Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



Halottak napja
2009/11/08 19:00:21 Küldte: Gejza

A szimbolikus temető

 

Nyárvégén a Tátrában jártunk. Egyik nap a Poprádi-tó körül bóklásztunk, majd a szimbolikus temetőbe mentünk át. Pár éve még magyar feliratok is voltak…

Nem vagyok temető járó ember. Míg a gyerekek a sziklák közt hancúroztak, a kápolna kőlépcsőjére ültem szemlélődni.

Csend van, senki sincs most erre. Az ágak közt fenyőrigó motoszkál, s az úton mókus szalad át. Az enciánkék égen apró bárányfelhők legelésznek. Figyelmem lassan elkalandozik…

 

                                                  X   X   X

 

Négy éves lehettem, amikor dédanyám kiment a temetőbe. 99 éves volt. Máskor is kiment már, nem értettem most miért nem jött vissza. Elmagyarázták csendben, ahogy a (fölnőttek szerint a) gyereknek kell. Aztán lassan felfogtam, hogy a körülöttem lévő világ nem állandó. Lassan, de minden változik, elmúlik, s egyszer majd én is elmúlok. Keservesen sírtam. Hetekig nem tértem magamhoz. Végül azzal próbáltak megnyugtatni, hogy csak a nagyon öregek szoktak meghalni, de én még egészen kicsi gyerek vagyok…

 

Másfél év múlva édesapám egy délután barátjával Füredről vitorlázni ment a tóra. Viharba kerültek, s a szél felborította a hajót. Társát az árbochoz szíjazta, és így megmenekült. Ő úszva akart segítséget hozni, de a villám a vízbe csapott és szíve megállt. Napokkal később Aligánál a nádas szélén találták meg…

Anyánk hetekig nem merte nekünk elmondani. Végül egy nagy kertről mesélt, ahol – valahol hátul – van egy kis kapu, amin időnként kimegy valaki. Vele többet már nem találkozunk, de emlékeinkben tovább él…

 

Pár év múlva én is megjártam ezt a mezsgyét…  

Délután magas lázzal feküdtem az ágyamban. Szomjas voltam, de épp senki sem volt a szobában. Nekem pedig annyi erőm sem volt, hogy megmozduljak…   …Aztán lebegni kezdtem… …megszűnt a fent és a lent…   …és hatalmas fényesség vett körül…   …Távoli, halk hangok érkeztek hozzám a csendből. Olyanok, mint amikor hajnalban a nagy víz túlpartjáról hall az ember hangfoszlányokat…  …Egyedül voltam, mégsem féltem, mert éreztem, hogy az Úr ott is vigyáz rám…!

Másnap reggel a szent László kórház külön szobájában ébredtem. (Egy távoli rokonunk volt akkor ott a főorvos.)  Anyám ült az ágyam szélén. Tőle tudtam meg, hogy a lázam 42 fok fölé emelkedett, tíz percenként cserélték rajtam a hideg vizes lepedőket, de hiába. Végül kifordult szemekkel, rángógörcsben vitt el a mentő.

 

Talán nyolc éves lehettem, amikor nagyapámat kísértük utolsó útjára a sárbogárdi úri temetőbe. Egy távoli rokonunk bekerítetlen, egyszerű falusi házának udvarán volt felravatalozva. Körötte csipogó, fehér kiscsibék szaladgáltak, s a kert tejhatalmú ura, az öreg komondor riadtan állott az öreg diófa alatt.

Szerettem Papát. Nagy tudású tanár ember volt. Sok érdekes dolgot mesélt. Ha régi tanítványai látogatták meg mindég beültem a szobába hallgatni a beszélgetésüket.

Amíg gyűltek a rokonok, ismerősök, tisztelői és a szegedi Egyetemről kollégái bátyámmal hatalmasat játszottunk.  Megsimogattuk a kiscsikót, s a kocát körbe kergettük malacostól. Városi gyerekeknek ez nagyobb élmény volt, mint a temetés.

 

Aztán sorban mentek el nagyanyám testvérei. Imre bácsit motorbicikli gázolta halálra. Zolti bácsi a recski táborban szerzett betegségébe pusztult bele. (Hatalmas bűne volt: Budán, az Istenhegyi úton volt egy villája…)

 

Anyám festőművész volt. Minden nyáron egy-két hónapot a Balatonon töltöttünk. Egyszer azt mondta: „Ne sajnáld az időt a természet nyújtotta szépségekben való gyönyörködésre! Ha meghalok, soha se gyere ki hozzám! Te sokfelé kirándulsz, ha látsz egy szép, lefesteni való tájat, gondolj majd rám!”

Bizony már nekem sem mondja senki: „Kicsi fiacskám!”

 

Farkas Jóska bácsi a temetésén mondott beszédében mesélte, hogy a lelkész legnehezebb kötelessége a haldokló vigasztalása. Minden alkalommal hatalmas energiákat szív le az emberből. Néhány héttel korábban, mikor anyámnál járt a kórházban nem így történt. Ő azt kérte:

-         Engem nem kell vigasztalni! A tt elvesztésével csak a fájdalmaimtól fogok megszabadulni. Odaát pedig már várnak a szüleim, bátyám, nagyszüleim és sok kedves rokonom és ismerősöm! Inkább igéket mondjon nekem az Újszövetségből!

Minden vers után bólintott, végül úrvacsorát vett és békében elbúcsúztak egymástól.

 

Azt is mondta egyszer:

-         A temető szomorú hely, ne járj oda! Inkább menj el olyan öregekhez, akikre senki sem nyit már ajtót. Beszélgess el velük egy-két órát! Hallgasd, meg mit mesélnek, s mind ketten boldogabbak lesztek! Megfogadtam …!

 

                                                  X     X     X

 

Néztem a tájat, most is Ő járt az eszemben…

 

Az alkonyat hűvös szellővel érkezett, s a korgó gyomrú kölkökkel Csorba-tavi szállásunkra igyekeztem.

Sz-K. Géza

 

Címkék: Magas-Tátra Szimbolikus Temető





Bejegyzések 1 - 2-ig. Összes bejegyzésed: 2

Rebeca
2009/11/15 18:34:24

Kedves Gejza! Megrendítően szép amit írtál. Kicsit futkosott a hátamon a hideg, amikor elolvastam... Egyszerű, természetes és igaz. Köszönöm!


Rebeca


 



szieva
2009/11/08 21:37:05

Nagyon szép. Én is így emlékezem a szeretteimre, és a halálom után hamuként szeretnék azonnal visszakerülni én is az élet örök körforgásába.




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.