Folytatom tehát a meséket, de előbb egy kis bevezető a túrával kapcsolatban.

Szép időben a napnyugták fantasztikusak lesznek. Lakott helyektől távol leszünk, ahol egyáltalán nincs fényszennyezés. A gerincről csak a további gerincek látszanak. A fény beesési szögétől függően még 4-7 vonulat látható. (Minél kisebb a szög annál több, tehát ahogy megy le a nap, egyre több vonulat látszik.) Ezt a 2008-as túrán is tapasztalhattuk. A Kétág fejéről (1304 m.) 6 vonulat látszott. Az augusztusi időpont a túrához azért is kedvező mert ilyenkor kisebb az esély arra, hogy nagy mennyiségű csapadékot kapjunk. A legcsapadékosabb időszak ott júniusban van. A Nemerében is gyakori jelenség az inverzió, aminek hihetetlen szépségű reggeleket köszönhetünk majd remélhetőleg. Az előző részben leírtak miatt a hozzászólásokban kissé sok hangsúly helyeződött a maciktól való félelmekre! Nos, azt, amit már blogjaimban számtalanszor leírtam most megismétlem. A természetben sohasem a vadaktól kell leginkább félni! Ezen a bolygón az ember nevű faj a legveszélyesebb állat! Mivel többen leszünk így, medvétől és az embertől is kevésbé kell tartani. Ami viszont az erdélyi túrákon rendszeresen gondot okoz az a pásztorkutyák távoltartása. Általában nagytestű és igen vad ebeket tartanak a nyájak mellett épp a medvék és a farkasok távoltartására. Tehát aggodalomra leginkább a kutyák adnak okot. A mentális felkészülést is épp ehhez hasonló okok miatt hangsúlyoztam ki. Amint azt a gerinctúráról 2009-ben írt, blogomban is említettem, Anyóca halálra rémült egy szegény ijedt nyuszitól. Ez azért következhetett be, mert a 2006-os medvekalandunk óta retteg a medvéktől. Tehát a túl sok parázás eredménye az, hogy a végén annyira felspannoljuk magunkat, hogy egy házi cicától is frászt kapunk. A medvével való találkozás lehetősége természetesen fenn áll, de sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy ránk dől egy fa vagy belénk csap a villám. Egy dolog fontos az alapvető biztonsági szabályokat be kell tartani és kész.

Folytatom tehát a meséket!

Aki az előző részt nem olvasta megteheti ide kattintva→ Túraszervező, avagy mesél a Nemere!  

Lesz némi blabla is, mert néhány helyre zárójelben magyarázatot fűztem. Ezek egy része nem saját kútfőből származik, mert csak ahhoz írok saját magyarázatot, amihez értek. A régészet nem ilyen!

Ezeket idézőjellel jeleztem.

A Nemere közelében több várrom, és emlékmű (1848-49.-es, I. vh. és II. vh.) is található. Almás, Csomortán és Hajduk várának romjai alig találhatók meg, tulajdonképpen már csak itt-ott látszó kőkupacok, de azért jó elidőzni közöttük, mert belengi a helyet a történelem lehelete.

Almás várának fekvése és története:

A vár Lemhény falutól É-ra, Kézdialmás határában áll. A Lemhény-patakká egyesülő Ragadó-(Kis-Lemhény patak) és Tiszafenyő- (Nagy-Lemhény) pataktól közrefogott hegytömbben, a magaslat K-i oldalán, a Tiszafenyő-patak jobb partján, az 1100 m-es magaslatból kiinduló Várerőse nevű hegyfokon találhatóak a romok. (A Kis- és a Nagy-Lemhény patak a Köves-tetőtől északra, a vártól délre egyesül és Velence-patak néven fut tovább, de (szerintem hibásan) Lemhény-patak néven is emlegetik.)
A várrom legkönnyebben a Velence-patakot követő erdészeti úton mehetünk, a faluból észak felé haladva. A várhoz Lemhényből a piros háromszög jelzés vezet.  Az útról letérve eléggé köves, mély és nehezen járható a patakágy, melyben az ösvény halad felfelé. Hozzávetőleges koordinátái: 46° 07’ 14” Ész. 26° 15’ 24” Kh. (Nincs gps-em tehát a helyszínen, a térkép alapján határoztam meg, ezért csak hozzávetőleges ez a többi vár esetében is igaz.) A D-i, K-i és Ny-i oldal nagyon meredek, É-on egy nyereggel kapcsolódik a hegyháthoz. A nyerget egy keskenyebb és egy szélesebb árok vágja át, ezek védték a hegyormon lévő várat. Az ovális alakú vár É-i oldalán egy torony romjai vannak, a Ny-i oldalon a vár falát és a vár belterületének felét egy mély árokkal a kincskeresők vágták át. Ezek nyomát őrzi a torony lebontott Ny-i fala és a torony körül ásott több méteres gödör is.
A várban a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum régészei végeztek ásatást a ’70-es évek végén. Virtuális sétát tehettek a múzeumban a névre kattintva.

