Hangi barátnőnk (Tigeré meg az enyém) jó szokása szerint Erdélyben szilveszterezett, s kivételesen megírta nekünk az élményeit. Egészen magával ragadó, jó kis beszámoló lett. Nekem különösen a bőrönd-jelenet tetszett. Azóta rágjuk a fülét, hogy regisztráljon a TT-n, s tegye közzé, de nem akar. Azt mondja, hogy ő annál pörgősebb, most is csak azért írt, mert műtötték a lábát, s ezért – végtelen sajnálatára – most épp igencsak ráér. Hát, ja… elég izgő-mozgó fajta, a Kék Túrát is futva csinálja. A maratonisták mind ilyenek?

Ahhoz szerencsére hozzájárult, hogy mi közzétegyük a beszámolóját itt, a TT-n, mert eleve valami ilyenfajta szándékkal írta, úgyhogy hadd következzék a történet a Hangi Visszavadító Központ gondozásában! R0t0 barátom kérte, hogy sok képpel legyen! Viola:

A szereplők: Hangi, Dzseni, Kisbögre (Évi) és Mancus

„Halihó, megszületett az élménybeszámoló a szilveszterrel egybekötött székelyföldi kirándulásról, ami ismét fergeteges volt, rengeteg élménnyel. 

 A történet előzménye, hogy a túra előtt nálam gyülekezve, Kisbögre elvtársnő és állandó tettestárs kitalálta, mielőtt a csapat másik fele megérkezne, vegyünk némi főzni való bort és egyéb nedűt a Tescoban, ami tőlünk igen messze van, de ilyen nagy városban, mint a miénk, tesco-járattal is meg lehet közelíteni. Ez utóbbit választottuk, miután végiggondoltuk az egyéb lehetőségeket: 1. futunk, 2. én futok, ő bringázik, 3. ő fut én bringázok.

A buszmegálló 1 km és nagy mennyiségű alkoholos üdítőital megvásárlása volt tervben, így anyósom javaslatára egy gurulós bőrönddel indultunk útnak. Hát istenem, nagybevásárlás. Már az is élményszámba ment, amikor a Tescoban a pénztárnál bőröndbe pakoltuk az üvegeket, de az volt az igazi, amikor Kisbögre hazafelé vonszolta azt a 10 cm-es hóban! :-))))  Én besegítettem volna, de látva, hogy szereti ezeket csinálni, hagytam kibontakozni. (Sajnos, erről nincs kép.)

 Aztán jóval elmúlt dél, mire Dzseniék megérkeztek.  Akkor gyorsan bepakoltuk magunkat a hátsó ülésre és elindultunk keletnek. Kábé három mandinerből megtaláltuk a helyes utat, pontosabban Mancus, a sofőr, mivel mi hátul  kuncogattunk-koccintgattunk és nem figyeltem, hogy folyton rossz felé kanyarodunk. Olyan 40 perc múlva még mindig Szoboszlón voltunk, érthetetlen módon.:-))))

A kezdeti nehézségek ellenére vacsorára rendben megérkeztünk Torockóra, ahol a főszervező kolléga közölte, hogy két hónapja nem volt befűtve a szobánkba, de ne aggódjunk, ők begyújtottak és jól megpakolták a kályhát. Hát az nem lehetett túl nehéz, mert összesen négy hasáb fa fért bele, ami szűk két óra alatt hamuvá égett. Mit volt mit tenni, beállítottuk a vekkereket és kétóránként keltünk tüzet rakni. Természetesen bárki órája csengett, mindenki felébredt, nem beszélve a tűzrakás egyéb zajairól: a tűztér ajtajának kifeszítése vállfával (ami a harmadik naptól belátta, hogy nem erre született és kettétört), a forró ajtó megérintését követő halk szitkozódás, a fahasábok kályhába gyömöszölésének nesze és az ajtó lendületes becsapása, mivel másképp nem lehetett. Ezután a tapasztalt székely leánkák még tovább füleltek, hogy ugyan bélobban-e a tűz, mert énvelem például előfordulhatott, hogy olllyan hevenyészve dobáltam be a fát, hogy az hozzá sem ért az izzó parázshoz.

A pihentető éjszaka után nagytúrát terveztünk a Székelykőre, 8 órás indulással. A többiekre kicsit várni kellett, de ahogy 10 óra körül sikerült útnak indulni, egyből látszott, hogy felesleges volt várakoznunk, mert nincs türelmünk a tempójukhoz. Úgyhogy hamar leszakadtunk és egy rókanyomon kb. két óra alatt felküzdöttük magunkat a csúcsra. Egyébként gyönyörű volt az idő, szikrázott a nap, kéklett az ég és mindenütt volt vagy 30 cm hó, a fákon is!!!

