Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



2.OKT túrám: Kőszeg-Sárvár 2011 január
2011/02/01 20:05:54 Küldte: dalos

   Újra úton, folytattam az OKT teljesítésnek álcázott természetjárást.

Reméltem, hogy most valóban sikerül végigmennem az eltervezett hosszon, nem vet gátat nekem vízhólyagok serege. Végül voltak persze, de nem állíthattak meg. Bejártam a Kőszegtől szűkebb hazámig, Sárvárig terjedő szakaszt.

Nagyon nagy élmény volt, most, ahogy telik az idő egyre szebbé válik.

Jó előre elintéztem a szabadságot a munkahelyemen, egy szombattól-szerdáig terjedő időszak állt rendelkezésemre. Ismét nem terveztem pontos menetrendet, majd ahogy az erőm, a hangulat, és a környezet diktálja, úgy haladok. Gondoltam, ennyi nap bőven elég lesz, beleszámítva a munkába állás előtti regenerálódást, és „élményülepítést” is.

2011. január 22. szombat – 1. nap

 

Előző nap dolgoztam, aztán persze éjjel sem sokat aludtam, annyira vártam már az indulást.

Kőszegre könnyebb volt eljutni, mint első túrámon Velembe. A vonatozás számomra mindig kellemesebb, kényelmesebb, mint a busz.

A menetrend tökéletes, a „piroska” fél hétkor ér be Kőszegre, szóval a napfelkeltét már úton járva látom. Hogy ennek szemtanúja lehetek, mindig különösen kedves a szívemnek.

Rendben megérkeztem, az állomással szembeni vendéglátóban szerettem volna egy utolsó kortyot a civilizációból, némi forró fekete formájában. Pechemre a kávégép bedöglött, ilyen a szerencsém. Bedobtam egy ásványvizet, amit a hűtőből vettek elő, milyen praktikus, így a tél derekán… Enyhe fagyási sérüléseket szereztem a torkomon. És szeretteim még a téli erdő éjszakájától féltettek…

Mikor innen elindultam még mindig sötét volt. Nem mentem a belváros felé, múltkor ott már jártam, különben sem városnéző kirándulásra jöttem. Korábban megnéztem a térképen, hogy az állomástól, a végig a város peremén futó főúton haladva, könnyen elérem az Ólmodi utat, amin a Kék elhagyja Kőszeget. Ennek padkáján gyalogolva negyedóra alatt rá is leltem a jelekre, a megfelelő keresztező úton. Jobbra, északkeletre tértem le a műútról, az Ólmodi út e része már csak egy keskeny murvás dűlő, egyik oldalán néhány házzal. Az utolsónál szabadon volt egy jól megtermett kutya, megnyugtatott, hogy nálam a túrabot. Persze örülök, ha nem kell használni, csak jó, hogy szükség esetén valamivel védeni tudom magam. És hát a falvak szélén is gyakoriak a szabadon kószáló jószágok…

Őkelme egy darabig mondta a magáét, távolról követett, de nem akart megkóstolni.

Ahogy elhagytam ezeket az utolsó házakat, még találkoztam egy fiatal párral akik autóval jöttek fel ide, kutyát és önmagukat megsétáltatni. Aztán egészen Tömördig csak két favágóval, egy traktorossal, és egy autóval találkoztam. Merthogy olyan utakon jártam délkelet felé az erdőkben, amelyeket a kéktúrázok csak unalmas „sakktábla erdők” közt vezető nyílegyenes erdei autópályaként emlegetnek. Ezeken akár egy normál személyautóval is el lehet közlekedni. Szerencsére azonban csak a területileg illetékes erdészet járművei használhatják, ezekből meg nincs olyan sok. Legalábbis nem egyszerre járnak arrafelé.

 

Körülbelül 3 kilométer múlva elértem az osztrák-magyar határsávot, eddig az út nagyon hangulatos, váltakozva fenyőkkel, nyírekkel, fiatal tölgyesekkel szegélyezett, kanyargós, enyhe erdei emelkedő volt. Visszatekintve, a tisztább részeken még vethettem néhány pillantást első túrám színterére, a Kőszegi-hegység vonulataira. És már rögtön az első kilométeren láttam szarvasokat átvágni előttem, gyönyörűek voltak a reggeli fényben, reméltem, hogy ez még csak a kezdet.

