TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link
Cím: 3000-es csúcsélményeim 2 -- Großglockner
Címkék:
Blog Beljegyzés: Tavaly (2011.) az egyik szeptemberi hétvégére eredetileg tátrai, majd Marmolada túrát néztem ki, de ezek egyike sem indult. Így már kezdtem aggódni, hogy túra nélkül maradok (a pihenőnapjaim és szabadságom meg volt kérve), ezért itt a Túratárs oldalon kezdtem el túrát keresni. Megpillantottam, hogy az adott napokra az egyik túraszervező cég ide a túraszervezőben kiírt egy Großglockner (3798m) csúcsmászást nagyon kedvező áron. Ezen el kezdtem gondolkodni, hogy bírnám-e, végül arra a következtetésre jutottam, hogy már túl vagyok jó néhány ferrátán, gleccseren is jártam már, 3000 m fölött is, legutóbb júliusban a Dolomitokban, így rendelkezek a szükséges előtúrákkal és még akklimatizálódva is vagyok. Így arra a határozott döntésre jutottam, hogy jelentkezek a túrára, és ezzel egy igazi kihívásra vállalkozok. Magát a programot megelőzte egy rókahegyi sziklamászás, itt próbáltam ki ez utóbbi műfajt. Másnap kora hajnalban indultunk 4-en (2 túravezető, közülük az egyik utasként) Budapestről Ausztriába a Lucknerhaus melletti parkolóhoz. Itthonról borult és időnként esős időben indultunk, de ahogy közeledtünk a cél felé, úgy egyre kevesebb lett a felhő, végül mire megérkeztünk, szinte felhőtlen lett az ég. Gyors összekészülődés után a parkolóból elindultunk a szállásunk, Stüdlhütte felé, a túratársam az egyik túravezetővel gyorsabb, én pedig a másik vezetővel kényelmesebb tempóban, nekem ugyanis fontos szempont volt, hogy nehogy kimerüljek a másnapi kemény csúcsmászás előtt és idő is volt bőven. Másnap kiderült, hogy jól gondoltam. Lucknerhütte-ig egy évvel korábbról ismerős volt az út, onnantól lett volna lehetőség a hátizsákokat lifttel felvitetni a Stüdlhütte-ig, de ezzel a lehetőséggel csak visszafele éltem, mivel egy héttel később egy erdélyi nagyhátizsákos vándortúrára készültem, így a vállamat edzeni akartam a nagy súlyhoz. A Stüdlhütte-ig jóval látványosabb út visz fel, mint a Venediger túrán a Defreggerhaus-ig, hiszen itt található szurdokvölgy is, vízesés is, valamint a Glockner is jól látható végig, tehát egy nagyon látványos magashegyi turistaútvonal, önmagában is tudom ajánlani túrának a Stüdlhütte-ig tartó szakaszt. A szállásunkról, ami természetesen matraclágerben volt, remek kilátás fogadott, távolban tisztán felismertem a Dolomitok hegyeit, ahol júliusban kétszer is jártam. Éjszaka 2801 m-en már nem jött elő olyan tünet, mint az egy évvel korábbi Venediger túrán, viszont többször felébredtem nagyon erős szomjazásra, rendszeresen fel kellett kelnem inni. Egyébként a tapasztaltabb vezetők azt állítják, hogy egy nap annyi liter folyadékot meg kell inni, ahány 1000 m magasan vagyunk. Ahogy a komolyabb magashegyi csúcsmászásoknál illik, az ébresztő kora hajnalban, jelen esetben fél 4-or történt és 4 órakor, csillagos ég alatt indultunk útnak. Hamar elértük a gleccsert, ami ilyenkor kora hajnalban még fagyott állapotban volt, így kényelmesen lehetett haladni rajta és a hasadékok is jól látszódtak. Ezután egy könnyű ferrátás szakasz következett az Erzherzog-Johann Hütte-ig (3454 m). Közben a túratársam kissé bizonytalanul kezdett mozogni, így emberek sokasága előzött meg minket. Ezáltal társam a hüttében hosszas gondolkozás után arra a döntésre jutott, hogy nem megy fel a csúcsra. Pedig az előző nap én voltam a lassúbb, bár ahogy már írtam, direkt mentem lassan. Így az EJH-től a túravezetővel ketten folytattuk az utat először ismét gleccseren, majd az ún. Csúszdától biztosítatlan sziklafalon másztunk a Kleinglocknerig, onnan pedig egy keskeny gerincen, a Scharte-n a Großglocknerre. Ezeken a szakaszokon csak a túravezető biztosított kötéllel. A remek, napos hétvége miatt a csúcsrégióban óriási tömegnyomor volt, a Scharte-n szószerinti tumultus alakult ki, de a normál út mellett találtunk egy kissé nehezebb utat, amelyen a túravezetővel ketten felmásztunk a Glocknerre, így sikerült kb. 50 embert leelőzni. A csúcskeresztnél fantasztikus körpanoráma fogadott, a Venedigerhez hasonlóan itt is szerettem volna videófelvételt készíteni, de nem volt rá lehetőségem, hiszen a fényképezőm a túravezetőmnél volt, aki készített rólam néhány képet, ezután pedig le kellett másznom a csúcskereszttől, hiszen kb. 100 ember állt sorban, hogy hozzám hasonlóan megérinthessék a keresztet. A Venediger túrával ellentétben itt még a csúcsrégióban is ugyanolyan fitt voltam, mint a hazai hegyekben, semmilyen magashegyi tünetet nem éreztem, tehát az akklimatizáció megtette a jótékony hatását. De azért a nap végére természetesen elfáradtam. Ezután ugyanazon az úton, amelyen feljöttünk, visszamentünk aznap a Stüdlhütte-ig, majd egy kiadós alvás után másnap a parkolóhoz, ahonnan hazaautóztunk. Lefele a gleccser már erősen olvadt állapotban volt, így már jóval kellemetlenebb volt rajta sétálni, mint reggel felfele. Amire a túrán felfigyeltem, hogy sok egyedüli túrázóval találkoztunk. Igaz, itthon én is rengeteget túráztam egyedül, de azért a Glockner egy kicsit veszélyesebb. Aki Ausztria legmagasabb csúcsát, a 3798 m magas Großglockner mászását tervezi, annak elsősorban hétköznapot javasolnék a tumultus elkerülése végett, valamint nem árt előtte egy akklimatizációs túra sem egy könnyebb 3000-es csúcsra. Reményeim szerint a 3000-es csúcsélményeim blogomat majd tovább tudom folytatni a Wildspitze (3772 m, Ausztria második legmagasabb pontja) túrabeszámolójával, de ehhez ezt még előbb meg kell másznom.