Erdőfoltok, fehérre meszelt tanyák, haragoszöld kukoricások között csattogva zakatol velem a kis piros motorvonat. Az árpát már aratják. Ha kitart ez a száraz meleg, búzának még négy-öt nap kell.

Hegynek, dombságnak erre nyoma sincs. Az asztalsimaságú horizontot csak az erdősávok, távoli falvak tornya, és az itt-ott látható halmok teszik változatosabbá. A dombokat a nép kunhalomnak nevezi. Valójában a 4-5 ezer évvel ez előtt, itt élt pásztor lovas-nép vezetőik sírhantjait rejtik magukban.

Hajdúböszörmény határában egy ilyen megszentelt helyre épült a kora árpád-korban templom, melyet a tatárjárás vihara rombolt le. Az újra telepedés után a középkori Zelemér falu késő gótikus Istenházát a törökök pusztították el. Csak az alapfalak és a téglatorony 15-18 méter magas torzója maradt ránk. Itt ünneplik ősi rítusokkal, ím már ötödik éve a debreceni Motolla Hagyományőrző Klub tagjai, és a Vojtina bábszínház művészei a nyári napfordulót.

A lányok, asszonyok virágot szednek, koszorúkat kötnek. A férfiak fát hordanak, vágnak a tűzhöz. A téglafalon kecskedudás tilinkózik. Nagyüstben forr a pörkölt. Kisleányok serege a dombalján színes szalagokkal jelölik körbe a megszentelt hely határát.

Fent a dombon fehér kavicsokból körbezárt keresztet formáltak. Ide hordják a virágokat, hogy majd a tűzre dobva illatukkal távol tartsák az ártó szellemeket.

Jó szóval, süteménnyel, borral kínálják az ide érkezőt. Én a szokásos cukrozott narancs-, és görögdinnye héjjal, birsalmasajttal, dióval, mogyoróval viszonzom. Amott sokszorosított szövegkönyvből az énekeket tanulják. Míg el nem hívnak, magam is beállok közéjük.

Elődeink úgy tartották, hogy az év legrövidebb éjszakáján tűzgyújtással örökre elűzhetők a sötétség erői, s a Hadak útján át kapcsolatba léphetünk a ősök szellemével.

A hittérítő papok, ahogy szűz Máriát a Boldogasszony szinonimája ként emlegették, úgy ezt a mágikus erők küzdelmének idejét keresztelő szent János születésével hozták összefüggésbe. Hiszen ő ismerte fel először a Megváltót a Jordán vizében.

Így alakult aztán a nép ajkán keresztelőből, virágos szent János. A tűzgyújtás szokása, a regős énekek és gyerek mondókákban megőrzött ősi szokások misztérium játéka.

Napáldozatkor a torony tövéből a fénybe öltözött Istenséget nézzük. Fent van már a hold vékony sarlója, s a horizonton ott ragyog az esthajnalcsillag.

Kezdetét veszi a szertartás. A domb alján tizenkét regős – a tizenkét apostolra emlékezve – láncos-bottal, énekszóval köszönti a napot. Kissé arrább menve a holdat. Majd a földet, a vizet, a csillagos eget, s az égtájakat. Közben halkan trillázik az álomba zsongító furulya szó.

A gyerekek itt szaladgálnak köröttünk. Az apróbbak anyjuk, apjuk karjáról tágra nyílt szemekkel nézik a testet öltött csodát. Én is érzem, ahogy hat rám már az ősi varázslat.

Körbe érve a dombtetőn négy talpig fehérbe öltözött leány vár minket. A tiszteletet parancsoló csendben vezetőjük kéri az itt lévőket a telefonok kikapcsolására, a kamerák, vakuzó gépek elrakására, hogy teljes lélekkel adhassuk át magunkat az ünnep örömének.

A négy lány rúdon fehér szalaggal – ostorral –cirkalmas ákom-bákomokat rajzol a levegőbe. Közben körbe-körbe szaladva énekli:

„Eljött már Szent Iván,

Meztelen jár a cigány,

Majd eljön Szent Mihály,

Felöltözik a cigány.”

Most vasfazékban tüzet gyújtanak, s a füstölőkkel körbejárva a szellemeket űzve énekelnek:

Tüzet viszek, nem látjátok,

Ha látnátok, oltanátok.

Tüzet viszek, ne lássátok!

Ha lássátok, ne mondjátok!

Ne nézzetek hátra,

Mert az ördög látja!

Tüzes taplót hordozok,

Aki tudja, meg ne mondja,

Merre van a világ útja.

Ég a rokolyátok…

Aztán kezdetét veszi a tűz megrakása. Hosszan kígyózva mindenki odajárul, s tesz valamit a halomra. Végül a kicsi gyermekek, rózsaszirmokkal szórják meg a rakást.

Tüzét megrakáljuk,

Négyszügűre rakáljuk.

