TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link
Cím: Laci bácsi ma lenne 100 éves...
Címkék: komunnizmus párt öreg-szil
Blog Beljegyzés: Lazányi Laci bácsiról egyszerre könnyű, és ugyan akkor nagyon nehéz írni. Könnyű, mert annyi közös túraélmény köt hozzá, és nehéz, mert már hét éve nincsen közöttünk… A nyolcvanas évek közepén a szigetújfalui természetjáró táborban ismertem meg. Éppen egy halom 6-8 éves gyerekkel „kicsi a rakás, nagyobbat kíván” játékot játszott. A kölykök kabátjába, övébe, oldaltáskájába kapaszkodva próbálták földre teperni, de ő lerázva őket, színlelt futással arrébb ment, s megállva kezdődött minden elölről. Nagyon értette a gyerekek nyelvét.   Egyszerű, pestszentimrei munkáscsaládba született. Iskoláit is ott végezte. Szerette az irodalmat, s a verseket. Az iskolai ünnepélyeken mindig ő szavalt. Később lakatos inas lett. Egy nap egy utcabeli bácsi hosszú verset adott neki, s azt mondta: - Ha ezt megtanulod, sok ember előtt mondhatod majd el! A szociáldemokraták gyűlését a csendőrségnek is bejelentették, s az ott szavalandó verset is leadták. Csak a költemény mondanivalóját tartalmazó strófákat hagyták ki. Így a gyűlés után a titkosrendőrök elkapták a verset szavaló fiút, s azt mondták: - Te tanult ember vagy. Egy lakatos segédnek tudnia kellett volna, hogy ilyet nem szabad tennie, mert ez izgatás! Le is csukták érte két hónapra. Itt ismerkedett össze az illegalitásban lévő kommunista párt vezetőivel, akik beszervezték a mozgalomba. A Munkás Turista Egyesülettel már korábban is járta a hegyeket. Szabadulása után belépett a Vándor Sándor vezette „Vándor kórusba”, aktív tagja lett több szavaló körnek, s terjesztette az illegalitásban lévő párt lapját. Ők másképpen képzelték a kommunizmust. Soha sem fogjuk már megtudni, mi lett volna, ha hatalomra kerülnek, mert a háború után a Szovjetúnióból hazatért Gerő-Rákosi féle klikk átvette a párt irányítását. Az ötvenes évek elején Laci bácsi két személyes kerékpár gyártó „üzemét”, mint a kapitalizmus csíráját is bezáratták.   A mi világnézetünk igen messze esett egymástól, de ez nem akadályozott meg abban, hogy többször is jól elbeszélgessünk egymással. Egyszer megkérdeztem tőle: - Laci bácsi! Neked mi a pártmunkád? - Hát a túrázás! Nem értettem meg azonnal. Aztán később rájöttem a dologra. Az illegalitásban a kommunista párt a hegyekben tartotta gyűléseit. Ebből okulva a háború után igyekezett a természetjáró mozgalmat szétverni. Előbb az egyesületi házakat államosították. Aztán a turistákat a Sport Egyesületekből kivéve, a szakszervezetek irányítása alá rendelték. Azt remélték, hogy így majd jobban a körmükre tudnak nézni. De ezzel épen az ellenkezőjét érték el. Az elnyomás éveiben épp a túrázás adta meg a tömegeknek az önmegvalósítás lehetőségét, s a szakszervezeteken belül kiteljesedett a mozgalom. Laci bácsinak az volt a feladata, hogy különböző túra társaságokhoz csapódva megfigyelje őket, és hangulatjelentéseket írjon róluk. Külön fel híva a pártvezérek figyelmét a másként gondolkozókra. Az évek során több szakosztály vezetőségébe beépülve felszámolta azokat. Öt év után a mi szakosztályunkat is szét akarta verni, de mi ezt nem hagytuk. (Az óta is az