Bakony (Jásd - Fangorn erdő, alternatív Római fürdő - Bakonynána - Mordor - Dudar - Ördög-árok - Csesznek, ~30 km)Az egyetemünk (SZE) 5 napos ökológia terepgyakorlata alkalmával tanyáztam Jásdon, ahonnan sajnos a pénteki meló miatt 1 nappal előbb haza kellett jutnom. Azonban erős km-hiányom volt még az előző napi gyaloglás után is, így hát nem indulhattam haza busszal! A terv: Jásd - Római fürdő - Nagyesztergár - Ördög-árok - Csesznek! Aztán hogy ebből mi lett... lásd fent! :)8:30 körül ideje volt búcsúzkodni és indulni. Régimódi túrázó vagyok, térkép, iránytű, és semmi GPS! Azonban ha 2 centivel elnézed a térképen, hogy honnan is indulsz... Régi szokásom szerint egészen a 2. kanyarig jó úton is haladtam, követtem a kék jelzést, majd egy tetszetős ponton úgy döntöttem, az érdekesség kedvéért megyek kicsit jelöletlen utakon (értsd: eltévedtem a ***ába :D )Árkon-bokron át végülis elverekedtem magam a Római fürdő egy alternatív verziójához, sziklák voltak, csak épp a vízfolyás volt csontszáraz, sebaj, haladjunk tovább. Utólag nézve jópár km-es körben kitértem délre, de akkor aztán iránytű ÉNy-nak és menjünk, mert ránkesteledik.Ahogy haladtam az erdőben, egyszer csak egy tisztásra értem, ahol egy kidőlt bükkfából egy gémeskút szerű tákolmány fogadott, amelynek a tetejéről egyfajta szarvas etető-itató dolog lógott. Éppen azon gondolkoztam, hogy ha szarvas lennék, hogy venném igénybe eme erdei-állat-welness-számba-menő szolgáltatást, hiszen vagy lehúzom a földre, vagy használom, a kettő együtt nem megy. Két perc után feladtam a gondolkozást, felpillantottam, és akkor jöttem rá, hogy bizony szarvasként nagyon fiatalon elhaláloznék: egy vadászlessel néztem szembe alig 30 lépésnyire! (ennyi erővel igazából az állatkertben is lövöldözhetnének, vagy aláaknázhatnák az erdőt, nem tartom túl sportszerűnek ezt a megoldást.Az erdőből kiérve végre bekapcsolhattam az árnyék-GPSem (értsd: délig az árnyékom után mentem, utána meg menekültem előle).Nagyesztergár körül feltehetően egy tér-idő anomália van, már több túrám is érintette volna (szám szeirnt 3) de valamilyen úton-módon sosem jutottam el oda, szerintem Nagysztergár nem is létezik, csak a térképem készítői viccelődtek vele. Bakonynánára jutottam végül. Nos, a leghülyébb kérdés, amit egy a falu szélén kaszálgató embernek túrázó feltehet, az az "Elnézést, meg tudná mondani, melyik településen vagyok?". A mosolygó bácsi után betértem egy ABC-be feltölteni szénhidrát-tartalékomat, és terméktesztelés céljából akkor már behúzni az összes akciós csokit persze. Irány Dudar, hát, ez a rész aszfalton nem fog a kedvenc élményeim közé tartozni, de a szükség nagy úr, végre láttam magam a térképen! Dudar nagyon rendes kis település, csillivilli buszmegállók, rendezett közterületek, és főleg rendesen felfestett túristajelzés, amit követhettem a Bakony szerintem legizgalmasabb területéig, mert itt aztán már az Ördög-árok bejárata előtt álltam!Gyorstalpaló hegyi-zerge tanfolyam, majd irány a szikláról-sziklára ugrálsá. Ez már szinte hazai terep, 3. alkalommal jártam itt, igaz most másik irányból jöttem. Kiérve konstatáltam, hogy már megint nem ott vagyok, ahol lennem kéne, mégsem tévedtem el, mert anno az első itteni túrámon ugyanide tévedtem, csak fordított irányból ugye... hülye Gyuri, sose tanulsz?Most legalább a bányatelepen nem akart megenni a helyi (nagy)kutya. Igaz, ezúttal nagyobb kés volt nálam, mint a fejed, szóval VISSZAMENNYÉÉÉ te dög! Hamarosan feltűntek a cseszneki vár körvonalai, én pedig egyrészt megnyugodtam, hogy innen már csukott szemmel is eltalálok a cseszneki kocsmáig, másrészt picit szomorú lettem, mert ezzel garantáltan vége az eltévedős izgalmaknak... Folytatni nem is érdemes, Csesznek megvolt ismét, a 7 órás utat 20 perccel a reggel kinézett busz érkezése előtt teljesítettem, ezzel egy nagy pirospontot be is írtam a képzelt bizonyítványomba!Néhány kép megtekinthető a galériámban!Mivel folyamatos munkarendben dolgozok, így néhány pihenőnapom (havi 2-3) hétköznapokra esik, s ezeken általában egyedül szoktam túrázni, ezáltal igyekszek felfedező túrákat tenni, olyan helyekre eljutni, ahová nem nagyon szerveznek kirándulásokat. Természetesen a kedvenc hegységemben, a Börzsönyben is számos ilyen magányos túrát tettem meg, s ezek közül most háromról írnék rövid beszámolót képekkel kiegészítve.Márciusban egy szép napsütéses napon Királyrét és Márianosztra között túráztam Nagy-Hideg-hegy érintésésvel, melynek fő célja, a NHH és Érsek-tisztás közötti jelzetlen terület felfedezése volt. Királyrétről a P jelzésen indultam el NHH-re, de útközben kíváncsiságból tettem kitérőt a Magas-Tax-ra, amelynek a tetején szép andezitkövek találhatóak, de kilátás nincs. Gondolom, a NHH-i turistaház feletti rétről sokak számára ismerős a kilátás, számomra is, ezért egyből rá is fordultam a K jelzésre Kóspallag irányába.Kb. 200 m megtétele után, ahol a K jelzés elválik a gerinctől (szerintem jól felismerhető ez a pont), jobbra, majd ismét rögtön balra fordultam, hogy továbbra is a gerincen haladjak. Kb. 100 m megtétele után jobbra feltűnt egy kilátógyanús hely, rögtön tettem is ide egy kitérőt, ahonnan a Börzsöny teljes nyugati része elém tárult. A térképem ezt a részt Fokhagymásnak nevezi.Már sok túracsapattal mentem le NHH-ről Kóspallagra, de eddig még egy túravezető sem említette az előbb említett kilátóhelyet, pedig nagyon közel van a K jelzéshez és könnyen meg is közelíthető. Bár elépzelhető, hogy ha a fák lombosak, azok sok mindent eltakarnak a látótérből. Miután kigyönyörködtem magamat, tovább indultam a Korom-bérc és Nagy-Inóc csúcsok érintésével a gerincen, amelyen sehol sem volt kilátás, csak kövek. Nagy-Inóc után a jelzetlen út is eltűnt, így "ákron-bokron" folytattam az utamat az Inóci-nyereg felé, azonban a helyes irányt szerencsémre kissé elvétettem nyugati irányban, ezáltal egy döbbenetesen szép kilátóhelyre jutottam. Ezt valószínűleg nem sokan ismerik, ugyanis a jelzésektől távoli és nehéz terepen közelíthető meg. Miután ezt is megcsodáltam, tovább ereszkedtem lefele a S+ jelzésig, majd azon mentem tovább a következő célomig, a Szép-bércig.A fenti képet nem ezen a túrán készítettem, hanem tavaly áprilisban, és ezért zöldebb a többi képnél. Ezután ismét jelzetlen úton folytattam a túrámat Tányér-rét érintésével Érsek-tisztáshoz. Mivel a közeli kedvenc kilátóhelyemen, a Nagy-réten már rengetegszer jártam, így most nem tettem oda kitérőt, de a teljesség igénye miatt képet teszek fel róla is,a Só-hegyről is,és a Kopasz-hegyről is.Egyébként országos viszonylatban is az egyik kedvenc túraútvonalam a Márianosztra és Érsek-Tisztás közötti Z jelzés a hozzá tartozó háromszög jelzésekkel együtt, bár a Nagy-Sas-hegyre szerintem nem feltétlenül érdemes kitérőt tenni.Ezen a túrán viszont a Kis-Sas-hegyre tettem kitérőt, ahová még jelzetlen út sem visz fel, lentről nem is látszik, hogy a tetején lenne tisztás, pedig a nagytestvérével ellentétben gyönyörű kilátás van északi irányba.Miután ezt is megnéztem, leereszkedtem Nagyírtáspusztára, onnan pedig már ismerős helyeken haladtam tovább Nagy-Koppány érintésével a Galla csúcsok felé.