Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



Rába-kerülő túra 2011.02.19.
2011/04/10 10:11:59 Küldte: dalos

    Úgy döntöttem, visszatérek oda ahol annak idején először találkoztam a természet, az erdő szépségével, amelyből akkor, még gyerekfejjel, nem sokat vettem észre.  Tizenévesen „bunki” építő helyszín, és „kommandírungozós” terep volt nekem és akkori barátaimnak.  

    Túrám útvonalát, a Sárvár szélén kanyargó Rába-folyó, és mellékága (i) körüli erdőkben jelöltem ki.  Beiktatva a gyermekkoromból jól ismert helyeket, és kitűzve a felfedezésre váró fehér foltokat.  A Google map és egy Vas megye térkép kooperálásával megálmodtam a vázlatos tervet, ami csak arra kell, hogy el lehessen térni valamitől.  

A táv a térképen mérve kb. 26 km lett, amit a terepen varga-betűkkel és visszafelé haladással sikerült feltornázni vagy 30-ra. Nem tudtam milyen akadályok lesznek, merre fogok kilyukadni, de mindenképp két napra terveztem. Mert a szabadban töltött éjszaka csodája, és az azt követő reggelé, nem is tudom elmondani mit jelent…

    Az indulást elalvás okán nem kapkodtam el. Pedig kifejezetten szeretem a hajnali élményeket. 

A cuccom előzőleg már összekészítettem, úgyhogy reggel csak úri módon vakaróztam és kávéztam, mígnem úgy éreztem méltóztatok elindulni.  Úgy fél 9 tájban.

Sárvár kertvárosa felé haladtam, és jó érzés volt tudni, hogy hamarosan madárcsicsergésre cserélem a városi zenebonát. 

A Téglagyári-tó érintésével, elértem legfiatalabb utcánkat a Vadkert-körutat, mellyel a kéktúrázók is megismerkedhettek már. Erről párszáz méter után, lefordultam a töltésig húzódó keskeny erdősávba, búcsút intve az aszfaltnak. Fel voltam dobva, jöttek az ismert vidék emlékei, érzései. Pár perc volt csupán, és meg is pillantottam a Rába-töltést.

Ez újabb fordulópont, innen tényleg bevetem magam az ártéri erdők útvesztőjébe. Jó persze ez nem egy Gemenc, de én romantikus vagyok…

A töltésre felérve kissé szíven ütött egy „mesés” tarvágás, de mit van mit tenni, inkább nem is néztem arra, csak míg együtt érzően intettem a három hektáron lábon hagyott néhány szál fa felé.

 

    Mintegy vigaszképpen, az avarból mindenfelé hóvirágok kandikáltak, elég volt néhány napsütéses februári hétvége, nem is vártak tovább. Utoljára talán 8 évesen szedtem édesanyámnak, most már csak megsimogatok párat. J

 

Elindultam befelé, merőlegesen a töltésre, hogy mihamarabb elhagyjam a tarvágást, és elérjem túrám fő vezetőjét az Öreg-Rábát. Én neveztem el így azt a szakaszt, amelyik folyásirányban nézve Ikervár alól Sárvárig tart. Ez a folyó „eredeti” medre, Ikervár alatt viszont a víz több mint felét elveszik az „Öregtől” hogy megmozgassák vele egy kisebb vízi erőmű turbináit. Hogy ez jó-e vagy sem, lehet érvelni pro és kontra, az élet talál helyet magának mindkét ágban. Később ennek láttam is tanújeleit…

 

    Hangulatos ösvényeken haladtam, ami főként horgászok, és lovasok használnak, és néhány percen belül el is értem a Rábát. Megnyugtató látvány az öreg folyó, szinte csak az uszadékból látszik hogy vize áramlik, hiszen ez nem a teljes mennyiség. De cserébe ez a rész megőrizte magát abban a formában, mint sok folyó a szabályozása előtt.  Tudtam, hogy itt van egy olyan vízfolyás, amelyen a Gyöngyös-patak vizének egy részét vezetik a folyóba. Direkt a befolyó előtt indultam be a töltésről az erdőbe, hogy első crossover feladatként átkelőt kelljen keresnem ezen a patakon. Keskeny részt szerettem volna találni, hogy parádésan átugorjam, ahogy azt kedvenc TT-s képemen, r0t0 túratársén láttam.  „A végtelenbe és tovább!” J

Már messziről hallottam, hogy elég erős a víz zúgása, és elérve az összefolyást láttam is milyen vadul áramlik a Gyöngyös vize. Viszont elfelejtettem, hogy itt van egy kis beton híd, így aztán ez, és a megduzzadt patak végül lebeszéltek az ugrándozásról. Majd nyáron.

