Bár soha nem veszek részt ezen a napon nyilvános megemlékezéseken, nem csak a munkaszüneti napok miatt tisztelem e dátumot.

Szóval a lényeg, hogy most sem fűlött a fogam ahhoz, hogy a téren koszorúzgassak, meg énekelgessem a csatadalokat, azt hiszem hála a magyar „kötelező” oktatásnak, az iskolai évek alatt kényszerítő jelegű március tizenötödikei térre vonulások emlékeivel minden kimúlt belőlem ahhoz, hogy a tömeggel együtt szabadítsam ki Táncsicst.

De! Bütyökkel (tudjátok, a nagyobb, ki öt lesz szeptemberben) már szépen el tudtunk beszélgetni arról, hogy mi is a március tizenötödike, a hét folyamán el is sétáltunk Petőfi és Kossuth szobrához, és közösen készítettünk nemzeti színű kokárdát is, mert pénteken az oviban is volt megemlékezés. Emiatt is feleslegesnek tartottam, hogy tovább, és túllihegjük a nap lényegét. Különben is, a munkaszüneti napban az a szép, hogy valóban alkalom nyílik az igazi értékek ápolására – vagyis a családnak szentelhető a nap.

Éppen ezért aggódtam, mert nem a legszebbek voltak az előrejelzések, már ami az időjárást illette. Persze a tibetieknek van egy nagyon találó mondása, ha valami megoldható nincs miért aggódni, ha meg nem, akkor meg felesleges. 

Reggel, legalábbis a somogyi megyeszékhelyen nagyon szép napra virradtunk. Gyors rákerestem Pécsre, és a Mecsekre, mit írt a háló: verőfényes napsütés.

Így vonatra szálltunk. A vonatozás a srácokkal a szokásos „matricázás”, „rászáradósdi az ablakra”. 

Terv most a Misina megmászása. Persze mivel elég hosszadalmas a pályaudvartól a Misina tető elérése, beiktattunk pár megállót.

Tanulva az abaligeti túránkból, már otthon előre leellenőriztem az elemek, és a fényképező állapotát, s így nem ért meglepetés. Készült is jó pár felvétel. (Szívesen töltenék a sorok közé is képeket, de nem sikerült. Majd a galériámba a hét folyamán.)

Szóval elsőnek a Széchenyi téren álltunk meg. Meg addig, és aztán is az összes telefonfülkénél. Mert Marcus ( a kisebb) körülbelül két napja felvette ezt a „remek” szokást, hogy minden útba eső telefonfülkét alaposan szemügyre vesz. 

Aztán kicsit visszafelé vettük az irányt, és meglátogattuk a Munkácsy utcában lévő terrárium-akváriumot. A srácok élezték. Nekem is tetszett. De iszonyatosan meleg volt. S mint jó anyuka a srácokat levetkőztettem, magam nem vettem le a kardim, és még a háti is melegített, hát a pincerendszer végére szakadt rólam a víz. 

Aztán mivel elszaladt az idő, úgy határoztam, - mint egyetlen nagykorú, és döntésképes a csapatban, - hogy fogunk egy buszt legalább a Mecsek-kapuig, s onnét elindulhatunk a háromszögön fel a tetőre, és a Tv-toronyba.

Alig háromnegyed óra alatt felértünk a toronyhoz. Az ösvény jó volt. Mások is igyekeztek felfelé kihasználva a kellemes időjárás adta lehetőségeket. Marcust az utolsó sárga háromszöges szakaszban nyakamba vettem. Eszméletlen hogy a világ összes kövét össze tudta volna szedni! Kettő méretes darab így is hazakerült. Érdekes módon Bütyök kabátja zsebéből került elő érkezés után. Pedig ő tobozok és csigaházakra specializálódott a toronyig.

A csúcsrátörés után rendeztünk egy gigantikus ebédezést. S utána felmentünk megtekinteni a panorámát. Tiszta idő, teljes panoráma. És valóban, nagyon távoli csúcsok is látszottak. Az én hiányosságom sajnos, hogy nem tudom megnevezni mindegyiket. Így inkább egyiket sem nevezem meg. Ha felkerültek a képek a kilátásról, biztosan lesz majd egy nálamnál sokkal jobban hozzáértő, aki talán megnevezi eme hegyeket. Előre is köszönöm!

Azt hiszem a kilátó valami adrenalin bombát adott a srácoknak, mert repültek lefelé a hegyről. Visszafelé még megnéztük a székesegyházat, és a vasútállomás mellett egy játszin is eltöltöttünk egy fél órát. Bár utána mindketten elfeküdtek egy padon. S Marcus hazafelé olyan hangosan horkolt a vonaton, ha nem csak mi vagyunk a kocsiban, szinte biztosan nem marad meg mellettünk senki.

A Tv-toronyból jól látható volt a Kis-Tubes és a Tubes is. Levi elalvás előtt azt kérte: „legközelebb a másik kilátósat másszuk meg, amit láttunk a toronyból!”

Reszkess Mecsek! Mert újabb kőgyűjtögető akciónk tervezőben!

ui.: Nem régiben határoztam el, hogy blogolok. Lehet, nem a legjobban, és nyílván nem is a legélvezetesebb túrákról. Azt szeretném sugallni, hogy merjetek gyerekekkel is túrázni, már egészen korai gyermekkortól, mert szerintem nincs fantasztikusabb ha egy gyermek belenöö mindabba a tudásba, amit mi úgy hívunk a természet szeretete...