Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



Első gyalogtúráim
2011/06/06 02:15:37 Küldte: Chary

A legutóbbi két hétvégén, két túrán jártam, gondoltam írok ezekről néhány szót.
A biciklizések után szerettem volna kipróbálni magam gyalogtúrákon is. Tulajdonképpen azért futkorászok minden nap nem keveset, hogy a kondícióm ne épüljön le, mire biciklire ülhetek. Ez a végén arra vezetett, hogy lényegesen többet futok, mint biciklizek
Kíváncsi voltam mire elég ez.
A berényiek 50 km-ére akartam mindenképpen nevezni, de arra gondoltam, hogy előtte nem ártana elindulni egy rövidebb távon, nem nekiugrani rögtön az 50-nek. Kapóra jött, hogy éppen egy héttel előtte – május 28-án – rendezték a Pilisben a Kinizsi teljesítménytúrákat. Ez az egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb - hagyományokkal rendelkező gyalogos teljesítménytúra. A népszerűségét annak köszönheti, hogy Ők indították először a nagyon extrém 100 km-es távot. E mellé szerveztek egy rövid – 20 km-es –, és egy normál – 38 km-es - távot is. De az igazi, a legnépszerűbb, a legkeresettebb a 100 km. Tisztára őrületnek tűnik. A szintidő ezen a távon 24 óra. A legtöbb embernek már az is probléma, ha nem aludhat. Ők pedig, gyalogolnak, sötétben, és – mint most is – esőben. Mi az értelme ennek? Már sokszor beszéltem arról, hogy a kikapcsolódást, nézelődéssel együtt járó természetjárást a sporttal egy olyan kapcsolat fűzi össze, amelyben az átmenet fokozatos. Amit én szeretek csinálni, az a sport felé esik közelebb. Ezt persze nem csukott szemmel teszem, sok mindent látok, hallok, tapasztalok a természet szépségéből. Legalábbis sokkal többet, mint egy olyan futó, aki egy sportpályán körbe-körbe fut... Gondolom a tájékozódási futás létjogosultságát senki nem vonja kétségbe. Eddig én a biciklitúrákat favorizáltam – most meg aztán főleg 
–, ezeket mindig egyedül teljesítettem. Részben szándékosan, mert nem szeretek másokhoz alkalmazkodni, részben véletlenül alakult így, mert egy 2-3 fős csapat ellen még nem lett volna kifogásom. De gyalogtúrán még nem vettem részt sosem.
Az első, ami ledöbbentett a tömeg... A legtöbb képnek, amit csináltam ez a témája. Sajnos kevés képet sikerült a Kinizsin készítenem, mert a gép megmakacsolta magát, és nem engedte. Lehet, hogy a rázkódás nem tett jót neki. Tömeg... Több, mint ezer ember. Hosszú sor kígyózott a nevezésnél. A nevezés és a start csaknem egy órát vett igénybe. Már itt ledöbbentem. Amikor elindult a mezőny láttam, érzékeltem azt a tempót, amit diktáltak. Ez egy 6 km/h-ás átlagsebesség. Az összehasonlítás kedvéért. Egy lassú gyaloglás 4 km/h, én 43 évesen rossz bokával 11 km/h körül futok, a 71 éves apám 15-tel biciklizik. Szóval a 6, nem kevés. A másik, amit észrevettem a botok használata. Hogy őszinte legyek, engem baromira idegesített, mintha pókok mászkáltak volna előttem. Nem zavart volna, de ... és ez a másik döbbenetes tapasztalatom, összefüggő libasorban, egymástól alig 1 méterre haladtak végig-végig. Fura látvány volt mindez az erdőben. Ha valaki félreállt pisilni, mire visszament, 50 ember ment el közben. Eegen ... biztosan azt mondjátok, hogy ez nagy baromság. Mi értelme így erdőben, hegyekben járni. Hisz ennek éppen a csend, az egyedüllét, a madárcsicsergés, az előbukkanó, kíváncsiskodó vadak adják a szépségét. Ezt nem is vitatom. Egy "normális" túrán, még ha teljesítménytúra is, azért van ebben része az embernek. De ez messze volt a normálistól. Rögtön láttam, hogy akik 38-ra vagy 100-ra neveztek, azokat a természet szépsége, nyugalma nem igazán hatja meg. Nem azt jelenti, hogy nem tisztelnék azt, ordítoznának vagy szemetelnének. Dehogy! Erre nagyon ügyelnek. Egyszerűen nem ezért jöttek ide. Ők a sport, a kihívás miatt neveztek. Nagy többségük indul a túrabajnokságban, merthogy ilyen is van. Sok ultramaratonista választja ezt a túrát, és a 100 km-es hegymenetet futva teszik meg. Visszatérve a póklábszerű botokra. Idegesítettek, mert a bot minden lépésnél hátranyúlt, és attól tartottam, hogy vagy átesek rajtuk, vagy belém szúrják