Útközben tettem kitérőt a Széles-hegy csúcsára is, ahonnan szintén van kilátás.A Nagy- és Közép-Galla gondolom sokak számára ismerős, de azért képeket erről is teszek fel.Végezetül Zuvár érintésével a malomvölgyi buszmegállóhoz mentem, ahol a túrám véget ért. Zuváron is most voltam előszőr, mivel ide nem rég festettek fel jelzést, s meg kell jegyeznem, hogy lefele a jelzett turistaút meredeksége még engem, mint gyakorlott túrázót is kissé meglepett.Tavaly júliusban (és idén februárban is) már sokadszorra túráztam Magyarország talán leglátványosabb gerincútvonalán, a Börzsöny nyugati gerincén, ez alkalommal jelzetlen szakaszokkal "megfűszerezve". Perőcsényből indultam a P jelzésen, az út eleje monoton erdei szakasz, de a Jancsi-hegytől kezdve pazar kilátásokban volt részem.Mielőtt elértem volna a Holló-kőt, tettem egy kitérőt egy gyönyörű, jelzetlen sziklás ösvényen a Vad-tetőn át Szervas-kőre, ahonnan gyönyörűen ráláthattam a Börzsöny bérceire.A Holló-kő a Nagy-Mánával és a Nagy-réttel együtt szerintem a legszebb kilátóhely a Börzsönyben. Ezután még további szép kilátóhelyek fogadtak egészen Salgóvárig,majd onnanl kezdve már erdei úton halad tovább a P jelzés egészen Nagybörzsönyig, de én a Magyar-hegy után rákanyarodtam a jelzéssel párhuzamosan haladó igazi panorámás jelzetlen útra.Mikorra leértem Nagybörzsönybe, természetesen még nem éreztem magamat eléggé fáradtnak, ezért tovább mentem déli irányba egy igazi "gyöngyszem", a jelzésektől távoli Gömbölyű-kő felfedezésére. Megjegyzem, hogy a legújabb kiadású térképem és a turistautak.hu szerint a P jelzést visszehelyezték a nagyon régi útvonalára, azonban a valóságban ennek nyomát sem tapasztaltam, elég nehezen is sikerült megtalálnom ezt a pompás kilátóhelyet, de végül sikerrel jártam. De nagy örömömre mostanában sok jelzést újítanak fel, így elképzelhető, hogy jelen pillanatban már jelzésen is elérhető a Gömbölyű-kő, ahonnan szintén belátható a Börzsöny teljes nyugati része.Végezetül most már tényleg a túrám végpontjához ereszkedtem le Ipolytölgyesre.Mégegy kedvenc útvonalamat kiemelném, ami Diósjenőről Kámoron, Bugyihón, Nagy-Mánán keresztül Csóványosra vezet. Ezt azért szeretem, mert nagyon látványos, viszont kondícióigényes túra, magashegyi túrák előtt kiváló edzőtúra. Ez ugyan végig jelzésen halad, de tapasztalatom alapján a Diósjenő-Csóványos-NHH-Kemence vonaltól északkeletre eső terület még hétvégén is nagyon gyér látogatottságú, így ez a terület mindenféleképpen a kevésbé ismert részek közé tartozik. Ezt a túrát ebben a formában két éve csináltam utoljára, de számos részein különböző túrákon azóta is rendszeresen jártam, tehát a Börzsöny többi részéhez hasonlóan ezt a területet is jól ismerem.Diósjenőről Závozra feljuthatunk egy könnyebb (Snégyzet) és egy nehezebb (S-) útvonalon is, ahonnan tiszta időben egészen a Mátráig elláthatunk. Én a nehezebben mentem fel, majd továbbhaladtam az S jelzésen a Kámor előtti Leslie-pihenőig, ahonnan alacsony páratartalom esetén beláthatjuk a Nógrádi-medencét és az egész Cserhátot.Majd továbbhaladtam az S jelzésen, amelyen Oszlopó környékén egy gyönyörű gerincúthoz értem, ahonnan hosszú szakaszon ráláthatunk a Börzsöny főgerincére.Ezután ráfordultam a P jelzésre Királyháza felé. Ez a szakasz tavaly erdőkitermelés miatt járhatatlan lett, remélhetőleg idei évre helyrehozták. Királyháza, majd a Tűzköves-forrás elhagyása után egy hosszú, húzós emelkedő megtétele után jutottam fel a Börzsöny egyik legszebb kilátóhelyére, a Nagy-mánára.Miután kigyönyörködtem magamat, folytattam az utamat a főgerinc felé, majd azon átkelve a Csóványos alatti vulkáni sziklaképződményeket kerestem fel, konkrétan a Kőkorsót,és az Oltár-követ.Az előbb említett kövek körül is vannak szép kilátóhelyek, ill. valószínűleg a közelben lévő Viski- és Mogyorósbérc nagyon szép lehet, de ezek még előttem felfedezésre várnak. Ezen a túrán a Phszög jelzésen mentem tovább a Rakodóig, majd azon a Csóványosra. Útközben tettem kitérőt szintén egy igazi "gyögyszemhez",a Hangyás-bércre.Ezzel kapcsolatban van egy érdekes és kissé szomorú megállapításom. Az előbbi kilátóhelyre vezető út elágazásánál a fákra jól láthatóan ki van írva, hogy kilátás, nyíllal jelzett a kilátóhely iránya, szintben és távolságban is minimális kitérő a gerincről, ennek ellenére szinte csak én szoktam ide letérni, pedig a Csóványos és NHH közötti gerincút meglehetősen nagy forgalmú. Ha csapattal túrázok itt, akkor is max. 2-3 embert tudok rávenni, hogy tegyünk már ide kitérőt! Olyat viszont még soha nem láttam, hogy más csoportokból valaki is letért volna erre a pompás kilátóhelyre, pedig nem is nagyon kell érte megdolgozni. Számomra ez érthetelen és megmagyarázhatatlan jelenség!Emellett a gerincen még a Szabó-kövekről is szép a kilátás.Gondolom, azt nem kell részleteznem, hogy a csóványosi geodéziai toronyból is szép, körpanorámás a kilátás, ide mindenféleképpen érdemes január február környékén száraz hidegben ellátogatni, ugyanis ilyen időszakban lehet ellátni egészen a Magas-Tátráig, emellett Szlovákia többi hegységét is (Alacsony-Tátra, Nagy-Fátra, Körmöci-hegység, Madaras, Tribecs, Selmeci-hegység, Jávoros, Polyána, Vepor) jól fel lehet ismerni. Többi időszakban páratartalom miatt csak a Börzsöny környékéig lehet ellátni. Csóványosról a Px jelzésen célszerű lemenni Csehváron át Diósjenőre, ugyanis ez végig lejt, a zöld jelzésen van emelkedős szakasz is.Végül megemlítenék még további négy szép kilátóhelyet.Tavaly egy két napos túrán Kemencére történő ereszkedés során hárman kiváltunk a csoportból (természetesen a túravezető engedélyével), hogy a Kemencére levezető Z jelzés mentés felfedezzük a Miklós-tetőt (és a Godóvárt, de ez utóbbiról nincs kilátás). A jelzés oldalról megkerüli a csúcsot, mi viszont a jelzésről letérve felmentünk a csúcsra, ahonnan káprázatos kilátás