Bejgli lesétálónak volt meghirdetve. Khmmm...asszem 3 különféle bejglit kóstolhattam végig..és még ami jutott mellé kísérőnek. Ittatok már csipkebogyó likőrt? Érdemes kipróbálni, utólag is köszönet érte!

   Kicsit előre szaladtam. Nyugatiban találkoztunk szerencsére nem túl korán, így a hajnali kapkodós elkészülésre ezúttal nem volt szükség. Nem mintha ez javított volna a felszerelésem igényességén. Hátizsákom tartalmazott: Némi ételfélét, amit ugye le kellett volna sétálni, italfélét, ami meg épp, hogy köszönő viszonyban volt csak a vízzel, leginkább forraltborra hajazott. Nem, haj nem volt benne. Cserezoknit leszavaszta az impregnáló spray. Úgy döntöttem inkább lekezelem a lábbelit és nem viszek fölös cuccot.
De vittem.
Piliscsaba után alighogy a Gombasziklát és az Ürdüng alkatrészeket, (úgy mint Keze meg Oltára) elértük és komótos kaptatásunkat a Nagy-szénás felé megkezdtük, lekívánkozott egy kardigán. Ahogy láttam több túratárs is átesett efféle szerelvényt igazításon. Aki tehát a hideg idő miatt maradt távol, az sajnos tévedett. A legjobb döntés ma egy túra volt. Ennél jobbat ki sem lehetett volna találni. Az idő szépen fokozatosan kitisztul, szél alig-alig fújt, akkor is inkább csak a nyitottabb részeken. A friss porhón ugyan nem könnyű haladni, de elzakózni sem tragédia. Aki gurult, nevetett.
A Kopárok lábainál költhettük el második reggelinket (vagy első ebédet, késői tízórait. Ki-ki dönts el maga!) Nálam Megyula nemházi diósbejglije vitte a prímet.

  A Pilisvörösvári kopárokon rövid beszédet tartott túravezetőnk. Lényege a hely fajgazdagságában, endemikus és reliktum növények jelentőségében ragadható meg. Tegyük azt hozzá, hogy fajban gazdag, de egyedszámában szegényes élőhely sérülékeny, lehetőség szerint kerüljük a túristaútról való letérést.
A túra csúcspontja - mellesleg minden értelemben - még hátra volt. Szűzhóban és igen apró léptekben jutottunk fel a Nagy-szénásra. Körpanoráma. Voltál már ott? Minden évszakban érdemes megcsodálni. De kifogni egy kristálytiszta téli napot...hát hogy is mondjam; az jó.
Már felfelé tipegve látni lehetett az egyre vastagodó jégvirágokat. Fent a tetőn pedig a kétnapos erős, fagyos szél megtette hatását. Bízom benne, legbloggerebb Megyulánk képekkel is illusztrálja eme illusztris pillanatot!
Itt aztán szétvált a túracsapat. Néhányunknak kis kerülővel a Nagykovács-i buszmegálló jelentette a célt. Remélem mindenki egyben hazaért!
További jó túrázást mindenkinek és boldog új évet!!