Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



Félelem és rettegés Csókakőn
2011/04/09 00:24:36 Küldte: Maty

Ha azt szerettem volna, hogy többen olvassátok, azt a címet adtam volna, hogy Szex, foci, vér. Azt lassan megtanulom, hogy a vér velejárója a sziklamászásnak, legalább is addig, ameddig a bőröm hozzá nem edződik a repedésekbe szorított fogásokhoz. Ez tehát kipipálva. Focizni akár lehetett volna, de Gyuri kivételesen nem hozta el a tojáslabdát - pedig az esetek jelentős hányadában nála van. Ami a szexet illeti... ne tessék sokat várni, ez fiús buli volt, tehát köszönjük szépen, inkább kihagytuk (hacsak azt a szopást nem soroljuk ide, amit az ötmínuszos fal okozott).
Mivel legújabb hobbim a nemalvás, sikerült megint kicsit késve érkeznem - Ádám addig legalább bemelegítette a motort. (Szegény Renault kicsit öregecske, de legalább van - és még megy, sőt, ki is van fizetve.) Aztán a bringát beállítottam Gyuri tojásszállító dobozos furgonjába, Imi kétkerekűje mellé. (Aki eddig figyelt, már tudja is, hogy kik voltak a mai alkalom résztvevői. Mindamellett nincs nehéz dolgotok, hiszen a múltkorihoz képest nem változott az összetétel.) A srácok azzal fogadtak, hogy büntetésből a késésért nem vártak meg az ítélet-végrehajtással. A múltkori sziklamászáskor ugyanis Ádámnak volt egy mondata, amelyre reflektálván hárman összedugtuk a fejünket. Az ítélet: kötél. 50 méter. Én vállaltam magamra az ötletgazda szerepét, Gyuri pedig biztosította hozzá az infrastruktúrát. Még mindig nem világos? Na jó, akkor elmondom. Ádám az egyik ereszkedés előtt, amint szedte föl a kötelet, fölsóhajtott, hogy most már tényleg szükség lesz egy új egészkötélre. A keddi falmászáson megkérdeztem Imit, hogy mit szólna, ha valahogyan - praktikusan így - megköszönnénk Ádámnak, hogy vesződik velünk, és önzetlenül tart egy olyan tanfolyamot, amelyért máshol egy kisebb vagyont elkérnek (igaz, hogy ott papírt is adnak róla, de ez legyen életünk legnagyobb tragédiája). Iminek tetszett az ötlet, úgyhogy köríméleztem Gyurinak is, egyben fölkértem, hogy legyen az árubeszerző. Neki úgyis van saját kötele, tehát minden bizonnyal több köze van a technikai részletekhez, mint Iminek és nekem együttvéve.
Sasszeműek némi meghatódást véltek fölfedezni Ádám arcán, amikor átvette az új játékszert, amely később a világ legnagyobb kötélgyűrűje megtisztelő címet kapta (az új kötelek ugyanis hajlamosak összegabalyodni, amíg nem lógják ki magukat egy kicsit). Eme sorok írója az Ádámmal kapcsolatos állítást nem erősítheti meg, mert épp egy piros lámpánál trackstandelt a történelmi pillanatban. Az élet bizony nehéz és sajtszagú...
Elég a szócséplésből, üljünk végre be a személygépjárműbe, mindenki kösse be magát, és irány a Vértes! A vasárnap reggeli csúcsforgalomban (láttunk összesen három autót, ebből az egyikben mi ültünk) egy bő óra alatt elértük a csókakői vár alatt elterülő rekultivált bányát, amely a parkoló szerepét volt hivatott betölteni. Egész sokan voltak a viszonylag korai időpont ellenére. Hamarosan az is kiderült, miért. Számunkra legalább is nyilvánvaló volt, hogy a két autónyi ember nem azért húz beülőt, hogy utána ibolyát szedjen benne. Hogy még jusson szabad sziklafelület, gyorsan össze is kaptuk a vackainkat, és nekiiramodtunk, hogy az 50 méterre lévő beszállási pontot minél hamarabb elérjük. Nem volt könnyű, mert bár 50 métert írtam, de ezt végig függőlegesen kell teljesíteni. (A valóság mindössze annyi, hogy valóban közel van a szikla, de olyan meredek lépcsőn lehet megközelíteni, hogy a nap folyamán jópár papírnyulat láttam, aki végül visszafordult, és az erdő helyett inkább a makadámutat választotta az ereszkedéshez.)
Útközben egy kicsit házi feladatoztam. Egy V0.1-es túravezetői tanfolyamra járok éppen, és igyekeztem a turistautak jelzéseibe belefeledkezni, amíg fölértünk az akció helyszínére. (A tanfolyam rendkívül tanulságos, most már például azt is tudom, hogy a fordított L alakú jelzések a várat jelölik.)
A nyeregbe fölérve ledobtuk a felszerelést. Imiék elkezdtek standot építeni, Gyurival a várat választottuk. Volt neki egy kis elintézni valója. Nevezetesen egy tavaly szilveszteri túra során üzenetet hagytak egymásnak a várfal egyik üregében, és most azt kereste meg. Én addig a tájban gyönyörködtem. Csodálatos a kilátás odaföntről, és a verőfényes napsütés még csak sokszorozta a jókedvemet. Aztán otthagytam Gyurit, hadd élje ki irodalmi ambícióit, és lementem a többiekhez, hogy kivegyem a részem a standolásból. Imi és Ádám épp bőszen vizsgálta a repedéseket, hát - kezemben egy adag reggelivel - beszálltam. Mivel alsó pontot nem találtunk, ismét maradtunk a két pontnál. Aztán elkezdődött az óvodázás. Megmásztunk néhány nem túl nehéz falat. Olyanokat, amelyekre biztosítás nélkül is föl mernék merészkedni. (Volt is rá példa Szlovéniában - nem is egyszer.) Egyáltalán nem voltam formában. A standépítést például mint valami fehér foltot éltem meg. Mint aki soha életében nem csinált olyat, sőt, azt sem tudja, mi az. Az egyetlen biztató dolog, hogy Ádámnál nem jellemző, hogy szükség volna az én biztosításomra - de ez persze nem ment föl az alól, hogy van még hová fejlődni. Bár a pontokat egész jól megtaláltam, ahová éket lehetett betenni, de lett volna biztonságosabb megoldás is. Sebaj, ebből is tanultam!