fogadott minket.A táblák ugyan tiltották a jelzett turistaútról a letérést, de a kalandvágyó turisták...A fenti kilátóhelyeken kívül érdemes még felkeresni a Kisírtáspusztától északra lévő Zálog-bércet, ahová az Snégyzet jelzésről vezet út;valamint a Dobó-bércet, ami a Diósjenő és Csóványos közötti Z jelzéstől északra a Knégyzeten található.A fentieken kívül érdemes még végigjárni az Oltár-patak völgyében futó Khszög jelzést, ez tartalmaz szurdokszerű részt is és a Visegrádi-hegységben található Spartacus-ösvényhez hasonló szakaszt is. Továbbá érdemes felkeresni a Drégelyvárt is, innen is nagyon szép a rálátás a Börzsöny északi részére.Természetesen a fentieken kívül még rengeteg kiátóhely található, sokakat még én sem ismerek, de a Börzsönyben az a szép, hogy megunhatatlan, rengeteg felfedezni való helyet tartalmaz.Remélem, hogy a blogommal sikerült rávilágítanom arra, hogy a Börzsöny nem csak a Csóványosból és a Nagy-Hideg-hegyből áll, valamint arra, hogy a Börzsönyben az igazán szép helyek nem az OKT szakaszán találhatóak.További szép túrákat kívánok mindenkinek!ErvinRezi vára, és a Béke Sztupa. Öt óra körül ébredek. Kicsit fázom, de lusta vagyok felöltözni. El is bóbiskolok még. Később össze cuccolunk, lebontom a külső tetőt, letörlöm a kicsapódott párát. Reggelizünk, és negyed kilenckor angolosan távozunk. Fogmosás után voltam a portán, de a takarítónőn kívül senkit sem találtam. A tó csak 9-kor nyit. Egy pecsenyesütőnél hagyjuk a zsákokat és sétálni indulunk. Képeslapokat veszünk, s Jutka felhívja a kisfiát. A közel hat és fél hektáros 24-36 oC között ingadozó tó vastag tőzeg rétegben fekszik, a negyvenhat méter mély kráterből feltörő hideg és meleg vizű források néhány éve veszélybe kerültek a nyírádi bauxitbányák karsztvízszint-csökkentése miatt. Azóta visszafogták a kitermelést. (Már be is zárták) Noémi nem akar most fürdeni, Karcsi pedig - részben szolidaritásból, részben, mert nem tud úszni - kint marad. Jutkával és Walterrel körbeússzuk a tavat. A víz meleg és bársonyos. Úszkáltunk, játszunk, bohóckodunk. Újra gyerekek vagyunk, Közelről megcsodáljuk a rózsaszín indiai tavirózsát. Walter a lefolyó árkában kis halakra vadászik. Végül csak sikerül neki egyet elkapni, büszkén mutatja az alig 2-3 centis zsákmányt. Jutka még hajat mos, addig bekapok egy sült kolbászt. Az árakat itt is az osztrákok zsebéhez igazítják. Hévízről kiérve a hajdani Egregy falu ma is használt Árpád-kori templom, temető kertjében ebédelünk. (Ma a hévízi temető kápolnája). Egyik legjobb állapotban fennmaradt románkori műemlékünk. A templom homlokzatán négy-emeletes, fog díszes torony áll. Második és negyedik emeletén iker-ablak, közötte hármas boltívű ablakkal. A toronysisak háromszögű, a szentéj egyenes záródású. Külső-belső virág-mintás festése 1731-ből való. Körbejárjuk, a karzatra is felmegyünk. A templomot elhagyva szőlők között haladunk tovább. Tarka pillangók szállnak a vadrepce sárga virágára. Fejkendős, mezítlábas néni veti a babot, férje a présház előtt matat. Tarka csigák másznak a fűszálakon. Akácos erdőben vezet az út, majd a patakot követve az 1728-ban épült Gyöngyösi csárdához érünk. Az öreg csárda mellett megnézzük Vak Illés és Kökes Pesta sírját, akik 1862-ben a pandúrokkal vívott tűzharcban itt lelték halálukat. Az 1968 tavaszán ültetett fehér fűz az óta már hatalmasra nőtt. Félórás erdei séta után Rezi községbe érünk. Egy kútnál vizet veszünk. A plébánia udvarán megnézem a két hatalmas török-mogyorófát. A falut elhagyva széles erdészeti úton szálerdőben haladunk felfelé. Nagyon meleg van. A délelőtti fürdés kifárasztott. Szekérútra térve, pár száz méter után a vár alatti tisztásra érünk. A Zala Megyei Természetbarát Szövetség hatalmas dzsemborit szervezett. Hangszórókból üvölt a zene, kolbász és lacipecsenye-sütő sátrakat állítottak. Autók, motorosok, fél- és egészen részeg fiatalok és idősebbek ülnek, hevernek mindenfelé. Néhányan táncolnak. Noémivel és Jutkával veszünk egy-egy Rezi vár feliratú pólót, túrajelentést bélyegzek az asztalnál. Megnézzük a várat, aztán sürgősen magunk mögött hagyjuk a zajos társaságot. A dolomit szirten először egy lakótorony épült, amit egy 1337-ben kelt oklevél már megemlít. Később udvarral, árokkal, farkasveremmel egészítették ki. 1891-ben egy osztrák hadmérnök mérte fel. Akkor még sokkal jobb állapotban volt. Alatta a hegyoldalban megtaláljuk a hőforrás oldotta barlangot, amelyről a néphit azt tartja, hogy Tátikára át lehet jutni rajta. Ez persze csak mese. Karcsikáék előre szaladtak, így mi sem megyünk be. A hegy lábánál a néhai hegyivadász-alakulat elhagyott barakkjai mellett visz az utunk. (Mennyi érték megy itt veszendőbe!) A laktanya bejáratánál megpihenünk. Zoknit váltok, aztán új irányszöget felvéve indulunk Tátika felé. Sajnálom, hogy Zalaszántót most kihagyjuk, pedig az 1300-as évek elején épült gótikus templomát szívesen megnéztem volna. Holnap este haza kell mennünk, és Sümegről nem a legjobb a közlekedés. Ezért is lett volna jobb a túra fordított irányban. A réten átgázolva keresztezzük a műutat. Szemben a Kovácsi-hegyen messzire ellátszó, vakítóan fehér, csúcsos épület látszik az erdőben. Ez a béke sztupa. Európa legnagyobb ilyen építménye. 30 méter magas, és 24 méter széles. Belsejében Buddha tanításai, ereklyéi, egy 24 méter magas életfa, és a dél-Koreából származó Buddha szobor található. A sztupa Buddha szellemét, bölcsességét, minden élőlényhez fűződő együttérzését és szeretetét jelképezi. A béke, a boldogság és a megvilágosodás példája. A sztupa építése Bon Jon koreai buddhista szerzetes, a magyarországi Buddhista Béke Sztupa Alapítvány elnöke kezdeményezésére jött létre. 