Cím: Thury György emléktúra
Címkék:
Blog Beljegyzés: Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin-top:0cm; mso-para-margin-right:0cm; mso-para-margin-bottom:8.0pt; mso-para-margin-left:0cm; line-height:107%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri",sans-serif; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-fareast-language:EN-US;} (Gelse – Nagybakónak – Orosztony – Kerecseny – Gelse, 2017.04.01.) Eredetileg a Bakonyba akartam menni ezen a hétvégén, de elég volt egy péntek esti invitálás egyik kedves túratársnőm részéről és megtörtént az újratervezés: irány Zala! Nem sokat hezitáltam, mert Zala a szívem csücske. Felmész egy dombtetőre és már fotózhatsz is. Az autóm otthagytam nála, onnan ő vezetett, felvettünk útközben még egy túratársnőt és nekivágtunk a domboknak. A 30 km-es távot választottuk, hiszen dombvidéken nincsenek olyan veszélyes szintek, sem meredek emelkedők. A teljesítménytúra egy gelsei klubhelyiségből (magyarul kocsma) indult. Mint tájékozódó képességére büszke férfiú, magabiztosan vezettem ki az egységből a lányokat, hogy aztán már az első kereszteződésben rossz irányt válasszak. De gyorsan korrigáltam és rutinosan taktikát változtatva hagytam, hogy felfejlődjenek mellém. Így ha eltévedünk, az már hármunk sara lesz. Az időjárásnál jobbat kívánni sem lehetett, szép, napsütéses idő ígérkezett egész napra. Mivel Magyarországon jártunk, kiderült, hogy Gelsének is van egy termálfürdője. A falut a temető mellett hagytuk el, majd emelkedni kezdett az út a szőlőhegyre. A szőlőhegyen igazi tavaszi feeling fogadta a túrázókat: napsütésben fürdő szőlősorok aranyos présházikókkal és virágba borult gyümölcsfák látványa borzolta a fotósok kedélyeit. A bőség zavarával küszködve őrült tempóban fényképeztem, közben a lányok valamelyik kanyarban eltűntek a szemem elől. Közben megcsodáltam az út mentén nyíló kis meténget (Vinca minor), mely helyenként foltokat alkotva beborította a talajt. Az egyik emelkedőnél utolértem a lányokat, váltottunk pár szót, aztán megint kezdtem lemaradozni, mert fotótéma adódott. A szőlőhegyet elhagyva ugyanis beértünk az első erdőbe, ahol ereszkedni kezdtünk a Morgány-patak völgyébe. Itt találkoztam egy zöld juharral (Acer negundo), mely épp jópofa virágait bontotta. Persze, a féltékeny pettyegetett tüdőfű (Pulmonaria officinalis) sem akart lemaradni, kacéran kínálta magát az út szélén. Az útmenti bokrok pedig – mindenkit túllicitálva – vad virágorgiába fogtak. Ki tudja, hová fejlődött volna a láncreakciószerűen beinduló eseménysor, ha nem hűti le a kedélyeket a Csibiti-tó… A tó után erdei emelkedő kezdődött, ahol egy árokba tartó sánc nyerte el a tetszésem. Az emelkedő végén itt is utolértem a lányokat és ez így ment végig a túra során. Hol lemaradtam, hol felfejlődtem. Sőt, egyszer meg is előztem őket, de hamar befogtak… A dombtetőn az újudvari tv-torony magasodott fölénk, mely Nagykanizsát és környékét látja el jó minőségű rezgésekkel. Itt volt az első ellenőrzőpont, melyet egy pontőrös autó testesített meg. Itt nem időztünk sokat, folytattuk utunkat Nagybakónak felé. Nagy mezőn haladtunk keresztül, majd ereszkedni kezdett az út. A faluba északnyugati irányból, a Rigó-hegynél értünk be. Itt egy kerítés mellett holdviolákat (Lunaria annua) láttam. Nagyon megtetszett ez a festett kereszt is, az én szülőföldemen egyszínűek a feszületek. Közben leereszkedtünk a Bakónaki-patak völgyébe, majd emelkedő következett az újabb dombhátra. Zalának ezen a részén a völgyek és dombok észak-déli irányban futnak, melyhez a településszerkezet és az utak, vasutak is alkalmazkodtak. Elég ránézni pl. a térképen a Zalaegerszeg-Nagykanizsa vasútvonalra, mely Felsőrajktól Nagykanizsáig gyakorlatilag tökéletesen déli irányba halad. Ha azonban Nagykanizsáról megyünk Felsőrajk felé… - na jó, ezt talán mégsem kell elmagyarázni… Nagybakónak két szomszédos, észak-déli lefutású dombhátra és a köztük lévő völgybe épült. A keleti oldalon lévő dombháttal úgy jártunk, mint Paraszt bácsi a repülőn: na, ezt azért nem gondoltuk volna… Nem hittük, hogy ilyen sokáig kell emelkedni a várva várt haranglábig. Ott volt ugyanis a második ellenőrzőpont. Itt kajáltunk egyet, közben figyeltük egy nagykanizsai hagyományőrző egyesület tagjait, ahogy lovagolnak a dombhát mezején. Valamilyen műsorra készültek, ezért nagy vágtákat mutattak be. Utolért minket egy jókedvű háromtagú