig és elmondhatom, hogy pompás helyeket láttam közben és többnyire még jól is éreztem magamat! Találkozzunk május 20-án a sárospataki vasútállomáson, hogy az egész távot és mindhárom kitűzött várat meg tudjuk hódítani! S.
TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link