1990-ben Huszti Zoltán Ferenc zalaszántói polgármester javasolta a sztupa helyéül a Világosvár nevű helyet a Kovácsi-hegyen. A szentély a Dél-Kóreából, valamint számos európai országból érkezett pénzügyi támogatásból, 1992 márciusa, és szeptembere között épült fel, mintegy 40 millió forintért egy magyar építő vállalat és a Balaton-vidéki Erdő és fafeldolgozó Gazdaság támogatásával. Ő szentsége a 14. dalai láma Tenzin Gyatso 1993. június 17-én, ünnepi keretek között, nagy örömmel, személyesen avatta fel. A béke sztupa tehát Buddha szellemében sugározza és hirdeti a békeszerető gondolkodást. A Nagy-Sédet átlábolva, egy mezőre jutva őzeket ugrasztunk fel, egyre közelebb kerülünk a tátikai várhegyhez. Késő délutánra jár az idő. A rét túlsó szélén két vadász cserkel. Az erdőbe érve hamarosan megtalálom a jelzést. Medvehagymás, kocsányos tölgyesbe visz a szekérút. Elállt a szél, csend van. Az Ágotai kútnál akarok táborozni, ott mosakodni is lehet. Fél nyolcra elérjük az elágazást. A forrás vize sajnos elapadt. Mégis itt maradunk, sátrat verünk. Később tüzet gyújtunk az úton, szalonnát sütünk, beszélgetünk. A sötétben csapongva szállnak a denevérek felettünk. A bokorban szentjánosbogár világít. Távolból, mint elkárhozott lelkek sikolya, egy macskabagoly jajgatása hallatszik. Később motorzúgást hallunk. Az erdész jön vissza a Nivával az esti portyából. Felhívja figyelmünket a tűzgyújtási tilalomra. Szimpatikus, pofaszakállas, középkorú ember. Nem haragszik igazán, csak a kötelességét teljesíti. Különben is nyirkos minden a tegnapi esőtől. Hamvad a tűz, mi is elálmosodunk. A közeli pocsolyában kioltjuk a még izzó zsarátnokokat, aztán elvackolunk. Azt hittétek, hogy megússzátok, mi?! Hát nem! Nesze! ...oké, elrakom a bicskát, levetem a bőrkabátot és visszaváltozom szelíd tollforgatóvá. Tehát pótolnám az elmaradásomat, és beszámolok a legutolsó gyerektúráról. Danival a CSCSCS-KKK becenevet adtuk a programnak – és ha meglenne a sajtpapírom, amire följegyeztem, akkor bővebben ki is tudnám fejteni nektek. (Szerencsétek van: Dani emlékszik még: Családi csatangolások a Csellengéssel, avagy kerületen kívüli kirándulások lett a programsorozat rövid címe. A Babazsúr nem volt népszerű. A lényege csak annyi, hogy apróságokkal is teljesíthető banzájokról beszélünk.) Ami igazából még idevág, hogy erre a napra és ugyanide terveztük már Danival, hogy lesz kirándulás, de aztán a kórházlátogatás fix időpontja miatt kétségessé vált, hogy meg tudok-e tartani bármilyen programot, amit én vállalok el (bullshit #159). Azonban a vakvezető kutyások kiírták, így én is csatlakoztam az utolsó pillanatban: meghirdettük a Csellengés berkein belül is. Mivel nem volt egyértelmű, hogy a kutyások bejönnek-e az állatok közé, én úgy értesítettem a népet, hogy igénytől függően mindenképp be tudjunk menni. (Elintéztem, hogy a vakokat is beengedjék a parkba. Vagyis ne csak őket, hanem a munkakutyákat is. De végül nem éltek vele.) Na jó, most már eleget csigabigáztam az ősz hajszálaitokat, elárulom: a budakeszi vadasparkban jártunk. Mi tényleg, a kutyások csak a környéken, nem az állatbemutatós részen. És akkor most érkezzünk meg a közös találkozóra. 3-2-1... és... Négyen állunk a buszmegállóban: három felnőtt és egy kutya. Zsuzsi húgom az egyik. Tomi, az ő élete párja a másik. Tomi kezétől egy rövid hám húzódik, amely egy aranyszőrű nembárányban végződik. A nembárányt Hádésznak hívják. Civilben fajtatiszta labrador retriever, egyenhámban a VVK-A001-es vakvezető kutya. A harmadik felnőtt én volnék. Valaki integet egy autóból. Ahogy jobban odabámulok, Gábor és Zsolti az. Befordulnak a következő sarkon. Odafutok, beülök, elnavigálom őket a parkolóig. Amíg odaérünk, gyorsan elmondom, ki kicsoda. Gábor a gyógymasszőr osztálytársam, Zsolti pedig a fia. A télen már túráztunk együtt, onnan van az ismeretség a légnehéz (Meindl Air) bakancsomhoz. (T. i. Gábor épp ajánlgatta, hogy van egy ilyenje valakinek, amikor a kiscipőm beázott – kénytelen voltam lecsapni a dologra, és eddig nem bántam meg.) Míg visszasétálunk a buszmegállóba, a fiúk megreggeliznek. Mire odaérünk, a népsűrűség sokkal nagyobbá válik. Megérkeznek a többiek: plusz két kutya, plusz sok ember. Be kell valljam, a bemutatkozásokkal mindig hadilábon álltam, így most sem sok nevet tudok megjegyezni. A túravezető Károly, akivel pedig korábban a túráról leveleztünk, Vitya, a kutyája pedig Athosz. Voltak még gyerekek és felnőttek, „lányok, fiúk vegyest”, és egy harmadik kutya, aki talán egy Gábor nevű sráccal felügyelte egymást. (Mea culpa, hölgyeim és uraim! Annyira rövid volt a közös fél kilométer, hogy nem tudom mind a tíz vagy tíz-egynéhány nevet.) Mire lemegy a bemutatkozó kör, Anita is megérkezik. Már nagyon kíváncsi voltam rá, mert valahogy mindig volt valami, ami miatt nem túráztunk együtt. De most...! Nincs menekvés! (Hoppá, megin' elszabadult bennem az állat...) Elindulunk a 400 méter hosszú ösvényen lefelé, a park bejárata felé. Közben mindenki mindenkivel beszélget, ismerkedik. Hádész megpróbálja domináns személyiségét érvényre juttatni, amit és akit Tomi próbál féken tartani. Kívülről nézve nagyon jó kis csapat ez így – de hamarosan elválnak útjaink. Ők egy nagyobbacska kört mennek – mint Zsuzsitól később megtudtam. Nálunk viszont Anita, mint széthúzó elem, mindenképp az állatokat akarja. (Remélem, annyira már megismert, hogy nem veszi komolyan a piszkálódást. Ha mégsem, -1 fő a Raxban... És ne úgy értsétek, hogy a mélybe taszítom majd! – Jaaaj, ezek az olvasók! De sok a baj velük. Mindent félreértenek és jobban tudnak...) Mit van mit tenni, engedek a nyers erőszaknak – annál is inkább, mert úgy került be a programtervezetbe, hogy mi alapesetben bemegyünk. Alapeset van, tehát a kapu felé vesszük az irányt. Négyen maradunk Zsoltival és Gáborral, és négyen ülünk le a legelső padra a büfé mellett. A reggeli idefelé megvolt, most tízóraizni kell. Aztán a balra induló emelkedőt választjuk, ahol a nagyvadak kifutóit találjuk. Nem tudom, mikor járhattam itt utoljára. Nagyon-nagyon rég, annyi bizonyos. Még ifjú süldő koromban talán, amikor épp a jávorszarvas volt a fő attrakció. Emlékszem a nagy, barna, meleg szemére... De ami igazán emlékezetes, az kisgyerekkoromból a hétvégékhez köthető. Nyilván az idővel megváltoznak az emlékek is, de bennem úgy él, hogy amikor épp nem Sukoróra mentünk anyai nagyszüleimhez, akkor apuval itt kirándultunk, a vadasparkban. Akkor még a parkhoz tartozott egy sokkal nagyobb terület, amit mi csak Nagy-völgyként emlegettünk. Volt ott egy kis tó is, valószínűleg félig-meddig mesterséges. Ma már a parkhoz csak az állatok kifutói tartoznak, a tavacska pedig dagonyává vadult (vagy szelídült, ez nézőpont kérdése). Nagyon szerettem gyerekfejjel itt kirándulni. Apu ezekkel a vasárnapi kiruccanásokkal örökre elültette bennem a természet szeretetét. (Sokszor nem is értem, miért nem követtem őt a földrajzos pályára...) Amit persze a mindent-jobban-tudok korszakomban kicsit mélyebbre elástam, hogy aztán a magból néhány év szunnyadás után az a cserje hajtson ki, ami napról napra csak növöget. Egyszer hatalmas tölgyfa lesz, majd meglátjátok! Akkora, hogy egymaga megtartja a mennyboltot! Akkor aztán leszedek róla egy-egy szem makkot, hogy vasárnaponként én is észrevétlenül a gyerekeim zsebébe