A múlt hétvégén hirtelen felindulásból ismét útra keltem, hogy bepótoljam az OKT-n múltkor elkövetett hibámat Kisgyón és Tés között. (március elején jártam ott és rám esteledett, minek következtében bődületes éjszakai túrát éltem át egyes egyedül a tök ismeretlen Keleti-Bakony erdejében mindenféle helyismeret, látóképesség nélkül pusztán csak szó szerint a vak szerencsének köszönhető célbaéréssel a Galambberki zsombolynál - erről a beszámoló még khm mondjuk úgy, hogy  "sajtó alá rendezés alatt van")

Na de vissza a mostani túrámra, ami most is ölég kalandosra sikerült, mert a korábbi sötétség helyett most a feledékenységem következményével kellett megküzdenem, lévén, hogy a szükséges térképet bent felejtettem a munkahelyemen, úgyhogy kénytelen kelletlen fejből kellett végigtúráznom a kitűzött távot.

Eleinte jól ment a történet, egészen Tésig mondhatni sima ügy volt az út. Hogy Tés után viszont hol mentem, tán még most sem tudom igazán pontosan. Annyi biztos, hogy eredeti úticélomat, a Burok-völgyet sikerült jó messzire elkerülni, ellenben belecsöppentem egy érdekes közjátékba, mely alapvetően határozta meg a túrám végkimenetét.

De ne szaladjunk előre az időben, hiszen Tésig minden szép volt és jó. Nagyon örültem annak, hogy vállalkoztam a második, korrekciós bejárásra, hiszen a Tűzköves-völgy így tavasszal gyönyörű a megannyi virágzó medvehagyma teleppel, amelyek fehér pomponfejecskéi miatt olyan az erdő alja, mintha behavazódott volna, vagy mintha gyapotföldek lennének mindenfelé.

Újrajárva az ösvényt megtudtam azt is, hogy múltkor az éj leple alatt hol tévedtem el, rögtön a kisgyóni bányászemlékműnél, ahol szinte a legelején rossz betonutat választottam, aminek eredményeképpen hol az erdő közepén találtam magam mindenféle jelzés nélkül, hogy pedig a holdvilággal fehérlő piros jelzés mentén kóvályogtam, remélve, hogy egyszer csak elém ötlik valami kézzelfogható támpont. Az éjszakai erdő akkor is szép volt holdezüsttel bevonva, de bevallom így napfényben azért barátságosabb volt minden, különösen a jól látható jelzések tömege, amely szinte kézenfogva vezetett.

Egészen az Erdei Szentélyig, ahol valami okból kifolyólag szünetet tartottak a jelzésfestők, ami miatt a Tűzköves-völgybe vezető kékjelzést megtalálni közepes erősségű fejvakarási feladat

Ezt demonstrálta az a férfi is, aki - hozzám hasonlóan -  a családjával szintén aTűzköves völgy felé tartott, de rossz irányba indultak el és az Erdei Szentély felé meneteltek, amikor szembetalálkoztam velük. Közös érdeklődésünk - "Vajon hol a nyákban van a Tűzköves völgy?" hamar csoporttá kovácsolt minket és egyesült erővel vizslattuk át a fák, bokrok csalitosok, nyiladékok tengerét jelzés után kutatva, mely tevékenységet eleinte némileg nehezítette a családapa azon - egyébként logikus - nézete, miszerint ami "völgy", az csak lefelé lehet. Meggyőzéses technikámnak köszönhetően azonban idővel sikerült rávennem eme álláspontja átgondolására és viszonylag hamar, negyedóra múlva már ott álltunk a fent nevezett völgy aljában, ami jelen esetben inkább a hegy teteje felé volt, semmint az aljában. A Tűzköves-völgy kezdeténél, miután közös missziónk révbe ért, elköszöntünk egymástól és mindenki ment tovább a maga tempójában. Ergo rútul lehagytam őket.

Tésre beérve természetesen meglátogattam az ottani nevezetes Erdei Büfét kóla illetve a méltán híres hamburger végett.

És itt lőn, hogy oly esemény történt, mi a túra hátralévő részét végképp megpecsételte.

 
Épp kellemesen falatoztam, amikor két enduro motorral megérkezett Hajmáskér HVCS-je és a még nála is gyengébb alapokon nyugvó haverja. Nem tudom miért, talán azért mert én voltam a környéken egyedül nő, HVCS pallérozatlan udvarlásba kezdett, aminek sarkalatos pontjai a "neked monitor arcod van" "biztos bankba dolgozol" és még hasonlók voltak, hogy csak a szalonképesebb mondatokat idézzem, mert HVCS 18 karika fölött is tüzelt, abból kiindulva, hogy mi egyedül túrázó nők azért járjuk egyedül az erdőt, hogy ők ketten jól elkapjanak minket.

Mondanom se kell, hogy kicsit aggódva igyekeztem gyorsan magamba tömni hamburgerem, és nem kevésbé aggódva láttam, hogy HVCS csak kólát és páleszt rendelt, vagyis kb egyszerre fogunk végezni. Némig megnyugvás volt, hogy pár perccel később eléjük is hambi került, úgyhogy úgy gondoltam itt az idő a távozás hímes mezejére lépni. Azzal álltam fel, hogy jó urak, akkor én most folytatom a túrám, viszlát. A válasz az volt, hogy nahát, őket még senki nem hívta így, hogy urak. Sajnos erre nekem meg az csúszott ki a számon, hogy nem vagyok meglepve, én is csak vicceltem. Erre a levegő fagypont alá süllyedt és kontrában megkaptam, hogy engem se hívott még biztos senki sem aranyhajú kiránylánynak.  Ennyiben maradtunk és én elindultam, hogy megkeressem a piros négyzetet, ami az emlékeim szerint nekem kellett a Burok-völgyhöz.

