Túratárs és Túra kereső, túrázás, szervezett túrák - Túratárs.com » Blog » Egy hét egyedül Stájerország 2000+-osain

TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link

Cím: Egy hét egyedül Stájerország 2000+-osain
Címkék:
Blog Beljegyzés: Egyértelmű volt hogy folytatódik a történet a hegyek meghódításáért való küzdelemben. Volt egy szabad hetem, és jobb híján megint egyedül nekivágtam a küldetésnek. Nézegettem a térképeket, Stájerország tele van nekem való 2000-2500 közötti hegyekkel, ide mentem. 1.nap Késő délután értem ki, bemelegítésként felmentem az 1810 magas Triebenstein-re. Meglepett a kereszt ami ott várt, második világháborús bajonettek, német rohamsisak díszették, gyönyörűen festett. Az első és második világháború áldozatainak helyi emlékére. Legszebb kereszt amit valaha láttam.   2.nap Második napra komolyabb dolog volt tervezve, 3 egymás mellett lévő 2000+os hegy. Geier Kogel(2231m), Sonntags Kogel(2229m), és Grosser Griesstein(2337m)...Először szembesültem az elemekkel való kíméltetlen küzdelmet. A völgyekben nem volt eső, a hegyek viszont viharfelhőkben voltak...Fennt nem várt más csak jéghideg, vihar, erős szél, és jeges sziklák.  Sajnos kesztyűm nem volt, így jeges sziklákon kellett sokszor mászni, ami nem bizonyult sokszor mulattságosnak. Sőt a Grosser Griessteinra menet éreztem hogy kezd elhagyni az erő, már már képzelődtem az végre elő elő tűnő keresztről. De csak nem jött össze hamar. Nem nehéz hegy, de ilyen körülmények, és megfelelő felszerelés híján szenvedés volt feljutni. Amikor sikerült nem is volt csúcsöröm, csak le akartam minnél előbb jutni. Nagynehezen leértem, mire ráeszméltem milyen hülyeséget csináltam. A visszaút Sonntags, és a Geiger Kogelen vissza vezet. Tehát mégegyszer meg kellene mászni őket.  Kimerülve, szétázva, szétfázva, döntöttem úgy hogy nem fog ez menni. Már 17:00 volt, lassan sötédett. Nézegettem a térképet, levágom az utat és megkerülöm a hegyeket, hogy ne kelljen megmászni őket mégegyszer. Jól tájékozódok, eddig sose tévedtem el, jól tudok térképet olvasni, csak megcsinálom. Elkezdtem megkerülni a hegyet... Azthittem amit látok utat az a bizonyos út a térképen, az a hegy amit látok az a bizonyos hegy, az a bizonyos folyó az a bizonyos a térképen. Később kiderült nagyon nagyot tévedtem, az általam az a hegy nem az a hegy volt, az a folyócska nem az a folyó, az az út nem az az út... Leereszkedni kb 1200 méter vadon keresztül nem olyan vicces, főleg nem kimerülten. Az alpesi legelős szakaszon kitaláltam egy új sportot, Az alpesi nedves fűcsuszást. A nedves fűvön le lehet nadrágon szánkázni elég szépen, és gyorsan bizonyos helyekről. Nézőközönségem is akadt, vmi vadkecske szerű állatok figyelték a műsoromat. Persze a morálomat letörte hogy ilyen szánalmas módszerekkel szenvedek. A tűlevelő erdőben se kellemes lefelé menni, főleg ha életveszélyes sziklák vannak mindnehol... Végre elértem valami erdei utat, valami erdész jött kocsival valami olyasmit kérdezett hogy mit kóválygok erre felé ilyenkor stb. Mondtam neki hogy magyar vagyok, nem érteni német, van térképem, danke. Nagy nehezen elértem a főutat amit kerestem, innen már csak kb 20km volt hátra. 