csúsztassam. Lesz, amit a vaddisznók elé vetnek, és persze lesz, amiből újabb tölgyfa hajt ki. És ha már a makkot és a vaddisznókat emlegettem: kisgyerekként e kettő volt a kedvencem. Egész pontosan nagyon szerettem makkal etetni a vaddisznókat – akikért pedig olyannyira rajongtam, hogy amikor még óvodás fejjel a német tanár nénink (Marika néni, Isten áldja őt is, annyira szeretettel tanított) megkérdezte, hogy mit rajzoljon (mert mindenkinek rajzolt, amikor elvégeztük a feladatot), akkor a világ legtermészetesebb hangján... vaddisznót kértem. Marika néni meg is rökönyödött ezen, de becsülettel megrajzolta, amit kértem. Ma is emlékszem a kunkori farkú, nagy agyarú röfire. Time flies, ahogy a Donnie Darko egyik betétdala végződik. Most a medvék és a farkasok közös kifutója a sztár – mindannyiunk számára. Itt töltjük el a legtöbb időt. Aztán fölmászunk a kilátó tetejébe, ahonnan megcsodáljuk a vidéket, a környező hegyek láncolatát, a zöldellő fákat, az ébredező természetet. Odafönt kicsit fújt ugyan a szél, de a napmelegtől kellemes hőmérsékletű bádog könyöklő ellenpontozza ezt. Anita közben meghív a majdani Erzsébet kilátó versenyfutásra. Jól hangzik – főleg mert már KSI-s koromban is szerettem lépcsőzni. Igen, perverz állat vagyok – és akkor még keveset mondtam... Leérve a huzatból ismerős arcokba botlunk. Egy fiatal család: Vanda, Janó és az ifjú trónörökös, Marcus. Vanda azt írta, hogy meglepetésnek el szeretné hozni a fiúkat, ha ki tudja rugdosni őket az ágyból. Hát, sikerült neki. Lányos zavaromban elfelejtek bemutatni mindenkit a másiknak – de talán Gáborék elvannak a bicskák és tűzszerszámok taglalásával,amíg mi különcködünk... (Utólag pedig elnézést kérek az érintettektől.) Marci pedig hatalmasat nőtt, sokat ügyesedett – és nemsokára vénül: elfújhatja az első gyertyát! Azért a kis legény még tényleg kicsi: egy idő után nyűgös kezd lenni. Jelzi anyának és apának, hogy ideje hazafelé indulni. Elbúcsúzunk, mert mi még maradunk. Kicsit még disznólkodom, ha már a gyerekek szóba kerültek. (És ne tessenek itt asszociációt keresni, főleg ne illetlen módon!) A kirándulás egyik célja természetesen az lett volna, hogy tiszteletbeli keresztfiam, Bendegúz (emlékeztek még rá? „Igazi sáááár!”) végre lásson vaddisznókat. Egy ideje ugyanis róluk áradozik. Sajnos ez a hétvége nem jött össze, de majd bepótoljuk. Közjáték vége. Most, hogy a nagyobb állatokat megnéztük, lesétálunk a kisebb testű vadakhoz. A kedvencem a rókaalagút lett: a föld alatt kialakított üregből testközelből lehet nézni, ahogy a vörös jószág tevékenykedik. Anita pedig beleszeret az egyik hollóba. Szerintem a békakirályfival jobban járt volna, de ő tudja... Valamikor három óra körül aztán, amikor már mindent megnéztünk, gudbájt intünk a baromfiudvar gudbájgúnárjainak, és elhagyjuk a vadasparkot. Pár lépés után egy gumicukorárus újabb nosztalgiahullámot indít el. Gábor ugyanis de rég evett már krumplicukrot. Anita a vajkaramellára esküszik. Zsoltival nem édes a szánk, így csak megdézsmáljuk a többiekét. Még itt is üldögélünk egy keveset a padon, de mivel Zsoltinak holnap suli van, ők elbúcsúznak. Anita viszont ráér, ezért bevetjük magunkat a sűrűbe. Sűrű turistautak hálózata kavarog-kanyarog itt. Megmutatom neki a tó maradványát, majd elindulunk az egyik ösvényen. Valószínűleg valami hasonló utat járunk be, mint a kutyások. Néha olyan meredek a kaptató, vagy épp olyan sűrű a bozót, hogy mi magunk is kutyául érezzük magunkat. Egy vadvédelmi kerítés mellett jövünk, a susnyás igencsak behatárolja a mozgásunkat. Az egyik oldalon az erdő, a másik oldalon viszont már kivágták, most szép a kilátás a szemben lévő domboldalra. Itt megpihenünk. Sokat beszélgetünk, jót ücsörgünk az egyik tankcsapda peremén, hogy aztán újult erővel továbbhaladjunk. A fennsíkon (ez a meghatározás talán túlzó arra a pár négyzetméternyi tisztásra) két vaddisznótúrás között egy rozoga vadlesen ismét üldögélünk egy sort. Aztán átszeljük a tisztást, megcsodáljuk a füvek és a kövek természet alkotta harmóniáját. Minden tökéletes, mint valami festmény! Innen már nincs följebb – közeledik az út vége. Ismét a Nagy-völgybe érkezünk, hogy visszamásszunk a kerítésen át a kinti világba, elhagyva a vadaspark tág értelemben vett területét. Még egy rövid séta a fák között a buszmegállóig. Itt válnak el útjaink: Anita még belibben a Gesztenyésbe palacsintázni (mert már mindkettőnk szeme kopog), én viszont egy cserép virággal a szülői ház felé eredek. Hiszen mégiscsak anyák napja van...Mi a magasságos mennykövet keres itt ez a fal a Zölderdő kellős közepén? És ez a vadszamár honnan toppant elém ? Ha már itt van ,szóllok hozzá,ne gondolja,hogy bunkó vagyok... -Szevasz,vadszamár! -Hali ! -Nem láttad,merre van a kék jelzés? Eltévedtem... -A kék jelzés? A falnak a túlsó oldalán. És a többi jelzés is, a zöld, a sárga, a piros ... -És hogyan jutok át a falon? -Én azt honnan tudjam? Mikor a falat felépítették én is kint rekedtem. -Ki építette ezt a falat te vadszamár? Ide,a Zölderdő kellős közepébe... -Hát azok ,akik a falnak a tulsó felén maradtak. -Miért építették? -Nem tudom. Azt hiszem,hogy félnek a vadaktól. -Hát akkor miért költöztek ki a Zölderdőbe,ha félnek a vadaktól? -Jó kérdés. Ne foglalkozz velük. Gyere velem ,tudok sok jelzetlen ösvényt,klassz helyeket... Vadszamár mellé szegődök útitársnak, Pink Floyd dallamot susognak a lombok miközben bevessük magunkat a Zölderdő sürüjébe : ''elég volt minden számításból elég minden kábításból láttam mi mindenből áll a Fal de egy magamfajta már semmit sem akar. ...tégla lett minden...téglák lettetek és belőlletekek épül a Fal...'' Állok a megállóban, várom a 155-ös buszt. Az orrom megtelik az eső utáni levegő tiszta illatával. Teleszívom vele a tüdőmet. Aztán a busz lefékez mellettem, és már száguldok is hazafelé az éjszakai terepfutás után. A múlt héten már odáig eljutottam a mozgás újrakezdésében, hogy az új Nyúlcipőboltban (megérdemlik az ingyenreklámot, igazán lelkiismeretesen foglalkoztak velem, a futási szokásaimmal, az ízületi és egyéb nyavalyáimmal, mire belőttük a tutit) vettem egy akciós pár balettcipellőt (hogy Évit, a kolléganőmet idézzem). Ma pedig már majdnem fölavattam. Azért csak majdnem, mert esett az eső. És egy nem terepre szánt csuka első bevetését nem biztos, hogy bokáig sárosan kellene abszolválni. Bár használatra vettem, nem a vitrinbe, de rögtön a mosógépbe vágni sem volna illendő. Így Danival negyed tízig dilemmáztunk, hogy ilyenkor mitmivan (t. i. neki is új a futócipője). Aztán maradtunk a kicsit kiszolgáltabb daraboknál, és homlokunkra gumiztuk a fejlámpát. Még a lakásban bemelegítettünk, mert aztán nem kicsit meredek az utca. (Itt törtem össze magam tegnap egy éve – de kussolok, megígértem, hogy nem nagyon fogom ezt nyomatni a későbbiekben.) Az első pár lépés beállította az alapokat, már ami a pulzusunkat illeti. 