ország egyik legnagyobb, és legaktívabb szakosztálya a B.T.S.Sz. Benke Rezső Szakosztály)   Ott volt első erdélyi autóbusz kirándulásomon is. Hamar kiszúrta magának a Kegyelmes urat, s meghívta egy pohár borra. De nem sokra ment vele. - Ha már meghívsz, olyant igyunk, ami legalább árt is! Mondta neki Ervin, s a vizespohárba rumot kért unikummal. Ő csak csendben mosolygott, s hagyta, hadd mondja Laci bácsi a magáét. Amikor aztán kiürült a pohara, visszahívta a már erősen ittas öreget. Így esett meg, hogy Laci bácsi a szállásra botorkálva felbukott és legurult a lépcsőn. Nem is próbálkozott vele többet.   Laci bácsi nyolcvan éves korában Zakopánéban, síelés közben eltörte a combnyak csontját. Akkoriban gondolatban többen eltemették már szegényt. Fél évvel később telefonon érdeklődtem a szociális otthon nővérkéjétől hogy léte felől. -          Még is mondjon már valamit! Ágyban fekszik? Mankóval jár? -          Hááát…? Tegnap nőnapi buli volt, s Laci bácsi – igaz mankóval – de éjfélig táncolt. Három hét múlva - szintén mankóval – 13 kilométeres túrán volt már velem a Börzsönybe. Egy év múlva pedig még a botot is elhagyta.   Amikor a Felső-Tiszára szerveztem kenu túrát, az öreget is hívtam, de ő szabadkozott: -          Sokat kajakoztam életemben, de kenuban még nem ültem! -          Laci bácsi! Ne bolondozz már! Úgy akarsz meghalni, hogy nem eveztél még kenuban? Ez hatott rá, és velünk jött. Fél óra alatt beletanult, s végig evezte a hetet. Tokajban aztán megegyeztünk, hogy a csomagját a kenuszállító teherautóval elhozom, s majd este átviszem neki. A szociális otthonban azonban nem találtam. Azt mondták kirándulni ment, de még nem ért haza. Csak másnap a többiektől tudtam meg, hogy Miskolc előtt összekapkodta a motyóját, és közölte: Átmegyek még Eperjesre az unokatestvéreimhez! Így csak jó három hét múlva került haza.   Az éves túratervbe soha sem adott le anyagot, – mert mint mondta: azt meg is kell élni! – de minden szombaton és vasárnap 9-kor ott találkoztak a Moszkva téren, vagy havas időben síléccel, 10-kor az Anna-réten. Kilencvenkét éves korában még egy év alatt hetvenkét túrát vezetett, s ebből tizenegy sítúra volt.   Halála előtt tíz nappal jártam nála utoljára. Szinte csak ő beszélt… Lányáról, aki Amerikába disszidált… Pár hónapja meghalt felvidéki rokonairól… Rég múlt, és újabb, általam is ismert, és ismeretlen túratársakról… Olyan volt ez már, mint egy véget nem érő hosszú számadás…   Akkor még nem tudtam, hogy ő gondolataiban már a nagy útra készült…   Túráimon a sziklákon kívül az öreg, több száz éves fákat szeretem. Majd minden hegységben van egy-két kedvencem. Egykor Balaton Akarattya határában élt egy mezei szil. Nevezetes fa volt. A Tihanyi Apátsági templom kettős tornya, és a magas parton messze látszó öregszil között húzott képzeletbeli vonal adta Zala-, és Somogy vármegyék határát. 1964-ben – mikor először láttam - még ereje teljében volt. Pár évre rá egyik felét vihar tépte le. Évekkel később, mikor ismét arra jártam száraz ágai az eget markolták. Emlékeimben még is úgy él, mint hatalmas, erőtől duzzadó, sok titkot tudó, öreg fa. Valahogy így vagyok Laci bácsival is. Tudom, hogy elment, még is itt él bennünk…