Az alábbi írásnak nem sok köze van a túrázáshoz, de mivel itthon döglődök, most van időm lekörmölni.

Sutyit – vagy, a hogy én szólítottam Papp urat - nem igazán kedveltem. Nem volt pap, még kevésbé úr. Meg van annak az oka, hogy a XVIII. kerületben mindenki ilyen gúnynéven ismeri. Közel négy évig volt a főnököm, s ezzel minden jót elmondtam róla. A történetnek azonban ő is szereplője.

1993-ban a Malév Természetjáró szakosztályából a tíz túravezetőből nyolcan, és a tagság kétharmada kilépett, és megalapította a BTSSZ Benke Rezső Természetjáró szakosztályt. Hogy miért történt ez így, ez egy másik történet, de talán ez adta az ötletet arra, hogy pár évvel később Vilmos Endréről nevezzék el a Malév sportpályát.

Vilmos Endre a Malév gazdasági igazgatója és a sport-kör tiszteletbeli elnöke volt. A műszaki dolgokhoz nem igen konyított, a pénzhez viszont annál inkább. Igyekezett is minden módon támogatni a sportkört, de volt, amit ő sem tudott megoldani. A szabadjegy reményében számos kiváló sportoló igazolt át hozzánk, másokat pedig a Malév vásárolt meg. A fedett tornacsarnok építése azonban anyagiak hiányában évek óta csúszott. A kosár-, és kézilabda csapatok a város más részein bérelt termekben edzettek.

A hetvenes évek második felében még nem voltak pályázati pénzek, egyedül a minisztérium jóindulatában lehetett reménykedni. Pénzügyi vezetőnk kipuhatolta ki is az illetékes elvtárs a dologban, s meghívta egy kötetlen beszélgetésre.

Az ilusztris vendéget a pártbizottságon házi pálinkával fogadták, majd az üzemi négyszög és néhány sportvezető átmentek a sport-telepre. Volt mivel dicsekedniük, hiszen a foci csapat az NB II-ben játszott. NB I-es női kézlabda és kosárlabda csapatuk volt. Európa bajnok íjászaik, és az asztali teniszezők is az élvonalba tartoztak. Végül ebédre hívták a kedves elvtársat. A jó hangulatú borozgatás közben meg említették, hogy a szép eredmények mellett gondok is akadnak, melyeket saját erőkből képtelenek megoldani. A vendég mélyen együtt érzett velük, de elmondta, hogy bizony ennél sokkal fontosabb dolgokra sem telik.

Az államtitkár már távozóban volt, mikor a gazdasági igazgató egy szóra még megállította:

-         De sajnálom, hogy ennyire sietsz. Tudod, így ebéd után mi még ultizni szoktunk egy szűk órát, s most a harmadik társunk lebetegedett. Gondoltuk talán beszállnál helyette?

Az elvtárs egy pillanatra megingott, aztán megkérdezte honnan tudna egy fontos telefont elintézni. A félig nyitott ajtón kiszűrődő hangokból megtudható volt, hogy a titkárnőjét hívta. Elhúzódnak a Malévnél a tárgyalások, s így a következő programját le kell mondania.

Mielőtt folytatnám, a történetet el kell mondanom, hogy az nap reggel a pénztárból leszóltak telefonon Papp Józsefnek, az íjász szakosztály vezetőjének, hogy menjen fel, mert valami pénze van ott. Rendkívüli jutalom címén 3.400.- forintot, egy havi illetményét vehette át.

Így aztán nem térhetett ki, mikor főnöke hívta: Gyere Józsikám, állj be harmadiknak, neked most úgy is van pénzed!

Az ulti részben ész játék, részben lapjárás dolga. Hol egyik nyert, hol a másik. A gazdasági vezető azonban úgy intézte a dolgokat, hogy mikor egy jó óra múlva a vendég felállt, az asztaltól, ő nagyjából pénzénél volt. Sutyinak alig maradt valami a jutalomból, az elvtárs viszont elégedetten távozhatott, hisz erről a szép summáról még a felesége sem tudott!

Másnap téves kifizetés címén 260.- forintot vissza kellett fizetnie az íjász szakosztály vezetőjének a pénztárba. Érdekes módon éppen annyit, amennyi a kártya veszteség után megmaradt a jutalomból…

Aztán újabb három hét múlva egy levél jött a Minisztériumból, hogy valami maradvány pénzből átutalnak 8,6 millió forintot a Malévnak, melyet kizárólag sportcsarnok építésére használhatnak fel...

Címkék: Malév