Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

A hant, a pentele, a halom és a pilis
2018/04/23 12:01:55 Küldte: Gejza

Dédanyám mesélt nekem a tavaszi nagy vizekről. Kislánykorában – tehát az 1850-es évek végén – a Duna áradása nyomán megteltek az erek és mocsarak, a víz elöntötte a laposokat és Kunszentmiklóstól Szabadszállásig egyetlen néhány deciméter mély tóvá lett a táj. Hasonló nagy vizekről beszélt nekem öreg vadász barátom, Zsiga bácsi[1] is. Az „Ahogy elkezdődött…” című könyvében így ír erről:

„Legrégibb és egyúttal legszégyenletesebb vadászemlékem színhelye a Fehér megyei Sárpentele, régi otthonom. Állítólag még csak négy éves voltam, szabadjon ezt mentő körülményként előrebocsátanom.

Határunk északi része a Nagysárrétbe nyúlott. Abba a fél vármegyén átvonuló, tőzeges, ingoványos mezőségbe, melyet hirtelen hóolvadás, s az olyankor rendszerint kiáradó Galya patak vize, el szokott önteni. Csapadékos tél végével valóságos tengerré változott a Sárrét, végeláthatatlan víztükörré. Nagy részét azonban mindég meg lehetett lábolni, csak imitt-amott mély lyukakba, mély kerékvágásba lépve, csapott be a víz a csizmaszár tetején. Télen pedig, a keményre fagyott sárréti jégtengeren csaknem Fehérvárig el lehetett korcsolyázni…

Ősszel azonban, különösen pedig tavaszfélen, rengeteg vizimadár, liba-réce lepte azokat a csádés-szittyós vizeket.”

Tíz éves voltam, mikor először találkoztunk, tizenöt mikor utoljára jártam náluk. Ő vadásznak vallotta magát, de valójában a természettel együtt élő, azt féltve szerető, őrző vadgazdálkodó volt. Ahogy ő mondta: „Csak ott lehet aratni, ahol elébb vetett az ember” Másszor meg: „A vadászat erdőzúgásból és vadűzésből áll, de főleg erdőzúgásból…” Dedikálta nekem újonnan megjelent könyveit és nagy türelemmel válaszolt együgyű, gyerekes kérdéseimre. Felnőtt fejjel már nagyon sajnálom, hogy ezeket a beszélgetéseket nem tudtam akkoriban valami módon rögzíteni és ma, csak töredékesen vagyok képes felidézni.

Egy alkalommal azt kérdeztem mi volt az oka, hogy Kőröshegyen még a bérlőnek is emeletes kőházat építettetek, Sárpentelén meg csak egyszerű földszintes házuk volt? Akkor beszélt nekem a sárrétekből[2] kiemelkedő különböző magasságú szárazulatokról.

A sárrétek vizéből az alig arasznyira (15-20 cm) kiemelkedő szárazulatok neve a hant,[3] melyeken nagyszámban fészkelnek a vízimadarak, de az átázott szittyós talaj az ember súlyát sem bírja meg, bokáig süllyed benne a csizma.

A pentelék[4] néhány arasz, legfeljebb 1-1,5 méter magasságú lapos szigetek, melyekre a folyók árterületein legfeljebb állattartó puszták települtek. A pásztorok mocsártölgy gerendákra ácsolt, úgynevezett talpas házakat építetek maguknak, melyeket magasabb vízállás esetén ökrökkel arrább lehetett húzni. A családi kúria is egy ilyen az őrségi haranglábakéhoz hasonló mocsártölgy gerendákból összerótt rácsszerkezetre épült, mert a nagyobb súlyú kőépületeket nem bírta volna meg a tavaszi vizektől átázó talaj.

A halom (kunhalom) több méter magas, de kisterületű árvízmentes szárazulat. A helynév gyakran megörökíti mire használták. Például a Kéleshalmon kél-t termesztettek, amely egy megvastagodott levelű, de fejet nem nevelő keresztesvirágú növény, amelyből az asszonyok édes főzeléket készítettek.[5] A Feketehalmon, egykor a Fekete család tanyája állott. Az árvizek által szétmosott kisebb halom neve halmágy, halmány, vagy bucka.

A hosszanti szárazulatok a hátak. Pl.: Sárközben a Sárhát, Kopaszhát. A Felső-Tiszavidéken Tiszahát, stb.

Az ennél magasabb és akár 1-1,5 kilométer hosszú kiemelkedések neve pilis, melyekre már falvak is települnek. Pl.: Nyírpilis, Sárpilis, Márok(papi), stb.

A folyók szabályozása előtt nagy területeket öntött el a tavaszi olvadás. A visszahúzódó áradások utána terület mélyedéseiben különböző méretű és mélységű tavacskák maradtak hátra. Egyszer talán majd ezekről is írok…



[1] Gróf Széchenyi Zsigmond

[2] Kárpát-medencében a folyók szabályozása előtt még több tucat sárrét volt. Kissárrét és Nagysárrét a körösök mentén. A Bodrog mellett erről kapta nevét Sárospatak. A Duna Ny-i oldalán Sárköz és a K-i oldalon a Bajai sárköz. vagy a Szamos és Kraszna összefolyásánál lévő Sárrét.

[3] Erről kapta a Duna és a Fertő-tó közötti mocsárvilág a Han(t)ság nevet. A Duna-Tisza-közének ÉNy-i részét Turján-vidéknek, a DNy-it pedig Örjegnek nevezik

[4] Kiss Lajos: „Földrajzi nevek etimológiai szótára” című munkájában így ír Dunaújvárosról:

„Város Fehér megyében. (961,: Hnt. 1973. 1006) A város északi részét a régi, falusias jellegű Dunapentele (1786: FMTE. 9: 144, de l. 1329: Penteley: Csá nki 3: 342 és 1238: eclessie S. Pantaleonis (=Szent Pantaleon egyházáé): uo. is) alkotja. Ennek neve egy Árpád-kori monostorra emlékeztet, amelyet a görögkeleti egyházban kiváltképpen tisztelt Szent Panteleon vértanunak szentelnek.”