20km félholtan, forgalmas főút mellett. Nem akartam stoppolni mert tiszta mocsok voltam az alpesi nedves fű szánkázás miatt, és szégyelltem volna bemocskolni más kocsiját. Találkoztam menet közben egy figurával, gyalogolt az is a főúton, csak velem szembe. Kirázott a hideg tőle, úgy nézett ki, és olyan sapkát hordott mint Ed Gein, a sorozatgyilkos kannibál(róla mintázták a texasi láncfűrészes filmeket).  Elkezdett valamit hajbókolni, meg kezet fogott hogy itt sétálok,meg mittudomén... Persze annyira ki voltam hogy a hány éves vagy kérdésre nem tudtam normálisan válaszolni. Mellesleg nem azért sétálok főút mentén mert olyan aktív, meg fitt vagyok meg mittudomén, hanem mert ezt dobta a gép. Kb este 9re értem el a kocsit. 3.nap Annyira fáradt voltam hogy elaludni nem tudtam kb hajnali 3ig. Az előző napi katasztrófa miatt a lábraállás is nehezen ment, így kényszerpihenőnap következett.  4. nap Újabb 3 2000+os, és egy 1900+, os egymás mellett lévő hegyet néztem ki(Grosser Bösenstein 2448m, Hauseck 1982m, Kl Bösenstein 2395m, Grosser Hengst 2159m. Gyönyörű tengerszem van ezek hegyek között, a partján lenni olyan volt mint valami mesevilágban, nem nagyon voltam ennél szebb helyen eddig életemben. De tényleg, gyönyörű fák, kristálytiszta vízű tó, vízesések, hegyekkel körülvéve... A panoráma végig ott volt a szem előtt, így olyan napra sikerült ami feledteti a negatív élményeket. A Hauseck-re gyorsan fel lehett jutni, A Grosser Bösenstein-ra se vezet nehéz út. Útközben a dehidratáltságot kellett leküzdeni, mivel kevés vizet vittem, így be kellett érni sokszor a sziklákból, és a vizes fűről való szippantással. Grosser Bösenstein-ra menet meglepő volt a hirtelen ködből elém kerülő vadkecske. Egyedül volt, és keményen jött felém, valami fiatal bak volt. Pesti srácként nem tudtam hirtelen mit kezdeni, nem volt ilyen tapasztalatom hogy mit kezdjek egy ködben felém jövő vadkecskével. Végül azért kiderül nem olyan bátrak ezek, a hegy tele volt velük. Néha 10méterre is meg lehetett közelíteni ezeket a szép állatokat. A panorámás út miatt többszöri eufóriás út volt, sosem felejtem el ezt a napot, nagyobb szenvedés nélkül sikerült teljesíteni a körutat. Kl Böseinstein és Gr Böseinstein közötti panoráma: 5. nap Hochtor 2369m. Félelmetes név, később a félelem előkerült felfelé menet. Először akkor jött elő amikor tehenek közé kerültem. Nem félek tőlük, ki volt rakva a tábla hogy tarts távolságot, a bociját féltő tehén veszélyes lehet stb. Kérdés hogy hogyan gondolták a távolságtartást amikor 500kgos tehenek állják el a szűk felfelé vezető utat, mögöttük a bocijaik összevissza. Nah mondom most mi legyen, prüszköltek meg minden, fujtattak... Össze kellett szednem minden bátorságomat hogy átmanőverezzek valahogy közöttük, kb 1 perc alatt kinyírhatna egy tehén ha akarna. Felfelé menet: Persze a félelem alatt nem csak ezt értem.  