A túra előzményei itt olvashatóak: http://kallaipisti.blogspot.hu/2012/01/2-nap-teli-matra.html

Miután hétfő reggel megérkeztem a Királykőről Békésre, kis pihenés után neki is kezdtem a felszerelésem átrendezésének. A kesztyűk, hágóvas, jégcsákány, aláöltözet, vastag zoknik kikerültek a hátizsákból, és helyükre bekerült a könnyű, két személyes sátram. Sajnos a téli hálózsák maradt, de abból már igazán luxus lett volna egy könnyebbet is megutaztatni Brassóba és vissza. A benzinfőzőt ezúttal is csak kiraktam végül, ahogy a Királykőn is, mondván majd rakok tüzet...

A hétfői és keddi napok család- és barátlátogatással teltek el, majd szerda reggel Édesapámmal már fent ültünk a Békéscsaba-Eger között közlekedő buszon. Egerben szálltunk át Sirok felé, és megkértük a sofőrt, hogy az állomásra vezető út kereszteződésénél tegyen le minket. Keddről szerdára virradó éjszaka egy erős hidegfront vonult át az ország fölött, gyakorlatilag akkor állt el az eső Egerben, amikor leszálltunk a buszról, így a csatlakozásunk sofőre meg is jegyezte, hogy sár lesz... Ha sár lesz, hát sár lesz, a szabadidő adott, ezzel nem tudunk mit kezdeni, otthon nem maradunk!

A buszról Sirok határában 11:30 körül leszállva szép idő fogadott minket, és a Mátrabérc teljesítménytúra útvonalát követve megkezdtük a nagy sétát. Sár csak az első pár száz méteren volt, ott csúszkáltunk is rendesen, már kezdtünk aggódni, hogy ha ez végig ilyen lesz, a Kékesig se jutunk el, amikor hirtelen változott a talaj és az út jellege, majd szinte végig kényelmes ösvényen folytathattuk a túrát.

Az ösvényről több helyen is jó kilátás várt minket az üdezöld, ritkás lombok között, majd a Gazos-kőre kiérve megkaptuk, amiért jöttünk: a tökéletes kilátást! Fényképezés és ebéd után mentünk tovább a kimondottan hideg szélben, és több óra eseménytelen séta után elértük a Nagy-Szár-hegy csúcsát, ahol pár éve aludtam.

A csúcsot továbbra is csak ajánlani tudom szabadban alvás céljára, a déli kilátás lenyűgöző! Próbáltam győzködni Apámat, hogy aludjunk fent, de nagyon ragaszkodott a víz közelségéhez, így lementünk a Hármashatár erdészházhoz, és nekikezdtünk a táborverésnek.

Legutóbb, amikor itt jártam, egyáltalán nem találtam vizet. Ezúttal csöpögött a forrás, az aknafedelet felemelve belekukucskáltam, hogy azért nagyobb dög se úszkáljon benne, de még így se voltam egészen kibékülve a látottakkal. Úgy gondoltam, hogy szinte biztos, hogy semmi bajunk nem lenne a víztől, de attól se lesz bajunk, ha felforralom fogyasztás előtt, így elég hanyag módon nekikezdtem a tűzgyújtásnak.

A hanyagság ára fél óra parázsfújkálás lett, mire sikerült meggyújtani a tábortüzet, de aztán szalonnát sütöttem kolbásszal nyárson, és ha már forrt a víz, beleforráztam egy kis csalánt is. Az eredmény csalán illatú, füstízű főzet lett, viszont legalább a meleg palackot maga mellé vette a hálózsákjába Apám, hogy ne fázzon.

Az éjszaka eseményeit két lappantyú cikázása a tisztás fölött, egy bagoly huhogása, és egy kuvik közeli zajongás jelentették.

Reggel minimális fagyra keltünk, a ponyva alja és a sátor tokja deresedtek egy kicsit, de ettől csak szebb lett a reggel. Gyors pakolás után indultunk tovább, és folytattuk az utat. Utolsó emlékeim szerint a jelzés pár éve még erdészeti utakon haladt, most azonban hangulatos ösvényeken fut. Nem tesznek lehetővé olyan gyors haladást, viszont sokkal szebb és kényelmesebb - szerintem. Apám a hegyoldalban futó síkos ösvényen elcsúszott és meghúzta a térdét, ami később jelentett problémát. A Kékesre felérve a vendőglőben ittunk 1-1 kávét, majd Mátráházán egy büfében ettünk 1-1 "Mátraburgert". Az további utat jó hosszan ismertem az előző túrámról és a MATT teljesítménytúráról, és közepes tempóban haladtunk egészen az Ágasvári turistaházig, ahol (később kiderült, hogy teljesen feleslegesen) feltankoltunk vízzel, valamint Apám vett pár csokit. Az éjszakát a ház tulajdonosa/gondnoka javaslata nyomán a Vándor-forrás közelében töltöttük a mezőn, és ha emlékeztem volna rá, hogy ebből VALÓBAN folyik a víz, akkor nem a háztól vittük volna azt.

Estére újra tüzet raktunk, és ezúttal se volt egyszerűbb, mint előzőleg: még egy kis jéggel kevert esőt is kaptunk, amikor már úgy nézett ki, hogy alakul valami a gallyak között. Az eső elvonultával ezúttal mindketten sütöttünk szalonnát, majd feküdtünk aludni.

Éjszaka kicsit esett az eső, megint huhogtak a baglyok, de ettől eltekintve csend volt és nyugalom. Reggel evés nélkül indultunk tovább, és az előző napi térdhúzódás miatt nem tudtuk, meddig jutunk. A piros jelzésen, a sziklamászó helyek előtt egy megriasztott szarvas lerúgott egy kétökölnyi követ a hegyoldalról, ami pont telibe talált volna, ha nem torpanok meg a zaj forrását keresni - elég bugyuta baleset lett volna. Magukat a sziklákat ezúttal se sikerült megpillantani a lombok között, pedig a következő hétvégék valamelyikére terveztük, hogy lemegyünk mászni. Erre most megtudtam, hogy az engedély csak egy egyesületre vonatkozik, és én nem annak vagyok a tagja...

A Békás-tói üdülőtelepen 1 perccel a busz továbbindulása előtt értünk be a megállóba, és megállapítottuk, hogy így gyorsabban el lehetne jutni Pásztóra. Ennek ellenére maradtunk a sétálós változatnál, és a Mátrabérc túra útvonalát a zöld kereszt jelzésen elhagyva megkezdtük az ereszkedést a hegyről. Lefele haladva még részünk lehetett a havas Alacsony-Tátra látványában, majd sok gyaloglás után a szőlőskertek között, megérkeztünk a településre. Utólag hátratekintgetve már bántam, hogy nem Szurdokpüspökire mentünk le, végig a teljesítménytúra útvonalán, de a tervezés alatt nem azt néztem ki célnak, és különben se biztos, hogy Apám megviselt térdének jót tett volna az a plusz pár száz méter szintkülönbség. Pásztón már csak a szokásos busz/vonatkeresgélés volt hátra, és végül vonattal mentünk vissza a Keletibe.

Egy szép, kényelmes, nyugodt túra volt a tavaszi Mátrában, változékony, szeles, de gyönyörű idővel. Minden perce megérte, így jövőre is kinézek majd egy szép, hazai útvonalat az erdélyi túrák mellé!