180 körülre saccolom a frekvenciát, de még így is vigyorogtunk, mint a vadalma. Hiába, mozogni jó! Egy jobbos után pedig kiváló: onnantól ugyanis síkban haladhattunk – egészen a következő emelkedőig. A város Hegyvidék nevű részében (esetünkben ez Kútvölgy) pedig ezekből akad szép számmal. De addig némi relax, pulzus visszaáll 150 alá, szív örül, tüdő tágul, pocsolyák pedig fröccsennek. Próbáltam több-kevesebb sikerrel a mezítlábas futótechnikára rájönni, de elég furcsa mozgást eredményezett. Azt ne kérdezzétek, hogy jó-e. Nem tudom, jól csináltam-e, vagy valami összeszedetlen katyvaszt próbáltam ultramodernként és tudományosként eladni. Az aszfaltot elhagyva minden esetre lemondtam a további kínlódásról. Egyszerre úgysem szabad túlzásba vinni. Tehát végre megérkeztünk a tényleges erdei futás helyszínéhez. Közben kihasználva, hogy relatíve kevés természetes fény van, próbálgattuk a fejlámpánkat. Mit tud az egyik, mit a másik – és mit együtt? Fullos fény, minimál fény... Még fénykardoztunk is! Azért a bringás fotonágyúmnak nyomába sem ér egyik cucc se. (Köszi, Hozé Mester!) Szeltük a turistautakat, hasítottuk az ösvényeket, és csak kapaszkodtunk tovább, egyre följebb és följebb. Viccelődtünk ugyan a János-heggyel, de egyelőre nem volt komoly az ötlet. Aztán ki tudja? Lehet, hogy egy-két hónap, és itt edzünk a Rax-túrákra... Ma viszont beértük a Mátyás király útjával. A Tündér-szikla fölött lyukadtunk ki, majd a lépcsősoron leértünk a sziklákhoz. Csodálatos panoráma fogadott bennünket: a nyugovóra térő város látványa. Hiába, innen tényleg gyönyörű! Már csak a fénypontok látszanak, nem a szélfútta nejlonzacskók. A zaj helyett idáig már csak valami tompa morajlás szűrődik föl. Elég ahhoz, hogy a városi tejbegrízhuszár énünknek biztonságérzetet adjon, de nem olyan hangos ahhoz, hogy zavarja a bennünk lakozó bozótmívest. (A kifejezéseket a Túlélni a természetben blogról kölcsönöztem.) Miután kigyönyörködtük magunkat, a lépcsőn, lejtőn, vízmosáson – vagy ami épp akadt – folytattuk az ereszkedést. Aztán amikor ismét aszfalton tapodtunk, megpróbáltuk a lehető legrövidebb utat belőni hazáig. Mozdulataink és viselkedésünk kísértetiesen a tavalyi mustár-váltót idézte, de most színjózanok voltunk mindketten. Ahogy megint fölfelé kanyarogtunk a hegyvidéki utakon, keserédes nosztalgiával gondoltam egy-egy tavalyi eperfa-dézsmára vagy kutyasétáltatásra. De hamar túlléptem ezen, a múlt nem a legjobb tanácsadó. Nálam legalábbis semmiképp... Hazaérve Dani berakott valami jóféle zsidó reggae-t, majd a teraszon nekiálltunk kókuszt bontani. Gondolom, hogy a szomszédokat nem tettük vele túl boldoggá – de az ízlelőbimbóinkat annál inkább! Kókusztej és -gyümölcs, alma, joghurt és keksz... Mmmm! Aztán gyorsan elbúcsúztam futópartneremtől, hogy hadd főzze a holnapi lencséjét, én pedig levezetésképp leszaladtam a buszmegállóba. Épp a 155-ös buszt várom. Az orrom megtelik az eső utáni levegő tiszta illatával. Teleszívom vele a tüdőmet, és azon gondolkozom, mikor fénykardozunk legközelebb.Tegnap a pilisben jártam egész pontosan a Tündérszakadéknál. Kesztölcig utaztunk korán reggel Gézával, és onnan mentünk tovább be az erdőbe. Hát jó kis izzasztó túra volt, vagy 6x leizzadtam, mire haza értem. Erre vágytam, hogy jól kikapcsolódjak, és jól megmozgassam magam. Futni utálok, gondoltam a túrázás csak beválna, mivel szeretem a természetet, meg a növényeket. Még passzolt is, hogy Géza annó kertész volt.. Így aztán minden növényt latin névvel együtt meghatározott nekem ott helyben rögvest, ahogy csak kigondoltam. Vittem gépet is, viszont a sötét árnyas erdőben még nem tudok bánni vele. Kissé elnyalt képek lettek... Alig, hogy beértünk az erdőbe, Géza csak úgy a'lá natúr, l'art pour l'art azonnal sziklát akart mászatni velem a szakadék mélyén. Hát a sziklán felfelé még úgy ment 2 méter, de még volt hátra meredek három... Mondom, ezt most ugye nem gondolja komolyan, hogy mindjárt első nekifutásra megmászok egy 5m-es szikát?... Ehh..kellett nekem szólni...rögtön elnevezett Finnyásnak..egész végig így hívott. De azt mondta, ez még mindig jobb, mint a Nyűgös. Szóval itt a szakadék tövébe megálltam, és megvártam Gézát ahogy megmássza a sziklát. Ez a kép a sziklától lefelé nézve készült...Ez meg a szikla, rajta Gézával ahogy mászik...Aztán kimásztunk a gerincre, de Géza csak nem bírt magával, úgyhogy abban egyeztünk meg, hogy ő a szakadékban menetel, én meg a gerincen. Így aztán lemászott. Közben próbálgattam a gépet, és rányomtam a gagyi felnyithatós vakut, így valahogy zöldebb és pontosabb lett a kép. A szakadékban egy kidőlt fán meglátott egy csomó laskát, ennek örömére meg is töltött egy teszkós zacskónyit vele, hogy estére meglegyen a vacsora.Nyomon vagyok... A továbbiakban meg egész gurungyos út vezetett hazafelé... megvolt az edzés a túracipőmre, még 2002-ben vettem talán a Szicíliai utamra, de akkor nem vettem fel, így csak most 10 évvel később teljesen újonnan a dobozából. Elég márkás bőrcipő, talán egy 10-esért vehettem. Most nagyon jó szolgálatot tett. Egy pilincka cipőben simán elbotoltam volna, vagy belemegy egy csomó sár könnyedén. Néhol bizony majd elsüllyedtem a fél méteres avarban. Gurungyos Gézás... Aztán csak visszakerültünk utunk során valahogy ilyen szakadék szerűbe, de egy helyen viszont nem volt más választás, mint kimászni...mit mondjak a meredek partfalon nem mertem lefelé nézni, csak azzal törődtem, hogy feljebb jussak. Úgyhogy fogódzónak volt pár fagyökér, meg lábtartónak némi sziklácska, és közöttük omladozó föld málló avarral. Géza húzott, vont, tolt addig amíg ki nem jutottunk...azóta is izomláz van rendesen a karjaimban. Mohás sziklás...Kapotnyak (Asarum europaeum) Mérgező növény, apró pici illatos virágaival /nem valami rózsás kinézetűek... :))/ rovarokat csalogat magához, és azokkal táplálkozik... nagyon kevés infót találtam róla a neten. Erről a növényről viszont rengeteg infó van, még ilyet se láttam élőbe, a levelek viszont azonnal kérdőre vontak, hogy mik ezek a pöttyök... Ez a Pettyegetett, vagy Orvosi tüdőfű (Pulmonaria officinalis)Egy kis bükkös...Gyökerek...