Aztán úgy is lett, nagyon sok erdőlakóval találkoztam utam során.

A határ mellett csak pár száz métert haladtam, aztán dél-délkeletnek fordultam, egy, a végtelenbe vesző murvás „erdei autópályán”. Nem mondanám, hogy unalmas volt, sorra bukkantak fel az állatok. Láttam mókust, rókát, később, egy másik egyenesben egy jól megtermett vaddisznó kant, melyet majdnem sikerült lencsevégre kapni, de az utolsó pillanatban észrevett, és termetét meghazudtoló csendben tovatűnt a fák közt.

Nem is ejtek több szót arról, hogy hol haladtam ilyen sokak által a pokolba kívánt erdészeti utakon. Csak annyit, hogy lényegében nem tették tönkre az élményt. Ha nem is sokszor, de számomra épp elégszer, jött egy-egy dimbes-dombos szakasz, vagy eldugottabb ösvény. Ezen kívül mire épp ellaposodott volna kicsit a kedvem, felbukkant valamilyen vad, vagy kedves széncinke, és megszínezte a pillanatot.

Ezen az egyenesen kényelmesen fél óra alatt elértem egy erdészházat, amelynél a kék szabályos derékszögben keletnek fordul. Itt tartottam a kőszegi állomás óta első pihenőmet. A kapu nyitva volt, az udvaron pihenőpadok, asztalok. Körbejártam a fő-és melléképületeket, az egyik fészerbe benyitva felriasztottam egy macskát, sajnáltam, hogy megzavartam a melegedőjét. Máig sem értem hogy került oda, ilyen messze emberi településtől még nem találkoztam házimacskával.

Talán tíz kilométert mentem még, egy kajaszünettel, mire megérkeztem a Tömörd melletti Ilona-völgybe. Szép volt a vidék így télen, nagyon csendes. Kis praktikákkal, sikerült hozzáférnem a völgyben fakadó forrás vizéhez. Crossover, és mély sárban járópalló készítése ágakból…

Eddig ez a legfinomabb forrásvíz, amivel találkoztam. Mint egy jó bornak, egészen különleges zamata volt.

Bevallom itt a völgyben keveregtem vagy két kilométert, mert elnéztem a jelet, és körbe-körbe mentem. Miután így lefárasztottam magam, a helyes útra találva, hamar megpillantottam a szekérút mellett Tömörd szélső házait.

A falu szélén egy játszótér, ennek padjainál megálltam szerelvényt igazítani, szusszanni egyet. Egyébként nem sokat időztem, megkerestem a templom melletti betonoszlopra szerelt bélyegzőt, pecsételtem, aztán rövid tájékozódás után megállapítottam a további helyes útirányt. A falucska egyébként szép helyen fekszik, gondozott, a faluház mellett egyebek közt van sátorozó, tűzrakóhely is. Műúton hagytam el a helyiséget, aztán beváltottam egy fiatal fenyvesben húzódó, régi bekötőútra. Lassan már megeszi az idő aszfaltját, gondolom, csak mezőgazdasági gépek használják. Később enyhén emelkedve murvásra váltott, aztán elérte a Csepreg felé tartó főutat. Ezt csak kereszteztem, mert szemben már láttam Kincsédpuszta épületeit, vagy inkább azok romjait. Fénykorában virágzó „téeszmajor” volt, mindenféle háztájival, géparzenállal, most ahogy láttam csak páran laknak ott, és minden korábban hasznos építmény csak csúfítja a környezetet. Van jónehány ilyen major az országban…

Innen is szépen látszott a Kőszegi-hegység sziluettje, ebben gyönyörködtem kicsit, aztán egy egyenesben folytattam az utat délnek, két oldalról kísértek a hatalmas Kincsédi-mezők.