A vár ovális alakja, a beugró négyszögű torony, a vár előtti U- alakú sáncok valamint a mésszel rakott fal arra utal, hogy a középkorban épült. Először a négyszögű tornyot építették meg, kőfallal vették körül a hegycsúcsot. A bejárat a Ny-i oldalon volt, ahol az ásatás során megtalálták a kapu nyomait. A vár alakja, építési technikája és a különálló “öregtorony” a torjai Bálványosváréhoz hasonló. Valószínűleg egy időben épültek, a 12. sz. végén, a 13. sz. elején, és kezdetben mindkét vár a magyar királyság keleti határvédő erődítményrendszerébe tartozott. A kevés leletből arra lehet következtetni, hogy a vár rendeltetése korán megszűnt, mert a határvédelmet a 13. század elején átvette a székelység. Sokan viszont úgy vélik, hogy még a 14. század után is lakták.

Természetesen ehhez is legenda fűződik, mely szerint a vár alatti pince egyik titkos terme telis teli van gyémánttal. A kamrából két út vezet ki. Az egyik Csomortán várába a másik a Szent-Mihály hegyi templom kriptájába vezet. A kamra ajtajában egy nyaktiló van felszerelve, mely levágja a kapzsi kincskeresők fejét, ha túl közel jutnak a kincshez.

Csomortán (Csuklyán) váráról nem sokat tudok és a neten sem találtam anyagot, de jártam ott is. Jelzett turistaút nincs. Csomortán (Lutoasa) faluból a keleti főutcán É-Ék irányba kiérve kb. 2,5 km.-re. Az Aszalvány-patak torkolata után, Felső-Lemhényből a Rakottyás-tető felé tartó útba csatlakozik utunk. A Kis-Lemhény patak partján a Bika-patak torkolata előtt átkelünk a patakon, egy vadetető és vadlesnél balra (É-Ény) a Csuklyán-hegyen található. A Bika-pataktól délre kell tehát keresni. Esztelnektől (Estelnic) kb. 3 km.-re K-Ék. irányban. Hozzávetőleges koordinátái: 46° 06’ 58” Ész. 26° 14’ 20” Kh. Néhány kivehető kősor és kőrakás, amiről követhető a valamikori fal ovális nyomvonala. A hegy meglehetősen meredek és elgazosodott, de azért meg lehet találni a vélhető falmaradványokat. Nagyjából 80x60 m. volt a területe, mely tulajdonképpen egy erődfalu volt. Valamikor a késő bronzkorban építették kb. 3500 éves. A már említett múzeum régészei végeztek feltárásokat és a Wietenbergi kultúrához tartozó kerámiákat találtak. Én pedig az alábbi két magyarázatot, amitől nem lettem sokkal okosabb, de megtudtam, hogy a Noua-kultúra hordozói szerényen, a természet adottságaihoz igazodva (környezettudatosan?) éltek és ökológiai lábnyomuk ezért kicsi volt! (Sajnos majd mi hozzáteszünk egy akkorát, de akkorát… Az unokáink majd…) ↓

(„A középső bronzkor végén a délkelet erdélyi régióban a Noua-kultúra hordozóinak a Wietenberg lakossággal való keveredése egy teljesen egyedi önálló kultúrájú későbronzkori civilizáció kialakulásához vezetett. Kovászna megyében a bronzkor késői szakaszának meghatározó kultúrája a Noua-kultúra. A Noua-kultúra Brassó hasonló nevű negyedéről kapta a nevét, ahonnan először kerültek felszínre hagyatékai. Legnagyobb kiterjedése idején elfoglalta Erdélyt, Moldvát, valamint Munténia keleti részét. Régészeti hagyatékuk inkább csontvázas és hamvasztásos temetkezéseik révén ismert, ugyanis fából és ágakból a földfelszínre épített kunyhóik egyáltalán nem vagy csak alig hagytak maguk után nyomot.”

