Cím: Odaát a Fekete-hegyekben
Címkék: Papuk Szlavónia Crni vrh Vrani kamen
Blog Beljegyzés: A Papuk, Crni vrh - Vrani kamen túra képes krónikája - Sok farkast fogtam én ezzel odaát, a Fekete-hegyekben! – mond t a Buga Jakab a karikás ostorát dicsérve Eke Máténak, a Tenkes kapitánya filmváltozatának egyik jelenetében. Merthogy a Papuk-hegységet a Dél-Dunántúl népe ezen a néven ismeri. Mohácstól Barcsig, meg még azon is túl a Fekete-hegyeket látják a határ túloldalán. A „Papuk” – az csak egy név... Névadója is van a Fekete-hegyeknek, ez pedig az egész Papuk-hegység legészakibb vonulata, nyugaton, a síkságból robusztus tömbként 800m fölé emelkedő Fekete-hegy (Crni vrh) markáns gerince. Ide terveztük februári túránkat, ami a kiadós havazás miatt elmaradt (tán még mindig odafelé mennénk). Most, márciusban viszont kedvezőre fordultak a körülmények, így nekivágtunk. A Fekete-hegy a Papuk-hegység kissé különálló nyugati részében található Vo ć in (Atyna) és Daruvár városok között. Maga a Nyugat-Papuk egy nagy hegyekkel és kis folyókkal tagolt, turisztikailag alig feltárt, viszonylag elzárt térség, méretei miatt inkább a többnapos túrák hazája, egynapos kirándulásra jobbára csak útismétléssel van mód. A területet turista szempontból egy, a daruvári turisták által 1996-ban rajzolt kis térképvázlat dolgozza fel, ami leginkább a kalandregények kincskereső térképeire emlékeztet és sok nem várt kalandot előlegez a használójának. ( Mi is részben más útvonalon haladtunk a kirándulásunk során, mint amit a térképvázlat alapján katonai térképre terveztem. ) Március 10-én 26-an indultunk útnak a Fekete-hegy titkainak megcsodálására (a csoportban Zalaegerszeg, Pécs, és Baja környéke képviseltette magát). A 34-es út melletti Đulovac község Nova Krivaja településrészéről autóztunk fel a Krivaja-völgyön egy Krupa Dol nevű faházig, aminek érdekessége, hogy egy patak fölé építették, keresztben. De ne rohanjunk kérem, fontos közlendőm van még Đulovacról! Akik figyelemmel kísérik a Papuk-blogokat, jól tudják, hogy a 18-19. században a tengermelléki, horvát származású, ám idővel magyar identitásra is szert tevő Jankovich család birtokolta a Papuk északi oldalától a Dráváig terjedő földek döntő többségét. Jankovich Izidor volt, aki 1852-ben favágók idetelepítésével megalapította a falut és Gyula fiáról nevezte el. Egyik túratársunk mesélte korábban, hogy a Papukban találkozott favágókkal, akik elmondták, hogy falujukban az alapítást követően vadnyugati állapotok uralkodtak a férfiközösségben , mindennaposak voltak a késelések, verekedések, mígnem a gróf megelégelte a dolgot és a kedélyek csillapítására kurvákat hozatott Budapestről. Az ő leszármazottaik a jelen favágói. Láttam đulovaci nőket. Egyáltalán nem voltak szépek, volt azonban egy olyan különlegességük, ami merőben szokatlan abban a kultúrkörben, ahonnan én jöttem. Nevezetesen: rönköt hasítottak ékkel, az erdei út mellett... Visszatérve a kirándulásra: leparkoltunk a Krivaja-völgyben a vízi háznál, majd elindultunk a patak mentén felfelé. Kisvártatva egy kirándulóhelyre érkeztünk (izleti š te Skoblar), ahonnan aztán megkezdtük a felkapaszkodást a Fekete-hegy gerincére. Aki még nem járt itt, el sem hinné; a Kárpátokban is megállta volna a helyét utunk meredeksége, a táj szépsége azonban mindenért kárpótolt: tölgy, bükk és jegenyefenyő alkotta vegyes erdő, körben hatalmas hegyek, verőfény. Amúgy a természet i dén i tt is alaposan le van maradva magához képest: madárdal alig hallatszott, virágözön helyett csak nyílófélben levő hóvirág, néhány májvirág, egy-két bimbózó hunyor. Máskor már február közepén sáfrányok özöne borítja el az erdőt s ilyenkor a kedves kakasmandikó is virágba borul már, szedhető a medvehagyma. Most azonban még csak nyoma sincsen mindezeknek. Nem is csoda, hiszen 2 hete itt még egybefüggő 10-60 centis hó