...hát ezt írtam már jó régen, de ez most egy állomás nekem..visszaemlékezni egy állomásra, ami új gondolatokat, és érzéseket nyit meg bennem...

Milyen jó, ha van az embernek múzsája, akkor van kihez írni. Volt egy férfi múzsám. Valósággal ontottam a történeteket. Aztán kitalálta, hogy ne legyünk barátok, azóta sem értem, hogy hogy lehetett valaki ilyen felelőtlen. Mintha épp csak egy szikrányi pillanatot töltött volna el az életemben, és ez a pilla... Még több

1 hozzászólás Tovább a teljes bejegyzéshez

Asztalomon az „Iberia” légitársaság tálkájában apró szikladarabok hevernek: lila, barna, vörös lávadarabok, sötét bordó bazalt, fekete obszidián, és fehér riolit-tufa. Más számára csak egy maréknyi színes kő, de nekem egy csodálatos februári hét felejthetetlen emlékei...

4 hozzászólás Tovább a teljes bejegyzéshez

Ezzel a mottóval hirdeti magát az egyik cipőbolt a Margitsziget futószőnyege fölött. Mivel szófogadó gyerek vagyok, így is szoktam tenni minden alkalommal, amikor elhaladok alatta. A negyedik kör után néha már nyafogni kezdek: Muszááááj?

Ez persze csak tréfa volt. Nem a nyafogás - szép is lenne -, hanem sajnos a négy kör. Reggelire-vacsorára egy is épp elég szokott lenni nekem...

2 hozzászólás Tovább a teljes bejegyzéshez

Reggel van, negyed nyolc, nem tudok aludni… Tizenegyedik napja, hogy anyám már nincs, hogy utoljára fogtam a kezét, simogattam arcát, megcsókoltam, megfésültem még haját, lecsuktam szemét… valami nagy űr és üresség van bennem azóta éjszakánként és reggel, amikor felébredek…Már nem tudok sírni… Felkelek, Benjike – anyám elárvult öreg kutyája - fekszik mint egy élettelen pamacs az előszobában. Felöltözöm... Még több

14 hozzászólás Tovább a teljes bejegyzéshez