Hajnalodik… Tegnap későn kerültem ágyba. Élmények, érzések színes kaleidoszkópja kavarog bennem. A Szentimre városiak Popovics Béla kárpátaljai középiskolai tanár vetítésre hívtak, de valami egészen mást kaptam. Egy hiteles, a szó valódi értelmében vett EMBER beszélt a szeretetről, családról, nemzetről, hazáról megértésről…

Derű, áldás, és gyász. Élni akarás, jobbulás, baj, harag, és felemelkedés. Utálat, tenni akarás, ima, hála, megbékélés, vágy, elmúlás, öröm, és béke, megértés és együtt élés…

Ahogy peregnek a képek, szinte vibrál a levegő a hangulatok hullámaitól. Lassan megértjük, átérezzük mi is a kisebbségi lét.

Nekünk természetes dolgok a színek látása, a víz, a levegő, az állampolgárság. Észre sem vesszük. De nekik, ott az elcsatolt területeken, egészen más a szó értelme, értéke. A valahová tartozás tudata megsokszorozza az erőt, a tenni akarást. Évtizedek óta várják azt a papír fecnit, mely igazolja a nemzethez való tartozást.

Sír szélén álló öreg embereknek adja vissza önbecsülését. Azt a nyugodt derűt, hogy megélhették. Most már békében térhetnek meg őseikhez…

A zsúfolásig megtelt hatalmas teremben a hallgatóságot nézve, én fiatalnak számítok. Az átlag életkor bizony hetven felett lehet… Hol vannak a 25-40 közöttiek? Őket nem érdekli az, ami itt ma elhangzik?

Igen, fáj a gondolat, még sem őket okolom. Sokkal inkább azt a népbutító vezetést, aki kiadta József Attila összes verseit, kihagyva belőle a Trianont siratókat. Akik a történelem órán nem mondták el, hogy Rákóczi Ferenc sírja a kassai dómban van. Elhallgatták, hogy Európa egyik legszebb katedrálisába Gyulafehérváron térhetünk be. Hogy Ilosva, ahol Ilosvay Selymes Péter vetette papírra a Toldy mondájt, Kárpátalján van. De innen indult pályájára Bartók Béla, Csortos Gyula, Fedák Sári, és még nagyon sokan mások…

Fekszem az ágyban, és kavarognak bennem a gondolatok…

Sokan látták már Feszty Árpád felújított körképét Ó-pustaszeren. Az Árpád emlékművet is megnéztétek? Talán már Pannonhalmán az apátságban is jártál. És a szemközti dombra átmentél, a Milleneum évében épített apró kápolnához?

Hét emlék hely épült akkor a Kárpát-medence jeles pontjain, s mindössze e kettő maradt a megnyirbált határokon belül. De 2008-ban Kárpátalján, a munkácsi vár ormára visszaszállt a turulmadár…!

Tudom, kedves olvasóm, neked ez semmit sem mond, csak egy élettelen érc szobor. Oldalakat írhatnék róla, de a betűkbe rejtett titok nem jutna el a tudatodig…

El kell oda menned!  Hogy meghallgasd ottani véreidet, hogy ők hogyan élték ezt meg.

Ne csak nézzél, hanem lássál is!

Ne csak lássál, de érezzél is!

Érezd át mit jelent: Egy Nemzethez tartozni!

A hágóra felvisz a busz. Az emlékmű képét láttad már. De csak hosszú kaptatóval juthatsz fel az alig 1.800 méter magas Róna-havasra, vagy a Keleti-Beszkidek gerincére. A Hó-várra, vagy a Pop Ivánra, hogy te is meg lásd, átérezhesd, amit ők láttak több mint ezer évvel ez előtt…

Igen, minden megújuláshoz hit, bátorság, és tenni akarás kell. De főleg HIT!

Fújjolt és köpködött a világsajtó, amikor egy kicsiny ország kormánya megmerészelte sarcoli a bankokat és a multi cégeket. Pár hét múlva aztán elcsitult a mocskolódás, és a nyugati országok sorra követték a példánkat…

A római birodalom akkor bomlott fel, amikor pályája csúcsára ért.

Napi hír: Egy cég - pusztán a többlet haszon reményében – az állati takarmányba az olcsóbb, rákkeltő adalékot tette. Amely aztán a tojásban és a baromfi húsában is megjelent.

Igen, ma a pénz szava  mindent elnyom…!

Igen? Ma a pénz szava mindent elnyom… ?

Fontosabb, mint a lelki békéd? Mint a családod? Mint a gyermekvállalás?

Az Európai Únió soros elnöksége szerteágazó feladatokat ró országunkra. Mindenek előtt, hatalmas felelősséget. Évszázadokon át a mi országunk volt az európai kultúra, védő bástyája.

Vajon ma - kinek-kinek a maga életében - a mi feladatunk lenne a hazugság és a pénz szava helyett, a keresztyén értékek visszaállítása?

Amikor kisfiú voltam, anyám és nagyszüleim azt mondták, hogy az elcsatol területeken, nem egy-egy faluban, de megyényi területeken színtiszta magyar lakóság él. Bizony nem hittem el. A hatvanas évek elején, Kassán a tót és német mellett magyar szót is hallottam. Úgy gondoltam Kárpátalján, Erdélyben, s a Délvidéken is így lehet.

Aztán, az úgy nevezett forradalom után néhány nappal, pár áttelepült barátom elvitt Gyergyóba. Döbbenten álltam az utcán, ahol mindenki azt a nyelvet beszélte, amit én.

Vagy még sem? Ők nem káromkodtak. Piszkos szó nem hagyta el az ajkukat. A rántani való húst nem klopfolták, hanem a potyolóval verték laposra. S a kezét tördelő anya ezt mondta 55 éves gyermekének: - Kicsi fiam miért teszel hányást a szememre?

Majd később: - Fehérnépeddel szeressétek egyik a másikát!

S a hetvenkét éves székely bácsi kezet csókolt a tizenkilenc éves lánynak…

Igen, boldogsággal tölt el a tudat…

Pár hete a hírekben azt hallottam, hogy ezen túl kötelezővé teszik az általános és középiskolákban, hogy évente legalább egyszer az osztály kirándulásokat az elszakított magyar lakta területekre szervezzék.

Fiaink és lányaink között új barátságok és szerelmek fognak szövődni. Életre szóló, elszakíthatalan szálak fogják őket egymáshoz fűzni. Meg élhetik azt, ami a mi nemzedékünknek nem adatott meg…

Szádeczky-Kardoss Géza

szadeczky-kg@freemail.hu

+3630/35-439-35

Címkék: Kárpátalja