(Az megyula peczér viselt dolgaibul vala)

Nem kutyás túrák ügyében való állásfoglalásnak szánom eme blogot!

Nem lenne tisztességes részemről, hisz aki ismer, tudja, elfogult vagyok állatok ügyében. Nem a saját fajtámat favorizálom (beteges zoofil), mert más fajok, így a kutyák is, sokkal kiszámíthatóbbak, megbízhatóbbak, mint a Homo sapiensnek nevezett lények. A homo-t még értem, mert fajnév, de a sapiens erős túlzás! A faj egyedeinek túlnyomó része inkább stultus, ill. fatuus. Ők hangsúlyozzák leginkább a sapiens jelzőt. (IQ-2=Növényhatározó) Mindenesetre a sok homo és büszke sapiens között, ezzel a véleményemmel inkább Canis exsul-nak érzem magam.

Kisgyermekként féltem a kutyáktól, főleg a harmadik szomszéd kutyájától, mert az iskolából hazafelé tartva mindig megkergetett. Azután rájöttem, ha nem futok előle, hanem megállok és szembefordulok, már nem is olyan vehemens. Később megismerkedtünk, sőt meg is simogattam, finom falatokat vittem neki, azután már elém jött és…

Vannak esetek, mikor a kutya nem alkalmas túratárs pl. vadleső túra és vannak kutyák melyek semmilyen túrára nem alkalmas társak, pl. ha fegyelmezetlen, szófogadatlan. Most inkább olyan esetekről írok, melyekben segítséget jelentett a leghűségesebb barát, illetve néhány jópofa sztoriról.

A kutyák szeretnek túrázni. Őket nem a látvány és a jó levegő vonzza, hanem a szabadság és a sok új, különleges illat.

A sportegyesület túráin és nyaraláskor mindig nagy hasznomra volt Bobi kutyám. Fajta nevéhez (német juhász) híven igen jó pásztornak bizonyult, pedig soha senki sem tanította ilyesmire. Alighanem az ősi ösztönnek engedelmeskedett és segítette ebben magas fokú intelligenciája is. 1 évesen került hozzám egy rendőrségi tenyésztőtől, addig kennelben nevelkedett. Az intelligenciájáról annyit, hogy 3 nap alatt rájött a kilincs használatára, azután sajnos mindent kulcsra kellett zárni, mert szabadon közlekedett a kapun és a lakásban is. Azt is megtanulta, hogy ha hallja a kulcs hangját a zárban és a kattanást, akkor nem működik a kilincs, tehát meg sem próbálta kinyitni. Kipróbáltam! Csak megforgattam a kulcsot, de nyitva hagytam a zárat, bementem és az ablakból figyeltem. Kinyitotta és kiment. Jól hallhatóan rákattintottam a zárat, de óvatosan, hogy ne vegye észre visszanyitottam. Nem próbálkozott! Bármit megtanult csak magyarul nem, de engem megtanított kutyakommunikációra.

Ha nagyobb társaság ment túrázni rögtön előtört belőle a terelő ösztön. Egész úton a csapat körül futkározott, hol előre, hol hátra sietett, mindig dupla, tripla távot teljesítve. Mikor már nagyon szétszóródott a társaság előreszaladt és az élen haladóval szemben leült, csaholni kezdett, míg az meg nem állt. Ezután hátra szaladt és az utolsót orrával lökdösve próbálta sebesebb haladásra bírni. Általában sikerült neki egyben tartani a csapatot. Őt lehetett túrára vinni nem eredt a vadak után, nem távolodott el a csapattól és nagyon szófogadó volt. Ha szánkózni mentünk mindig ő húzta a szánkót, néha a gyerekekkel együtt. Két gyereket lazán el tudott húzni. Ha lefelé siklottunk mindig versenyt futott velünk. Természetesen ő győzött. A lejtő aljában vigyorogva várt és olyan pofával nézett mintha azt kérdezné:- No, mi tartott olyan sokáig, már egy órája itt várlak?  – Kipróbáltam motorral mentem mellette, 55 km/h sebességgel tudott futni és ezt tudta is tartani egy rövid (kb. 100 m.) távon.

A kutyák elől elfutni nem lehet, az csak idióta amerikai filmekben lehetséges, hogy száz métereket fut valaki a kutya előtt. Valójában egy átlagos kutya a világbajnok sprintert is elfogja 100 méteren belül. Még, ha 30 m előnnyel indul a futó, akkor is! A sztárfutó agarakról már nem is beszélve.