A csúcson pálinkafogyasztás történt, minő meglepő. De nem ez a lényeg. Székelykő csúcsán van két kőoszlop, olyan határkő-féle, takarosan piros-fehér-zöldre mázolva. Románia kellős közepén! Valószinüleg román nem járt arra mostanában, mert már felgyújtották volna a falut. Meghatottságunkban kitaláltuk, hogy énekeljük el a himnuszt. Felsorakoztunk. Mancus kamerázott. És akkor...összenéztünk és rázendítettünk: "Ma még nem ittunk semmit..."

Ebből sejthetitek a hangulatot. Röviden: felemelő volt.

Azt gondolom, mondani sem kell, hogy gyönyörű körpanoráma van fenn, egész a havasokig látni és lenn, jó mélyen Torockó terül el. Ez a látvány pont olyan, mintha repülőgépről nézné az ember. Innen aztán elindultunk lefelé, jó meredeken ereszkedtünk és amikor a sziklás résznek vége lett, leültünk a hóra és mint egy bobpályán, libasorban csúsztunk lefelé nagyokat visítva. Fentről látták a többiek és irigykedtek.

A lejtő végén Torockószentgyörgy található, fő ékessége a Kúria vendégház, na, ott szeretnék még egyszer megszállni, biztos nem kell kétóránként tüzet rakni. 

A falu nevezetessége pedig a fölötte emelkedő várrom, ahová még felmentünk, bár a nap már éppen befejezte a szolgálatot. Fenn újabb pálinkafogyasztás történt, valamint az István a király előadása és további zeneszámok, pl az Ég a város, természetesen kánonban. Dzseni valamikor metálénekes volt egy székely bandában, mi meg belekapaszkodtunk a hangjába, nagyon szép volt.:-) 

Már lefelé ballagtunk a várhegyről, amikor Kisbögre felsóhajtott: De jó lenne most részegnek lenni! Na, ebből is látható, hogy a fenti előadásra józanul került sor.

Kisbögre jóban van az Úristennel, mert tíz percen belül találtunk egy boltot, ahol jóféle áfinátát (áfonyalikőrt) lehetett kapni. Újabb tíz perc és beteljesült az álma.

A hazafelé vezető 4 km-es úton végig ordítva énekeltünk, ja, és ezek az idióták angyalkát csináltattak velem a hóban. Nagyon jól mulattunk, kár, hogy Mancus, aki éppen tisztítókúrán volt, józanul nézte végig és különböző felvételeket is készített, amit remélem, megsemmisített már azóta.

Másnap, 31-én a Tordai hasadékhoz mentünk, itt is kábé két órát vártunk a csapatra, aztán az első kanyarban lemaradtak. Ez is egy nagyon szép túra volt, először végig a szorosban, aztán felmásztunk a fennsíkra, s onnan le.

Utána gyorsan hazamentünk és még a többiek megérkezése előtt kifürödtük a melegvizet.:-) Készültünk a szilveszterre.

Valahogy nem volt kedvünk kimenni az ebédlőbe, ahol a kitartó tüzelés ellenére sem volt több öt foknál. Benn a jól megrakott kályhánk mellett, a meleg szobában forralt bort főztünk és harisnyában szalszáztunk, ugyanis Dzseni ahhoz is ért és bemutatott egy-két alaplépést. Közben előkerült egyik kolléga felesége, aki kijelentette, hogy marad, mert  nálunk jobb a hangulat, mint lenn, és egyébként is, ő már mondani akarta, hogy mi négyen olyanok vagyunk, mint a Szex és New York Turista Változata. :-))))

Jókedvünkben leültettük és megitattuk forralt borral. Egyszer csak kényszeredett mosollyal megjegyezte: - Olyan furcsa íze van ennek az áfonyának!

Mi összenéztünk: - Nincs is benne áfonya!

Mire kiköpött egy marék szegfűborsot, a tenyere tele lett vele. Fuldokoltunk a röhögéstől.:-))))

 Később lementünk a buliba, de nem kaptuk el a ritmust. Kisböggel elhatároztuk, hogy éjszakai túrán köszöntjük az újévet. Hátizsákba dobtunk egy üveg pezsgőt, fejünkre lámpa és elindultunk a hegyre. A falu határában foghegyről megjegyeztem, hogy remélhetőleg nem találkozunk medvével vagy farkassal. Kisbög azonnal haza akart menni. Erre nem is gondolt. Bevallom, én sem, akkor tudatosult, amikor kiszaladt a számon.

Végül összeszedtük magunkat és tovább mentünk, de elég lassan, meg-meg állva, stb, szóval nem nagyon akartunk messze kerülni a falutól. Szerencsére a román éjfél egy órával hamarabb van, a hegyoldalról néztünk le a falura, ami kivilágítva, fehér házikóival és templomával, háttérben a Székelykő sziluettjével gyönyörű szép volt. Közben itt-ott tűzijáték, és a harang is szólt, de nem úgy, mint nálunk, hogy csak kétféle hangot ad, azt is rekedten, hanem négyfélét, mint egy harangjáték.