túrázó csoport, melynek két férfitagja poént poénra halmozva hahotázott a lovak láttán. A rövid pihenő után útra keltünk, hogy újra egy erdei szakaszt járjunk be. Eleinte szélesebb, enyhén bevágódott úton haladtunk, ahol egy magányosan virágzó fa hívta fel magára a figyelmet. Aztán beszűkült az erdei út és az Öröm-hegyen elértük a harmadik ellenőrzőpontot. Itt sokan tartottak pihenőt. Mi egy frissítő ital után indultunk is tovább. Ereszkedés kezdődött a hegyről. Az erdőből kiérve az Orosztony határában található Thury kopjafához értünk. Itt halt ugyanis hősi halált 1571-ben a török elleni küzdelem rettegett vitéze, a „magyar Cidként” emlegetett Thury György. A túrát is az ő tiszteletére szervezték. A kopjafán kívül egy fatönkre erősített tábla emlékeztet dicső tetteire. Az emlékhely után talán a túra legunalmasabb, szántóföldek melletti szakasza következett. Jó volt beérni Orosztonyba. Hamar átmentünk a kis falun, melynek nyugati szélén található temetője farkasszemet néz a pár száz méterrel nyugatabbra található Kerecseny temetőjével, mely falujának keleti részén áll. Remélem, itt is követhetőek voltak az égtájak… Kerecsenyben fokoztuk éberségünket, hogy észrevegyük a negyedik ellenőrzőpontot. Itt a hölgyeké a pont, ők voltak szemfülesebbek. A helyi kempingben újabb pihenőt tartottunk, mivel igazi hungarikumként zsírosdeszka volt a menü. Talán mondanom sem kell, ezen a falun is átfolyt egy patak, itt is volt két szomszédos dombhát és egy völgy. Most az égtájakat kihagyom… Alig keltünk át a patakon, észrevettük a vidám háromtagú társaságot, akik olyan jól szórakoztak a második ellenőrzőpontnál a lovasokon. Valószínűleg a harmadik ellenőrzőpontnál kerültünk újra eléjük. A mögöttünk hagyott dombhátról épp a patak felé ereszkedtek. Csodálkoztam magamban, milyen hamar abszolválták a negyedik ellenőrzőpontot. Lehet, hogy kihagyták a hungarikumot? – merült fel bennem a kérdés… Közben egy rétnél kiértünk a faluból. Itt utánunk kiáltott valaki. A háromtagú társaság egyik férfitagja loholt felénk, hogy várjuk meg. A negyedik ellenőrzőpont után érdeklődött. Kiderült, hogy elhaladtak mellette úgy, hogy nem vették észre. Érthető módon lehangolódtak, amikor szembesültek azzal, hogy vissza kell fordulniuk. Ez sosem kellemes feladat egy teljesítménytúrán. A társaság lánytagja ki is jelentette, hogy ő nem megy vissza. Érezhető büszkeség töltött el, hogy mi nem kispályáztunk, mi bezzeg észrevettük! Utunkat egy bokros, emelkedő szakaszon folytattuk. Annyira belemerültem Angéla túratársammal a beszélgetésbe, hogy észre sem vettük a jelzések hiányát. Gyöngyi túratársunk figyelmeztetett minket egy kereszteződésnél, ahol jelet kerestünk volna, hogy GPS-e szerint letértünk a helyes útról és több száz métert haladtunk rossz irányba. Na, ennyit arról, hogy ki a kispályás és hogy „mi bezzeg észrevettük”… Ezúttal a karma gyorsan igazságot szolgáltatott. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy lefelé ereszkedve kellett korrigálnunk, nem fölfelé kaptatva. Közben visszaadta önbecsülésünket, hogy a közjót is szolgálhattuk, ugyanis lefelé haladtunkban szembetalálkoztunk azzal a lánnyal, aki nem akart visszamenni a negyedik ellenőrzőponthoz és segítettünk neki visszafordulni. A falu melletti rétre visszaérve megtaláltuk a turistajelet és immár jó irányba haladva folytattuk utunkat. Már csak egy csapás várt ránk, a Török-csapás. Így hívták azt a dombhátat, mely utolsó akadályként tornyosult előttünk. Ahhoz képest, hogy nem sok szintre és enyhe emelkedőkre számítottam, ez már a sokadik és kifejezetten meredek kaptató volt. A lányokat kicsit meg is fogta ez a szakasz, de becsülettel teljesítették a feladatot. Odafenn azért kárpótolt egy festői kis házikó látványa. Itt a józan ész szerint lejtőnek kellett volna következnie, erre utalt az is, hogy lefelé kezdett vinni az út. De miután jobban szemügyre vettük a tájat, észrevettük, hogy kb. 50 méter múlva újabb meredek kaptatót kell megmásznunk. Mivel nem gerinctúrára készültünk, ezen kicsit megsértődtünk. De azért sikerült teljesíteni ez az etapot is és a dombtetőn kicsit lehetett pihenni. Innen tényleg ereszkedni kezdett az út. A ligetes szakasz után beértünk a Vágási-erdőbe. Az erdőből kiérve pedig csakhamar visszaértünk Gelsére. Ha röviden akarom jellemezni ezt a napot: jó volt Zalában túrázni.
TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link