Cím: Achen -tal, -see, -kirch
Címkék: Alpok
Blog Beljegyzés: Kiszállok a kocsiból. Ragyogó napsütés fogad. Körbe tekintek, és elégedetten nyugtázom, hogy jó helyen járok. Ez kell izzó lelkemnek, tehát: havas hegyekre fel! Eljött már a 11 is, mire odaérkezek a viszonylagos kezdőponthoz. Az erdőszéli kis út kanyarog hosszasan a völgyben, fenyves az uralkodó a majd' 1000 m-es magasságban. Pár 10 m-re innen sífutópálya, rajta lelkes emberkékkel, akik még kihasználják a tél utolsó hideg, de szép napjait. Megállok, figyelem a GPS-en a térképet. Igen, itt. Itt kell majd déli irányba letérnem a szó szerinti ismeretlenbe. Mindent hó borít. Két nappal a túra előtt havazott, a völgyben, Achental-ban 10 cm esett. Alatta méteres régi hóréteg. Vajon kemény lehet? Miközben elmélkedek rajta felveszem a kamáslit, csilingelést hallok. Már tudom – szánkó érkezik fentről két lóval. Kedvesen köszön a "vezetője", aki történtesen lány. Felvettem a kamáslit, tatyó a hátra, hopp egy ugrás az út menti hófalon, és máris egy új világba csöppentem. Kemény az újhó alatti réteg. Közelben patak folyik, már jelzi, hogy melegszik az idő. Aztán a széléhez érve hirtelen meredek partoldallal találom szembe magam. Haj', nem is az én oldalamon, hanem szembe a túlon! Pár óvatos lépéssel lejutok a mederbe, majd átugrok a vízfolyáson. Előttem meredeken, emelkedik a hegyoldal. Nem is megyek tovább amíg fel nem csatolom a hágóvasat. Ez most kell. Csákány elő, és már ugrok is neki esésvonalban. A turistaút az erdőben szintén esésvonalban halad majd' végig, az 1500 m-en található Seekar Alm-ig. Ez adja a túra nehezét. A hágóvas iszonyatosan tart a kemény hóban, könnyűszerrel haladok, haladnék felfelé. De máris közbeszól a szervezetem: hé' öcsi, lassabban, mert az utóbbi időben elhanyagoltál, most meg túl akarsz hajtani? Na, itt sem lesz hardcore' menet... Hamar elfáradok, gyakran megállok szusszanni. Eközben figyelek. A táj és az erdő elvarázsol. A Nap alig áll magasabban így déltájt, mint a hegyoldal. Ez is csak a meredekséget mutatja. Fenyők ágai között a szemben beszűrődő fényben apró hókristályok milliói szállingóznak alá az ágakról. Mintha varázsport hintenének. Jut mindenhova bőven, rám is. Madár csiripelést hallok néha, de elnyomja a szomszédos oldalban üzemelő sípálya zaja. Az emberzsivaly tettenérhető szüntelenül, néha zene is vegyül bele. Fatörzseken látom a zászlómintás turistafestést, így a GPS-re nem is nagyon kell figyelnem. A jelzések most kb. csípő magasságban vannak. Szondázok egyet. Lekaparom a már lassan 15 cm-es újhavat, és lebököm a 66 cm-es csákányt. Nem ér talajt. Máshol is bökök, na itt igen. Tehát így 1100 m tájékán a meredek oldalban 80-90 cm-es a hó. A menetelés monotonitását aztán hirtelen légiriadó féle zaj töri meg, a faluból jön! Hát ez meg mi??? Azonnal a GPS-re nézek, látom 12:00. Beugrik hamar, hogy valószínűleg lavinariasztó lehet, amit tesztképpen megszólaltatnak. Hogy minden nap-e, azt nem tudom. Nemsokára az "út" enyhén jobbra tér, és közel szintvonalasan kell haladni. A völgy oldala néhol kifejezetten meredek, és ritkán állnak a fák, a biztonságérzetem a béka segge alatt. Látom a térképen, itt irtás lesz, nincs erdő. Kiérek a fény birodalmába. Egy kis völgy keleti oldalában haladok felfele, a Nap egy az egyben az arcomba süt. Érzem erejét, és üzeni nekem, hogy nem fog kímélni, és nem tesz velem kivételt, csakmert felelőtlen vagyok és nem hoztam naptejcit na meg szemüveget. Hát igen, felelőtlenség volt mindkettő. Erősen ragyog a friss porhó, amely egyre gyarapodik a régi tetején. Már eléri a 20 cm-t. Izzadok, a pólóm már vizes a hátamon, de a sínadrág is sok már. Lassan aztán előtűnik a három kis házikó (Seekar Alm) teteje. Több nem látszik belőlük. Az ereszükig ér a hó, és csak ott olvadt ki egy sávban, a tetőn megint vastagon áll. A terület itt csak enyhén lejtős, kényelmes a haladás. Az elsőnél aztán letáborozok. A bejáratnál a szél kifújta, így ott beférek állva is a tető alá. Lepakolok, kicserélem a pólóm és megebédelek. Közben fényképezgetek. Még mindig ide hallatszik a túlsó oldalban lévő pálya zsivalya. Szép