Egy nagyon szépen végignittelt falon játszottunk falról lógva biztosítósat, mintha igazi nagyfalas mászásról volna szó. Ezt nagyon élveztem - főleg, miután kiderült, hogy sikerült magamat halálra ítélni. Az úgy történt, hogy szépen lebontottam mindent, és ottmaradtam a falon egyetlen kantáron. Ádám lett a holy saviour: visszalógatta a kötél végét, és egy perecért cserébe fölhúzott. Ráadásul a perecet még megsütni sem kellett, elég volt megcsomózni. Persze ki tudtam volna mászni, mert ez már egészen a fal tetején volt, nem a gonosz reibung-részen, ahol még nyelvvel is keresni kellett a rátapadás lehetőségét.
Ebéd utánra két utat hagytunk. Egy kedves ötmínuszost, és egy négyest. Ádám volt az elölmászó, aki fölvitte a kötelet, hogy utána oroszozhassunk. Az alábbi idézet tőle származik, illusztrálandó a fal nehézségét: "Fúb...meg! Ötmínusz a f...m!" (És ő nem szokott így beszélni...) Utána Gyuri mászott, majd én következtem. Az áthajló résszel még nem volt túl sok gond, azokat szeretem. Előtte persze akadt zizi, de Imi megmentette a szemüvegemet. Történt ugyanis, hogy nagy vehemenciával nekiindultam a falnak. A lendület az első sziklára lépésig tartott. Vagyis túl nagy volt. A lényeg, hogy sikerült lecsúszni - és már csak annyit éreztem, hogy Imi tart. Hihetetlen jó reakcióideje volt, hogy nem estem pofára a semmi közepén. Verdikt: ilyenek miatt jobb lesz szemüveg helyett lencsében sportolni. Ádám a maga szokásos kimért módján csak annyit fűzött a látottakhoz: "Szerintem... talán porold le a cipőd talpát..." Ebben maradtunk. Jobb is lett tőle a második nekifutás. Az áthajlón tehát különösebb gond nélkül fölküzdöttem magam, majd egy kis pihenő után továbbindultam arra, amerre a kötél is vezetett. Aztán hirtelen a jó fogások mind elfogytak, és én azt láttam, hogy tőlem jobbra egy üvegsimaságú felület (persze ezt nyilván csak én éltem meg így, akinek van gyík a felmenői között, bátran kiröhöghet), jobbra pedig apró fogások és enyhén mínuszos fal. Újabb három percig deriváltam, amíg végül olyannyira remegni kezdett mindenem, hogy kénytelen voltam lekiabálni Iminek: "Tarts!" Aztán beleültem. Körbenéztem - nem lett tőle jobb. nekifogtam másodszor is, közben elgondolkoztam azon, mi a gyászt keresek itt, a falon, és milyen okoska játék ez. Érdekes volt megtapasztalni, hogy amit teremben röhögve mászok ki, annak sziklán a felét sem vagyok képes teljesíteni. Kell a plusz erő! (El is kezdtem egykezes fekvőtámaszozni - három már megy. Boldog maja akkor leszek, ha húzódzkodásból megy egyszerre vagy tíz. Egyelőre marad a húzódozás.)
Nagy nehezen azért följebb jutottam. Újra lettek növények, a fal is barátságosabbá vált. Egyre kevésbé kellett repedésekbe tömködni az ujjamat, hogy valami fogás-szerűt kerítsek. (Minden esetre már előre nem-várom a bazaltos falakat.) Fölértem, akkor rájöttem, hogy nincs is nálam lapka. Tehát Imi eresztett le. Egedül sem ereszkedem túl gyorsan, de azt végképp nem élvezem, amikor más ereszt le. Imi azonban jól ráérzett a nekem kellemes tempóra. A belé vetett bizalmam - amely eddig is igen magasan volt - csak még jobban megnőtt a hétvégén! Nem hiába güriztük végig az alapozó szezont a pókoknál - sikerült egymásra hangolódni. (Azaz: remélem, ez kölcsönös...) Továbbra is fenntartom, hogy a mászás az egyik legjobb csapatépítő tréning.
A végére jól elfáradtam - és végre nem kizárólag fejben. A IV-es nehézségű búcsú-utat nem is mertem már elölmászásban bevállalni - így átadtam a lehetőséget Iminek, aki olyannyira élt is vele, hogy a nehezebb feladatot is gyorsabban megoldotta, mint én a másodmászást. Hiába, már a teremből is tudjuk, hogy a kémények nagyon fekszenek neki.
Nem maradt más hátra, mint összeszedni a felszerelést, megvacsorázni a várban, és hazafelé venni az irányt. Vezetőnk egy mátrai mászást helyezett kilátásba, amelyhez házi feladatot is kaptunk: cipőt kell venni, hogy ne az orrnélküliségen múljék a siker. A beígért apró párkányok nekem azért előre vetítenek némi kínlódást - de sebaj, épp ezért csinálom. Tudjátok, a saját határokat először kitoljuk, majd egy laza tigrisbukfenccel át is ugorjuk őket!
Hazafelé jót bóbiskoltam az autóban - hiába, többet kellett volna aludni már eleve is, még a mai nap előtt... Valamit azért pótoltam Budapestig, majd Imivel drótszamárra szálltunk, és elsprinteltünk a Nyugati irányába. Szerencséje volt, éppen elérte a vonatját. Én maradtam a Körúton, és egy jó meleg vacsorával jutalmaztam meg elgyötört tagjaimat.
Hamarosan tehát a Mátrában folytatjuk a küzdelmet, aztán minden bizonnyal Bajót jön - de addig még egy párszor el kellene látogatni a Franciabányába. Természetesen bringástól, mert úgy az igazi!