Kiléptem, mert már rendesen elfáradtam, és a korai naplemente miatt is terveztem idejében tábort verni. Nem tudtam mennyi lehet még a következő nagyobb erdőig, úgyhogy eleinte nem nagy lelkesedéssel, egy szántóföld szélén jelöltem ki éjszakai szállásom.

Rengeteg növény védekezik kis hazánkban tövisekkel. A sátor alatti és körüli terület megtisztítása tisztes munka volt, de nem szeretem volna, ha valami a talpamba áll, vagy lyukat üt a derékaljamon.

Kis tüzet raktam, lélekmelegítőnek, vacsoráltam, igyekeztem mindent fagytól óva elhelyezni.

Új tapasztalat. Olcsó kamáslim a nap végén levettem, és rögtön megértettem miért volt olyan kellemesen meleg napközben. A vádlimnál kezdődve, ahogy a kamásli körülölelte, az egész gatyám alja csuromvíz volt az izzadságtól. A jövőben beszerzek egy lélegző darabot, remélem az beválik, mert elég izzadós fajta vagyok.

Végül összehajtottam a nadrágot, úgy ahogy volt, és a fejem alá gyűrtem, inkább legyen áporodott reggelre, mint ropogósra fagyott.

Megvártam a naplementét, nem bántam a szántóföldet. Szép dombok a távolban, erdőkkel, és a távolban a Kőszegi-hegység. Az ég hatalmas tetőként feszült a fejem fölé, a szabdalt szélű felhőkön a lenyugvó nap ezer színt varázsolt… Jó éjt…

2.nap

 

Ébresztő hajnali négykor, sátorbontás, reggeli, pakolás. Kicsivel 6 óra előtt már úton is voltam, töksötétben. Direkt jó gyakorlat, hiszen tudtam, hogy még jó darabon nagyjából egyenesen, az este megszakított utat kell követnem. De legalább megyek este is, ebből sem árthat tapasztalatot szerezni. És mellesleg nagyon más élmény, főleg azon aggodalmamban, nehogy előttem egy méterről kiugorva hozza rám a frászt valami éji jószág…

Nem irigylem, aki nyáron jár ezen a szakaszon, tüskés akácok, és gondolom akkor még embermagas gaz és csalántenger. Nekem is vigyáznom kellett nehogy elveszítsem a szemem világát.

A napkeltét már táborhelyemtől több kilométerre, a Szapári-erdőből figyeltem.

Nagyon kényelmesen, nyugodt tempóban mentem, csendes erdei szekérutakon, néhol egész változatos terepen. Kellemes reggeli menet volt a következő stációig.

Úgy nyolc óra körül már az Ablánc-patak völgyében jártam, itt őzeket láttam. Mit nekem a tanácsok és figyelmeztetések, ittam a patakból, és nagyon jólesett.

Láttam a táborhelyet, amelyet a kéktúra fórumon ajánlott valaki, de ilyenkor télen még a madár se… Azért jó lenne, ha a padokat, és a tűzrakóhelyet elérhetően hagynák ott, ha valaki mégis arra jár.

Pár száz méterre a táborhelytől, kiértem a műút mellett található ablánci malomcsárdához, ami kéktúra bélyegzőhely is egyben. Még mindig zárva volt, papíron már vagy éve felújítás alatt. De úgy néz ki egyhamar nem fog megnyitni. Pedig nagyon szép helyen van, csak nem termel profitot, tiszta sor. Itt is volt egy árva cica, sajnos nem volt mit enni adnom neki.

A csárda után a műút padkáján mentem néhány száz métert, aztán az út túloldalán egy tölgyessel borított, meredek kaptatón hagytam el a „völgyet”.

Innen jöttek a „sakktábla-erdők” újra, de nagyon élveztem, közben a nap is kisütött. Bár viszonylag erős északnyugati szél fújt, és még mindig mínuszok röpködtek, de a szelet úgyis hátba kaptam, szépen elvitorláztam vele egészen Szelestéig.

Nem voltak unalmasak az erdész autópályák sem, sok állatot láttam. Ezért is hálás, ha az ember egyedül, csendben jár. Egy rókával hosszan méregettük egymást, aztán megfigyeltem hogyan keresgél, tovatűnve az erdőben. Rajongok ezekért a pillanatokért.