Egyik szílin űnek

Szíp öreg ámbörök.

Másik szílin űnek,

Szíp öreg asszonok.

Harmadikon űnek,

Szíp ifjú legínek.

Negyediken űnek

Szíp hajadon leánok.

Próbálom jegyezni, de mikor magával ragad az ének, elfeledtem. Így hát bocsássátok meg nekem, ha ki hagytam, vagy összekevertem valamit.

Majd felszentelik a tüzet.

Abba marad az énekszó, s a három fehérbe öltözött leány negyedik társuk haját kibontva, megfésüli. Ruháját eligazgatva vadvirágokból font koszorút tesz a fejére, s újra felzendül az ének.

Ő – az éj királynője - a másik koszorút kézbe véve háromszor körbe szaladja a tüzet, hogy megkeresse az ünnep királyát.

Végül a tűz túlsó oldalán a neki tetsző férfiút megkoronázza.

A király szintén körbejárja a tűzrakást, majd meggyújtja azt. A sok zöld fű, fa, virág elébb hatalmas füstöt ereszt, de csak a rossz lelkek távoznak tőle.

A tűzön fahéjas, cukrozott almát, meggyet és más gyümölcsöket sütnek, hogy aztán szétoszthassák a mágikus erejű, betegségektől megszabadító étket, közben az ősi mondókákat mormolják:

Észak és Dél, Kelet és Nyugatnak fia

Vidd el a sírást,

Vidd el a nyavalyát!

Hadd meg őt magát!

Fecskét látok,

Szeplőt hányok,

Selymet gabalyítok…

Szem igízte,

Szűv megszereté,

Pokol általjárta,

Mennyek erdejének ága-boga,

Annyi fele oszoljék,

A betegség elmúljék!

Tarka lovat látok, szerencsét találok.

Szerencsét találok, átkot elhányok!

Átkot elhányok, nagy vizekbe látok.

Nagy vizekbe látok, tüzekben imádságot.

Tüzekben imádságot, füvekben okosságot.

Napkőttével kaptam

Nap áldoztával menjen!

Végül kezdetét veszi a mese…

Nagy bajuszú középkorú ember ízesen ejtve a szavakat, mai gondolatokkal fűszerezve hosszan mondja, meséli a királyfi történetét…

Mese után hajadon leányok hajukba tűzött búzával lépnek a tűzhöz, majd felkiabálnak a csillagos égre:

Az én hajam olyan légyen, mint a csikó farka!

Még annál is hosszabb, mint a Duna hossza!

Még annál is hosszabb, mint a Tejút hossza!

Végül hajukból a kalászokat a lángok közé vetik, hogy áldozatukkal termékenyekké váljanak. A búza pedig kálium tartalmánál fogva a lángot lilára festve jelzi, hogy az Istenség elfogadta a felajánlott áldozatot.

Ezt követően a király – ki egyben már kikiáltó és szertartás vezető is – elrikkantja magát:

„Ne félj pajtás ugord át, nem süti meg a pofád!”

S ezzel kezdetét veszi a tűzugrás.

A fiatal párok megmondják nevüket, s hogy mit kívánnak.

A leányok kara pedig hangos szóval – valamely népdal szövegét kicsit átírva – mint a templomokban igehirdetés után a házasulandók nevét szokták háromszor kihirdetni, név szerint kiéneklik őket

S a lángokat átugorva, testükben, lelkükben megtisztulva térnek vissza helyükre.

Éjfél előtti percekben a domb nyugati oldalára gyűlünk, hogy a tűzkereket a dombról elindítva, jelképesen meghosszabithassuk a világosságot

Végezetül több száz torokból harsan fel nemzeti imádságunk a himnusz.

Elénekeljük még a Székely himnuszt, majd katolikus testvéreink dalait, végül a szózattal zárjuk.

Oszlik a tömeg. A kicsik lecsukódó fejjel cumiznak anyjuk ölében.

Talán húszan, ha maradunk a hamvadó zsarátnokok mellett.

Szól a duda, énekel az öreg pásztor. Eloltották már a lámpákat, a Duna TV-sek is nyugovóra tértek

Végül már csak furulya cifrázza. Soha sem hallott gyönyörű hangok szállnak a csillagok felé. Bóbiskolnék magam is, de a feltámadó hajnal-szélben vékony a gyapjútakaró. Aztán még is elszendergek.

Pitymallik már. A Keleti égen Bodaszőlős felett rózsaszín felhők között a vénusz bolygó tündököl. Felkelve elgémberedett tagjaimat tornáztatom. Páran szalonnát sütnek. Kicsit csalódottan látom, hogy a ceremónia mesterek mind elmentek.

Félre vonulva, elcsendesedve magam is már csak a „napfőkőttét” várom, hogy aztán az első vonattal visszamenjek Debrecenbe.

Címkék: Tisztítótűz Napáldozta Napkőtte Szentiván