 

 

    Az összefolyástól Ikervárig kalandos, élménydús utam volt.  Előzetes terveim szerint próbáltam mindig a folyóparton haladni, hogy annak szépségeit megcsodáljam. Persze néha annyira eldurvult a terep, hogy jobbnak láttam a parttól eltávolodva, párhuzamos ösvényt, vadcsapást keresni, majd amint lehetett visszatérni a mederhez. Nagyon jó móka volt, élveztem a helyzetet, hiszen eddig csak kéktúráztam, de most igazi felderítőként próbáltam felfedezni az erdőt.

    Néha nagyon jól haladtam a part mellett, aztán tőle távolabb, olykor viszont annyira „bemegyuláztam” magam a susnyásba, hogy már azt hittem ki sem jutok az ágak, bokrok, tövisek szorításából.  A crossover kifejezés helyett, vaddisznócsapákon görnyedezve, a nagyzsákkal a hátamon utat törve, magamban már csak „megyulázásnak” hívom ezt a közlekedési módot…J

Bár azt hiszem, messze nem olyan durván nyomom, mint a Mester. JJ

 

    Persze a favágók, de ami szomorúbb, a horgászok is tisztes mennyiségű szemetet halmoztak fel a partokon, és az erdőben egyaránt.

Ennek látványát igyekeztem feledtetni, és élveztem a bölcsen kanyargó, magas löszfalakat, kavics szigeteket építő szép Rábánk csobogó tanítását.

Láttam őzeket, tőkés récét, ölyvet, kócsagot, és sok kis énekesmadarat, kik szüntelen tavaszváró csivitelésükkel, bohókás ugrándozással derítettek jókedvre.

 

    Ikervár előtt annyira „rázóssá” vált az erdei haladás, hogy toronyiránt csörtettem ki árkon-bokron át, hogy aztán kényszerű szántóföldi sárdagasztást válasszak, a kisebbik rossz okán.

Egy majornál aztán elértem egy kellemes erdőszéli földutat, amelyen aztán egészen a faluig haladtam.

Aztán itt is kertek alatt járva a folyóparton sétálva értem el az átkelésem, az ikervári közúti hidat.

Örvendeztem, hogy legalább itt a faluban vigyáztak a folyóra, és annak partját nem árasztották el PET-palackok és nejlonzacskók. Sétánynak beillő kis ösvényen értem el a hídhoz.

 

Ott az átkelő  

 

  Itt az útpadkán leültem falatozni egy kis csokis kekszet, mert reggel óta semmit nem ettem, és rendesen leesett a vércukrom. Előkaptam a térképet, és megpróbáltam megálmodni merre menjek visszafelé.  Emlékeztem rá gyerekkoromból hogy egyszer a túlparton, a Rába, majd összefolyásuktól a Csörnöc-Herpenyő, partján egészen Ikervárig bóklásztunk el egy barátommal. Ez utóbbi vízfolyást a környéken csak Csecsér néven ismeri a köznyelv.  És bár emlékeztem rá hogy egyik nyáron valahol átgázoltunk ezen, de nem tudtam, hogy ez az ikervári túra volt-e… Bonyolult lenne most kielemeznem, hogy mi volt a fő aggályom, a lényeg hogy a két víz egy háromszög két szárát alkotja, és én ennek a háromszögnek a belsejébe indultam kalandozni, ahol az Ikervári vízi erőmű áll. Azt nem tudtam, hogy van-e valahol valamilyen átkelési lehetőség. Ha teljesen zsákutcának bizonyul vissza kell fordulnom, és a közúton haladva, átmennem a Csecsér hídján is, hogy aztán északnak fordulva, a túlparton haladjak vissza Sárvárra. Nem is pengetem ezt tovább, ha valaki kielemzi Sárvár környéke térképen a kérdéses területet, bizonyára kiigazodik.

 

    Negyedóra múltán, szedelőzködtem.  Átmentem a Öreg-Rába hídon, majd pár száz méter után elértem az erőmű felé tartó csatorna hídját. Ezen már nem mentem át, hanem előtte beváltottam az erdőbe, később pedig közvetlenül a csatorna partján haladtam a létesítmény felé. Ekkor már „csapdában” voltam…J

    A vízen récék úszkáltak, tőlem balra fás-ligetes, és szántóföldes foltok váltogatták egymást. Jó 2-3 km nyílegyenes séta volt ez, de igazán hangulatos, a hőmérséklet 0-2 fok, enyhe szél, és közbe-közbe szépen kisütött a nap.

