Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



Toubkal csúcs meghódítása - Ala Ska
2011/05/03 17:02:38 Küldte: andul

Számomra nagy élmény volt, hogy fel tudtam menni a Toubkal csúcsra. Két hónapot készültem rá, fizikailag és agyban is, de kellett is hozzá. Tetszik, nem tetszik, megmérettettem. Kaptam emberséget a helyi idegenvezetőktől, és kaptam támogatást barátoktól.

Részletesen pedig így volt:

A szél egész éjjel csapkodta az ablakot, reméltük, reggelre ha el nem is áll, legalább csendeseik. Hát, ez utóbbi bejött. A helyi túravezetők szerint nekiindulhattunk a csúcs meghódításának. A 3.207 méter magasban levő Toubkal menedékházban hajnali hatkor kezdtük el a bakancsokra próbálni a hágóvasakat.

Hágóvassal nagyon magabiztosan lehet menni a vastag hóban, az első 500 métert nagyon élveztem. A túravezetők – nagy rutinnal – azt mondták, hogy amit látunk a menedékházból, az meredek és nehéz szakasz, de a többi könnyű. Na, én végig ezt a könnyű szakaszt vártam. :-D Gondolhatod, várhattam !!

Elindultunk. A szél fújt, fújdogált, időnként úgy, hogy a lábadon alig bírtál megállni. A viharos szél arcodba vágta a jéggé gyúrt havat. Embert próbáló volt.

Ballagtam szép komótosan felfelé, amikor is 3.700 méteren megláttam a következő meredek szakaszt, ami legalább 45 fokos szögben ívelt felfelé. A lábamat sem bírtam már emelni. Nagyon elfáradtam. Aranyos volt a helyi guide. Megkérdezte, hogy vagyok és nagyon bíztatott. Azt mondta, ha nem szédülök, ha nem vagyok rosszul, csak elfáradtam, akkor menjek csak tovább, mert innen már könnyű szakasz következik, és szép lassan fogunk menni, gyakran megállunk pihenni. És ekkor bevillant Tibor is, akivel sokat beszélgettünk erről az útról. Szóval, e két ember átlendített a holtponton, és elmúlt a fáradtságom.

Nem mondom, hogy könnyedén, de újult erővel folytattam az utam.

4.000 méteren már csoda kilátás volt, körben a havas táj! Gyönyörű és elmesélhetetlen. Az utolsó 167 méteren pedig már sírtam. Fohászkodtam az égihez, csendesítse le a szelet, mert szeretnék épségben fel- és visszajutni, nekem még annyi teendőm van. Végül is vigyázott rám és ránk, de azért fitogtatta erejét. Első igazi csúcs élményem ez volt.

Nem sok időt töltöttünk el fent a csúcson, mert nagy szél volt, meg hosszú út várt még ránk visszafele is.

Lefele már sokkal könnyebb dolgom volt. Olyan érzésem volt, mintha teljesen friss lettem volna. Nagyon gyorsan haladtunk lefele, pille könnyű voltam. Egészen addig, amíg meg nem láttam a menedékház fekete tömbjét. Ekkor ismét mázsás súlyok kerültek a lábamra, de Ibrahim kézen fogott és biztosan tartott, miközben „repültem” utána. Új és jó élmény volt!

A menedékházban közel egy órányi időnk volt regenerálódni és nekiindulni a következő 1.200 szint leküzdésének, hogy az alap táborba jussunk. Ez már gyerekjáték volt, bár a kövekből hamar elegem lett.

Címkék: Marokkó Csúcs





Bejegyzések 1 - 5-ig. Összes bejegyzésed: 5

andul
2011/05/06 12:08:48

de örülök neki, hogy többekben sikerült felidézni a Toubkal mászásának körülményeit!



bereznaij
2011/05/06 10:53:03

Én is voltam a Toubkal-on húsz évvel ezelőtt. Hogy mennyi időbe teltek a menetelések, már nem tudom, de nekem a falutól a menedékházig tartó menet volt a keserv. Ez olyan jó "előgyakorlat" lehetett, hogy a csúcs valahogy erőfeszítés nélküli ügy volt, csodálkoztam is erősen meg persze örültem is, és meg voltam győződve, hogy én vagyok a Jani, persze nem volt se szél, se vihar, se eső, se hó. Úgy alakult, hogy a menedékházig való felmenetelést egyedül végeztem, és mikor vagy száz méterre a háztól elém jöttek és levették a hátamról a zsákot, akkor a felsőtestem minden lépésnál továbbra is magától, leállíthatatlanul előre-hátra mozgott, mintha még mindig rajtam volna a zsák. Hát mit mondjak, döbbenetes érzés volt...


 



Cili
2011/05/05 09:11:58

Mi 8 óra alatt mentünk fel az alsó menedékházig, oxigénhiány, szédülgetés, fent vihar-szél, eső, mindenki lázasodott,sátorverés,sziklák csomózása a sátorra :)) reggelre 2 db sátor maradt meg, a többit elgörgette a vihar...akkor tanultam meg becsülni a vízágyas sátramat és a teamécsest, mely akkora hőt adott le, hogy kályhának éreztem -)))



andul
2011/05/05 08:46:38

A guide azt mondta, hogy ő 4! óra alatt ér fel az alsó faluból - 1.600 m - a csúcsra. 

Nekünk meg három napba kellett szedni a távolságot.



Cili
2011/05/05 08:44:02

Pár éve volt ugyan, de még ma is élenken emlékemben él a Toubcal megmászása, a legszebb a dologban, hogy a helyiek nyáron papucsban nyomják, mi meg nyögünk a bakancsainkban :-))))))

Köszönöm, hogy újra felidézted ezt a csodás emléket !




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.