Cím: Éjszakai vendég
Címkék: denevér kánikula
Blog Beljegyzés: Az alábbi sorokat jó tíz éve vetettem papírra, de akár most is történhetett volna… Fekszem az ágyban, de nem jön álom a szememre. Meleg van. Egy szál lepedővel takarózva bóbiskolok. Hetek óta tart már a kánikula. A hőmérő higanyszála hajnalban sem megy 26 oC alá. Május vége óta egyetlen csepp eső sem esett. A játszótereken a lekaszált fű kiégett. Rozsdabarna csomóiról alig hihető, hogy az őszi esőktől még valaha is kihajt. Idén a katáng is már június végén virágba borult. A régi öregek úgy tartották, amikor az első égszínkék virágok megjelennek az utak mentén, abban az évben az lesz a legmelegebb hét. A verebek csivitelése abbamaradt alkonyattal. Egy-egy rigó még sötétedéssel is elfújta a maga énekét, aztán már csak a tücskök zenéltek az óvoda udvaron. A lakótelepi parkolóban összeverődött suhancok halkan disputáltak, autórádiót hallgattak. Általában nem zavarnak, ha álmos vagyok, úgy is elalszom. Végre éjfél felé csak elnyom a buzgóság. Az alföldi pusztákon ilyenkor indul meg valahonnan az a lágy, hűvös fuvallat, amit a pásztorok hajnal szélnek neveznek. A világ elcsendesedik, a barom is pihen. A nyáj sötét tömeggé összeolvadva hallgat. Félálomban a másik oldalamra fordulok. Valami neszezés van a szobában. Vagy csak képzelődöm? Aztán semmi… figyelmem ellankad… Tán közben el is aludtam, de most újra hallom. Mint amikor a száradó ruhákat lebegteti a szellő a kötélen. Aztán az előszobában valami a falhoz súrlódik. Egy pillanat alatt kifut az álom a szememből. Oda lenn nagy a némaság. Autó sem jár. A gyerekek is nyugovóra tértek, a nyárfa levelei sem susognak, s most megint hallom. Mozdulatlanul fekszem, de a szemeim már kipattantak. S ekkor a nyitott ajtóban egy árny jelenik meg. Mint a barlang sötét szájából, vergődő csapkodással bevágódik a szobába. Kétszer körberepül, aztán újra eltűnik az előszoba irányába. Julcsit ébresztem: - Denevér van a lakásban! - Juj, kergesd ki azonnal! Eszem ágában sincs. Behajtom az eddig nyitott ablakot, s átmegyek szólni Pistinek is. A dinoszauruszokon kívül évek óta a denevérek érdeklik a legjobban. Ha egy túráról megjövök, az első kérdése: - Milyen állatokat láttál? Denevérek, baglyok voltak? Időbe kerül, mire lelket rázok bele. Ő is nehezen aludt el. De a „denevér” varázsszó, mint akit oldalba csíptek ugrik ki az ágyból. Feleségem egy levetett ruhával próbálja ki hajkurászni, s hogy egyszerre hárman vagyunk már a kis szobában, szegény az ablak és a függöny között próbál menedéket találni. Félig tárt szárnyakkal a függöny ráncai között pihen. Lihegő kitátott szájában, mint a gyöngysorok fehérlenek az apró tűhegyes fogak. Mikor kisfiú voltam, megtanultam, hogy a rákot, szarvasbogarat, a toránál kell megfogni. Akkor csak kapálódzik, de nem tud elérni. A denevér hátát sűrű feketésbarna szőr fedi. A háta közepén a bőrt két ujjal felcsípve lehet hozzányúlni. Itt van már a kezemben a pihe könnyű kicsi test. Fejét forgatva próbál védekezni. Aztán, hogy nem ér el emberi fül számára is hallható keserves vékony, cirregő sírásba kezd. - Közönséges denevér! Állapítja meg gyermekem szakszerűen. Aztán anyjával szinte egyszerre mondják: - Az összes denevér faj védett! Engedd el! Az ablakon kihajolva nézzük, hogyan száll el. Tán, ha egy métert zuhant, aztán szárnyai levegőt fogva oldalt billenve a ház sarka mögött eltűnt a sötétben. A máskor feleselős, nagyszájú, kamaszodó fiam átölelt: - Köszi Papus, hogy felébresztettél! S már megy is vissza a vackába. Csak nejem zsémbeskedik még: - Minek kellett neki szólni, mikor úgy is olyan nyugtalanul alszik? Másnapra már ő is megbékélt, s mikor Pisti emlékezetből lerajzolta az éjszakai vendéget, dagadó anyai kebellel - mint a véres kardot - vitte körbe mutogatni kolléganőinek magzata remekbe szabott alkotásait. Szádeczky-K. Géza
TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link