Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Tanulságok túrája :)
2009/11/09 11:58:23 Küldte: Amras

„Minden hordoz magában tanulságot, csak találd meg benne” – Lewis Carroll

 

A hétvégén túrázni voltunk a Bükkben, és bár végül minden jól végződött, nem volt teljesen zökkenőmentes az út… Sajnos a tájból nem sokat láttunk, mert mint tudjuk akkor érdemes túrázni amikor jólesik, és nem pedig amikor jól esik . Igaz ez a két dolog nem zárja ki egymást, és így talán még sokkal izgalmasabb és maradandóbb lett a túra mint ha végig sütött volna a nap. Azért szerintem egyikünk sem bánta volna, ha legalább egy rövid ideig nem a cuppogó sárban kellett volna caplatnunk…

Öten indultunk neki az útnak Szarvaskőről, három blöki kíséretében. A településen már gyanúsan nézegettek a kéktúra pecsételés közben, mivel már akkor is erősen lógott az eső lába. Gondolták is a helyiek, hogy  a csapat többi tagjai biztosan a kocsmába húzódtak be az eső elől… Mondtam nekik hogy nem lesz probléma ez a kis eső. Utánanéztem és csak egy-két óra minimális eső várható, az meg nekünk természetesen nem okozhat problémát . Igaz én akkor is elindultam volna, ha tudom hogy enyhén szólva is tévedett az előrejelzés, de akkor talán nem várom meg amíg teljesen elázok és már az elején felöltözöm rendesen… Na igen, itt kezdődtek az első tanulságok. Először is nem szabad hinni semmilyen előrejelzésnek, és ha minimális eső várható akkor jobb úgy készülni hogy végig szakadni fog. Én ekkor még úgy voltam, hogy kicsit esik de nem foglalkozom vele, mert ha nagyon beöltözöm vízálló ruhába akkor jobban elázom, mivel akkor belülről leszek csurom víz. Gondoltam pár óra ilyen laza eső, aztán úgyis megszáradok túrázás közben. Úgy sem volt szerintem hideg, szóval még jó is lehetett volna az elképzelés…

Az első pihenőnél el is állt az eső. Ekkor még nem voltam átázva – éppen csak nedves volt a ruhám. Rövid szünet után azonban az eső szép lassan, sunyin megint rákezdett. Az ember pedig optimista és úgy gondolja hogy úgyis mindjárt jön az ígért jó idő… a túra végén azért már én is ponchoban virítottam…

A kedvünket mindenesetre a folyamatosan erősödő eső sem tudta elrontani, amihez kis mértékben egy kevés házi pálinka is hozzájárult. Jól is jött amikor legalább egy óra kitérőt tettünk egy téves útelágazás miatt. Itt volt a legnagyobb hiba ami(ke)t elkövettünk. Természetesen beszélgetve haraptuk a kilométereket, amikor egy elágazásnál egy szép új festésű kék nyíl mutatott (szerintünk) egyértelműen balra. Nem is nagyon gondolkodtunk, mivel egy bal oldali fára volt festve és látszólag is abba az irányba mutatott. A jelek eddig sem voltak mindig túl gyakran felfestve, de azért a következő elágazásnál egy 10 perc séta után már gyanús volt… Ketten előrefutottunk mindkét úton, de néhány száz méter után sem volt jel egyik irányban sem. Gondoltuk hogy biztosan elnéztük az egyik elágazást, de hát akkor már ne menjünk fölöslegesen vissza, menjünk arra ami jó irányban van. Térképünk és tájolónk is van, szóval nagy baj nem történhet... Mivel nem néztük folyamatosan a térképet, ezért nem voltunk biztosak abban hogy pontosan hol rontottuk el, de hát gondoltuk nagy gáz nem lehet , mivel vannak még párhuzamos utak a tervezett út mellett. Az irány ugyanis jó volt, ezért úgy gondoltuk hogy legfeljebb belefutunk az egyik arra levő műútba. Az elképzelés mindenesetre jó volt . A problémát az okozta, hogy mint utólag kiderült, az út amin mentünk valószínűleg nem volt a térképen jelölve, annak ellenére hogy elég széles út volt. Azért gondoljuk hogy ez történhetett, mert jó fél óra gyaloglás után (természetesen az ekkorra már elég jól szakadó esőben) zsákutcába jutottunk és a térképen egy hasonló rész sem volt. Mivel a nagy eső nagy köddel is járt, nem láttunk túl messze, így az is lehet hogy csak néhány száz méteren kellett volna átvágnunk magunkat a susnyáson. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy mivel tájékozódni sem nagyon lehet a rossz látási viszonyok miatt, ezért inkább visszafordulunk - mielőtt tényleg eltévedünk, és ránk esteledik… Hát visszafordultunk. Mondanom sem kell, hogy ekkor kicsit szótlanabb volt a társaság mint korábban és a mosolyok sem voltak teljesen őszinték . Csöndben, cuppogó cipőkben caplatva siettünk az utolsó biztos pontig. Újabb hasonló kísérletet már nem tettünk a „jó irányban lévő” csalogató utakkal . Szépen szólva elég kellemetlen érzés volt ezt a pár kilométert megtenni. Persze nem a fáradtság miatt…

