Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Balatoni kör
2011/04/25 17:19:47 Küldte: easybiker

Alig múlt egy hét el, a bakonyi bringázás óta, és máris a következő terv megvalósításán munkálkodtunk Pitt barátommal, miszerint nekivágunk a Balaton megkerülésésnek. Sajnos mire a megbeszélt időpontban  megérkezett hozzám az autóval, eleredt az eső. Elég borult idő volt, így próbáltunk új tervet kitalálni, mert a Balaton kör már nem tünt teljesíthetőnek. Végül mégis a Balaton felé indultunk, megyünk valameddig amolyan spontán módon és meglátjuk meddig jutunk. Balatonkenesén találtunk egy alkalmas parkolót, ahonnét indulunk az országúti körünkre. Elég hűvös idő volt így nagyon nehezemre esett az indulás.

Nyugodt tempóban haladtunk, mégis úgy tünt hamar Balatonfűzfőre értünk, és mire észbe kaptam már Balatonalmádit is kipipálhattuk a képzeletbeli itinerben. Végre a nap is kisütött, de a tócsák jól mutatták bizony jól tettük hogy reggel nem indultunk el. Sorban hagytuk el a balatoni településeket( Káptalanfüred, Alsóörs, Csopak, Balatonfüred) még el nem értük a Tihanyi-félszigetet. Diósnál a parton leültünk egy platánfa alá a padra pótolni némi kalóriát.

Innét tovább indultunk, és meg sem álltunk Zánkáig, ahol már elég kellemetlen  volt a tekerés, hála az új nadrágnak amit még nem sikerült betörni.  Mikor megláttam a kiállított helikoptereket titkon reménykedtem valamelyik haza repít, de ezek nem úgy néztek ki amik indulásra készen állnának. így nem  maradt kifogásom arra hogy miért szakísam félbe a bringázásomat.  

Badacsony felé vezető útamról viszont letettem, mert egy hirtelen elhatározást követően balatonfelvidék felé kormányoztam bringámat. Hegyes-tű félig elbányászott csúcsa mellett elhaladva, kibontakozott egy verseny közöttünk.

Előre tőrtem, de Pitt vissza verte a támadást, így vigyorogva csak hamar a hátát láttam elöttem.

Élveztűk a tükör sima aszfaltot, és a gyér forgalmú útat, így minden adott volt a versenyzéshez!

Igen hamar megérkeztünk Tagyonra, ahonnét Szent-antalfa és Óbudavár felé mentünk. Elég húzós emelkedők vártak minket 8 km-en keresztűl.

A táj varázslatos ami kárpótolt minden szenvedésért. Na de minden emelkedő egyszer véget ér, és utána jön a jól megérdemelt lejtő.

Mencshelyt elérve jött el ez a pilllanat, ( Ez jó! Mencshelynél menekültünk meg az emelkedőtől!) Dörgicse felé kanyarodva jött a száguldás 50km/h felett.  Az egyik kanyarban remek kilátás volt, a háttérben a Balatonnal.

Kis-dörgicse után ismét jött egy erős emelkedő, mig meg nem pillantottam ezt a "mackó sajtot" ami minden kerékpáros barátja!

Hatalmas tempó következett, 65km/h felett zuhantunk be Vászolyba amin áthaladva ismét száguldottunk Pécsely felé mit sem lassulva. Balatonszöllőstől még volt egy kiadós száguldozás Balatonfüredre, ahonnét tovább gurultunk Balatonarács, Csopak, Paloznak és Lovas érintésével Alsóőrsre. Innét a bringauton tekertünk tovább vissza Balatonkenesére. Mire a parkolóba értünk az autóhoz besötétedett. Kiválló időzítés!Kissé fáradtan, de elégedetten pakolásztunk az autóba, még akkor is ha a balatokör ezúttal nem jött össze, de viszont egy szép kört azért mentünk a mesés balaton felvidék egy szakaszán. 

A nap végén elégedetten gondoltam vissza erre a körre, ahol  összesen 117 km-t bringáztunk változatos útvonalon, szép környezetben...

Címkék: Easybiker Kalandjai





Bejegyzések 1 - 1-ig. Összes bejegyzésed: 1

dalos
2011/04/26 21:03:08

Szép táv, szép táj! Nagyon jó hangulatúak a blogjaid.




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.