Akik jól tudják használni, azok esküsznek arra, hogy az izületükre nehezedő terhelést csökkenti és sárban, emelkedőn, lejtőn jól lehet rájuk támaszkodni. És – mivel a kezük vízszintesen mozog, nem lóg -, nem puffad fel. Ez utóbbiban, akkor még nem volt részem. Beálltam hát a sorba és mentem ... Sőt eleinte, amikor a terep nem emelkedett, még futottam is. 15 km után egyre erősebben éreztem a combizmaimat. Ez eléggé ismeretlen volt számomra. Időtlen idők óta nem éreztem izomlázat a lábaimban. De nyilván az ereszkedés és kapaszkodás olyan izmokat is megmozgatott, amelyeket egy normál futásnál nem veszek annyira igénybe. Keveset álltam, mert pillanatok alatt lemerevedtem. Olyan kőkemények lettek az izmaim, hogy mozdítani alig tudtam. Eltelt jónéhány perc, mire nagyjából visszanyerték a rugalmasságukat. Persze a célban azt mondták nekem, hogy 40 fölött örülni kell minden merevedésnek A túra előtt bebiztosítottam magamat. Vittem Pilis térképet, volt nálam tájoló és az útvonalat GPS-re töltöttem. Akkor ott, amikor kislibák módjára tolultunk 40 km-en át az erdőben, ez már nagyon viccesnek hatott. Végülis beértem 6 óra 55 perc alatt. A szintidőt 10 órában határozták meg. Semmi elvárásom nem volt magammal szemben a teljesítésen túl. Utólag könnyebbnek tűnt, mint vártam, dacára annak, hogy napokig alig tudtam behajlítani a lábamat az izomláztól. Következő nap még nem futottam, de utána már futással és biciklizéssel gyorsan kimozgattam. Vízhólyagom nem volt sok, hamar elmúlt. Úgy gondoltam, hogy ez elegendő felkészülést jelent az egy héttel később, május 4-én, szombaton sorra kerülő Körös 50-re. Martikán Dedinek is megígértem, hogy együtt hajtjuk le a távot  Sőt! Még azt a célt is kitűztem, hogy 6 km/h átlagot tartva 9 óra alatt "tudjuk le" az 54 km-t.
Ha röviden szeretném összefoglalni a véleményemet a hétvégéről, akkor annyit mondok SZÖRNYŰ. Sokkal nehezebb volt ez az 50, azaz 54 km síkon, mint az a 38 km a hegyekben. Miért? Itt már meg sem lepődtem azon, hogy akik itt indulnak, azok nem sokat foglalkoznak a tájjal. Sportolók a javából. A Kinizsi 100-on csak mosolyognak, nekik a Spartathlon – az Athén-Marathon 240 km-e jelenti a Nagy Teljesítményt. Az első 25 km-nél nem volt semmi gond. Majdnem végig tartottuk a 6 km/h-ás átlagot, sajnáltam Dedit, hogy túlságosan lefárasztom. Mosolyogva értünk be a táv felét jelentő újladányi ellenőrző pontba. 8.40-kor indultunk. Utánunk még egy pesti gimnazista indult, aki itt utol is ért bennünket. Evett, ivott aztán feladta. Erre a napra nagy vihart jósoltak. Jó időt szerettünk volna. Megkaptuk... Sokak állítása szerint ez a szombati nap volt az év eddigi legmelegebb napja. Szétégtünk, forrt az agyunk. ...de Újladányig nem volt gond... Újladányban nagyon bíztunk abban, hogy az ismertebb és változatosabb terep miatt jobb lesz. Eddig ugyanis jó 20 km-t gáton baktattunk. Aki már sétált gáton, tudja, hogy a látnivaló nem túl változatos. Hogy ne mondjam ... bűn unalmas ... Jobbról a folyót eltakaró fák, balról a mezők végtelenje, közben villódzik a szemünk a hőségtől. ...de Újladányig nem volt gond...