Tés nagyon szép így tavasszal, tele van virággal, virágzó fákkal. Épp élvezhettem volna is a látványt, de a fejemben a Cápa című film zenéje motoszkált, és bár azzal nyugtattam magam, hogy HVCS-jéknek ravaszul azt mondtam Jásd felé megyek, valahol Stirlitz tudta, hogy Müller a nyomában van...

A piros négyzet majdnem Tés legvégén fordul ki a faluból és visz rá a bevetett mezőkre egy olyan földúton, amit középen kettévág a szélfogó fasor. Épp itt gyalogoltam már javában kifelé a falutól immár messzebb, de még látó és hallótávolságra, amikor egyszercsak enduro motor zaj hangzott fel mögöttem. A HVCS és haverja érkezett, szerencsémre a bokor másik oldalán, de ez sem gátolta meg őket abban, hogy mellém álljanak még egy kör kvaterkázásra, melynek lényege az volt, hogy kekszelek-e velük. A bokor túloldán állva("ó fal, fal, te édes drága válasz, ki a mi telkünk, és az ő telkük közt állasz...rajta a rés melyen Piramus és Tisbe beszélget ki s be") elég bátornak éreztem magam ahhoz, hogy nemet mondjak és hivatkozzam arra, hogy az italmérésben folytatott magasröptű konverzasziónunk nem alakított ki bennem mély huzalmat egyikük irányába sem. "Jó akkor készülj, mert meg fogunk erőszakolni" hangzott HVCS dörgedelme és elindultak előre, pont arra, amerre én is tartottam - fel a hegyoldalba, ahol a szélfogó bokorsor által kettészelt út egyesül....

Ekkor bevallom komolyan megijedtem.

Azonban nem akarom húzni a sztorit, lényeg, hogy elindultam vissza a faluba, hogy más helyen menjek neki a hegynek, de aztán visszanézve a hegy felé láttam, hogy a emeletesbusznyi rakomány kínai zúdul lefelé, kvázi mint a kisinóci írtásban. Gondoltam ennyi ember jelenlétében csak nem hálatják el velem a primus noctrist hát összeszedtem a bátorságom és csak elindultam felfelé. Közben a kínaiaktól, akik valami iskola diákjai lehettek tájékozódási versenyen megtudtam, hogy hőseim már nincsenek a földúton, messze járnak, hát megnyugdva folytattam a túrát.

Felérve a hegyre és az utolsó gyerkőc had elenyészése után ismét magamra maradtam a szép zöldben. Sütött a nap, illatoztak a növények, friss zöld, madárdal...és motorzúgás a hátam mögött...Na ott tértem le végérvényesen a jelzett útról be a csalitosba és jó órát mentem ismét csapákon - úgy látszik nekem itt a Kelet-Bakonyban ez a sorsom, hogy csapákon kell menjek. Óra múlva szembejött a piros csík, azon is mentem valami völgy peremén jó másfél órát, amikor balra egy jelzetlen, látszólag erőgépek által kimarjult ösvényt láttam lefelé. Ekkor már fél három volt és térkép hijján nem tudva hol vagyok, gondoltam lemegyek a hegyről, a hegyek aljában szoktak falvak lenni. És lőn. Egy nagyon szép nyiladékba kerültem, függőleges sziklafal két oldalt befutva növényekkel, fákkal. Valami világos lila virágtenger olyan illatot árasztott, hogy az már bódító volt. Csak az volt furcsa, hogy az ösvény oldalát néhol kb 10m átmérőjű, mesterséges és gépolajszagot eregető teknők kísérték. A vágat aljába kiérve megtudtam miért. Egy sorompó és egy felirat állt előttem - Katonai terület, belépés csak engedéllyel!

A Bakonyból kiérve egy hullámzó, csupasz pusztaságban találtam magam. Balra messzebb valami üdülőtelep, előttem erdős domboldal hosszan, amelyből távolabb valami gyár teteje állt ki, jobbra csupasz dombok. Fogalmam sem volt, hol lehetek, bár a gyár gyanús volt, ismerős. Kiválasztottam egy halvány keréknyomot a fűben és elindultam rajta.

Egyszer csak szemből motorzúgást hallok. Na ne már! Itt is? Barátok vagy ellenségek?
Barátok, mert ketten egy motoron ülnek. Tőlük tudtam meg, hogy Öskütől vagyok kb 4kmre. Nagyjából meg is mutatták az irányt, úgyhogy hamarosan megláttam a jellegzetes ösküi malom gombakupoláját.

Ekkor ismét motorzúgás szemből. (Öskü és Hajmáskér egymással határos, közöttük az út nemigen mulatságos...)

Igen. Ők azok.
Már készülök a legrosszabbra, hiszen itt a mező közepén igazán nincs menekvés. De hogy hogy nem elmennek mellettem.

Mikor beértem Ösküre nagyon fáradtnak éreztem magam, de egyben örültem is, hogy épp bőrrel megúsztam. Azért egyszer jó lenne végre olyat is kirándulni, hogy nem full stresszesen jövök ki az erdőből, ahova eredetileg lenyugodni gondoltam volt elzarándokolni...:D