TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link
Tárgy: Ötletek a természetjárásért
Tartalom: Pár héttel ezelött a Mecsekben összefutottam egy idős úrral. Egy szép, gondozott kulcsosház teraszán ült méltóságteljesen, a kempingszékében. Én, akkor még nem tudtam kivel hozott össze a sors. Viccesen kávét kértem, ő frappáns válasszal tudatta, itt már régóta nem lehet ilyesmit kapni. Csodálkozva kérdeztem, hogy-hogy. A választ sajnos tudtam. Ezzel gondolom sokan ti is tisztában vagytok, hogy miért nem lehet kávét kapni az erdőben. Aki nem tudja annak súgok. Nem éri meg.  Ez az érv ellen én hadba szálltam. Szerintem megérné, ha nem "hegyi" árban lenne, ha az emberekben  tudatosítva lennének azok a helyek a hegyekben, erdőkben ahol lehet enni-inni, megszállni persze elfogadható árban. A térképeken feltüntetve, a neten pedig fent lennének. A túravezetők ezeket a helyeket útbaéjtenék, ide szerveznék a szállást, ebédet. Ez az én véleményem egy része! Ma már tudom ki az az úr. Nagyfejes az MTSZ-ben. Született egy elhatározás, amihez a segítségeteket szeretném kérni. Szeptember 17-18-19-én Mecsekben Országo s gyalogos túratalálkozó lesz.  Mint tudjuk, érezzük, a magyar turizmus nagyon rossz helyzetben van. Azonban lehet javítani ezen.  Ötleteket, javaslatokat észrevételeket szeretnék kérni tőletek, túrázóktol amivel jobbá, népszerűbbé tehető a turizmus. Mire lenne igényetek, mit szeretnétek a túrák folyamán.  Milyen nehézségekkel, visszatérő problémákkal találjátok szemben magatokat, esetleg javaslat a megoldásukra. Minden véleményt eljuttatok a "vezérkarhoz" ugyhogy csak bátran az ötletekkel! A sajátom ott lesz, várom a tiéteket. Hajrá! Legyen jobb a természetjárás!!! udv domi