Gyanús volt mikor felfelé tartottam hogy nem voltak családok, csak egy fura muksó jött velem szemben. Később kiderült miért, feljutni erre a hegyre már nem családi programok közé sorolható. Két-háromszor fordultam majdnem vissza, olyan helyek voltak ahol azt kérdeztem magamtól hogy Mi a fenét keresek én itt? A félelem eluralkodott sokszor rajtam, egyedül vagyok, tapasztalatlan, és nem tudom mi vár még rám... Meg kellett mászni elég húzós 90fokos falakat néha... Azt hogy lefelé hogy tudok majd lejönni azt még nem tudtam az biztos. Néhány helyen az eluralkodó félelmet idővel sikerült feloldani. Tehát vártam 5-10 percet míg elmúlt az élmény, és utána tudtam csak továbbjutni. Persze sziklamászók kinevetnének milyen helyeken fogott el félelem, de hát én nagyon kezdő vagyok. De a lényeg hogy sikerült feljutni. Fennt nem örültem, mert még mindig aggódtam hogy hogy a fenébe jutok le innen egy darabban? Fennt a Hochtoron: Kilátás a Gr Ödsteinre(egyszer feljutok arra is ): Szerencsére más úton is le lehetett jutni. A lefelé ereszkedés során már már vártam a húzósabb részeket, testúly áthelyezések stb, trükkös részek.A lefelé menet közben jött meg a kedvem az egészhez, és megígértem magamnak hogy később kipróbálom a boulderezést Pesten, és rájöttem miért szeretik a sziklamászók azt amit, rendkívül élvezetes amikor komolyabb helyekről le jön az ember(vagy éppen feljut).   Később erre a napra voltam a legbüszkébb, mert az legyőztem a félelmeimet. Mikor távolról látom a Hochtort, mindig eszembe fog jutni, a felfelé vezető út, az hogy az embernek mindig van választása, és hogy a félelem ideiglenes, és legyőzhető.  Lefelé menet a Hochtorról: Lefelé tartottam, amikor érdekes jelenetsort láttam. Egy osztrák szőke hajú kisfiú a naplementében járkált az erdőben, bottal a kezében, és egy figyelő távcsővel. Vadlesen járt. Kb 8-9 éves lehetett. Szeretek elgondolkodni az életutaton, filozófus, gondolkodó természet vagyok. És érdekes kérdés hogy kinek mi adatik meg, valaki Pesten egy hasonló korú kisfiú ugyanebben az időben négy fal között ül, monitor előtt él fantáziavilágokban... Mennyi életút, és mennyi értékkülönbség, és mennyi minden múlik születésen, és döntéseken.  6.nap Grosser Pyhrgas 2244m. Lennt kissé megijedtem, azt hittem ez is a félelem hegye lesz, mivel a parkolóhely környékén végeláthatatlan sorokban kígyózó osztrák nyugdíjasok vonulgattak. Megijedtem hogy a végig köszöngetni kellesz, és tele lesz a hegy velük... De szerencsére az első elágazásnál elváltak az útjaink, ők egy hütte hívogató csábításának engedelmeskedtek, míg én a hívogatónak nem nevezhető Gr Pyrgasra mentem. Valamiért a nagy meleg miatt összeomlott a vízháztartásom, ami miatt gyakorlatilag ömlött rólam a víz. A magas páratartalom vagy a meleg miatt, vagy ezek kombinációja miatt nem tudom miért, de elég szörnyen lassan ment a felfelé út. Panoráma közepes volt, el is voltam azért fáradva. A sok megállás miatt volt időm megfigyelni helyi jellegzetes szürke teheneket. A megfigyelés után eldöntöttem hogy nem lennék tehén, gyakorlatilag a sok élősködő légy miatt olyan mintha sose lenne nyugtuk. Állandóan mozgatják a fejüket, a fülüket, hogy zavarják a legyeket a fejükről, nem tudnak normálisan pihenni, se semmi. Nem tudom milyen élet lehet ez? Mondjuk a Hochtori vérteheneket nem sajnálom. Szánalmas tempóban mentem fel, azonban történt valami ami megdobott erősen. Láttam a keresztet, a célt... Egy fickót láttam siklóernyővel, lefutott a hegy tetejéről, és lesiklott a hegy alatt elterülő gyönyörű völgybe (TODO listámon rajta van