Cím: Retyezát 2010. augusztus
Címkék:
Blog Beljegyzés: Normal 0 21 MicrosoftInternetExplorer4 /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";} Retyezát 2010. augusztus 14-től 21-ig Túratársak: Gáspár Zoli, Tóth István, Mérges Gyuri és én 1. nap: Hajnali ötkor indulás a Buta szorosig autóval, onnét gyalog a Buta menedékházig. Közben kora délután megnéztük Vajdahunyadon a Hunyadiak ősi várát. A vár nagyon szép, viszonylag kis alapterületen fekszik. Felújítás folyik a várban, sajnos néhol nagyon eltér az eredetitől. A Retyezát déli kapujánál, a Buta szoros (900m) parkolójából 17 órakor indultunk el 30 kg-os túrazsákunkkal a hátunkon. Innét már meredeken kapaszkodtunk fel a Buta menedékházig (1580m). Késő este – 23 óra - lett mire megérkeztünk. A menedékház (Cabana Buta) magánkézben van, itt szállás és étkezési lehetőség is biztosított, de mi sátraztunk. A kijelölt sátrazó hely jóval feljebb, a hegyimentők házánál volt. Csapatunk a háziak engedelmével itt sátrazott. Igaz nekem már jártányi erőm sem volt a feljebb menetelre. Ma közel 600m szintkülönbséget tettünk meg, s a végén már több órát sötétben mentünk. Fáradtságunk ellenére gyorsan felállítottuk a sátrunkat. Nagyon jól esett kinyújtóztatni tehermentes, fáradt tagjainkat. Zolinak volt a legfárasztóbb az út, hiszen Ő végig vezettet a 600 km-en át. 2. nap: Reggel már láttuk a táborhelyünket körbevevő gyönyörű völgyeket, hegyeket. Reggelink elfogyasztása után pakolás, majd irány a Peleága rét (Poina Pelegii), a következő sátrazó helyünk. Természetesen hegyre fel, ismét 300 m szintemelkedés, aztán jó kis szintcsökkenés lejtmenetben az 1633 m-en lévő Peleága rétre. A rét felett lévő Kis-Retyezát 1800 m-es szintvonaláról nagyon szép kilátás nyílott az alattunk fekvő Bucura- és Peleága patak völgyére, valamint a Retyezát 2000 m feletti vonulatára. Ezen a magasságon már több tengerszemet is láttunk. Egyikben jól esett Gyurinak és nekem a hűsítő fürdőzés. Ereszkedés után, lent a réten nagyon sokan voltak, sokan feljöttek az ide vezető autóúton egy napos kis kirándulásra is. Nekünk jó kis nézőseregünk lett, amikor a Peleága patak szintjére leértünk a hatalmas túrazsákjainkkal. A réten alkalmas sátorhelyet kerestünk, majd sátraink felállítása után megebédeltünk. A kis szieszta után, pedig megnéztünk a 4 km-re lévő Nagy-Lepusnyik vízesést. Ide kb. 3 km-en keresztül jó minőségű földúton mentünk, majd egy alig észrevehető jelzésen, elég vadregényes, gazos ösvényen értük el a vízesést. A víz nagyon hideg volt, de jól esett megfürödni benne, nézni és hallgatni a csobogását. Visszaérve a vízeséstől este megbeszéltük, hogy a holnapi nap során a Kis-Retyezátban lévő 2014 m magas Jorgován csúcsot másszuk meg, immár könnyített felszerelésben. Természetesen beszéltünk a vipera veszélyről, no meg a pásztorok kutyáiról is. 3. nap: A reggeli falatozás után újból felmentünk a tegnap megjárt Kis-Retyezát 1800 m magasan lévő szintvonalára. Itt kisebb nagyobb emelkedőkön, embermagasságú gyalogfenyők között haladtunk. A sűrű gyalogfenyvest elhagyva szemünk előtt kibontakozott a Kis-Retyezát vonulata s messze már látni lehetett a Jorgován fehér mészkőszikláit. A túránk során több birkanyájjal, pásztorral és az őket szolgáló kutyákkal találkoztunk. Bizony a kutyák távoltartásában nagy segítséget