itt a kilátás. Délre, mögöttem a Seekarspitze 2053 m-es teteje magasodik. Észak-keletre lent a völgy, Achental, mögötte megint csak egy kétezres. Északnyugatra ugyancsak majd kétezres a sípályával. És a legszebb, az előttem a elterülő hómező, ami most itt kb. két méter vastagon borítja a hatalmas rétet. Egy, csak egy kanyargós csapa vezet ide fel...Pedig egyenesen szándékoztam jönni. Egyre csak figyelem a csúcsi gerincet. A felső része nem tetszik. Árnyékos-sziklás-havas-meredek. Mindenesetre tovább megyek, jutok ameddig jutok. Összerámolok, és útrakelek. Ligetes erdőbe érek, itt már érződik a magasság, a fák is alacsonyabbak. Megint meredek oldallal küzdök, majd felérek a gerincre. A gerincen néhol hatalmas, érzésem szerint 5-6 m-es hó van. A hódomb keleti fele erős letöréssel ér véget – innen saccolom. A porhó immáron 30 cm körül. Nem kell negyed óra, és kiérek az erdőből a törpefenyvesek sávjába. Az Achensee-re sajnos nem látni rá, pedig bíztam benne. Pár száz m széles csak (bezzeg 133 m mély), és az előtte lévő meredek partfal takarja. Hirtelen két embert látok a csúcs keleti gerincén, ahol elvileg nincs turistaút. Lassan haladnak a csúcs fele. Kiérve a törpefenyvesbe a gerincen hirtelen megváltozik a hó összetétel, szinte eltűnik egycsapásra a friss pórhó, és a régi felszínébe marnak a fogak. 1640 m-en vagyok. Nem megyek tovább. Kitaposok egy kis placcot a táskának, majd fotózok. Álldogállok csak, figyelem a téli tájat. Ez az első alkalom, hogy téli túrán szép időben a völgyig lelátok. El is időzök vagy fél órát. Aztán elindulok visszafele. Hatalmas léptekben iramodok neki, élvezem ahogy lépteim belerobbannak a porhóba, és szétterítik azt. A gerincről a meredek oldalra érve aztán – hoppá - megcsúszik a hágóvas. Hát ez meg mi megint? Látom, az anti snow talpon vastagon áll az összetömörödött hó. A hágóvas fogai szinte ki sem látszanak. Leütöm a jégcsákánnyal, majd megint lépek párat. Újra megtelik a talp. Na jó, akkor óvatosan haladunk. Bököm a csákány nyelét, és kapaszkodok. Olykor-olykor megcsúszok, ilyenkor tartást ad, és nem indulok meg a lejtő fele bukfencezve. Visszaérve az Alm-hoz elszálguldok előtte. A saját csapámba igyekszek visszamenni, de néhol rettentően kacskaringósan jöttem, na most egyenesítek. Visszaérek a kis völgy partoldalába, ahol megint előjön az - olvadt hó tapad – féle effektus. Itt sem dísznek bököm a csákány nyelét, elkél sokszor. Hiába ütöm le, pár lépés után az olvadt hó rátapad a talpra. Kis idő múlva beérek az erdőbe, és újra fagyos lesz a hó. Mennyivel jobb! Hirtelen megtáltosodik a hágóvas, mind a 24 fog kapaszkodik. A szomszéd Csapámat követve nagy sebességgel robogok lefele. Sietek, estére vacsira vagyok hivatalos. Néhol szintén rövidítek, és csak most tűnik szembe, hogy az erdőben lévő hegyoldal is milyen meredek. Felfele sokkal könyebb volt jönni - persze szigorúan csak lépés ügyileg. Bár sehol nem csúszok meg, egyszer aztán üzenet jön – jelez a teló, és abban a szent pillanatban szakad be jobb lábam alatt a hó. Hirtelen majd' oldalra esek a laza tartásom miatt. Combközépig süllyedek. Kikászálódva aztán folytatom utam, és már el is értem a patakot. Átugrom rajta, és csak most jön a neheze. A vastag hóréteg át van olvadva, süllyed mindenhol – itt nincs fenyő ami árnyékot adna. Tornyosul előttem kb. egy méter vastagon a partfala, és nem tudok rá simán csak úgy felugrani. Odébb megyek, ott látom kisebb, majd a tetejébe leszúrom a csákány nyelét. Megmarkolom és felrántom magam. Fellépve beszakad a hó minden lépésemre. Hát jó, valahogy akkor is előrébb haladok. A sígatyó megint vizes lesz, szerencsére nem ázik át. Még pár méter aztán el is érem az utat. Ott, ahol anno a kamáslit vettem fel. A visszaforduló ponttól 35 perc alatt értem le (700m szintkülönbség), kb. hatod annyi idő alatt, mint fel. Leveszem a hágóvasat és már sétálok is visszafele a kocsihoz a faluba, Achenkirch-be. Persze előtte még megnézem a tavat: Bepakolok, és célbaveszem Bajorország fővárosát... Achental, Karwendel, Tirol, Österreich, 2012.03.10
TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link