A kutyák természetesen ebből nem vettek észre semmit és mondanom sem kell hogy ők végig nagyon élvezték a túrát. Amikor visszaértünk ahhoz az ominózus kereszteződéshez, már kicsit felengedtünk és visszatért a jókedv is. Talán itt is közre játszhatott egy újabb adag pálinka jótékony hatása . Szóba is kerültek az olyan poénok, mint hogy a magyarok valószínűleg nem szeretnek túrázni, mivel egész nap egy emberrel sem találkoztunk

A lényeg persze hogy innen már hamar utunk végéhez értünk, és jókedvvel köszöntünk el egymástól. Engem ez a túra sok élménnyel gazdagított, még ha a tájból nem is sokat láttunk. Azért hogy mások is tanuljanak belőle még egyszer a lényeg:

  • ne bízz az időjárás jelentésben
  • ha lehet legyen nálad váltóruha (száraz helyen)
  • ha esik az eső akkor vedd fel a vízálló ruhát már az elején, mert jobb megizzadni, mint hideg, vizes ruhában fél napon keresztül túrázni
  • ha sejted hogy rossz úton mész akkor jobban teszed ha visszamész az utolsó biztos pontig
  • a legfontosabb pedig hogy mindig legyen nálad pálinka!

 


Képek


Címkék: Kék Kéktúra Sirok Szarvaskő Eső Köd Eltévedés Pálinka





Bejegyzések 1 - 9-ig. Összes bejegyzésed: 9

Amras
2009/11/20 15:48:55

Az eltévedés sohasem a véletlen műve... csak, és kizárólag a jó hangulat miatt folyamodunk időnként hozzá . Különben unalmas lenne a blog is .



Szabicikli
2009/11/20 15:16:10

Aha, tehát az eltévedés lehetősége miatt ajánlasz fejlámpát egy 20km-es reggel induló túrához, így már minden világos.

Eltévedni szerintem tök jó! Az igazán emlékezetessé tud tenni egy túrát! Pl. amikor Brennbergbányára menet azt olvastam egy táblán, hogy "Wohlmuth-weg"... akkor rájöttem, hogy Ausztriában vagyok és illegálisan átléptem a határt, mert akkor még kishazánk nem volt a schengeni övezet része...



Andrea
2009/11/11 12:13:27

nem hisszük, csak a tudás számít



remeron
2009/11/10 12:38:20

1 percig nem gondoltam azt, hogy mit keresek én itt! Nem csak utólag hanem közben is jól éreztem magam. Nem az erdélyi vegyes valamint a karesz féle körte "lé"  miatt, bár a végén már egy kicsit mindenki többet vigyorgott (remélem most senki nem hiszi, hogy végig ittasak voltunk



Amras
2009/11/10 08:21:09

Úgy látom érdemes volt leírni a történteket...

Viszont nem kell mindent egyből a pálinkára fogni . Ha pedig a mosolyok is teljesen őszinték voltak, akkor annak nagyon örülök!



Andrea
2009/11/09 19:30:56

A mosolyok végig őszinték voltak, rosszul emlékszel (pálinka? )


A.



Icebob
2009/11/09 14:40:47

Hmm, valahogy most nem bánom hogy nem mentem :) De pálinkával tényleg sokáig ki lehet bírni a rossz időt :D



Vyol
2009/11/09 13:29:22

:))) Hú , jó , nagyon jó ilyen jókedvűen írsz erről a túráról, pedig gondolom tocsogtatok a vizes holmikban :)))...volt egy 5 napos túránk, még Gyergyóban, amikor az 5 napból 4 nap végig esett az esőőőőő....nem volt semmi, és csupa olyan holmiban nyomtam végig, ami nem is vízálló igazán, még jó , hogy volt cserecipő meg baki, valamint kitartásom...

Azért vicces volt a sehol egy fa-mező-néhány legelő tehén és az előreküldött fiúk valahol a túraúton- körülmények közepedte bugyiig átöltözni!!!ilyet se csinálhat az ember lánya minden nap :))hehehe...

Az utolsó napunkon, amit már a Békás szorosban töltöttünk persze csudaszép napos időnk lett!Happy End.

V.



remeron
2009/11/09 13:02:33

Klassz!




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.