Február 6-án egy érdekes "kerékpáros túrát" találtam ki magamnak:  a "Kaposvár dombjai" elnevezésű félmaratoni (21km) futóverseny résztvevőit kisértem és biztattam végig a teljes útvonalon. Kaposvár dombjai nem túl nagyok, de a 150 m-es szintkülömbség hat alkalommal fölfelé elég keménynek bizonyult. Minden tiszteletem a versenyzőké, akik szívvel-lélekkel helytálltak ezen a versenyen(is). Jöttek kicsik, nagyok, jelmezesek, nagymamák, sőt még egy futóbabakocsis apuka is végigtolta kisebbik fiát a teljes távon (neki külön is gratulálok). Szerencsére szuper, tavaszias időben 300 ember vállalta és csinálta végig a versenyt. A szervezés és a hangulat is nagyon jó volt (Péter Attilának köszönhetően), nézők is szép számmal gyűltek össze biztatni a versenyzőket.  Látva a futók erőfeszítéseit, több alkalommal is éreztem, hogy bicajozni milyen jó dolog

Elszántságról, kitartásról, emberségről tanultam köztük, szavak nélkül is értették a biztatást és mosolyogva bólintottak, 20 km-nél, amikor már alig volt erejük, akkorát csaptak a tenyerembe, hogy majd leestem a bringámról. Egy szóval: le a kalappal előttük. Miért írok erről? Számomra új, de meghatározó élmény volt a sporttal kapcsolatban.

Üdvözlettel a Zselicből.