Cím: Rax 2012. május
Címkék:
Blog Beljegyzés: Mikor kinyitom a szemem Déja vu érzésem támad: megint egy hajnal, a szokásos kellékekkel: vekker, zuhany, kávé, hátizsák, bárány. Kávézás közben hallgatom a reggel első rigóinak hangját. Le sem tagadhatnák, hogy ők is álmosak még. Közben rájövök, hogy nem lehet Déja vu érzésem, mert az csak egy érzés, de ez a reggel tényleg megismétlődése a három héttel korábbinak. Akkor a Schneeberg volt az úti cél másodmagammal. Mostanra kibővült a csapat további két fővel. Mire eddig jutok a gondolataimban már nincs is kedvem visszafeküdni. A hajnali derengés már kezd világossággá válni, már látszik, hogy jó időnk lesz. Az első (két) találkozó a Nyugatinál lesz. 5-re kéne odaérnem szerencsére üres a város, így a megbeszélt időpont előtt érkezem pár perccel. Itt találkozom Erikával, illetve még egy útitárssal, Ferenccel, akit még életemben nem láttam. Nem sokan téblábolnak hajnali 5-kor, túrabakancsban a Nyugati óra alatt. Azt az egyet kis egyeztetés után magunkkal visszük. Egy pillanat alatt kiderül, hogy Erika és Ferenc ismerik már egymást. Mindenki időben a megbeszélt helyszínen. Percre pontosan érkezünk a negyedik útitárshoz. Innen már „csak” négy óra autózás. Kezd ijesztő lenni, ahogy 350 km autózás után, 9-kor, percre pontosan a tervezett időben érkezünk a túra kiindulási pontjára (nem gond, nem vagyunk ijedősek). Itt a hegy lábánál álló, Alpengasthof Moassa háznál hagyjuk az autót. A ház egy igazi…na mi is…egy igazi alpen-gasthof - nyilván nem véletlen, hogy így is nevezik. Nem sokat bíbelődünk az elindulással, szorosra húzzuk a hátizsákok szíjait, a bakancsokat…. és a szemöldökünket, mert bizony ragyogó napsütés fogad. Kívánni sem lehetne szebbet. Tiszta idő, napsütés, könnyű szél…és magas sziklafalak. Rögtön egy sípályának tűnő réten kezdjük a hegymenetet. Remek bemelegítés. Remekül be is melegszünk, pár száz méter után lekerülnek a parkolóban, hirtelen felindulásból magunkra rántott kabátfélék. Előkerül a naptej, na meg a napszemüvegek. Csak ezután folytatjuk az utunkat felfelé. Kezdetben egy fenyvesben kaptatunk felfelé. A fák közül itt-ott kibukkanó sziklás hegyoldal sem szegi kedvünket. Az út lassan nyugat felé fordul (mintha nem lennénk eléggé nyugaton) hogy onnan kerülje meg a Rax-platót szegélyező 200-300 méter magas sziklafalat. Az erdőből kiérve a törpefenyők és a sziklák határán baktatunk egyre feljebb. Kisebb nagyobb szerpentinek után érjük el a plató peremét. Itt találkozunk a nyugati oldalról érkező Gamsecksteig-gel. Ez egy jó kis klettersteig útvonal…na majd legközelebb. A platóra felérve célba vesszük a „csúcsot”, ami szerintem a leglaposabb a környéken. Annyira lapos, hogy egy kisebb kőtornyot építettek rá, nehogy az ember elbambulva túlmenjen rajta Itt rövid tanácskozás után úgy döntünk, hogy a magunkkal hozott ebédet itt fogyasztjuk el, majd ezt követően a Karl Ludwig Haus felé kanyarodunk. Ebéd közben nézegetjük a többi túrázót. A legelszántabbak még mindig hisznek benne, hogy itt fent találnak síelésre alkalmas havat, így felcipelik a hegyre a síléceiket. Bár van némi kétségem, hogy ehhez elég-e a hit, mert havat eddig csak foltokban találtunk. Ebéd után továbbindulunk a menedékház felé. Erről az oldalról már látható hogy a síelés emlegetett megszállottjai nem potyára cipelték fel léceiket a hegyre. A plató északi oldalán lefutó hasadékokban télen összegyűlt hó bizony még mindig elég egy pár lecsúszásra. Habár meleg van és erősen olvad, azért itt-ott a téli szelek által összehordott hó 6-8-10 méteres magasságot is elér. Ez a magasság