Az átlagsebességünk a pihenő miatt 5,2-re esett vissza, de nagy lendülettel indultunk. Sajnos az ismerős terepnek is van hátránya. Néha jobb nem tudni mi és mennyi áll előttünk. Elindultunk, vertük a vésztő-mágori út porát a hőségben, és pontosan tudtuk, ezt fogjuk tenni 8 km-en át. Nem sokkal izgalmasabb és kellemesebb, mint a gát 20 km-e. Árnyék semmi. A táj monoton. A hőség kezdett egyre elviselhetetlenebb lenni, és éreztem, ahogy a zokni gyűrődései újabb és újabb vízhólyagot gyártanak a talpamon. Egyetlen pozitívum, hogy izomlázat nem éreztem. Viszont részem volt abban, amit a hegyekben nem tapasztaltam. Hatalmasra püffedt a kezem a hőségtől és a lógatástól. A gyűrűsujjam, mint egy cérnával elkötött lufi. A feleségem depzott Újladányban, kaptam egy plusz frissítőt. Elborzadt, amikor megmutattam neki a felpuffadt kezemet. De, mint utólag kiderült ezzel volt a legkevesebb a bajom. A cipőmet, több pontőr is megdicsérte. Kénytelen voltam rááldozni 30000-t, amikor a bokám elkezdett az aszfalton futástól befelé dőlni. Azt mondták, hogy ilyen cipőben nem lehetne vízhólyagom. Kár, hogy ezt előtte nem beszéltem meg vele. Vagy van valamilyen nemgyűrődős-szuper zokni? Nem tudom, annyi bizonyos, hogy egyre inkább nehezemre esett a gyaloglás. Ezek a vízhólyagok nagyon kínoztak. Dedi pedig...? Beszélgetett, mosolygott, panaszkodott olykor a melegre, és bizony egyre többet nézett vissza rám. Be kell ismernem, lényegesen jobban bírta, mint én. A következő ellenőrzési pont Bélmegyerben volt. Itt már alig éltem. A pontőr rábeszélt, hogy ne a kijelölt Z+ jelzésen, hanem aszfalton menjünk tovább Mezőberénybe, mert az rövidebb. Nem kellett sokat győzködnie. Gépiesen pakoltam a lábaimat egymás után, közben Dedi mosolyogva csivitelte, hogy milyen jó dolog kipróbálnia magát. Már válaszolni sem nagyon tudtam. Menni alig bírtam, tüzelt minden porcikám a napon és most újabb 10 km az aszfalton. Itt kell megjegyeznem, hogy a mi teljesítménytúránkon kijelölt 30 km-es szakasz minden létező szépet megmutat az alföldi tájból, annak ellenére, hogy ennek is része a vésztő-mágori földút egy szakasza. Van benne erdő, csatorna, gyümölcsfás, egy kies szivattyútelep, és az út kanyarog. Izgalmat rejt magában. A pusztán bármikor láthat az ember arra tébláboló túzokot. De ez...???!!!! Szörnyű unalmas és monoton. Ebben a kánikulában pedig még gyötrőbb. Egy csoporttal találkoztunk többször. Hol elmentek mellettünk, hol mi Ők mellettük. Mindannyiszor barátságosan üdvözöltük egymást. De ekkor már semmi nem érdekelt. Csak néztem ki az agyamból, mentem előre kábán és hallgattam Dedikét
Ja és az átlag… Hát bizony 4,8-nál tartottunk  X km-t vánszorogtunk az aszfalton, amikor bevillant egy isteni ötlet… Rövidítsünk! Letértünk javaslatomra az aszfaltról és elindultunk a gát felé. Mert, hogy OTT az épületeknél már látszik a híd. Mentünk, de nem volt az épületeknél a híd ... és a következő épületnél sem, és az azt következőnél sem ... Csak itthon tudtam meg, hogy a rövidítésből hosszabbítás lett. Az 53,9 km helyett, 54,6-ot ügyeskedtem. Ráadásul újsütetű barátainkat magunkra haragítottuk, akik nagyon morcosak lettek sportszerűtlenségünk miatt, amikor látták, hogy nem Z+ -on megyünk, hanem tovább aszfalton a Z jelen. A bélmegyeri hídnál újabb ellenőrző pont. Az utolsó előtti. Kompóttal vártak bennünket. Felért egy infúzióval. Rövid pihenő után elindultunk. Elérhetetlenül messzinek tűnt a Piknik Park, csak a abban bíztam, hogy a GPS pontos adatot mutat és valóban 4 km-re van a cél. Kertek alatt közeledtünk az utolsó ellenőrző pont felé. Ez most még rosszabb volt, mint az aszfalt. Minden egyes kiálló fűcsomó élesen nyomódott a vízhólyagokkal teli talpamba. De Dedi ... szóval tartott. Végül aztán 20.10-kor, 11 és fél óra gyaloglás után beestünk a célba, 4,2 km/h átlagsebességgel. Tavaly ezt Dedi alig több mint 10 óra alatt teljesítette. Igaz kánikula nem volt, viszont eső után sárban kellett sok helyen dagonyázni. Dedi ezzel újra megkapta a legfiatalabb teljesítőnek kijáró serleget. Én pedig azon tűnődöm, mikor tudok egyáltalán normálisan járni...