Azért jólesett már, hogy közeledve Szelestéhez változott kicsit az út. Kanyargósabb, és döcögősebb, természetes állapotukra jobban emlékeztető erdőkben haladtam.

A szakasz vége felé, épp mint Tömördnél, elvétettem a kéket. Nem fordultam vissza, mivel a távolban már láttam a templomtornyot, ami minden falunál remek tájékozódási pont.

Igaz a szekérúton pont a település másik végén értem be, mint ahol a kék teszi. Sajna ez a falu is olyan, mint itt Vas-megyében oly sok, a főutcája megvan egy félmaraton.

Kezdem megfigyelni, ahogy beérek a „civilizációba”, a bakancs talpa alatt megjön a kemény aszfalt, varázsütésre akarok összeesni és meghalni. A nap folyamán elnyűtt láb miatt, könnyedén, vagy kevésbé könnyen átlépett holtpontok után, ilyenkor igazán szenvedni bírok. Pedig látom magam kívülről, mint aki most nyomta le a Kinizsi 100-at. Nem vagyok még edzésben, és ilyenkor arra gondolok, milyen jót mosolyogna rajtam egy gyakorlott túrázó, ha tudná milyen táv és terep fárasztott el ennyire.

Fórumon olvastam, de jelzés is mutatta, hogy az utamba került Máté-vendéglő bélyegzőhely, betértem hát ide, meg persze amúgy is, hogy szó szerint ledögöljek.

A helynek csak a neve vendéglő, szimpla kocsma, de teljesen ok, Pultoslány nagyon kedves, sorba főzte nekem a kávékat, meg a csiócsipszet.

Elkezdődött bennem a lelki vívódás: mi legyen?

Eddig bírtam, most haza? Vagy egy este Szelestén vendégház? Esetleg egy újabb nomád este, és másnap fogcsikorgatás?

Nem részletezem, hosszú harc volt, kb. 1 óra kellett, mire döntöttem, vendégház.

Korábban már felírtam magamnak, és mindig felírok biztonsági tartaléknak szállásokat, felhívtam a Szelestéről feljegyzettet. ( reklám!!! Anna vendégház, Arany János u. 16. Tel: 30/229-4026)

De tényleg érdemesnek találom az elérhetőséget megosztani, a tulajdonos kifejezetten kedveli a bakancsosokat, mindig szorít nekik helyet. Az ár is hátizsákosra szabott, nem lehet panasz.

Tiszta, egyszerűen, szépen berendezett szoba, nagyon kulturált vizesblokk.

Gyakorlatilag délután egyre meg is érkeztem ide, és örültem hogy marad egy egész délutánom, és egy estém a regenerálódásra.

Felszerelés rendezése, angol wc, zuhany, vízhólyag kiszúrás, hintőporozás, vacsi, hazatelefonálás, beszélgetés a házigazdával, meditálás…

Este 10-kor alvás.

3.nap

A megérzés működött, éjjel havazni kezdett, és még akkor is folytatta mikor útnak indultam.

 

 

Nagyon boldog voltam, hogy csak összejött a valódi téli táj. Házigazdám látta örömömet, mondta is, szép utam lesz hazafelé. Elköszöntem és negyed hétkor, még sötétben, elindultam.

Lementem a falu főutcájáig, ahol újra hamar megleltem a kéket. Követtem is egészen addig ahol a sötétben nem láttam merre folytatódik. Előttem az új elkerülő út felé vezető körforgalmak, és a sötét éjszaka.

Tudtam hogy „tilosban” járok majd, de nem volt kedvem az Ölbő-Alsószelestei vasútállomást megkeresni, úgy döntöttem megpróbálom az elkerülő úton keresztül megkeresni a „régi” kéket, amelyet pont az említett út elkészülte miatt módosítottak.

Tőlem jobbra, egy felszántott domb aljában volt a temető, ezt megkerestem a térképen, és kisilabizáltam, merre menjek crossoverben, hogy megleljem az ösvényt. Fel a temető oldalán a fenyők mellett, aztán a szántáson felkaptatva, elérek egy erdősávot, úgy tűnt az lesz amit keresek.

