Cím: magányos Pilis
Címkék:
Blog Beljegyzés: A túrát jóval az esemény után írom le. Már csak töredéke maradt meg bennem, az érzés amivel egész nap ballagtam. Az útnak indulás már eléggé elmosódott, csak a teljes csendre és szürkeségre emlékszem. Képek alapján azonban igyekszem megírni, mivel talán a 2012-es év, első legszebb túrája. Januárban már minden bajom volt (főleg sulis) és eldöntöttem a hideg ellenére valamelyik nap igen is kidobom magamat a világba. Ekkor jött az ötlet, barátnőm, aki Pilisszentivánon dolgozik. Betársulok mellé reggel a kocsiba, vagy buszra, kikísérem, majd hazasétálok hátul, Nagykovácsi felé, a Szénásokon. Még eljátszottam este a gondolattal, hogy tovább megyek Dobogókőre, és majd onnan visszasétálok, jutok amíg jutok. Az ötlet hirtelen jött, tárcsáztam is Nórit, hogy megérdeklődjem mivel megy ki másnap dolgozni. Mondta, szerencsém van, kocsival, így Hűvösvölgyben fel is vesz.Bekészítettem tehát a hátizsák mellé este a cuccokat, feltettem tölteni a fényképező akkut. Dobogókőről lemondtam, mivel kerülő és sok idő lett volna tömegközlekedéssel. Reggel elkészítettem a teámat, jól becsomagoltam a szokásos sízokni-kombóba (tovább melegebb marad a termoszban a tea), Budai hágé térkép került a zsákba. Némi plusz ruhadarab és indultam le Hüvibe. Nóri barátjával érkezett, és rögtön az elején kiderült, csábulhatok, mivel a fiú Dobogókőre megy tovább egy munka miatt. Javában téli napnak néztünk elébe, havazott, mindenhol szürkeség volt, én pedig döntöttem, csúcsra fel! majd onnan haza. Persze se térkép se tájoló, és elemózsiáért is meg kellett még állni.De sebaj. Barátnőmet kiraktuk a munkahelyén, majd mi a hegyek felé vettük az irányt, amelyeknek csak a lába látszott. Felfelé menet Balázs kezdett megijedni, ő egy építkezésre igyekezett, ahol még egy ablak beépítés várt rá, vagyis a munkásokra. Félő volt, a havazás miatt nem bírnak majd feljönni a hegytetőre. Mi felvergődtünk, én még töltöttem egy kis időt vele, mert a munkás csapat Kecskemétről kb. akkor indult, mikor mi Pest határát elhagytuk, így neki két órát még várakoznia kellett. Beültünk az ott lévő ,,Fogadóba,, forraltborozni/teázni, lefotóztam az összes térképet, megnéztem merre megyek le, majd megköszöntem az utat és elindultam. Éreztem gyönyörű nap lesz, teljes csend volt, minden havas, és még esett is. Az izgalmakat a kék- jelzésen kezdtem, erről tértem le a kék+ irányába. Ezen már reggeliztem is, mert nem ettem reggel és gondoltam az út előtt még nyugiban megejtem ezt a fontos teendőt. Leálltam tehát a leágazás közelében lévő patak feletti hidon, hallgatóztam, ettem. Majd folytattam utamat, közben fenyvest fotóztam, itt meg is ijesztettem két őzet. Nemsokkal ezután találkoztam két erdei munkással, akik a vágandó (?) fákat jelölték festékkel, nem messze tőlük az autó mellett is elhaladtam. A tervezett út-reggel tervezett ^^ - szerint rámentem volna a sárga- jelzésre, majd arról a sárga+ által jutottam volna Pilisszentkeresztre. Ez nem jött össze mert a kék+, egy nagyon szép völgyben le is kísért a településig. Itt kicsit haragudtam magamra ezért a tévedésemért, majd úgy gondoltam csak van innen tovább valami finom utacska, hogy ne csak ennyi legyen a nap. Átrágtam magamat a falun, lefotóztam egy újabb térképet, és eldöntöttem utána járok a Pilis-tetőnek. Időben, távban ez tetszett, minden más túl közelinek tűnt, és nem szerettem volna sokáig lakott részen maradni. Nekivágtam a piroson, a falunézés után az emelkedőnek, kimelegedtem, majd egy erdős részen csábított a forrás jel, de nem kerestem meg, mivel már eltelt pár óra, tudtam, hogy indulnom kell, mert különben lefelé majd rám sötétedik, nálam pedig se lámpa, se tájoló. Plusz egyedül kóborolok itt, ami jelenleg még nekem is új. Önmagam elviselése. Felfelé nekivetköztem, annak ellenére hogy már kellemes szél is fújt. Előttem két nyom látszodott, de azokat elkezdte belepni a hó. Egy lélek sem volt kint. Ahogy kacskaringóztam fel a tetőre, egyre magányosabbnak éreztem magamat, hosszú volt (nincs kondim, lassú is