 „A csomortáni erődített bronzkori település után elnevezett Csomortáni-kultúra hatására alakult ki a középső bronzkor jellegzetes erdélyi kultúrája a Wietenberg-kultúra, amelynek népessége sűrűn lakta az egész Erdélyi-medencét, anélkül hogy túllépte volna annak határait. Településeik megtalálhatóak a folyók teraszain, a hegyvidéken, barlangokban egyaránt. Halottaikat elhamvasztották, és a hamvakat fedeles urnákban helyezték a földbe. Harcias népesség voltak, hagyatékukban gyakran fordulnak elő csatabárdok, mükénéi típusú kardok, valamint bronzból készített spirális karvédők.”)

A falubéliek szerint az ott tartózkodó katonákból lett később a falu népessége. Nevét a vezető szerepet betöltő Csomortáni családról kapta, Csomortáni Péter várának is nevezik.

A kapcsolódó legenda szerint A várakat egykor óriások lakták, kik egyik lábukkal Csomortán a másikkal Almás várában álltak. (A két vár között légvonalban kb. 2 km. a távolság) Ülőszékük a Köves hegyen (827 m.) volt, mely a két vártól délre emelkedik. A vár alatti kincses pince bejárata két öreg nyírfa között van, melyet eddig senki sem talált meg (Sajnos én sem! ) és a szomszédos (Almás) várral alagút köti össze.

A Gerinctúrán érintjük a Gyepár-tetőt melyen több a második világháborúból származó lövészárok és géppuskafészek van, melyről galériámban képet is láthattok. A Gyepár-tető, melynek tetején állva a képet készítettem, 1303 m. magas. (A távolban látható csúcs a Sándortető (Nagy-Sándor 1640 m.) előtte a kisebb a Marha feje (1472 m.) a fenyvessel borított közelebbi a Csengő ponk (1398 m.) előrébb pedig a Nagyvápa-tető (1328 m.). Balra lenn a Városháza-patak (Nagy-ág) völgye látható.)

Itt találhatóak a Hajduk-várának maradványai. Ez tulajdonképpen egy háromszögletű sáncvár volt, mely az itt keletről nyugatra tartó ún.” Sózók ösvényét” volt hivatott ellenőrizni.

A vár fekvése és története: Lemhény falutól északkeletre, 10 km-re, a Gyepár-tető oldalában található. Hozzávetőleges koordinátái: 46° 08’ 03” Ész. 26° 20’ 25” Kh.  Az átjárókat védő, Hajduk várához hasonló erődítményeket Erdély császári megszállása után, az 1690-es években emelték. Ekkor tervezte L.F. Marsigli pl. a Piricse-tető és a Békás-szoros sáncait is. Hajduk várának keletkezése így a 17. század végére tehető. A kicsiny erődnek fontos feladata volt az itt zajló tiltott sókereskedelem megfékezése, melyet egykor a Kárpátok hágóin át bonyolítottak le Moldva és Erdély között. Az öregek még ma is „Sózók ösvénye” néven ismerik ezt az útvonalat, mely a Kalaszló-patak völgyéből Szaláncfürdő (Slănic Moldova) felől vezetett a történelmi határon keresztül a Gyepár-tető és a Bakó-tető közötti hegynyergen, majd a Havas hágón ereszkedett Lemhénybe. A határszéli erődítmény éppen ott épült fel, ahol az ösvény a gerincet keresztezi a Gyepár-tető alatt. Őrsége éberen figyelte, és ha tehette, elfogta a sót csempésző legényeket. Ezt a helyet érintjük visszafelé a túrán. Sok II. világháborús nyom is maradt arrafelé. A só csempészéssel kapcsolatos Balogh Józsi balladája is.

