TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link
Cím: Régi idők - új módszerek: Lovasrégész-felderítő
Címkék: túralovaglás
Blog Beljegyzés: Február a hótalpazás ideje. Ilyenkor – normális esetben - a Déli-Alpok 2500-3000 méteres „lankáin” nyomulunk barátaimmal. De idén ez elmaradt. Szinte be vagyunk zárva az országba, mindenki otthon szaggatja az istrángot, ki-kirúg, és menne már. De nem mehet. Biztos vagyok benne, hogy rajtam is kényszermozgások lennének úrrá, ha nem lennének a lovak. Rajtuk vezetem le a fölösleges energiáimat. Ma délután ugyan nem terveztem lovagolni, de aztán Nelli szólt, hogy négy után, amikor már biztosan nem dolgoznak a favágók, kimegy, megnézni, alsó irányból meddig járható a Mocsaras, ahová bedöntögették a fát. Munka után van-e kedvem kijönni? Naná, hogy van! Mindig van. Oszi már felnyergelve vár és lelkesen köszönt. Ő nem az a köszönget ő s, barátkozós fajta, úgyhogy most, hogy megszólított, úgy érzem, vagyok „valaki”. Legalább a lovak között...   A Mocsaras egyébként egy oldalvölgy, ami a Tekn ő nev ű völgymedencéb ő l vezet fel a Botos-kútnál, az éppen kitermelt Bodai-erd ő mellett, a Koplaló felé. Ezzel nyilván sokat segítettem, így már bárki fel tudja helyezni a világtérképre!   A falu szélén, a szántóföldeken lovagolunk fel az erdő széléig, majd tovább, a vadászházhoz. Itt ráfordulunk a MOL termékvezetékének a nyiladékára. Az erdő alja tele kis kék ligeti csillagvirággal. Eddig csak egy-két kósza kankalint láttunk, a csillagvirág viszont meglepő tömegben virít itt, egy nagyobb foltban.     Újabb elágazásnál balra fordulunk, a Harinkó-gödör melletti hegygerincre. Itt kellően jók az útviszonyok, így bő 1 kilométernyi tempós, összeszedett ügetés következik, gyönyörű szálerdőben. Oszi az egész távon vidáman prüszköl és horkant, szóval vadakat látni nem sok esélyünk van. A nap a szemközti domboldal lombkoronája felett, alacsonyan jár már, bársonyos fényeket kölcsönözve az avarnak, a fatörzseknek és a lónak. Aztán véget ér a gerinc, s az út a hegybe vágódva leereszkedik a Teknő völgymedencéjébe. Itt balra fordulunk, s perceken belül a Botos-kút elágazásához érkezünk, ahol régen erdészház állt. A házat 50 éve lebontották, mára már nyoma sincs, az elhanyagolt kutat viszont szorgos kezek néhány éve (2009-ben) átépítették szép, kifolyócsöves forrássá. Igaz, annyira a világ végén járunk, hogy bakancsos turista még a mai covidos kiránduló-dömping mellett is csak elvétve kerül ide. De azért jó, hogy van. A Botos-kút felújítása:  http://www.5mp.eu/web.php?a=mecsekegyesulet&o=Rgijac69E2   A forrás mellett fordulunk be a Mocsaras árkába, amin meglep ő en sokáig tudunk fellovagolni. Csak a völgy középs ő, legvizesebb, -cuppogósabb része (itt is van egy elmocsarasodott kút) fölött kezd ő dik a tarolás, pont ott, ahol egy klasszikus, szép vágtaszakasz kezdődött. Oszival igazi örömnyargalásokat szoktunk itt elereszteni egy-egy túra végén, a haza vezető Alsó Kaposi-útra való rákanyarodás előtt. De ez itt most egyel ő re zsákutca. Tovább előre menni nem lehet. Jobbra nem érdemes próbálkozni, mert a lankás emelkedő és a megmaradt erd ő lovagolható ugyan, viszont a fennsík peremén, az ott futó út mentén felhalmozott ágfa széles sávban elzárja a feljutást. Marad a bal oldal. Meredek, nem túl daliás erd ő , nagyra n ő tt bodzás-cserjés aljnövényzettel. Ezen lovagolunk ki a szántóföldre. Kicsit horrorisztikus. Földsáncokkal és ágak kusza halmazával tagolt akadálypálya. Oszi nemcsak hatalmas, de nagyon fegyelmezett, bátor és ügyes ló, úgyhogy elemi er ő vel törünk át mindenen, nekem csak céloznom kell, meg kapaszkodnom, nehogy lesodorjanak az ágak. Ilyen helyzetekben mindig meglep a bizalmával, hogy szerinte tudom, mit csinálunk, és ezzel a hittel belemegy a semmibe. Nem kell vele harcolni, hogy menjen, magától csinálja. Igazi csataló.   Amiért ezt az egészet elmesélem, annak az az oka, hogy ezek a sáncok, amin közben keresztüllovagolunk, meg egy kicsit hosszában is megyünk a tetején, egy ő skori er ő dített település sáncai. Egy részét (a Botos-kút felett) régen beszántották már, s ezek légifotókon jól mutatnak, de a felszínen nemigen láthatóak. A 2,6ha területűre taksált lelőhely (település) védműveinek a másik (déli) fele viszont az erdőben jól követhető. Kora bronzkori (Kr. e. 2500-2000) földművek ezek, és elég gyakoriak Baranyában a zóki régészeti kultúra elterjedési területén szinte hálózatot alkotnak. Kisebb völgyek találkozásánál levő magasan fekvő dombvégekre ovális, 100-150m hosszú, körülárkolt, cölöppalánkkal kerített, fellegvár-jellegű erődítéseket építettek, feljebb pedig, a domb további 100-300 méteres szakaszát egy vagy két helyen árokkal leválasztották a plató többi részétől. Mióta tudok róla, mindig meg akartam nézni a helyet, igaz, nem lóhátról. Ő szi hétvégéken rajzanak itt a mélyszántásban, meg az erd ő ben a régészek, keresik a földb ő l kiforgatott friss leleteket. Nem kincsvadászok, nekik való holmi itt nemigen akad. A szakemberek járnak ide. Viszonylag nem régen, csak néhány éve került a lelőhely reflektorfénybe, a perm Bodai Agyagkő Formáció atomtemetőként tervezett hasznosítása körüli kutatások és a roncsolásmentes régészeti módszerek előretörése kapcsán, műholdképen vették észre. És most én is körülnézhettem, a magas lóról. Ellenben ez a Mocsaras-kérdés (hogy merre tudnánk a Teknőből roncsolásmentesen feljönni)... hát az ezzel a bejárással még nincs megoldva, szóval gatyát felkötni, jövünk még!