És végül az ördöglyuk barlang bejárata Nem tudom mennyit mentünk. Végül Pilisszentkersztnél lyukadtunk ki, addigra meg is fájdult lefelé menetben a bal térdem, úgyhogy hazáig húztam... Megvártuk a buszt a kocsmában, lementünk Pomázig, és onnan a Szentendei hévvel vonatoztunk haza. Jó kis edzés volt...mivel legközelebb a Bakonyba indulok. ...tegnap, a tegnap előtti hideg front után egész jó idő volt a hegyekben. A felhőcskék csak úgy kavarogtak, néhol besütött a nap, a hollók is crowgattak... Ma meg milyen hideg van...hihetetlen. Ez kihagyhatatlan...más szemmel nézni a természetre.... /ez egyébként egy reklám fotója.../ Egészségetekre! 2012. május 13-án reggel Marcival közösen elindultam az első "Hol van a következő?" túrámra, amelyet az Első Magyar Dendeócse Társaság (EMDT) szervezett. Ennek lényege: csak az adott pontban lehet megtudni a következő pontot és ahhoz is valamilyen rejtvény, tájékozódási feladat szükséges. Első kihívás a rajt megtalálása volt - a szervezők ugyanis képsorral írták le a rajtot. Mi a Visegrádi hegységben a Zsitvay kilátót tippeltük, helyette azonban le kellett sétálni a 11-es úton található egyik buszmegállóhoz. Az alaphang megadása és 15 perc késés után megindultunk az első pont felé. Annyit tudtunk róla, hogy 9 fok és légvonalban 1,72 km. A tippünk nyert, a betonút levágásával igyekeztünk behozni a hátrányt. Az első pontban egy hátrametszést kellett végrehajtani, ami viszonylag egyszerűen kiadta a halastó környékét. Itt nem trükköztünk, maradt a betonút. A második pontba beérve még mi voltunk az utolsók. A feladat talán ennél volt a legnehezebb, hiszen csak egy szintvonal-metszetünk volt és abból kellett kitalálni a következőt - az Urak asztalát (593 m). Az útvonal nem jelzett ösvényen vezetett egészen a Vizverés nyeregig, majd iránymenetbe fel a csúcsra. Legnagyobb meglepetésünkre már a 2-3 helyre küzdöttük fel magunkat (végülis hét indulóból ez is siker!). Röviden beszédbe elegyedtünk a pontőrrel, enyhe kritikát megfogalmazva a meteorológusokról és a mindenkit elriasztó időjárás előrejelzésről. Emberünk válasza csak annyi volt: „Én is meteorológus vagyok.”. Ez pech. Megpróbáltuk gyorsan elmélyedni a feladatba, amelyik érdekessége az volt, hogy csak a 300-as, 400-as és 500-as szinvonalak látszottak a rajzon és egy horhos. Ez utóbbi segítségével megvolt a Borjú-fő. Gyorsan lerongyoltunk a kékre és onnan csak idő kérdése volt a pont. Itt egy keresztrejtvény fogadott és rengeteg műzlis szelet. Utóbbi elfogyasztása nehezebb volt, mint a megfejtés (vagyis a Külenberg forrás). A forrás megközelítése a 2007-es térképen egyszerűbb volt, mint a 2011-esen. Az utóbbin nem (!) volt jelezve a K+, az előbbin pedig nem volt rajta a Z kör. Szerencsére mindkét kiadás rendelkezésre állt, így a forrás is meglett. Ezután jött a reggeli dejavú vagyis a Zsitvay kilátó. Az motivált minket, hátha utolérjük az első személy, ezért próbáltunk taktikázni. Levágtunk egy ösvényen és a KK+ jelzésekkel elértük a kilátót. A hírünk már megelőzött minket - mindenki tudta, mi voltunk az eltévedő utolsók és jelenleg a dobogóért küzdünk. Feltankontunk tejkaramellával és az utolsó feladat alapján kitaláltuk az adott pontot a leírásból (talán ez volt a legegyszerűbb - vagy már belejöttünk). A vadaskerti palatető után siettünk vissza a célba illetve a rajtba. A helyezésünk nem változott, beértünk. Zsíroskenyér és a felhalmozódott műzli szeletek fogadtak. Behagymáztunk, majd megpróbáltunk ellenállni a 6. műzli szeletnek - sikerrel. Köszönet a szervezőknek és legyen következő következő is!Apámra emlékezem... Hajnalban feltámadt a szél. Halkan duruzsol, meg-megpendítve a sátor feszítőzsinórját. Mellettünk susog a lucernatábla, az akác ágai között halkan fuvolázik. Szeretem a szelet. Eltakarítja a párát. Télen két-három nap után a csúcsokról több száz kilométerre ellátni. Nyáron hűsít, nem izzad az ember, s elbújnak előle a szúnyogok. Ha szél fúj, ritkán esik az eső. Fekszem a hálózsákban, s hallgatom, hogyan muzsikál a repcében. Egy gyermekdalt dúdolok magamban. Valamikor, régen Koncz Zsuzsi énekelte: Senki meg nem mondja, mit senki se tud, Hogy a szél honnan jön és hova fut. Szárnyal valahonnan nagyon sebesen, Utol nem éred rohanva sem. De ha sárkányomat felereszteném, Napokig repülne az ég peremén. Aztán megtalálnám, ahol leesett, S tudnám, hogy a szél is oda érkezett. Akkor megmondhatnám, hogy a szél hova fúj, De hogy honnan jön, arról senki se tud. A halk suhogásban Jutkával összebújva újra elszendergünk… Tegnap későn kerültünk zsákba. Kilenc óra, mire összerámolunk. Kimegyünk az országútra. Úgy látszik, ahogy közeledünk a Balatonhoz, egyre jobbak lesznek a jelzések. Most nem kell sokat gondolkodni. Jó úton, jó jelzésen haladunk felfelé. A szél elállt, megint meleg lesz. A "háromszög" jelzés kiágazásánál a bokrok közé rejtjük zsákjainkat, és csak a géppel a nyakamban megyünk a Gulács csúcsára. Nyugatra van kilátás, a többit takarja az erdő. Visszafelé Karcsiék előre rohannak. Jutkával lemaradva az erdő csendjében gyönyörködve andalgunk. Szúnyog itt is van, de ha megyünk, nem ér utol. Kár volt annyira dicsérnem a jelzéseket. Az országutat keresztezve megint elveszítjük. Találomra megyek a szőlők közti dűlőúton. A Kőkapunál Valaha Pálos kolostor állott. Alig látszik belőle már valami. Viszont itt újra ráakadunk az országos kékre. A bazalt kőzsákok között vércsék fészkelnek. Nem látom őket, csak a hangjukat hallom. A repedésekben a szirtiternye kénsárga virága virít. Jobbra, a Keszthelyi-hegység felett acélkék felhők gyülekeznek. A messzeségben villog az ég alja. Kicsit feljebb jelzés, elágazás. Még néhány perc, s a 437 méter magas csúcson tesszük le zsákjainkat. Reggel óta Apám jár az eszembe, s ahogy a Fonyódi-dombok felé nézek, a sírás fojtogatja torkomat. Július végén lesz ötven éve, hogy szüleimmel és bátyámmal ott robogott velünk a vonat. Apám Gedusnak mutogatta az északi part hegyeit. Nekem csak a „CS” betűs csúcsok maradtak meg az emlékezetemben A GuláCS, a CSobánc, a BadaCSony a BonCSos-tető. "Még pár év és együtt fogjuk bejárni őket" mondta Ő. Néhány hét múlva a balatonfüredi kikötőből egy szeles délután vitorlázni indult. Barátját napokkal később kimentették, de őt nem láttuk többet... Most mégis gondolatban itt van velem. A Hertelendi emlékmű és a Rózsakő érintésével a Kisfaludy házhoz mentünk. Eredetileg ebédelni akartunk, de az áraktól elment az étvágyunk. Egy tál étel itt annyiba kerül, mint az ötnapos túra teljes költsége. A