Hajduk vára (amelyet olykor „Hajduk sáncának” is emlegetnek) ismeretlen időben pusztult el. A 19. században már romokban heverhetett.
A jól kivehető szabályos háromszög alakú vár oldalai kb. 20 m hosszúak, A falakból sajnos mára csak kőtörmelék maradt. A várárok részben feltöltődött, megközelítőleg 5-6 m. széles és majdnem 1 m. mély volt.

A talált leírásban Szaláncfürdő szerepel, de ez így nem pontos, ugyanis a Sózók ösvényének egyik ága valójában Sósmezőről a Nagy-szeg fején át a Kalaszló-patak forrásvidékén vág keresztül a Gyepár-tetőre, le a Kásás élén és a Városháza-patak mellett Lemhénybe. Ezt az ottaniaktól tudom és egy rövid szakaszán jártam is! Az ösvény másik ága valóban Szaláncfürdőről tart Lemhény irányába, de a Szalánc-patak partján és a Balázs hegy gerincén (élén) át éri el a Gyepár-tetőt innen a Kásás élén illetve a Havas élén át a már említett Városháza-patak partján ér Lemhénybe.

Egyébként Sósmező (Poiana Sărată) volt a Magyar Királyság legkeletibb települése, a Nemere gerincén húzódó határ pedig a legkeletibb része az ezeréves határnak.

Balogh Józsi 1805.-ben született Csomortánban és 1829.-ben Kézdipolyánban (ma Kézdiszentkereszt (Poian) lőtték fejbe só csempészet miatt.

Ez a ballada eredeti változata, zamatos nyelvezete miatt kellemes olvasmány!

Balog Jósi mit gondolál
Mikor a’ sóra indulál;
Én egyebet nem gondoltam
Szerencsétlen uton jártam.

Balog Ferencz mét engedéd
Fiad sóra mét eresztéd
Ládd e’ gyermeked’ el vesztéd
Szived nagy bánatba ejtéd.

Balog Ferenczné édes Anyám
Édes jó nevelő dajkám!
Születésemnek örülél
Kénos halálra nevelél.

Jobb lett volna kis koromban
Zártál volna koporsoban
Dolgom igy nem történt volna
Szived bánatban nem volna.

Szülőimet berekeszték,
Halálomra nem ereszték
Letörött a’ csüröm szarva
A véletlen halálomra.

Sziva fák alatt feküvén
Három medvével küszködém
Akkor megtudám halálom
Barátimtól elvállásom.

Három papnak könyörgése
Fel nem hallék az Egekbe
A kis ecsém el kisére
Fegyver között megkönyveze.

Engem arra kényszeríte
Hogy szóljak bár egyet vele:
Nem szólhatok, mert nem tudok
Fegyver által most meghalok.

A pollyáni utak végén
Buzog a’ vér a’ föld színyén
Ha azt kérdik: mi féle vér
Mondjátok: hogy ártatlan vér.

Balog Jósi’ vér ontása
Sok nemzetnek köny hullása;
Legyen mindennek példája
Az ő ártatlan halála.

Oh te szerencsétlen lépés
Sóval való kereskedés
Ezért vesztém el fejemet
Szép ifiu életemet.

Jaj be nem gondoltam volna
Hogy illy hamar jön az óra
Melly nagy választ barátimtól
’S e’ világi hivságoktól!

Véletlenül belé estem
Mellyel sokaknak jót tettem
’S e’ kis világi haszonyért
Fizeték illy keserves bért.

éltemnek illy rövid határa
Legyen hazám példájára:
Hogy igy mind én, ne járjanak
Kérem rolam tanoljanak.

Nem kedvez halál senkinek
El kell menni mindenkinek
Vagy illyen formán vagy máson
Nincsen, senkit, ki meg váltson.

Balog Jósef volt az nevem;
Törvény alatt volt az fejem
Az földnek adom testemet
Istenemnek én lelkemet.

Remélem élveztétek!

A következő részben folytatom a mesélést!

Kiegészítés: Ha valakit bővebben érdekel Erdély ókori és középkori sóbányászata illetve sókereskedelme az kattintson IDE! Kissé száraz tudományos, de érdekes. A 208.-210. oldalon a fent említett Wietenberg kultúrából származó cseréptöredékeket is láthattok.

Egyéb erdélyi vonatkozású blogjaim.

Címkék: Megyula Erdély Gyalogtúra Gerinctúra