Írhatnék a salátákról, a lányok által készített finom vacsorákról. A táncról, a túrákról, a vetélkedőkről, vagy Tom szervező képességéről. A kártya partikról, a beszélgetésekről és bohóckodásokról. Most még is valami másról kell szót ejtenem.
Még a 2009-es szilveszteren történt, hogy a tűz mellé telepedve egy testes férfi ült szorosan mellém a padra, és a képembe beszélt. Többször arrább húzódtam, de ő tovább nyomult. A pad végére érve felálltam, s a szemébe nézve csak annyit mondtam:
- Én a lányokat szeretem, és szeretném, ha ezt tiszteletben tartanád!
Ő halkan bocsánatot kért, és elment aludni. Másnap kora reggel azzal a nővel együtt, akivel érkezett hazament. Nem írtam akkor erről, mert azt hittem egyedi eset. Sajnos úgy tűnik, tévedtem.
Az elmúlt szilveszter sem volt felhőtlen. Az ember gondolatainak alig 28-30 százalékát tudja szavakba önteni. A többit mozdulatokkal, mimikával, tekintettel, egyszóval testbeszéddel fejezi ki. Egyetlen ölelés többet mond el a másikról, mint ha órák hosszat beszélgetnénk.
Nem kell lélekbúvárnak lenni ahhoz, hogy a társaságot figyelve néhány órán belül tisztában legyünk vele ki kihez tartozik. És ki az a pár, akik ugyan együtt érkeztek, de semmi közük nincs egymáshoz.
Éjfélkor, amikor a himnusz utolsó akkordjai elhaltak pezsgőket bontva koccintottunk. A lányokat megszeretgetve, körbecsókolva, a fiúkkal kezet szorítva kívántunk egymásnak Boldog Újesztendőt. Engem most elkerültek, de voltak srácok, akik arra panaszkodtak, hogy a félhomályban egy férfikéz simogatta a feneküket.
Nem szeretném, ha bár ki is félre értene! Tiszteletben tartom a másságot. Tudomásul veszem, hogy az emberiség közel tíz százaléka a saját neméhez vonzódik. Még csak azt sem mondom, hogy a melegek és a leszbikusok ne jöjjenek az én túráimra. De túrázni jöjjenek, és ne ott akarjanak ismerkedni!
Feltételezem, hogy a Túratárs.com a túrázásról szól, és nem a melegek új ismerkedési oldala. Akinek nem inge, ne vegye magára. Aki a természetet járják, szeretnék jól érezni magukat. Ne rontsuk el a hangulatot nem oda illő dolgokkal!
Azt gondolom, oka van annak, hogy az egyébként fergetegesen jól sikerült közös szilveszterről még senki sem írt…
Címkék: Leírjam Ne írjam