jelentettek az itt található kisebb szikladarabkák. Közvetlenül a Jorgován alatt hívták vissza csak a pásztorok a kutyáikat, de azért őket is meg kellett hajigálni, mert a falkaösztön erősebb volt náluk. Igaz mi is falkába verődtünk ellenük. Az első kutyás kalandunk s egy mély vízmosás után a hegyre felmenet észleltem, hogy a bakancsom orra kilyukadt. „Össztúratársi’ segítséggel megfoltoztuk s így már az erős szélben a Jorgován vakító szikláin diadalmasan tekinthettem el a messzeségbe, a mélybe. A túránk alatt több mint 20 km-t tettünk meg, s közel 2000 m szintkülönbséget küzdöttünk le. Este a Peleága patakban fürödtünk. Ilyenkor nem is olyan hideg a víz, sőt… 4. nap: Reggeli, sátorbontás és bag-elés után ismét összsúllyal a hátunkon indultunk el a 2040 m magasan lévő, Retyezát legnagyobb tavához a Bucura-tóhoz. A turistaút a Bucura-patak nyomvonalát követi, így több helyen nagyon szép kilátás nyílik az alattunk futó patakra. A Bucura-tó mindvégig rejtve volt előttünk, így a tavat övező gerincre felérve csodálhattuk meg először nagyságát és szépségét. A tó mellett a sátrazók már elfoglalták a kövekből épített, szélvédett sátrazó helyeket. Nekünk már csak egy alacsonyabb kőrakásból kialakított sátrazó hely jutott. Pár sziklát én is összehordtam, hogy növeljem a kőhalom nagyságát, de igen sziszifuszi és fárasztó munka volt, mert messziről kellett a sziklákat hozni, hiszen a környezőket már mind felhasználták. Míg itt fent tartózkodtunk végig erős és hideg szél fújt, melyet csak talán én szerettem egyedül a kis csapatunkból, én viszont nagyon. Sátorállítás, ebéd után a Bucura nyereg felől megmásztuk a Bucura II. és a Bucura I. (2433 m) csúcsokat is (Várful Bucura). A nyeregből és csúcsokból – mikor az állandóan vonuló felhők engedték – szép kilátás nyílott a Pitrele rét felé, a Bucura-tóra valamint környező csúcsokra, tengerszemekre. Éjszaka a szél erőssége fokozódott, sátrunk tartórúdjai bizony többet voltak homorú állapotban, mint természetes feszítőszögükben. 5. nap: A nagy szélre való tekintettel elhatároztuk, hogy a mai éjszakát már lent a Peleága réten töltjük ismét. Persze előtte még megmásztuk a Retyezát legmagasabb csúcsát, a 2509 m magas Peleága csúcsot (Virful Peleága). A csúcsra való feljutás nekem nagyon nagy élvezet volt, hiszen fújt a szél, kedvemre mászhattam a sziklákon s rengeteg kő volt körülöttem. A csúcsra menet többször is láttunk zergéket. Fent a csúcson csapatunk ketté vált. Zoli és István a már ismert úton indultak vissza, mi meg Gyurival a hosszabb és szebb útvonalon, több kisebb csúcsot érintve a Bucura nyergen keresztül érkeztünk meg a sátrainkhoz. A Bucura nyereg alatt ért bennünket egy nagyon szép élmény. A hegyi pásztorok nagyobb ménest hajtottak fel a vezér kanca segítségével a nyeregbe, a Pietrele rét felé. A lovak egymást követve araszoltak a hegyi ősvényen, őket követte a több szamárból álló hátvéd csapat. Ők a pásztorok felszerelését cipelték. Csodálatos látvány és érzés volt a hegyi pásztorok számunkra romantikus, de közel sem könnyű mindennapi életének egy röpke pillanata. Sátorbontásunk után a Peleága rétre ereszkedtünk le. Ekkor a szintidőt elég jól teljesítettük már, hiszen megszoktuk a nehéz túrazsákjainkat és a sziklás terepet is. Lent a réten egy ide terelt ménes között vertük fel a