borunkat azért kiittuk, s lebotorkáltunk a hegyről. Szigliget volna a következő úti cél. Hajó csak két hónap múlva megy. Vonat sincsen most, busz viszont húsz perc múlva megy Badacsony-tördemicig. Míg buszozunk, elered az eső. Előkerültek a pelerinek. Először a közértbe megyünk be. Fogytán a kenyér és csokit is akarunk venni. Aztán átmegyünk az étterembe. Rajtunk kívül nincs is más vendég. Jól esik a forró leves és a főtt kaja. Alaposan elvacakoltuk az időt, de az eső még mindég szemetel. Kisétállunk az elágazásban lévő buszmegállóba. Csak a teteje van meg, az üvegeket kitörték belőle. Ilyen időben nincs sok kedvünk a szigligeti várhoz. Átmegyünk inkább Edericsbe az Afrikai Vadászmúzeumot megnézni. Alaposan lehűlt az idő. Felveszem az inget és a hosszúnadrágot. A busz ablakából vetünk egy pillantást a várra és az alkotó ház felé. A régi térképek még úgy írták: Sziget Liget. A török időkben még valóban az volt Tihannyal, a vonyarci Szent Mihály-heggyel és a fonyódi dombokkal együtt. A Fekete kastélynál szállunk le. Még néhány perc és ott vagyunk. A nagyszobában letelepszünk a szőnyegre, s az idegenvezető szépen formált mondatokban mesél... Dr. Nagy Endre 1913-ban született. Jogot végzett, majd csendőrtiszt lett Hatvanban. Bejáratos volt a felső körökbe, részt vett vadászataikon. 1950-ben koholt vádakkal halálra ítélték, aztán mégis megkegyelmeztek neki. Ekkor elhagyta az országot. Másfél évig egy német múzeum afrikai kiállításához gyűjtötte az anyagot Kelet-Afrikában, később a kapott pénzből területet vásárolt Kenyában. Vadgazdálkodással, bérvadásztatással, szafarik szervezésével foglalkozott. 1971-es Budapesti Vadászati Világkiállítás egyik fővédnöke volt. Ő rendezte be a Kenya pavilont. Majd 1984-ben Kádár János engedélyével visszavásárolta Edericsen rokonai romos házát, és a felújítás után megnyitotta Afrika-múzeumát. Ettől kezdve a nyarat itthon, a telet Afrikában töltötte. 1994-ben halt meg. Azóta felesége kezeli az örökséget, Vezetőnk meleg hangon beszél Bandi bácsi munkásságáról. Szavai nyomán megelevenednek a falakon függő kafferbivalyok, gazellák, kuduk, párducok és oroszlánok. Az üveg alatti fényképek, térképek és rajzok. Itt mindenhez hozzá lehet nyúlni, kézbe venni. Kipróbáljuk a kikujuk harci dobját, faragott játékaikat. nyilaikat. Kezünkkel végigsimítjuk a tikfa asztalt, s a bennszülött művészek ébenfa szobrait. Mire felcihelődünk, eláll az eső. A hegyek felett halvány szivárvány látszik. A nap is előbújik A tó haragos türkiz zöld vizén fehér tarajos hullámok kergetik egymást. Az avas nád szinte világít a délutáni napsütésben. Újra szól a rigó a hársfán. Elbúcsúzunk kedves vendéglátónktól. Kis szerencsével még eljuthatunk ma Sümegre. A buszmegállóban hamar kiderül, hogy Tapolca felé nincs ma már járat. Se baj, Keszthelyre van. Megfordítjuk a túra második felét. Keszthelyről fogunk Sümegre túrázni. Jó háromnegyed órát kell várakoznunk. Újra feltámadt a szél, a zsákokból előkerülnek a pulóverek, szél anorákok. Felszállunk. Négy és fél jegyet kérek, és az utolsó fizet, mondom a sofőrnek. Noémi az utolsó, majd elszámolunk vele. Keszthelyen a városközpontot elkerülő úton megyünk körbe. Hamarább akarok leszállni, de a vezető kedvesen int: Majd ő szól, mikor kell készülődnünk. Itt közvetlenek, előzékenyek az emberek. Nincs tolakodás, lökdösődés. Látják, hogy idegenek vagyunk, ahol tudnak, segítenek. Megint későn fogunk lefeküdni. Negyed nyolc van, amikor leszállunk. Virágzik a vadgesztenye az országút mentén. A keresztútnál öreg feketefenyők mellett rátérünk a jelzett útra. A Gyöngyös-patak hídja mellett szerettem volna táborozni. 1969. husvétján szép zöld réteket, fiatalos erdőtelepítéseket, láttam erre. Idén későn olvadt el a hó. Mindenütt belvíz van. A csatorna mentén tovább cuppogunk Hévíz felé. A nap lenyugodott az alsópáhoki dombok mögött. Már a tó kivezető árka melletti mocsári ciprussoron járunk. Most kezd fakadni világoszöld hajtása. Itt is vizes, süppedékes minden. Végül beérünk az üdülőtelepre. Nincs más hátra, irány a kemping. A recepció 19 órakor bezárt, és csak reggel 09-kor fog nyitni. Választunk egy üres területet a német és osztrák lakókocsik sora között. Egyedül a Kiscserkész lelkiismerete berzenkedik az önkényes helyfoglalás ellen. Megmagyarázom neki, nem csináltunk semmi szabálytalanságot. Nem bliccelünk, nem lopunk, csak későn érkeztünk. Még sem verhetjük fel sátrainkat a kórház parkjának tulipán ágyásai közé! Ez a hely van erre kijelölve, s a porta nyitvatartási rendjéről nem mi tehetünk. Ha reggel idekeveredik valaki, majd fizetünk. Ha nem, hát úgy is jó! A forró zuhany alatt sokáig áztatom magamat, hajat is mosok. Később jól bekajálunk. Walterrel és Jutkával kölcsönösen lekullancsozzuk egymást, aztán alvás. Túratárs és Túra kereső, túrázás, túrák, outdoor - Túratárs.com :: Blogok http://www.turatars.com/blogs/ some descr about blogs <![CDATA[Bakony (Jásd - Csesznek)]]> http://www.turatars.com/blog/view/id_2164 http://www.turatars.com/blog/view/id_2164 Thu, 17 May 2012 20:29:09 +0200 <![CDATA[Börzsöny ismeretlen és kevésbé ismert kilátóhelyei]]> http://www.turatars.com/blog/view/id_2163 http://www.turatars.com/blog/view/id_2163 Thu, 17 May 2012 17:45:33 +0200 <![CDATA[Balaton-felvidéki túranapló 5.]]> http://www.turatars.com/blog/view/id_2162 http://www.turatars.com/blog/view/id_2162 Thu, 17 May 2012 10:54:33 +0200 <![CDATA[Anyák napi vadállatkodás a Csellengéssel]]> http://www.turatars.com/blog/view/id_2161 http://www.turatars.com/blog/view/id_2161 Thu, 17 May 2012 10:40:33 +0200 <![CDATA[Another Brick In The Wall]]> http://www.turatars.com/blog/view/id_2160 http://www.turatars.com/blog/view/id_2160 Wed, 16 May 2012 14:39:03 +0200 <![CDATA[Fénykardozás a Tündér-sziklánál]]> http://www.turatars.com/blog/view/id_2151 http://www.turatars.com/blog/view/id_2151 Wed, 16 May 2012 00:27:27 +0200 <![CDATA[Tündérszakadék Gézával]]> http://www.turatars.com/blog/view/id_2149 http://www.turatars.com/blog/view/id_2149 Mon, 14 May 2012 22:10:11 +0200 <![CDATA[A természet csodája...]]> http://www.turatars.com/blog/view/id_2132 http://www.turatars.com/blog/view/id_2132 Sun, 13 May 2012 21:20:56 +0200 <![CDATA[Hol van a következő? 2012]]> http://www.turatars.com/blog/view/id_2130 http://www.turatars.com/blog/view/id_2130 Sun, 13 May 2012 18:55:28 +0200 <![CDATA[Balaton-felvidéki túranapló 4.]]> http://www.turatars.com/blog/view/id_2125 http://www.turatars.com/blog/view/id_2125 Sat, 12 May 2012 22:45:57 +0200