Cím: Találkozások
Címkék:
Blog Beljegyzés: Találkozások Sokszor indulok útnak egyedül. Talán kicsit bizarr dolog ezen az oldalon így kezdeni egy blogot… De akkor is! Van, hogy egyedül akarok lenni, van, hogy én nem akarok más terhére lenni. Mégis igen ritka, hogy egy-egy ilyen „magányos” túrán ne futnék bele valami szívmelengető találkozásba. Hogy mást ne mondjak, itt vannak mindjárt a „helyiek”. Gyanútlanul andalgok az erdőben, egyszer csak jön szembe a „helyi lakos”. Az illendő köszöntések után máris jön a kérdés: Mit keresek én itt, ahol a madár se jár? És néhány percnyi eszmecsere után olyan érdekességeket, sztorikat, eldugott látványosságokhoz vezető titkos útvonalakat tudok meg a környékről, amit semmiféle útikönyv, térkép vagy akár a gugli sem tud prezentálni. Ilyen emlékezetes találkozásban volt részem egy marhapásztorral valahol Szomolya előtt a Káptalani-Nagy-erdő szélén. Nemcsak azt tudtam meg tőle, hogy hány borjú van éppen a csordában, vagy hogy hogyan történt a hatalomátvétel a fiatal bika és a vezérbika között, de mesélt a kőhodályokról és még abba is beavatott, hogy tavasztól őszig hogyan élnek együtt ott a Bükkalján az állatokkal, míg csak télire hajtják be őket Cserépfalura. Vagy a legfrissebb beszélgetés a jásdi Szentkútnál a falu vízellátásáról. Aztán olyan is van, hogy túratárs jön szembe, és vele tárgyaljuk meg a honnan-merre tovább kérdéskört. Példának okáért egy Bükki kintalvós túrán esett meg velem, hogy mikor már éppen kényelembe helyeztem magam a csillaghullás nézéshez a kilátóban, egyszer csak a fák sűrűjéből közeledett egy fejlámpa fénye a sötétben. Hogy megijedtem-e? Nos, maradjunk annyiban, hogy helyzeti előnyömből adódóan nem én voltam az, aki jobban meglepődött! Aztán úgy esett, hogy közel másfél órás tartalmas eszmecserével egybekötött hullócsillag vadászattá nőtte ki magát az alkalmi találkozás. Többször előfordul, hogy a szembejövő útbaigazítást kér. No problem. Viszont ebből a körből a kedvencem az, amikor úgymond „helyi lakos” kér iránymutatást. J Mint az a két srác pár héttel ezelőtt a Bánya-hegy alatt. Ácsingóztam a Bánkúti th. bejárati útjánál és számoltam a hegyen át kacskaringózó, Egert Miskolccal összekötő út forgalmát, miközben türelmesen vártam a buszt. (Apropó busz! Hátha valakinek jól jön az infó: Eger és Miskolc között nemcsak vasárnap, hanem szombaton is közlekedik a délelőtti és délutáni járat!) Szóval vártam a buszt, amikor a hátam mögül egyre közeledő motorzúgásra lettem figyelmes. Két nagyon fiatal fiú állt meg mellettem, és a motorokat leállítva arról kezdtek tanácskozni, hogy most akkor merre is menjenek. Más támpont nem lévén, megkérdeztek engem, hogy nem tudom-e, merre kell menni Bánkút felé. Kicsit értetlenül pislogtam rájuk, miközben magam mögé mutatva közöltem velük, hogy éppen arról jöttek – és ha már így megszólítottak, hozzátettem azt is, hogy teljesen szabálytalanul, éppen ezért arra nem tanácsos visszamenniük. Mivel továbbra is ragaszkodtak Bánkúthoz, majd Répáshutához és Mályinkához, szükség volt még néhány jól irányított kérdésre, mire kiderült, hogy végül is Nekézsenybe szeretnének visszajutni. Azt a mai napig nem értem, mit akartak Répáshutával, de mindegy is. Csak remélni merem, hogy miután irányba állítottam őket, betartották az instrukciókat és épségben hazaértek. Idesorolom a növényekkel való találkozásokat is. Ha társasággal megyek, nem igazán van idő hosszú perceket guggolni egy szál virág mellett, amíg megfelelőnek ítélem az elkészített fotót. Arról aztán nem is beszélve, hogy az állatokkal való találkozás esélye fordítottan arányos a túrázó társaság nagyságával. Jómagam viszonylag szerencsésnek mondhatom magam, hiszen jónéhány találkozásban volt részem – annak ellenére, hogy nem vagyok az a csendben lopakodós fajta. Akárcsak az a süni, akiről azt hittem, hogy legalább két ember közeledik, miközben rugdossa az őszi avart, pedig csak egy darab sündisznó csörtetett elmélázva a jelzett turistaúton. Sokan voltak: világot látni vágyó pókok, akik hazautaztak velem elbújva a hátizsák varrásában, bogarak, akik fülledt nyári napokon tömegesen rajzanak a fejünk körül és monoton zúgásukkal az őrületbe kergetnek, békák, madarak, hangosan méltatlankodó mókusok, pockok, kíváncsi ürgék, alkalmi társként mellém szegődött kutyusok, ijedős nyulak és nem annyira ijedős őzek, muflonok, dámok, ráérősen somfordáló rókák, gyanútlanul játszadozó farkaskölykök, és persze vaddisznók. Természetesen képem nincs miden találkozásról, vagy ha van is, nem feltétlenül sikerült jól, de azért néhányat találtok az albumomban. Mindenkinek hasonlóan kellemes találkozásokat kívánok!
TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link