sátrainkat. Itt vette észre Gyuri, hogy az egy éves bakancsainak a talpa önálló életet élnek. Szerencsére volt még egy kis gyorsragasztóm, így meg lehetet ragasztani őket. Ezután határoztuk el, hogy a rossz bakancsok miatt – az enyém sem lett jobb – másnap lemegyünk a hegyről s valahol a Herkülesfürdő (Băile Herculane) melletti kempingben töltjük az éjszakát. Az éjszakánk lovak patáinak dobogása mellett telt. 6. nap: Korai reggeli után megint bag-elés s irány a Buta szorosban hagyott autóhoz. Természetesen ismét 300 m felfelé, de onnét már közel 900 m-t ereszkedtünk kisebb megszakításokkal. A lefelé menet nagyon igénybe vette a lábainkat, nekem a legfárasztóbb volt a Buta menedékház alatt lévő közel 5-6 km-es vízszintes út. Az autónál finom lecsót főztünk, melyet a Nap az autóban újból dunsztolt. A dunsztolás következtében a lecsóból a szélvédőre is jutott. Az ebéd után pakolás, majd megnéztük a Buta szoros kanyonjának könnyen járható részét. Késő délután indultunk el a Déli-Kárpátokat áttörő Zsil-völgyén keresztül a 200 km-re lévő Herkülesfürdőhöz (168 m). A Buta szorost elhagyva ismételten keresztül mentünk az itt lévő bányászvárosokon. Itt rengeteg elhagyott, félbehagyott épületet láttunk. A lakóházak tetején fa nőtt, sok volt a szemét, sőt volt olyan, hogy a négy sávos autóúton tehenet hajtottak előttünk. Azonban az autózás legszebb része a Zsil-völgye volt. Szerencsére a rossz út már több helyen javítás alatt állt. Az áttörés alsó szakaszát már sötétben tettük meg. A hegyeken átvezető szerpentinek után, több kempinget, sátrazó helyet felkeresve éjjel érkeztünk meg egy igen érdekes kempingbe. Itt fáradtan zuhantunk a sátrunkba lévő fekhelyeinkre. 7. nap: Reggel a Cserna folyó felett ébredtünk csodálatos hegyek között. Még reggel a kempinges „néni” begyűjtötte a szállás díját, persze ezért nem kaptunk semmit cserébe (szociális létesítmény). A kempingnek egy elkerített kaszáló lett kinevezve. Hát nagyon vegyes érzéseket tápláltam a tulajdonossal és a sátrazóhellyel szemben. Kiadós reggeli után megnéztük a Szeles (Vanturatoarea) vízesést. A vízeséshez igen meredeken kellett felkapaszkodni, a látvány és a fürdőzés azonban kárpótolt bennünket. Nem szabad itt sem elfelejteni a vipera veszélyt. Visszaérve a sátrainkhoz megebédeltünk, rövid szieszta után ismételten bepakoltunk az autóba, majd elindultunk a pár kilométerre lévő monarchiabeli Herkülesfürdőbe. Az itt látottak nagyon megviseltek, mert a gyönyörű fürdőváros, még romjaiban is csodálatos szállodái, villái, fürdő épületei nagyon lepusztult, romos állapotban voltak. Lépteink valamikor itt járt előkelő fürdővendégek, köztük Sisi nyomdokaiban haladtak. Az építészeti remekek finom részletei, a márvány lépcsők fehérsége, a korabeli padok, hidak kecsessége a hegyek között aludta közel sem békés álmát. Herkülesfürdőt elhagyva Temesvár felé indultunk haza szűkebb pátriánk felé. Az éjszakát valahol Temesvár előtt egy legelőn töltöttük sátrainkban. 8. nap: Reggeli, sátorbontás, pakolás majd tele sok-sok élménnyel, fotóval most már tényleg hazafelé indultunk. Összességében nagyon jó túrákon vettünk részt, csak azt sajnálom, hogy fiam és Miklós – tavalyi Alacsony-Tátrai túratársaink – ezen a programon nem vehettek részt. róth antal
TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link