a siklóernyőzés) Ledöbbenve néztem a jelenetet, és a fickót amint siklóernyőzik a gyönyörű helyen. Jó lehet neki... Az élménytől megiramodtam, és gyorsabb tempóben értem el a csúcsot. Nos eddig a panoráram közepes volt, a lényeg el volt rejtve a hegy másik oldalán. A csúcsról előttem hirtelen elém táruló extra panoráma hirtelen megdobta ezt a szenvedős napot egy nagyon széppé. Érdekes a csúcsa felett süvítő fekete, sárga csőrű madárkák repkedtek. Ők voltak a helyi keselyűk, leszálltak mellém, enni kértek, és gyakorlatilag kézből lehetett etetni őket. Nagyon szépek voltak.  Különleges idilli hangulat a tetőn, madarakkal, emberekkel: Kilátás a Gr Pyrhgasról: Lefelé menet annyi történt hogy egy kaszáspók csípett meg, sose csípett meg kaszáspók(ilyen hosszú lábú gömbölyű pók) furcsa érzés volt, persze ő rosszabbul járt. Hazafelé már éreztem hogy éget keményen a napsütés miatt az arcom, de hazatérve a tükörbe nézve egy eléggé vörös rákfej tekintett vissza rám. Furcsa volt, gondolom magashegyen közelebb a naphoz jobban leég az ember...Eléggé fájdalmas is volt, felkeltem az éjszaka közepén is az égő érzés miatt, nem is tudtam aludni. Eléggé szerencsétlenül éreztem magam. Bekapcsolva a tv-t megnyugodtam, szeretem a tour de france közvetítést, azt néztem. Megnyugtatott a tudat hogy vannak sokan akik a sportnak élnek, egy életet feláldoznak hogy sikeresek legyenek, és tömegek őrjöngenek értük. Bár más kategóriában nyomom, de azért én is eljöttem ide jó messzire egy hétre hogy kb kicsináljam magam fizikailag. Sokan hülyének tartanak, és furcsán néznek rá, nem értik miért csinálom. Nem értik hogy miért nem iszok, drogozok, vagy csak úgy elvagyok a nagyvárosi mocsokban. Miért nem pénzt keresek, stb. Múltkor voltam nyaralni egy társasággal, lenéztek mert nem tudtam inni minden nap stb...  7. nap Reicheinstein 2251m(nem sikerült). Meglepő mód 4.nap nyomom egyfolytában a kb 1500 fel, és 1500 lefelé ereszkedést, de nem volt érezhető most. Közepes,jó tempóban ment a felmenetel, kiderült hogy nem jó fele mondjuk...Egy idő után eltűnnek a jelzések, és az ember azt se tudja merre. Vannak kijárt ösvények, de semmi jelzés. Az egyiken felmentem, a Pfarmauer(kb 2100 magasra) nevű részre vitt fel. Nem hiába ide vezetett az egyik út, álomszép panoráma tárult elém, mindenfelé hegyek, Ödstein, Hochtor, és egyébb hegyek, mindenfelé sziklák, és mélység... Tudtam hogy nem jó helyen járok, de mégis jó helyen. Örültem hogy itt voltam, búcsúzáskor kipróbáltam párszor a a Zwei zu Null ordítás visszhangzását hegyek között, hisz emlékeztetni kell az osztrákokat az EB-re, ne bízzák el annyira magukat. Lefelé még megpróbáltam megkeresni a Reicheisteinre vezető utat, de semmi jelzés tényleg, így nem erőlködtem. Elégedett voltam a mai nappal, bár kissé korábban ért véget, de így utolsó nap belefér. Pfarmauer nevű helyen, kilátás a Grosser Ödsteinra és a Hochtorra. Valamiért lefelé menet a Kárpátia - A világtól elzárva című gyönyörű száma járt a fejemben... Talán azért,mert akármilyen szép itt minden, holnap Haza mehetek. És talán kis szomorúság is benne van a dologban, hisz személyesen is láttam mennyi magyar dolgozik kinnt, és ők sajnos ritkábban tapasztalhatják ezt.