Túratársa(ka)t keresek jövőbeni Balatonkerülő kerékpáros túrákhoz! Legjobbnak a 4 fős (felnőtt) csapatot gondolom, de akár párban vagy hatan-nyolcan is mehetünk... - Ennél nagyobb létszámban viszont csak nélkülem, már nem vágyom a túl nagylétszámú társaságra...Ha sokan csatlakoznak, akkor a megcélzott időszak alapján kiscsoportokat alakítunk úgy, hogy mindegyikben legyen tapasztaltabb túrázó is.Tavasz, Nyár, Ősz - A csoport(ok)ban résztvevők közötti összebeszélés során előre egyeztetett időpontban előre fizetett szállásfoglalással. (Akár már 2023. május-október hónapban is.)15-18 km/óra sebességgel - Ez kezdőknek is, edzetleneknek is könnyen teljesíthető; - már teszteltük így a teljes Balaton-kört.Sok megállással (étkezések miatt is), nézelődéssel, a táj szépségeiben gyönyörködéssel.Nincs előre szervezett étkezés, - azt egyénileg oldjuk meg magunknak (bolt, lángosozó, büfé, stb.), így az ébresztő és a takarodó is rugalmas.A tempó korlátja egyedül a lefoglalt szállások közötti táv, hogy a szállásokat el tudjuk foglalni időben (estig).Pl. 5 nap alatti túra esetén 45 km/nap, ez 15 km-es sebességgel mindössze 3 óra tekerés naponta. (Edzetleneknek nem is kell több, - írom ezt sportszervező-edzőként... Ha edzett a csapat, akkor lehet növelni a tempót is...)Javarészt aszfaltozott kerékpárúton gurulunk, de azért nem árt, ha a kerékpár strapabíró és a túra előtt szakszerviz átvizsgálja.Ahhoz, hogy tudjunk tervezni, elkötelezett jelentkezőkre van szükség, akikkel aztán konkretizálhatjuk a menettervet. - Jelentkezz tehát, ne másokra várj! - Én pedig a legjobb tudásom szerint fogok segíteni, hogy jól érezd magad a társaságunkban akár 5 napon keresztül is!--------------------------------------------------------------Egyedül nem megy(ek)!2023/01/30Hali!Október 8-án lesz az esemény és győri lévén Dunántúli szakaszon gondolkodom. Az esemény honlapján regisztrálni kell.Aki szeretne csatlakozni az írhat esetleg. Túratársa(ka)t keresek jövőbeni Balatonkerülő kerékpáros túrákhoz! Legjobbnak a 4 fős (felnőtt) csapatot gondolom, de akár párban vagy hatan-nyolcan is mehetünk... - Ennél nagyobb létszámban viszont csak nélkülem, már nem vágyom a túl nagylétszámú társaságra...Ha sokan csatlakoznak, akkor a megcélzott időszak alapján kiscsoportokat alakítunk úgy, hogy mindegyikben legyen tapasztaltabb túrázó is.Tavasz, Nyár, Ősz - A csoport(ok)ban résztvevők közötti összebeszélés során előre egyeztetett időpontban előre fizetett szállásfoglalással. (Akár már 2022. augusztus-szeptember-október hónapban is.)15-20 km/óra sebességgel - Ez kezdőknek is, edzetleneknek is könnyen teljesíthető; - már teszteltük így a teljes Balaton-kört.Sok megállással (étkezések miatt is), nézelődéssel, a táj szépségeiben gyönyörködéssel.Nincs előre szervezett étkezés, - azt egyénileg oldjuk meg magunknak (bolt, lángosozó, büfé, stb.), így az ébresztő és a takarodó is rugalmas.A tempó korlátja egyedül a lefoglalt szállások közötti táv, hogy a szállásokat el tudjuk foglalni időben (estig).Pl. 5 nap alatti túra esetén 45 km/nap, ez 15 km-es sebességgel mindössze 3 óra tekerés naponta. (Edzetleneknek nem is kell több, - írom ezt sportszervező-edzőként... Ha edzett a csapat, akkor lehet növelni a tempót is...)Javarészt aszfaltozott kerékpárúton gurulunk, de azért nem árt, ha a kerékpár strapabíró és a túra előtt szakszerviz átvizsgálja.Ahhoz, hogy tudjunk tervezni, elkötelezett jelentkezőkre van szükség, akikkel aztán konkretizálhatjuk a menettervet. - Jelentkezz tehát, ne másokra várj! - Én pedig a legjobb tudásom szerint fogok segíteni, hogy jól érezd magad a társaságunkban akár 5 napon keresztül is!Kedves, csinos, szingli hölgyet keresek pilisi, Visegrád környéki gyalogos vagy bringás, sátrazós vagy nem ottalvós túrához júl. 23-24-re, szombat- vasárnapra.