Csodálatos három napot töltöttem barátaimmal elmúlt hétvégén a Déményfalvi völgyben. Szállásunk az erdő közepén, mammut-fenyők között egy brutálisan hangulatos, emeletes faházban volt. Cserépkályha, coco-jumbo cédé, egy halom alkohol és persze remek társaság...

Pénteken reggel 9 körül indultunk a mínusz 15 fokos hidegben, a 850méter magasságban fekvő szállásunkról. Jóó melegen felöltöztünk, felcsatoltuk hótalpainkat és nekilendültünk legyőzni a telet és a hegyet. Célunk kissé naivan az Alacsony-Tátra főgerince volt. Azonban meglepetten tapasztaltuk, hogy errefelé nem túráznak ilyentájt az emberek. Ternészetesen nem maguk az emberek hiányoztak, hanem az általuk kitaposott ösvény. A körülbelül 60centis, abszolút szűzhó hamar felébresztette bennünk a kétségeket, hogy tervünk beteljesítetlen marad. S bár a hótalp sokat segített eléggé vontatottan haladtunk fölfelé. Node a táj!!! Nem győztünk betelni a látvánnyal, leírhatatlan érzés volt ezen a vadregényes vidéken túrázni, ebben a zord időben, ahová hetek óta ember nem tette be a lábát. Óriásfenyvesek között, egyre meredekebb hegyoldalban, hóval vastagon beterített fákkal kísérve, hótalppal lábunkon... Nem lepődtünk volna meg nagyon egy csapat farkastól, az biztos. Illett volna a tájba... Ahogyan haladtunk felfelé egyre gyakrabban kaphattunk kitekintést a szomszédos hegyoldalakra, fenyvesekre; és egyre hangosabban süvített felettünk a szél, ami néha meg-megviccelt minket egy hatalmas adag havat a fákról nyakunkba zúdítva. Aztán ahogyan kiértünk a fenyvesből úgy 1450méteres magasságban, két dologra jöttünk rá: 1. Az erdő nem véd minket a széltől és ez nem túl kellemes dolog mínusz 15 fok alatt... 2. A csupasz mellékgerincen (1700-1800m) hóvihar tombol... Látványnak és élménynek egyszerre volt vérfagyasztó és álomszép. Viszont végleg eldőlt, hogy a gerincre feljutni lehetetlen. A szél ugyanis folyamatosan, nagy nagy szorgalommal hordta fent a havat, mindezt pedig a Nap megvilágította, ami olyan érzést nyújtott, mintha egy felhőbe, párába burkolózott, idegen bolygó felszínét bámulnánk...  (A főgerinc a hóvihar miatt csak nagyon halványan mutatta magát.)

Egy kicsit elidőztünk, próbáltuk agyban minél mélyebbre elraktározni ezt hangulat-szeletkéjét a Természetnek. Aztán pedig elindultunk szép kényelmesen visszafelé. A már általunk kitaposott ösvényen kényelmesen haladhattunk lefelé és természetesen Márk barátom hátizsákjából előkerült a butykos. A pálinka még inkább túlvilági és misztikus világba röpített minket...:) Fél ötre visszaértünk fapalotánkba, ahol aztán a pálinka mellé előkerült a paprikás krumpli sörrel. Cocojumbo cd zengett, cserépkályhában ropogott a tűz, a hangulat pedig fokozódott:)

Szombaton reggel az előző esti-éjszakai bulizásnak köszönhetően kissé bágyadtan mozgott a banda. Én mentem volna egy újabb, kemény túrakalandra, azonban ezzel a vágyammal egyedül maradtam. Így neki is vágtam egyedül a hegyeknek, a többiek pihengettek vagy sífelszerelést intéztek.

Kinéztem magamnak egy 1550 méteres csúcsot, ahová egy vad szurdokon keresztül lehet feljutni és már havazás közben indultam útnak. A szurdok bejáratát elég nehezen találtam meg. Jelzés sehol, kitaposott ösvény sehol. Végülis ráleltem és elindultam, de nem jutottam sokáig. Bevallom -szégyen-e vagy nem az- de már a szurdok elején olyan viszonyok fogadtak, hogy egyedül nem mertem bevállalni ezt az állatkodást. Természetesen 60 centi szűzhó, a csak elméletben létező turistaút keresztbe-kasul a befagyott patakon, sziklák, kidőlt fák között; és sűrű vadlábnyomok között, amiknek gazdái ki tudja miféle teremtmények lehettek. Itt szerintem még a jeti is eléldegél... De hozzá kell tennem, fájt a szívem rendesen, hogy nem volt bennem elég merészség. Ha nem lettem volna egyedül, óriási kaland lehetett volna! Embertelenül szép, felfoghatatlanul titokzatos volt ugyanis ez a rész... Húú, beleborzongok még most is, ha visszagondolok rá. Fennséges!

Így aztán visszafordultam, kinéztem magamnak könnyebb útvonalat és bolyongtam 2-3 órát egyedül az Alacsony-Tátra hegyei között. Különleges érzés volt így egyedül. Nem mondom, hogy gyakran fogok ezután ilyet csinálni, de valóban volt egyféle felejthetetlen feelingje a dolognak. Aztán körülbelül délután fél 3kor összefutottam a többiekkel. Sétálgattunk még egy kicsit, majd betértünk egy forralt borra immár a sípálya környékén. A faházikónkban este pedig nem elhanyagolható buli vette kezdetét. A lányok isteni finom hagymalevest és túróscsuszát tálaltak fel nekünk! Azzta de finom volt. Túl finom volt! Alig maradt hely a sörnek. Muszáj volt pálinkázni:)

Cocojumbo cd zengett, cserépkályhában ropogott a tűz, a hangulat pedig...