TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link
Cím: Indiai napló 2005. [ #2 Mindennapi élet ]
Címkék: India, Bombay, trópusok
Blog Beljegyzés: Indiai napló 2005. [2 Mindennapi élet] 2005.07.08. Mumbai (Bombay) - Dolvi, Maharashtra Ki kell írnom magamból mindent, mert még én sem hiszem el mit látok. Néha érdekes és csodálatos, néha pedig iszonyú. Mondom, szeretem az indiai embereket, ezt le kell szögezni előtte, sokkal kedvesebbek, barátságosabbak mint Európában általában, talán pont a szegénység miatt. Itt 5000 forintból él egy család egy hétig... Tehát Bombay, kedden hajnali 1 óra... Miután kicsit mocskosan megkaptam a hátizsákomat, bele kellett tenni azt a Nagy Fekete Gépbe. Szerintem nem tudják mire való, meg hogy működik, de a látszat az fontos. Ezután siettünk kifele, elsétáltunk a géppityuval szundikáló katona mellett. Majd német kollégám látott egy emberkét, papírral kezében: "Welcome to ISPAT. Mr. Pet****ller Mr. Der***". Hamar sikerült magamévá tennem a lapot, emlékbe. Egy fiatal srác volt, az apjával. Beültünk a Hyundai-ba, és egy koszos egyenruhás emberke jött az autó mellé, azt hittem rendőr, mutatta tekerjem le az ablakot... Ne foglalkozzak vele, mondta a kollégám. Az utak minősége szerintem nem rosszabb mint Magyarisztánban Viszont a figura végig a rossz oldalán ment az útnak Akkor látom a vezető előtt nincs kormány, az is a másik oldalon van. Az üveg Cinzano miatt lassan ugyan de, megállapítottuk Hardyval: - English system. Bombay-ben éjszaka volt, de annyi ember volt az utcán, mint Budapesten nappal. A nyomor iszonyatos, és elég depressziósnak érzem magam emiatt. Sajnálom őket. De adjatok hálát istennek, hogy Európában születtetek! Rengeteg kóbor állat van az utcán, amelyek mindenféle fertőzés hordozói. Ép ésszel elképzelhetetlen lenne, hogy miben laknak emberek. Igen, ez itt a harmadik világ. Az út mentén betonbarakkok, vakolat nélkül. Mivel éjszaka volt, ezért nem volt akkora a forgalom, de mégis majdnem három órát tartott az út a reptértől a Dolviban levő Windmill szállodához, ami 110 km-re van. Másnap reggel dolgozni megyünk: Az úton még itt Dolviban is komplett tehéncsordák üldögélnek nyugalomban. Egy öttagú kolóniával találkozunk reggelenként a belvárosban, amint bambulnak befelé. Rengeteg kóbor kutyus is rohangál, higiénia itt nem létezik. A kóbor állatokat nem szedi össze senki, nincsen sintér. Nem ölnek állatot. Nekik is joguk van az élethez, nem?! A szálloda körül hegyek vannak, melyet befed a dzsungel. Gyalog soha nem fogok bemenni itt az erdőbe! Sok életveszélyes mérgeskígyó van. Meséltek szabadon élő őshonos Tigrisekről is. Még a szállodában az étteremhez vezető úton is mindenféle érdekes dolgok szaladgálnak. Eddig tarajoshátú gekkóval találkoztam, spurizott be a pálmák közé amikor meglátott. Végére hagytam a feketelevest! Indiában egy acélmű (ISPAT Industries) különösen életveszélyes hely. Biztonságos munkavégzés és védőfelszerelés nem létezik. Láttam heggesztést védőszemüveg nélkül. A betonvasat pedig az út széli sárban próbálta darabolni egy szerencsétlen, kézifűrésszel. Nincs gyorsdaraboló, nincsen szerszám. A betonozáshoz használatos állványzat bambuszrudakból, szedett- vedett fadarabokból készül. Az alapanyagot, téglát, sódert fiatalabb lányok es gyerekek hordják fel a kőműveseknek, kis lavorban a fejükön 5-10 kilónként. Igen, itt van gyerekmunka. De van itt ennél még borzalmasabb is. 30 évvel ezelőtt a Mannesmann-Demag építette ezt az egészet. Az akkori technikát probálják életbentartani. Nagyfeszültségű elektródákkal hevítik a vasat 1100 C-ra, ekkor úgy fortyog mint a leves...! Sajnos sikerült párszor belenéznem, nem kellett volna, most is fáj a szemem. Van olyan nagyfeszültségű transzformátor, ami nincs elkerítve, szabadon megérinthető a 33 kV. Ez az ami Európában elképzelhetetlen. Nem hiszem el. D.G. (...itt az első pár nap sokkoló élményei, de 1 hónap után majd kezdtem megszeretni Indiát)