A továbbiakban görög és bolgár helynév példákat említ, majd Sztálinváros és Dunaújvárosról ír, de meg sem említi, hogy a Kárpát-medencében ezen kívül még számos más pentele lett volna.

 

Gergely Ákos: „Rejtélyes Pentele” című helytörténeti tanulmányában (Dunaújváros, 2007.) a 3. és 4. oldalon ezeket olvashatjuk:

„A történelmi Magyarország területén az egykori Dunapentelén (vagyis DunaújvárosÓvárosán) kívül létezett még két Pentele falu is. Az egyik a bánsági Temes vármegyében tőnik fel 1462-ben „Penthele” néven Temesvártól keletre (-Csánki Dezsı). A török korban már csak, mint "Pantelia" puszta (dőlı) néven szerepel a török defterek írásaiban (-Engel Pál). Nevét a falu templomának védıszentjérıl kaphatta.

A másik Pentele falu elıször 1377-ben „villa Pentulae” néven fordul elı Fejér vármegyében, Fehérvártól délnyugatra (Sárszentmihály / Fejér Megyei Történeti Évkönv 11, Székesfehérvár, 1977.). A középkorban a fehérvári káptalan birtoka. Késıbb a farádi Vörös család, utóbb a Széchényi grófok tulajdonába ment át. A Fehérvár melletti kis falu nem sokáig létezett, mivel 1574- ben már puszta, késıbb 1617-ben is lakatlan. Ma Sárpentele néven Sárszentmihály része és nyugatról határos Székesfehérvárral.

A mi Pentelénk neve a mellette fekvő Duna-szigeti Szent Pantaleon monostor védőszentje nyomán a 13-14. században alakulhatott ki. Hiszen neve először 1329-ben jelenik meg oklevélben „Possessio Penteley” („Pentele birtok”) formában. Ugyanitt külön birtokként említik meg a monostort – „Possessio Penteleymonostora”, ezért feltételezték, hogy eredetileg két település lehetett, az egyik a szigeten, a másik pedig a Duna mellett (mai Óváros). Valóban két külön birtok lehetett, melyeknek tulajdonosa volt csak ugyanaz. A szigeti birtok, évszázadokkal később is saját névvel rendelkezik (lásd Lázár térképe). A település, valamint a mellette fekvő Duna-szigeti monostor első említését 1238-ból ismerjük egy peres okirat kapcsán, melyben még nem szerepel a Pentele elnevezés, helyette Andornok vára (Castrum Ondarnuc) szerepel. A görög eredetű kisbirtokos (-egy falut és egy családi monostort mondhattak magukénak az Andornokok) nemzetség névadó őse nyomán Andornok-nak nevezték meg a nemzetség várát és a hozzá tartozó várföldeket, tehát a vár körül minden bizonnyal kialakuló váralja falut is, a későbbi Pentelét. Így tagadhatatlan, hogy a tatárjárás (1241-1242) után vehette fel a Pentele nevet a szomszédos Szent Pantaleon egyház javadalmát képező falu, a mai Óváros.

Sokan hibásan szokták értelmezni az oklevélben mellékesen megjelenő Szent Pantaleon egyházat („Abbas ecclesie S. Pantaleonis de insula Danubii”) és ezért, mint a perben szereplő birtok nevét említik meg, holott erről szó sincsen!”

A „Korai Magyar Történeti Lexikon” (Budapest, 1994.) így ír erről:

„Szent Pantaleon tiszteletére szentelt görög (bazilita) monostor a Duna egyik szigetén a mai Dunaújváros (régen: Dunapentele, Fejér m.) magasságában. Alapítása 1000 körül történt, 1238-ban az Andornok nemzetség birtokában volt, apátja, Bánk, ugyancsak a nemzetség tagja. A tatárjárás (1241-42) idején elpusztult. IV. (Kun) László király a Szőz Mária-völgyi Szt. Katalin-monostor apácáinak adományozta. Romjai még a 19-20. sz. fordulóján alacsony vízállás idején láthatók voltak a Szalki (Pentelei)-sziget északi csúcsán, de a Duna szabályozásakor, 1903-ban a romokat robbantással eltüntették.” (Korai Magyar Történeti Lexikon, Budapest, 1994.)

A vitát nem én fogom eldönteni. A három idézet alapján azt gondolom, hogy a tatárjárás idején elpusztult Szent Pantaleon monostornak ugyan birtoka volt a szóban forgó lapos terület, de a monostor pusztulása után aligha lehetett köze a későbbi pentele névadásában. A helynév értelmezésében ez esetben talán érdemesebb lenne a néprajzi vonatkozásokra hallgatnunk.

[5] Ezt a megjegyzést dédanyám (Magay Sándorné, született Téchy Berta) lány korában írt receptes füzetében olvastam.


Címkék: Hanság Turjánvidék Örjeg





Bejegyzések 1 - 1-ig. Összes bejegyzésed: 1

Lorien
2018/05/07 20:44:12

Kedves Gejza! Nagyon érdekes és alapos és tudományos "bejegyzés". Sok újat megtudtam és sok mindenre választ kaptam, ami mostanában (mióta legutóbb Sárbogárdon voltam) foglalkoztatott. Köszönöm szépen! Lorien




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.