takarta a tájat. Egyszer aztán minden emelkedő véget ér, s délre már a hegy tetején élveztük a napsütést. A vörös homokkő sziklákból álló csúcson egy konténer bivak található (Planinarsko skloni š te Crni vrh, 864m) . Régebben állt itt egy meglehetősen romantikus, szárnyékszerű kunyhó is, ennek azonban mára nyoma sem maradt. Láttunk viszont vadmalackákat. É rdekes, hogy ezek ide a csúcsra járnak óvodába. Miután kiélvezte a társaság a pihenőt és a csúcs hangulatát, tovább indultunk a hóvirágos erdőben. Maga a hegy ugyanis egy kelet-nyugati irányú hosszanti gránitgerinc, több helyen 800m fölé emelkedő csúcsokkal. Egybefüggően 700m feletti része 6,5km hosszú, amelyből leginkább a sziklás Crni vrh (8 64 m) és a Dujanova kosa (836m) emelkedik ki. A gerinc déli peremét gyakran perm vörös homokkő sziklataréj kíséri, így pl. a főcsúcson és a hegy nyugati végét képező Varjú-kövön (Vrani kamen). Ez utóbbi sziklataraj csaknem 2km hosszú! Na, de a közbeeső gránit sem kutya ám a gyönyörű porfíros szövetével: a fehér, kvarcos mátrixban „amószappannyi” földpátkristályok láthatók, dalra fakad a geológus lelke, ha ilyet lát! A kellemesen hullámzó hegygerincen már bőven találtunk havat, nehézséget azonban nem okozott, merthogy kőkemény. Megcsodáltuk a Dujanova kosa kőpiramisát: korábban azt hittem, ez valami ércnél maradandóbbnak szánt partizánemlékmű, de nem az. Földmérési jel. Kár, hogy sehonnan sem látszik és a térképen sem jelölik. A Varjú-kő (Vrani kamen) volt túránk legtávolabbi állomása. A társaság egy része itt hosszabb pihenőt iktatott közbe, másik része megkereste a csúcsdobozt és bőszen pecsételt. A Varjú-kő szikláin egyébként a második világháború idején partizánok tanyáztak. Egyik hajnalon lementek innen Katinac faluba, ahonnan 20 perces összecsapásban kiverték a németeket és egy ágyút zsákmányoltak. Ez lett Szlavóniában az első partizán üteg. (Egy ismerősöm szerint: „Ránézésre biztos, hogy valami francia (esetleg belga) típus, méghozzá korai változatú tarack. 1897-től létezik az a hidro-pneumatikus helyretoló szerkezet, ami a cső alatt van. Illetve nem ékzáras, mint a legtöbb ágyú, hanem korai gerendely zára van, tehát nem egy acél ék zárja le a csőfart, hanem nagy henger, amit jobbra-balra kell forgatni a csőfaron. Ezeket a típusokat 1897-től 1914-ig gyártották, elsősorban a franciák, de egy csomó nemzet másolta is. Pl. az oroszok és az osztrákok is gyártottak hasonló 7-10 cm-es hegyi és fogatolt tarackokat.”) Visszafelé útban megálltunk egy csoportkép erejéig a Dujanova kosa-n. Itt a srácok egy 82mm-es szovjet aknagránátot is találtak. Épnek látszik, csak rozsdás. Szakértő ismerősöm szerint milliószám gyártották az oroszok és használták a partizánok is, meg a németek is, ha zsákmányoltak – márpedig zsákmányoltak. ( „ Vélhetően kilőtték, de nem robbant fel, ami ennél a típusnál nagyon gyakori volt, ugyanis az orrgyújtója elég primitív (egyszerű) szerkezetű és nem volt benne semmiféle biztosítás arra az esetre, ha a gránát puha földbe csapódott, vagy egy meredek hegyoldalon nem az orrával hanem oldalával ért földet.” ) Visszaútban én még tettem egy kisebb kitérőt kedvenc forrásom, a Široko vrelo felé, ami egyébként az út mellett van, csak nem látszik. Kipucoltam az avart, faágakat a forrás medencéjéből, kifolyójából. Néhány héten belül fontos hely lesz ez: szalamandrák bölcsődéje, áprilisban pedig már az óvodája lesz a forrás kis medencéjében. Senki sem bánta végül, hogy ugyanazon az úton kellett visszamennünk, ahol feljöttünk; meglepetés ugyan így nem várt már ránk, de a táj szépségével, újabb és újabb részleteivel bőséges kárpótlást nyújtott. És most már beszélgetni is tudtunk! Fölfele útban ugyanis nem nagyon... További képek itt: https://picasaweb.google.com/109969322265258264765/PapukCrniVrh#
TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link