Címkék: Csellengés Sziklamászás Csókakő





Bejegyzések 1 - 5-ig. Összes bejegyzésed: 5

Maty
2011/04/11 11:41:56

Köszi, Tom! Igyekszem kiszolgálni lelkes és hálás közönségemet



Maty
2011/04/10 19:42:35

Pedig ez must see! Föl is dobom a srácoknak, hogy keressük meg. Úgyis visszahúz a szíven Csókakőre (is), mert nagyon szép! Akár nem-mászóknak is jó programnak tűnt.



ZsZs
2011/04/10 18:22:25

:-)

Mi mindig busszal mentünk és a csókakői elágazástól gyalogoltunk be (és mászás után vissza a buszhoz). Ha jól rémlik a faluban van az életemben látott legocsmányabb kertiszörny gyűjtemény (pl. porcelánőz). Felejthetetlen élmény, - ha rémálmaim lesznek tuti ez jelenik meg - de aki ugye kocsival jár az kihagyja... ;-)))




Maty
2011/04/10 16:17:56

Köszönöm! Az 50 méter nem szó szerint értendő, és a meredekség sem függőleges. A völgyből fölvezető lépcsőre gondoltam - és persze a szerző a tények megváltoztatásának jogát minden esetben fönntartja annak érdekében, hogy ez események láncolata vidámabb szinezetet kapjon.



ZsZs
2011/04/10 15:17:32

Jó írás! Anno Csókakő volt a kedvenc mászóhelyem. Sok szép és mulatságos élmény köt hozzá... :-)

Csak azt az 50m meredeket nem tudom beazonosítani, de lehet azóta változtak a viszonyok.




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.