Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

2010.11.14. baraka túra - Mór - Csókakő várrom
2010/12/11 21:35:14 Küldte: Amadeus

2010. 11. 14. Baraka túra a Vértesben! / Mór – Csókakői várrom – Mór /


Az előzőnapi Fajdas – túra után vasárnap a Vértest jártam meg Baraka szervezésében. Aki tudott, volt esze, az otthon maradt, a szerencsések meg ott voltak!  Hiába, ilyen az élet. Magam sem vállaltam volna, a túra után, ha nem a Baraka szervezi! Ezt nem lehetet kihagyni. Arra viszont, nem gondoltam, hogy 190  körüli létszámban leszünk.  Még sosem voltam ekkora létszámú túrán!

9:30-ra volt a gyülekező. Jó volt látni a nagy csapatot. Találkoztam viszont a Várpalotai Természetbarát Egyesülettel is. Ők is ott voltak.

Bogi volt az egyik túravezető, a másik egy srác, nevét nem tudom. Bogi volt elől. Rövid reggeli eligazítás után neki is indult a csapat. Hosszú, sietős csoportban. Még sosem túráztam sem Mór környékén, de még a Vértesben sem. Sőt, még térkép sem volt velem, így meglepetés volt minden!

Mórról kiérve, emelkedőnek mentünk felfele, a Közép-Dunántúli piros jelzésen. Amikor már vízszintesbe álltunk, bükkösben találhattuk magunkat, majd átváltottunk a kék keresztre és nem sokára Hubertus erdészházhoz értünk. Itt hosszabb pihenőre is megálltunk. Csodálatos volt a ház környezete, a tóval.

Tovább indulva a kék kereszt jelzésen, nem sokára újra emelkedőnek vette magát az utunk. És jó hosszan!

De az erdő szépsége kárpótolt érte! A pocsolyák is tiszták voltak, az előző napi eső után. Láthatod a fotón is.   Az országos kék találkozásánál megint megpihentünk., összevártuk a csapatot.

 Az országos kék jelzésen indultunk tovább. Ritkán adódott mostanság, hogy ismeretlen erdőn túrázzak, folyton nyitva a meglepetések előtt. Szép volt! Közben jó volt másokat is megszólítani, beszélgetni velük.

Barakának van valami sajátossága: ez számomra, elsősorban a szó jelentéséből adódik, aztán, hogy olyan profin vezetik a túráikat! Ez a második, amin részt vehettem. És érdekes, az a nagy létszám. A cseszneki túrán is 90 egynehányan voltunk. Nem egyszer végig nézhettem, a hosszan kígyózó soron, de akkor is csak egy részét láthattam. J Gyerekek is voltak velünk többen is, meg kutyusok is! Fegyelmezett túráskutyák voltak.

Vár alatt, a jó mély völgy húzódott. Nem emlékszem már, hogy melyik völgyön, jelzésen értünk a vár alá. De szép volt. A szem, a zöldön.

 / Mint, említettem, nem volt nálam térkép. /Fel a várhoz, hosszú lépcsősor vitt. Azt mi végig beöltöttük! De már a várban is voltak fent és a völgyben is. Nem is beszélve az utóvédről!

A várat szépen rendezik, újjáépítik. Amúgy elnéztem, nem sok maradt az eredeti falakból, kell is ez az újjáépítés. Szép impozáns így romjaiban is. Festői, szép a kilátás róla, messzire ellátni a várból.

Bogi itt hosszabb pihenőt hirdetet. Volt idő pihenésre, nézelődésre, és morzsálásra is.

Búcsút intve a várnak, tovább indultunk, visszafele Mórra, a piros L jelzésen. A hegyre felérve, gyönyörű szép volt a kilátás! Végig, ki, kitekinthettünk az alantunk elterülő tájra. Már az ember úgy érezhette, vége a szép túrának, nem sokára beérünk Mórra, amikor elértük a Harmatos völgyet. Vadregényes volt önmagában is, de még inkább azzá tette sok kidőlt bükk. Ez, az utóbbi őszi vihar eredménye.

Rendesen kerülgetnünk kellet a fákat, volt, aminek a koronáján másztunk át. Hatalmas szál bükkök dőltek ki. Tán, voltak 30 m is.

Majd, a Meszes völgyön keresztül értük el újra Mórt! Bogitól búcsút véve elindultunk a parkoló felé, ahonnan ki indultunk. Még csak 15:15 volt, de szerintem, mire Boginál kiért a vége, már biztos, hogy besötétedet.

Szép volt, jó volt a túra, megérte, a tegnapi után erre is eljönni!

Hívtam többeket is a Bakonyi tekergők közül, de csak én képviseltem a csapatot. De, nem! Pehely túratársunk is ott volt szintén Várpalotáról. Ő, a Várpalotai Természetbarát Egyesülettel volt jelen a férjével, Tamással.

Képeket a Picasan találhatjátok.   http://picasaweb.google.com/turainfo.bakony/20101114Baraka?authkey=Gv1sRgCOPEsLWz0Kyjew#





Címkék: Baraka Mór Csókakő Várrom Bakonyi Tekergők





*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.