Megint hálás lehetek a télnek, a kővé fagyott szántáson remekül haladtam. Jól elszórakoztam, későbbi gerinctúrákra találtam ki egy kis gyakorlást:

Az ekevas nagy összevisszaságban álló majd’ félméteres „galacsinokat” alakított ki. Azt játszottam, hogy minden kinézett kis galacsin teteje, egy kis támaszték egy tűéles gerincen. Ha elvétem vagy lecsúszok, nincs tovább… Jó móka volt, és nagyon hamar felértem a dombtetőre…

A erdősáv szélső fáin, meg is találtam a jelzésalappal lefestett régi jeleket, gondoltam sínen vagyok. Aztán úgy ötszáz méteren belül előttem tornyosult az elkerülő út drabális töltése.

Megtaláltam az aljában húzódó vadkerítésen lévő kaput. Mákomra csak dróttal volt lezárva.

Ezután jött a betyárság. Ajtón át, belülről drótot szépen vissza, két sávon átrohan, felezőn átmászás, újabb két sáv, és át is értem. A túloldalon visszafelé haladva a töltésen megtaláltam a másik kaput, szerencsémre ezen is csak drótlakat. A töltés oldalában szintén magashegyi akrobatikai elemekkel birkóztam.

A túloldali erdőben egy darabig még jelzésalapok, aztán szépen beértem az „új” kékre.

Ezután olyan erdei utak következtek, mint Kőszeg alatt. A távolból szinte végig hallott a főút zaja.

De most ezt sem bántam, gyönyörű volt a fehérbe borult erdei táj. Nyomok mindenfelé, igazi csúcsforgalom lehetett az elmúlt néhány órában. Mielőtt hazaértem volna, találkoztam is néhánnyal a paták, és mancsok gazdái közül.

Kb. 1 óra erdei séta után kereszteztem a 86-os főutat, egy olyan részen amit nagyon jól ismerek, ha leintettem volna egy autót, öt percen belül Sárváron lettem volna. De még vagy 14 kilométer várt rám erdőn-mezőn.

A főutat elhagyva, a túloldalon is széles, de kedvesen kanyargó erdei úton haladtam, egy korai autós nyomai között. Az oldalvágásokhoz érve mindig vigyázva, figyelmesen jöttem ki, figyelve mindkét oldal magasleseit, nem szerettem volna trófea lenni…

Előttem pár méterre szökellt át három szarvastehén, reggeli sétájukat zavartam meg. Földbe gyökerezett a lábam, gyönyörű jószágok voltak, aztán csak figyeltem, ahogy eltűnnek a fák közt.

Fél órán belül meg is láttam a már hazai tájként jól ismerős Bögöt házait, és templomtornyát.

A falu legelején, a boltban bélyegzés, friss zsemle, mellyel aztán kiültem a templommal szembeni emlékműhez. Gondoltak a turistákra, le a kalappal. Pihenőpadok, asztal, vízvételi lehetőség, szépen rendezett környék. Mivel elég rendesen fújt a szél, végül a zárt buszváróba ültem be falatozni, és közben teát főzni.

Közben kiszabtam a penzumot, Újmajorig nem lesz egy rövid pihenő sem.

Elindultam hát, kicsit vissza a falu legszélére, ahol a kék a legelső dél felé tartó utcán keresztül hagyja el Bögötöt.

Hiába a hideg északi szél, közben a Nap erősen sütött már, és az a pár centi finom fehér szőnyeg kezdett felbomlani. De még maradt belőle a volt Porpáci állomásig húzódó, csipkebokrokkal szegélyezett, régi szekérútra. Benőtte már a fű mindenhol, rajta még ez a kis hóréteg, pihe-puha élmény volt fáradt lábaimnak.

Az állomás után kevés aszfalt, aztán egy jó két kilométeres L-betű az erdőben.

Onnan kiérve, átok reá, kezdődött Csénye alól, a falun áthaladva, és azon túl is folytatódó aszfaltutazás. Nem ezek a részek a Kéktúra legszebbjei, hogy finoman fogalmazzak.