Nem szabad futni kutya és semmilyen más ragadozó elől sem, mert azzal csak feltüzeljük, még inkább zsákmánynak, (jobb esetben játéknak) tekint. (Medvefóbiások figyelem!)

Bobi a legtöbb kutyához hasonlóan imádott autókázni. Itt éppen arra vár, hogy beülhessen a jobb elsőbe. A navigátor ülés az ő helye volt. Legkedvesebb kutyám, legkedvesebb autóm mellett.

Az emberek hajlamosak azt hinni hogy ők választanak kutyát, pedig épp fordítva van. Valójában a kutya választ gazdát magának, ha teheti, de elfogad mást is, ha a körülmények úgy adódnak. Nagyon alkalmazkodóak. Így volt ez Bobival is. Már az első percben kiszemelte magának Anyócát, ő képezte imádata tárgyát, viszont engem fogadott el falkavezérnek rám hallgatott az én parancsaimat hajtotta végre maradéktalanul. (Egyébként is a nőket szerette. Egy nagyfiúnak úgy illik.) Idegen nem közeledhetett imádottjához, sőt ha én próbáltam agresszíven közeledni azt sem engedte. Engem nem fogott meg, de egy furcsa magas nyüszítő (különleges) ugatással jelezte, hogy: - Tudom, te vagy a főnök téged nem haraplak meg, de ezt ne tedd, mert nagyon idegesít és nem állok jót magamért! –

Ha egy idegen az ő jelenlétében megpróbálta megérinteni (pl. bemutatkozó kézfogás) feleségemet akkor rögtön közéjük ugrott és megfogta az idegen kezet. Nem harapta meg, de határozottan, keményen ráfogott a csuklójára, megállítva a mozdulatot. Közben természetesen morgással jelezte, hogy ezt nem tűri. Ugyanezt tette, ha pisztolyommal lőttem a jelenlétében. Nem félt a durranástól és az égzengéstől sem, de idegesítette a hang. Rögtön elkapta a csuklómat és igyekezett elvenni a fegyvert. Ezt sem tanulta, ösztönösen cselekedett. Ezt később gyakoroltam is vele. (Sajnos minden évben sok kutya megy világgá a szilveszteri durrogtatás miatt.)

Gyerekeimet és a gyerekeket általában, abszolút nyájként kezelte, játszott velük, hűségesen őrizte terelgette őket. Bármit tehettek vele, fülét farkát húzhatták akkor sem bántotta őket, legfeljebb odébb költözött, ha elege lett a dologból.

Egy ízben Délegyházán nyaraltunk, egy félszigeten sátoroztunk. A gyerekek a földnyelv végén játszottak, a kutya vigyázott rájuk. Egy házaspár érkezett és letáboroztak mellettünk. Miután bemutatkoztak a férfi elkezdett sátrat állítani, berendezkedni, a nő pedig levitte a két-három év körüli kislányát a partra és otthagyta a többi gyerek között játszani. A kutya megszagolta és úgy gondolta ez a gyerek is a nyájhoz tartozik, tehát neki kell vigyázni rá is. Mikor végeztek a táborveréssel a férfi lement a partra és felvette a gyereket. No, ezt nem kellett volna! Bobi ugatva odarontott beszorította a parti bokrok és a víz közé. Leült előtte és fenyegetően morgott. Ínyét felhúzva megmutatta méretes szemfogait, hogy a páciens képben legyen a várható mellékhatások tekintetében. Szegény férfi kétségbeesetten emelte magasba a gyereket (amitől persze a kutya még izgatottabb lett) és rettegő hangon kiáltott nekem. - Most mit csináljak? Meg akar harapni ez a vadállat! –

- Semmit, csak a gyereket tegye le, de lassan, óvatosan! – Elmagyaráztam neki, hogy a kutya csak a gyereket próbálta védeni. Mivel nem látta addig a férfit a gyerekkel azt gondolta, hogy az idegen el akarja ragadni az ő egyik báránykáját. Miután tisztáztuk a helyzetet, már nem volt gond a kutya is megtanulta, hogy ez a kétlábú nem bántja a nyájat. Meg is lett a jutalma, a család délután bement a faluba ebédelni és egy nagy halom csirkecsontot hoztak neki jutalmul, amiért ilyen jól őrizte a gyereket. Nagyon megszerették a kutyát a néhány nap alatt, amit együtt töltöttünk.