vagyok, sokat nézelődök), és rémisztő egy idő után. Fent, ahol lett volna kilátás, biztos szép látvány tárulhat az ember elé jó időben, én csak a végtelennek tűnő, sűrű ködöt láttam. Miután felértem a hegyre, kezdődött az egyenes, néha emelkedő, monoton út (zöld-). Volt fairtott terület ahol megint keresni-kutatni kellett a jelzést (valahogy nálam mindig eltűnnek). De erről a részről csak az rémlik, hogy tudom, hogy lassan 14 óra, le kellene indulnom valamelyik irányba. Igazából a zord idő miatt képben sem voltam már hol járok, mivel a Pilis-tető megoldást a faluszéli erdőben lévő tájékoztató tábla alapján választottam. Voltak helyek ahol azt éreztem egy horror filmben vagyok, félelmetesen nyikorogtak a fák (néha síró hangot adott ki O_o ), jól átlátható erdei részen pedig farkasokat hallucináltam, így kezdtem magamnak a nem létező lényeket is gyártani fejben, amitől egy idő után menekülhetnékem volt. (Vizuális, alkotó művész lévén, nem nehéz mindenfélét beképzelnem és elhitetnem magammal) Ebben az időben, egyre jobban magamra figyelve, és a környezetre, sikerült teljesen beparáztatnom magamat, majdnem elmentem egy kidőlt tábla mellett is, ami végre tájékoztatott, ha egyenesen tovább megyek Két-bükkfa-nyereghez érek vissza, ha letérek balra, akkor pedig Klastrompusztához. Na, végre egy kiút!, Klastrom felé pedig el is hagytam a horror részt, de az igazi félelem érzet ez után jött csak. Ezt a részt ismerem, legalábbis ezt gondoltam, ahogy haladtam lefelé, fairtott területen, ahol tábla hívja fel a figyelmemet erre, és a veszélyre, betértem egy szűk szurdok szerű részbe, és ekkor jött a felismerés, Simon halála!...(meg az enyém is már), ezen a részen nagyon erős nyomás lett úrrá rajtam, alig vártam kiérjek ebből a sziklás völgyből. Innen tudtam az utat (ezt megint csak hittem) mert ebben a szürke időben, hiába másztam már meg ezt a részt, nem volt egy pontja sem ismerős (lentebb ahol választani kellett merre is menjek). Innentől átálltam az ,,ami lejt, arra megyek,, taktikára, így botorkáltam le először a piros+-en majd a piros- jelzésen. Kereszteztem fenyvest, nagyobb útvonalat, tudtam Kesztölc mellett vagyok valahol, de nem rémlett hol. Majd egy nagyon mély vágás mentén az egyik domb oldalában haladva, sűrű-susnyás-erdős részen vezetett a jel, pincék közé, lassan lakott területre érkeztem. Na sose vesztem én el, de ezen a napon azt gondoltam, most fogalmam sincs hol vagyok. Kesztölci táj nem volt, csak az érzet, hogy valamivel elötte lehetek. Rögtön sms-ezgetésbe kezdtem egy ismerősömmel, felvázolva az aznapi utat. Ő szerinte Piliscsév közelében vagyok, ami jó is, mert akkor Solymár felé vonattal haza tudok menni. Egy darabig ámulok a pincéken, és az érzeten, hogy nem tudom hol vagyok, semmi sem ismerős. Köszönök az embereknek, elindulok a falu felé. Utolsókat fotózok mert már szürkül, mikor beérek a faluba és kiderül, tényleg Piliscsévre csöppentem. Viszonylag korán értem le, 15.36kor van is busz pestre. De mivel a vonatot ajánlották, és nem akarok a város felé kerülni, megkérdezek egy falubelit, merre-hogy a vasút, persze jó fél óra járás (= falun kívül), elindulok. Útközben belépek egy boltba tejfölért, mert eljátszok a gondolattal, túróscsuszával ünnepelem majd meg a mai magányos utamat. Ezek után kezdem el érezni, most még a fél óra séta is sok, és fene tudja lesz e vonatom, ezért sietősre veszem a legközelebbi buszmegálló felé, ahol sikeresen be is várom a buszt, majd elégedetten vetem le magamat az első ülésre. A sofőrrel, ahogy beérünk pestre és már szállnék le, kezdünk el beszélgetni, minden jót kivánunk egymásnak, majd én a Flórián téren szállok, egy villamossal átlibbenek a szentlélek térre, ahol a 29-essel varázsolom magamat vissza Hűvösvölgybe. Fáradtan érek haza, éhes vagyok, leszakad mindenem, holott nem mentem túl sokat. Az út lelkileg-testileg is megviselt, mélypont volt Simon halála, és az egész napos egyedüllét. De azóta is úgy érzem egyik legszebb túrám volt. KÉPEK
TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link