Képek: Kinizsi 40, Körös 50

Címkék: Gyalogtúra Kinizsi Körös Teljesítménytúra





Bejegyzések 1 - 2-ig. Összes bejegyzésed: 2

Chary
2011/06/22 01:06:50

Hegyek, magasság, hideg ... brrr ... nem sok van, ami ennél távolabb áll tőlem. Ahogy olvasgatom ezt a közösségi oldalt, kezdem azt hinni, hogy vagy a neve rossz, vagy én kerültem rossz helyre, de itt csupa hegymászó van. Én ennél sokkal mediterránabb tipus vagyok . Akkor se bánkódnék nagyon, ha többet az életben nem látnék havat, jeget. Bár tudom, tudom ... minden évszaknak megvan a szépsége. Keresem is a télét 40 éve, talán hamarosan megtalálom



Gejza
2011/06/17 18:41:25

Úgy esett, hogy benne voltam abban a csapatban, akik az első néhány százast szervezték. Egészen más elképzeléseink voltak, mint ami később lett belőle. Ha valaki az Alpokba, vagy a Kárpátokba egy 8-10 órás kalauz idejű, kitett gerinc útra indul, akkor arra készül fel. De ha az idő elromlik, a gerinc lefagy, akkor már nem az a kérdés mennyi idő alatt járja be, hanem hogy talpon tudsz-e maradni 12,24,48,56, vagy még több órán át, és le tud-e jutni élve a hegyről?


A 100-as és az annál hosszabb távú túrák valami hasonló feladat elé állítanak. Az első 3-4 km után be tudod magad kalibrálni az első 60 km-re. De fel kell jutnod a Getére (40 km), hogy elmondhasd: Ha az Úr megsegít, van esélyem ma a táv teljesítéséhez. Magyarul a tartalék lelki és fizikai energiáidra is szükségesd van a teljesítéshez.


A 40-50-es távok közelebb álnak a túrázáshoz. Bár a tűzőnapon, gáton való caplatás alig jobb, mint ha egy stadionba köröznél, mint a mérgezett egér.




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.