persze csak ott látszik ahol az olvadás megrogyasztotta a hófalat. Pár percre megállunk a plató peremén álló kápolnánál, aminek a sziklafal felőli oldalán, az egykor a hegyhez és/vagy a kápolnához kötődő elhunyt emberek emléktáblái sorakoznak. A „legfrissebb” táblán a 2004-es dátum szerepel. Ismét továbbindulunk a menedékház felé ahol csak egy rövid „technikai” szünetre állunk meg (Sajnálatos módon a házat pár éve felújították, amitől maradéktalanul elvesztette egykori „hegyi menedékház” hangulatát, és most leginkább egy önkiszolgáló gyorsbüfére emlékeztet – legalábbis belülről). Szünet után folytatjuk utunkat a Habsburg Haus felé. Rövid emelkedő után a Rax-fennsík egy dimbes-dombos részén vágunk keresztül. A fennsík láthatóan nemrég szabadult a hó fogságából. Hamarosan egy furcsa „emlékműhöz” érkezünk. Egy stilizált hajó…egy hajó...a Rax tetején. Három hete a Schneeberg tetején álló Fischerhütte (halászmenedék) nevén töprengtem ennyit, most meg egy hajó a szomszéd hegyen…a „sógorok” tudhatnak valamit. Ez persze nem ok arra, hogy ne menjünk tovább. Hamarosan egy elágazáshoz érünk, ahol a csapat gyors állapot és hangulatfelmérése után úgy döntök, hogy a könnyebb utat választjuk. Ezzel szépen visszakanyarodunk egy, a Habsburg Haus felé vezető sétaútra. Az út hamarosan egy 6-8 méteres hófalba ütközik…hogy volt ez könnyebb út dolog? Kis töprengés után úgy döntünk, hogy részben megkerüljük, részben átmászunk rajta (a kecske és a káposzta esete). A hófal szélénél lévő sziklák mellett lelátunk a földig, ami kb 3-4 méterre van alattunk. Ezután tényleg már csak séta a házig. A Habsburg ház „gazdája” egy jókedélyű, pirospozsgás arcú emberke. Olyan szívélyességgel fogad, mintha régi cimborák lennénk. A ház egy igazi hütte. Hatalmas étkezővel, ahol egy óriási vaskályha ontja a meleget, ámbár most épphogy csak alaplángon. Elnézve a kályhát azt bizony komoly menet lehet felhozni a hegyre. Valószínűbb, hogy inkább a hegyet faragták a kályha köré. Gulyások, palacsinták, sörök és egyebek után, feltöltődve a ház hangulatával indulunk visszafelé. Egy darabig a már ismert úton megyünk visszafelé, így a már ismert hófalon óvatoskodunk lefelé. Lehet hogy túlzott az óvatosság, de ha az ember itt megcsúszik, akkor nagyon sokat kell visszagyalogolni. Miután oda-vissza sikeresen vettük az akadályt nem egészen egy óra alatt visszaérünk a Karl Ludwig Haus-ig. Ismét technikai szünet, és pár perc pihenő után megkeressük a lefelé induló zöld jelzést. Ezt az utat onnan ehet felismerni, hogy a plató pereméről, villámhárítóként kifeszített drótkötél indul a mélybe. Rövid tanácskozás után úgy döntök, hogy ezt most kihagyjuk. Nem mindenkinek fűlik a foga a drótkötélen kapaszkodáshoz. Ehelyett egy hosszú sítúra útvonalon ereszkedünk le a hegy derekáig. Bár izgalmakban elmarad az eredeti elképzeléstől, de látványban felér vele. (nem kell nélkülöznünk). A hegy derekánál célegyenesbe fordulunk, ahonnan a hegyoldalban végigfutó úton, immáron a Moassa házat jelölő táblákat követve egy egyórás sétával érünk vissza a kocsihoz. Pár perces pihegés közben szemet vetünk a ház kakasára. Fejben már készül a kakaspörkölt, az állat méretére való tekintettel 10 főre. A madarat otthagyva az autóba hajtogatjuk magunkat es nekivágunk a hazútnak. A szokásos négyórás autózás, kevés eseménnyel és szundikáló utasokkal telik, alig várom, hogy végre hazaérjek és egy forró zuhannyal és egy hideg sörrel zárjam a napot. Nem kell csalódnom, a hűtőből két doboz sör mosolyog rám…jó volt ez a nap
TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link