Vánszorgás a végtelenbe, autók és újabb autók.

Aztán csak elértem Csénye-újmajor düledező épületeit. Ugyanaz a kísértetmajor, mint Kincsédpuszta. Itt azért még lakik a majort szegélyező házakban 10-15 család.

Ez is bélyegzőhely, stempli, hosszas merengés, és erőgyűjtés az utolsó hat kilométerre, hazáig.

Aztán nyakamba vettem a Gyöngyös-patak töltését, és új erőre kapva, érezvén az otthon illatát, az idáig kísérő finom hátszéllel hazáig vitorláztam.

Rengetegszer akartam már ezen a töltésen végigmenni gyermekkoromban, csak a Sárvár felőli végénél álló épületeknél volt egy hatalmas, szabadon kószáló juhászkutya, mindig elrettentett.

Most végre ez is megtörtént, és nagy élmény volt egy új szögből megközelíteni városomat.

A határban egerészölyvet figyeltem, milyen méltóságteljes türelemmel pásztázza a kaszálót, egy öreg fa tetejéről.

Ahogy a kertvárosból befelé haladtam, az időt kiszámolva, a megfelelő utcasarokról hívtam a pizzafutárt.

Hazaérkezés, cuccok le, lábmosás, és már kopogtattak is.

És a nagy kerek négysajtossal, lezártam ezt a nekem nagyon is kerek fejezetet, második kéktúrámat.

 

Címkék: Dalos OKT





Bejegyzések 1 - 6-ig. Összes bejegyzésed: 6

csimpi
2011/02/02 18:17:32

Jó volt újra átélni ezeket az élményeket. Én is itt kezdtem 2007 márc. 15.-én, szintén egyedül. Szerettem ezt az egyedül mászkálósat.Ma már vagy kettesben vagy nagyobb társasággal járom a "kéket" de mindíg jólesik visszagondolni a kezdetekre. Olyan "úttörős" érzés.Ahogy te csinálod , télen sátorral az pedig igazán "öregkóbojos". Gratulálok hozzá, csak így tovább.


Üdv: Csimpi



dalos
2011/02/02 18:00:29


Köszönöm Gyula, adok a szavadra! Hagyom bő lére, vagy ahogy csak jön...



Hangi
2011/02/02 15:33:16

Nahát! Majd szétvet az irígység! Nagyon megérintett, különös érzés napokig egyedül túrázni, az ember ilyenkor érzi, hogy az erdő részévé válik.  Gratulálok a megvalósításoz, még sok ilyet kívánok!



dalos
2011/02/02 06:59:09

Nagyon köszönöm mindannyiótok hozzászólását! Kedvesek vagytok!


Pavluxek! Nagyon jó a dramaturgiád, tényleg, miért is nem mentem vissza?! Szemrevaló is volt.. 


Sierrának köszönöm hogy nem hagyott árván!


És r0t0! Reméltem is hogy valaki ráharap a kamásli ügyre. Köszönöm a tanácsaid, mindenképp megfontolom. Utolsó nap nem is vettem fel, de bár csak kicsi hó volt, csupa jeges latyak lett a nadrágom. Igazából tudok benne csendben járni, és a saját tapasztalat hogy jó volt kis hóban is. Nézek majd ilyen tépőzárast is, köszönöm!



pavluxek
2011/02/01 21:24:56

A tegnapi előzmény után kicsit más folytatást vártam. (Tegnap technikai okokból kicsivel az elkerülő út után megszakadt a blog.) Azt hittem, hogy a körforgalomban mentél egy kört és - kizárólag dramaturgiai okokból - meghódítottad a pultoslányt a Máté-vendéglőben. Persze, szigorúan plátóian - mint Petőfi...

De így sem rossz... Négysajtossal zárni...



Sierra
2011/02/01 20:42:54

Az ember mindig olyan árvának érzi magát, mikor nem szólnak hozzá a blogjához, ezért most én leszek az első, aki tiszteletét teszi, elsősorban amiatt, hogy vállalod ezeket a túrákat így télvíz idején, ráadásul egyedül. Szóval, gratula, csak így tovább!




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.