 

    Az erőműben egyébként ipartörténeti kiállítás látható, ezt én most kihagytam, van elég ipar a városban… Egy fiatalember a kisfiával íjászkodott, tőle kértem eligazítást, a térképet lengetve, és felvázolva mi a célom. Elmondta, hogy az épületek mögött, egy kis híd megy át a csatornán, de utána elég elhanyagolt az út, ami a Csecsér partjára egy gázlóhoz vezet. Off-roadosok szoktak ott átkelni nyáron, meg helyi gyerekek fürdeni. Kedves hitetlenséggel végigmért, s felvázolta, hogy mivel most sok csapadék volt, és a víz van vagy két fokos, kicsit talán erős lesz.

    Gyorsan mérlegeltem, úgy döntöttem lemegyek a gázlóig, mert nagyon sok időt vesztettem volna, ha ugyanarra vissza kell baktatnom.

Az erőmű mögötti kis kőhídon láttam milyen komoly eséssel fogják munkára a vizet, és a lassan csordogáló Rábához képest erős kontraszt volt a hangos morajlással rohanó víztömeg.

    Elindultam a Csecsér felé egy bokrokkal szegélyezett sáros szekérúton. Ahogy egyre beljebb haladtam tényleg eldurvult a terep. Néhol már csak egy nyom, belógó ágak mindenütt, mély keréknyomok, tele jéghideg sáros vízzel. Frenetikus és aggasztó érzés volt aztán, mikor előtűnt a Csecsér, és az annak vizében elvesző út…

 

    Letettem a zsákot, és feltérképeztem a gázlót. A túlpart felé eső részen látszott a kavicsos meder, előttem iszapos mélyedés, és középen a leggyorsabb, és vélhetően legmélyebb rész. Nyáron ez bakfitty, de most éreztem, hogy lassan gombóc lesz a torkomban…

    Nem, visszamenni azt nem lehet… lassan tábort kéne verni, hisz a túlpartról akartam reggel hazaindulni… fúú, ez nagyon durva lesz…

    Döntöttem.  Nekiláttam kicsit meditálni, felkészülni az átkelésre, lehiggadni. Eszembe jutott Megyula hófürdése, Bear Grylls tanácsai, és élveztem a rám váró kaland izgalmát…

Na, gyerünk!

Gatya, zokni, bakancs le. kerestem egy botot, ami segíthet támaszkodni nehogy megcsússzak a mederben. Ettől féltem talán, elhasalni a párfokos vízben, az még csak hagyján a telefonnak, meg néhány holminak lőttek, de sokkot sem akartam kapni kilométerekre a civilizációtól.

 

    Meg sem próbálom leírni milyen érzés volt az átkelés. Összességében fantasztikusan élveztem. A fagyos víznek brutális ereje van. Se perc alatt átértem a túlpartra, állandó „basszus-baszus!” mantrázás kíséretében… J

A túlparton állva, még vagy egy percig mintha satuba fogták volna a lábfejem, úgy hasogatott a fájdalom, de mégis isteni érzés volt. Talán combközépig ért a legmélyebb részen, és a sodrás nem volt erős.

A túlparti sár a talpam alatt, és a szintén pár fokos levegő, most egyáltalán nem tűnt hidegnek. Le is heveredtem, és vártam, míg megszáradtam kissé.

A túlpart :)

Ezzel a nagy élménnyel, indultam tovább, immár a Herpenyő partján, táborhelyet keresve.

 

    A Csecsér menti erdők és a vízpart meseszép volt eltekintve, az elhagyhatatlan emberi „nyomoktól”. Itt is láttam vízimadarakat, őzeket, mókust, és érdekes terepet dombokkal, tölcsérekkel, „elefántfűvel”, cserjeerdő foltokkal. a gázlótól pár kilométerre aztán találtam egy széles parti fövenyt, melyet erdő ölelt körül, és sátorozásra alkalmas puha füves talaj is borított.

    Nekiláttam rendet rakni. Összegyűjtöttem a horgászok elégethető szemetét, és hát a tűzrakóhely is bulizó fiatalok keze munkáját „dicsérte”.

    Sátrat vertem, tüzet raktam, vacsorára kis zacskós levest főztem. Mielőtt leszállt volna a sötétség, még a tábor körül kirándultam, elmerültem a folyócska, és a lassan leszálló naptól megvilágított ártéri erdő szépségeiben, csendjében.

    Aztán a tűz fényénél elmélkedtem a „világ dolgairól”, mielőtt takarodót fújtam.

 

    Szokás szerint kora hajnalban keltem, életet leheltem a tűzbe, összeütöttem egy újabb leveskét reggelire. Elmondhatatlanul szeretem ezeket a sátras reggeleket…

    A parthoz közeli, szinte álló vízen vékony jéghártya feszült, a vadregényes folyómeder felett ködfátyol lebegett. És az apró erdei neszekkel színezett, mindent átölelő nyugodt csend…

Kiélveztem a reggel minden pillanatát, mielőtt,- és miközben tábort bontottam.