Üdv:ZoliSziasztok!Lenne valakinek kedve okt. 2-án a Galyatető teljesítménytúrához? A 20 km-es távra mennék.Üdv: NóriSziasztok!Remélem átmeneti izületi problémák miatt "diétás" kiránduláshoz keresek túratársat, vezetőt. Fáj a térdem, Nordic Walking bottal járok. Szívesen mennék erdőbe olyan utakon, amik nem nagyon meredekek és egyébként is, kerékpárral is kényelmesen járhatók. Vonatozás, egy-egy éjszaki szállás is belefér.KatiSzervusz Túratárs!Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben, egészségben, szeretetben gazdag újévet kívánok;az alábbi idézetekkel! Üdv., Vera„Karácsonyi ajándék ötleteim:- az ellenségednek megbocsátás, - az ellenfelednek türelem, - a barátodnak szeretet, - a partnerednek szívesség, - mindenkinek jóindulat, - minden gyermeknek egy jó példa, - magadnak tisztelet.(Oren Arnold) „ ÉS Borongós napok tűnjetek tova,Okkal szomorú ne legyél soha!Lépteid, kísérje töretlen szerencse,Derűs percek rajzoljanak mosolyt a szemedre!Oszoljanak el az óévnek sötét árnyai,Gúzsból szabaduljanak a képzelet szárnyai!Újévet hozzon a nesztelen iramló idő,Jöjjön már a rég várt, csodálatos jövő!Évek, ha múltok, ha elszálltok napok,Vidámságot, örömet számolatlan adjatok!Elfusson most az óévnek malaca,Többé ne legyen senkinek panasza!Kerüljön betegség, bánat messzire,Írmagjuk is vesszen mind a semmibe!Vágyaid sorra, valóra váljanak,Álnok szavak többé ne bántsanak!Növekedjen az igaz barátok tábora,Okosan élj, ne legyél ostoba!Kívánom neked, legyen 365 szép, új napod! Lassan, de biztosan közeleg a tavasz :)Ha lenne kedved csatlakozni a hozzánk a tavasszal újra induló túráinkhoz írjál nekünk.További részletek itt: http://www.szerako.hu/_bringa/Sziasztok!2015.11.25-26-27-én szeretnék túrázni Pest környékén vagy maximum annyira távol, hogy egynapos túrába beleférjek.Ehhez keresek túratársakat(vezetőt), aki elég tájékozott ahhoz, hogy ne vesszünk el!Sziasztok!Van esetleg valami törzshelyek, ahol a keménymaggal meg lehet ismerkedni? Üdv, Réka Túratárs és Túra kereső, túrázás, szervezett túrák - Túratárs.com :: Fórumok http://www.turatars.com/forum/ some descr about threads <![CDATA[4-5 napos Balatonkerülő kerékpártúra - Túratársak!]]> http://www.turatars.com/forum/posts/id_2402 http://www.turatars.com/forum/posts/id_2402 Mon, 30 Jan 2023 15:48:20 +0100 <![CDATA[Kék túra napja]]> http://www.turatars.com/forum/posts/id_2400 http://www.turatars.com/forum/posts/id_2400 Thu, 01 Sep 2022 22:06:56 +0200 <![CDATA[4-5 napos Balatonkerülő kerékpártúra - Túratárs!]]> http://www.turatars.com/forum/posts/id_2399 http://www.turatars.com/forum/posts/id_2399 Thu, 28 Jul 2022 10:10:09 +0200 <![CDATA[Túratárs kerestetik]]> http://www.turatars.com/forum/posts/id_2398 http://www.turatars.com/forum/posts/id_2398 Sun, 17 Jul 2022 22:48:21 +0200 <![CDATA[Galyatető]]> http://www.turatars.com/forum/posts/id_2388 http://www.turatars.com/forum/posts/id_2388 Wed, 01 Sep 2021 21:00:30 +0200 <![CDATA[Rozoga]]> http://www.turatars.com/forum/posts/id_2285 http://www.turatars.com/forum/posts/id_2285 Wed, 31 May 2017 09:57:52 +0200 <![CDATA[2016. év, december hónap ünnepei :-) Köszöntés!]]> http://www.turatars.com/forum/posts/id_2268 http://www.turatars.com/forum/posts/id_2268 Fri, 23 Dec 2016 18:01:17 +0100 <![CDATA[Kerékpáros túratárs keresés]]> http://www.turatars.com/forum/posts/id_2234 http://www.turatars.com/forum/posts/id_2234 Mon, 01 Feb 2016 19:49:41 +0100 <![CDATA[Túra hétköznap?]]> http://www.turatars.com/forum/posts/id_2219 http://www.turatars.com/forum/posts/id_2219 Mon, 23 Nov 2015 15:46:43 +0100 <![CDATA[Sörözés]]> http://www.turatars.com/forum/posts/id_2208 http://www.turatars.com/forum/posts/id_2208 Thu, 24 Sep 2015 15:28:18 +0200