Na, felbontottuk a pezsgőt, elénekeltük a Himnuszt (az igazit) és elindultunk lefelé, hogy a magyar éjfélt a többiekkel éljük meg.

Lenn a buli továbbra sem pezsgett úgy, ahogy mi szerettük volna, olyan kívülállók voltunk, bakancsban, fejlámpával. Alig vártuk az éjfélt, aztán húztunk aludni. Illetve kétóránként tüzet rakni!:-)

Még egy kaland volt, az már Balánbánya fölött, a hegyekben. Tudni kell, hogy Dzseni, aki hágóvassal a lábán jött a világra, Balánbányán nevelkedett. Ott mászott fel először a város fölé magasodó Egyes-kőre onnan jutott el a Triglavra, Grossglocknerre, Mont Blancra, a Monte Rosára és majd egyszer a Matternhorna vagy még tovább. Teljesen helyénvaló volt, hogy január 2-án, Genovéva napján, mindannyiunkat felvitt az Ő Hegyére. Ez neki olyan, mint nekem a Bükk. Mint Mancusnak a Hargita. Mint Évinek...mint Évinek...mint Évinek a békéscsabai felüljáró! :-)

A városból kb két-háromórás gyaloglás az Egyeskő beszállás, előtte van az újjáépített menedékház. A menedékház managere, Aranka, aki másik életében fodrásznő, azonnal beinvitált a szobába. Jó meleg volt. Jól esett a pálinka. Aranka jóféle székely menyecske, a harmadik körre sem mondott nemet. Közben előkerült az ura, azzal is koccintani illett, ennek megfelelő hangulatban vágtunk neki a kőnek. Így télen elég izgi volt, még az elején gyorsan kijózanodtam, mert a helyzet észnél létet igényelt. Felmásztunk a kereszthez és amíg néhány képet készitettünk, Aranka lentről, a háztól integetett. Van két fia, a nagyobb lenn a faluban, ő eteti a jószágot, a kisebb síelt a ház és a szikla közötti 150 méteren, hátán cipelve fel a léceket. Ezt mások is így csinálták, többször láttuk, hogy a székelyek nem tréfálnak.

Ti útnak indulnátok ezekkel az arcokkal?

A kő után még átkirándultunk a Nagyhagymásra. Aranka férje szerint félóra az út. Volt az két óra is. Főleg úgy, hogy elvesztettük a jelzést, a sokszor combig érő hóban, mivel előttünk nem járt senki, nyom nem volt. Messziről láttuk a csúcskeresztet, elindultunk toronyirányt, sziklán-erdőn-havon át, épp csak a járhatatlan szakadékokat kerültük meg. Már majdnem célhoz értünk, amikor a lemenő nap fényénél valami furcsa feketeséget vettünk észre, ami pont az utunkba esett. Nem illett a képbe és ráadásul mozgott. Meresztettük a szemünket, de nem láttuk jobban, nekem kicsúszott a számon, hogy nem sértődök meg, ha nem megyünk fel a keresztig. Dzseni közelebbről is látni akarta a fenevadat, ezért az egyik botomat Kisbögnek átadva elszántan gyalogoltunk feljebb, míg egy fotót tudtunk készíteni a lényről. Azt kinagyítva láthattuk, hogy vékonyabb lábai vannak mint egy medvének és egyre nőtt az esély, hogy nem az lesz a’.

Végül egy hatalmas fekete zerge nézett ránk lesújtóan, hogy milyen beszarik lettünk hirtelen.

Csúcson fotó, aztán indulás lefelé, a nyomainkban, ami jó választás volt, mert hirtelen sötétedett és nem lett volna értelme járatlan utat keresgélni. Erdőn-sziklán-havon át, csak már éjszaka. Mikor végül leértünk a városba, az út szélén hatalmas táblát láttunk a következő felirattal: Medve Visszavadító Központ.

Na. Még egyszer kivert a víz mindenkit.

Másnap Korond, majd indulás haza, végül még szerdán Szoboszlón fürdőztünk, szaunáztunk, minden nagyon jó volt. A szilveszteri bulit nem bántuk, tisztában voltunk vele, hogy abból tavaly bőven kijutott már. Ja, még egy sztori, hazafelé bekéredzkedtünk egy ortodox templomba szétnézni. Az apáca közölte, hogy kendőt kell felvenni, ha bé akarunk menni. Adott is, de nem a fejünkre kellett kötni, hanem a derekunkra, mesésen néztünk ki sínadrágban, kabátban, szoknyában. Még kaptunk egy instrukciót, hogy nem fordíthatunk hátat a szenteknek, ami kisebb nehézséget okozott a kijutáskor, vicces volt, amint négyesben, komoly arccal hátráltunk kifelé. 

Na, elég kimerítő voltam? Azt nem ecsetelem, hogy milyen vadregényes a táj, remélem, látszik a fotókon…”

Hangi Visszavadító Központ © 2011

Címkék: Erdély Torockó Székelykő Tordai-hasadék Egyeskő