 

    Az innen hazavezető út nagy részét jól ismeretem, sokat jártunk erre horgászni.  A táborhelytől csak pár száz métert haladtam, mire elértem a hajdani Sótonyi Ifjúsági Tábor romjait. Gyerekkoromban még viszonylag egyben volt a hely, de aztán évek szorgos munkájával szétlopkodták, ami mozdítható és hasznosítható volt.  A területre kiírt pályázatok évek óta nem hoznak eredményt, és bár néhány életformának ez is élettér, tény hogy nem túl szép látvány. Pedig az alatta elfolyó Csörnöc-Herpenyő egy nagyon szép revitalizációs folyamaton ment át a Vas megyei horgászegyesületek összefogásának köszönhetően. Kár hogy a parton ilyen állapotok uralkodnak.

 

    A tábornál található a Csecsér és a vízi erőműtől érkező „Rába” összefolyása.  Ez utóbbi túlpartján rendesen legyalulták az erdőt, ez is hagy némi kívánnivalót maga után. Mégis a torkolat, és a sebesen rohanó nagy víz lenyűgöző látványt nyújt.

Balról jön a Herpenyő

 

    Az innen Sárvárig vezető utat próbáltam a tegnapi, túlparti módszerrel megtenni. Végig a folyópart felé tartottam, ahol pedig már kemény akadálypályát képeztek a vízbe dőlt fák gyökerei, és kaotikus összevisszaságban elszórt fatörzsek, dagonyák, ott szántóföldön, vagy az erdőben fellelt vadcsapásokon haladtam. Erdei emlősnek már csak a hangját hallottam, egy vaddisznó ijesztő visítása képében. Úgy tűnt haragszik valakire, reméltem, hogy nem az én csörtetésem zavart meg egy malacait gondozó kocát.  Halkan elsiettem a helyszín közeléből.

    Túrám talán legértékesebb pillanatai azok voltak, amikor hosszú percekig rejtekből figyeltem egy vidrapárt(!), amíg az erős sodrású, jeges vízben, elképesztő ügyességgel, és bájjal vadásznak, és néha egy kiálló fa csonkján megpihennek. Ezek tényleg varázslatos pillanatok voltak, még sosem láttam vidrát szabadon, és álmomban sem gondoltam volna, hogy otthonomtól pár kilométerre élnek.

Miattuk is jobban kéne vigyázni a Sárvár környéki természet értékeire (is).

Ha lett volna egy jobb fényképezőgépem csodás fotók készülhettek volna róluk, így sajnos nem oszthatom meg a látottakat.

 

    Hazafelé még sok szépséget láttam. Apró holtágakat, hóvirág-szőnyeggel borított  avart, szinte érintetlen ártéri erdő részeket, üreges belsejű holt tölgyfa-matuzsálemet…

 

    Kellett még szántóföldön sarat dagasztanom, míg végre elértem egy apró földutat, amely egy kanyar után, egyenesen a város innenső végén álló kiskertek alá vezetett.  Meg is pillantottam a távolban a sárvári Rába-hidat, és a szent TESCO kék- fehér-piros trikolórját.

Hamarosan hazaérek

 

Az ott található kínai gyorsfőzdébe tíz perccel később, érkezett egy kiéhezett, sáros, tövisekkel szabdalt, boldog túrázó, aki öt perccel ezelőtt a parkolótól vagy száz méterre még őzbakkal „szemezett”.

És mosolygott, az embereket látva, kik nem is sejtik, mennyi szépség van ott, ahová az autóikkal már nem tudnak behajtani.

 

A Csecsér „újjászületéséről” itt olvashatok bővebben, jó hogy ilyen is van:  http://href.hu/x/f0rp

 

 

Címkék: Rába Dalos Sárvár





Bejegyzések 1 - 3-ig. Összes bejegyzésed: 3

dalos
2011/04/11 16:32:45


r0t0 írta:




Jaj, kérlek ne!  Én respektálok Feléd.



dalos
2011/04/11 16:31:06


megyula írta:


Alakú mán ez a Dalos, kezd embörré váni!                                                                                




Méghogy mester, nahát szép kis alak lehet aki ilyenekre vesz rá másokat.




Nagyon jó a blog olyan igazi megyulás, nem is kell már több blogot írnom, itt az utánpótlás!


Köszönöm Gyula, de ne hagyd abba az írást!  Nagy veszteség lenne.. Jó dologra tanítasz..



bereznaij
2011/04/11 10:31:39

Nagyon szépen fogalmazol, jól bánsz a nyelvvel. Úgy élvezetes, ahogy van!




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.