A kép akkor és ott készült. Azért vigyorog, mint a vadalma, mert azt hiszi nagyon szexis a napszemüvegben.

Egy időben voltak libáink, éjszakára egy dobozba tettem a kislibákat és bezártam a kazánházba. Fél óra múlva látom az ajtó nyitva és a kislibák az udvaron totyognak. Nem érettem a dolgot, de összeszedtem őket és vissza a helyükre. Kis idő múlva feleségem kérdezi, én tettem-e ki a libákat, mert kint vannak. Ekkor már sejtettem mi történhetett. Visszatettem őket és a lakásból figyeltem az ajtót. Kis idő múlva a kutya megjelent, kinyitotta az ajtót és a kislibákat egyenként a nyakuknál fogva kivitte az udvarra és letette. Olyan óvatosan, szeretettel bánt velük mintha a saját kölykei lettek volna.

Lányom tengerimalacát viszont kivégezte. Mikor nem voltunk otthon bement a lakásba, levette az akvárium fedelét, amiben lakott, kivitte az udvarra és megfojtotta. Ugyanezen okból nyulat sem lehetett tartani, azt is megölte. Rávezettem, hogy ezt nem szabad és látszott rajta a bűntudat, de mindig felizgatták a kis szőrösök, így inkább nem kísérleteztem. A macskákat nem bántotta, sőt a saját macskánk rajta aludt. Az idegen cicákat megkergette ugyan, de nem bántotta, csak a szaga érdekelte. Volt eset mikor egy óvatlan cicust beszorított egy fal mellett. A macska megadta magát sorsának és elkészült a halálra. A kutya körbeszaglászta és otthagyta. Szegény halálra vált cicus talán még most is ott kuporog és azon mereng, hogy vajon ez a való, vagy már a macskamásvilág. Látszott rajta nem érti, hogyan maradhatott életben.

A kutyák szaglása tökéletes, semmit nem lehet elrejteni előlük. Imádta a csokoládét és bár nem jó a gyomrának azért kapott néha. Ha bárhová elrejtettem a kertben pillanatok alatt megtalálta és bármi mást is ha kellett.

A kutyák általában szeretik a gyümölcsöket is. Az, hogy melyiket egyénenként változó. Bobi a banánt, a diót és mogyorót, de volt olyan kutyám, amelyik a meggyet, almát, édesapám egyik régi kutyája (Freki) pedig a görögdinnyét és a fagyit imádta. Két lába közé fogta a szeletet és úgy ette, mint az ember.

Minden kutyusnak (és más állatnak is) van jelleme egyénisége ugyanúgy, ahogyan az embereknél.

Bobi egy magabiztos, felelősségteljes, komoly férfi volt, akire mindig lehetett számítani. Csupán egy dologtól tartott. Lányom keverék toy terrierjétől, Áfonyától, mely kb. egy átlagos macska nagyságával vetekedett, viszont testméretét hatalmas, kirobbanó agresszivitással pótolta. Félelmetes jelenség volt, mikor támadott. A szemei vérvörösen izzottak, csattogtak a fogai és eszeveszett tomboló vadállatként viselkedett. Sohasem láttam még kutyánál, hogy vörösen izzana a szeme, de Áfonyáé olyan volt, ha feldühödött. Mint egy zombi filmben. Ha a lányom kezében volt, nem lehetett a közelébe menni, mert rögtön jelezte, ölni is képes, hogy megvédje.

Egyébként nem csak Bobi tartott tőle, hanem a legtöbb nagykutya is. A kép alapján nehéz elhinni milyen volt valójában.

Mikor kiment az utcára a szomszéd csupa izom bokszerje, már húzta is befelé a csíkot, mert emlékezett a leckére. Első találkozásukkor Áfonya úgy megkergette, hogy vonyítva menekült az utca végére, pedig hát a fél fogára is kevés lett volna a kis terrier.  Gazdája azóta is jóízűen nevet, ha eszébe jut az incidens. Áfonyával lehetett túrázni is, mert nem csatangolt el messzire, nem vadászott, viszont a szembejövő idegeneket azonnal letartóztatta, úgyhogy résen kellett lenni, nehogy valakit megharapjon. (Bár inkább csak látványosan eszelős műtámadások voltak azt hiszem!) Ő olyan csúnya volt, hogy az már szép!

Egy állattól viszont mindketten tartottak, az Patyi volt a liba, akit kiskorában szeretettel gondozott német juhász pótpapája. Patyi egyébként kitűnő házőrző volt, mint a libák általában. Semmi sem kerülte el a figyelmét. Ő is szeretett kirándulni.

Szepi nevű keverék tacskóm is külön egyéniség volt.

Jó házőrző, kedves, de szeleburdi és alattomos. Mindenki a nagy kutyától félt, de Szepi volt a veszélyes. Míg az áldozat a nagykutyára figyelt addig ő hátulról halkan, óvatosan becserkészte az áldozatot és megfogta a nadrágszárát. Mikor először találkozott rövidnadrággal leblokkolt és döbbent tekintettel nézte. Láthatólag nem volt felkészülve ilyen helyzetre, nem tudta mit tegyen. Később feltalálta magát, ha valakin nem volt hosszúnadrág, akkor a cipőre fogott. Vele már gond volt túrázni, mert gyakran a vadak után eredt. Nem futott messzire és hamar visszajött, de akkor sem jó dolog. Ha állatot látott, akkor nem lehetett parancsolni neki és ez nem jó tulajdonság egy túrán. Szeretett autózni, motorozni és a motor mellett futni is. Ezt különleges technikával végezte. Megfogta a nadrágszáram és úgy futott a motor mellett. (Rövidnadrág esetén természetesen a cipőt fogta!) Nem tudom miért volt jó neki? Szerintem nagyon kényelmetlen lehetett, de mindig így csinálta. Egy nyaraláskor odajött egy ember érdeklődni valami felől. Ugyanolyan motorja volt, mint nekem. Beszélgettünk egy keveset. Azután mikor menni készült beindította a motorját, Szepi odaugrott megfogta a nadrágszárát és felvette a rajtállást. Várta a futást, csak a házszámot tévesztette el. Szegény motoros falfehér arccal nézte mit akar a kutya.

Tanulság: nem minden olyan, mint amilyennek látszik!

Ő szolgálatteljesítés közben eltűnt, mikor egy februári éjszakán betörtek a szomszédhoz. A nagy ugatásra kimentünk a szomszéd kutyáját a kerítésre akasztva találtuk. Még élt. Megúszta, felépült. Szepi nem került elő. Valószínűleg hősi halált halt. Sajnos a gazembertelenek elszeleltek. Nem kerültek volna bíróság elé, ha ottmaradnak, akkor sem. Inkább a baleseti sebész vagy a halottkém elé. (Nem lett volna lelkiismeret furdalásom egy kis féregirtás miatt!) Már kihevertük a veszteséget.

Sok kutyánk volt az évtizedek alatt, mindegyiket szerettük és mindtől szeretetet, hálát kaptunk viszonzásul. Családtagként bántunk velük. Azok voltak!

Sokszor vittem magammal őket, de csak ha előtte kipróbáltam, hogyan viselkednek túrán. Nem okoz problémát a kutyás túra, de megértem azokat is, akik nem szereik a kutyás túrákat. Még Pólyás barátom tacskója (Vértacskó túratárs) sem riaszt el, aki mindig meg akar harapni, de azután megnyugszik és hazafelé már békésen szendereg az ölemben. Ő is egy egyéniség. Nem túl barátságos, de szerethető kis szeleburdi. Kedvelem őt is.

Mindenesetre azt biztosan állítom, hogy sokat tanulhatunk a kutyáktól és más állatoktól is. Sok esetben okosabbak, okosabban viselkednek az embereknél.

Sokszor előfordult, hogy megharapott, megcsípett, megmart valamilyen állat, mégis jobban szeretem őket és jobban bízom az állatokban. Ha bántottak az szinte mindig az én hibám volt, ők csak a fajra jellemző viselkedési forma szerint tettek. Gyakran és szívesen túrázom egyedül, kerülöm az embereket. Inkább egy medve, vaddisznó, vagy bármi más legyen a közelemben. Akkor legalább biztosan tudom, mire számíthatok.

Tudom, sokan nem értenek egyet velem, de ez nem különösebben érdekel. Ők olyanok én, pedig ilyen vagyok!

(Nem vagyok egyedül ezzel a véleményemmel!)

Nem írok többet a kutyákról, pedig lehetne, megérdemelnék! 

Lehetne arról is, hogy miért jó velük túrázni és arról is, hogy miért nem, de ezt inkább döntse el mindenki maga!

Címkék: Megyula Állatok