Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

A veréb és a lószar históriája.
2011/05/10 23:48:49 Küldte: Gejza

Úgy tartják, amíg van veréb, lószarból sem lesz hiány!

Vagyis amíg valaki hegyikerékpárt, búvár felszerelést, hőlégballont, gördeszkát, terepmotort, vagy bármi más kéz-, láb-, és nyaktörő sport felszerelést szeretne venni, addig a kereskedelem is bőséges választékkal fog rendelkezésére állni.

Csak hogy aki ilyesmit vásárol, az nem csak birtokolni akarja azt, hanem használni is!  És itt kezdődnek a gondok a természetvédők, a technikai sportok kedvelői és a gyalogos turisták között. Nem tartom magam illetékesnek, hogy pálcát törjek bármelyikük felett is. Inkább közre adok egy történetet:

Amikor az első túramozgalmamat szerveztem, nem gondoltam arra, hogy ezt az illetékes Nemzeti Parkkal is egyeztetnem kell. Ebből adódtak aztán a gondok. Így mikor a „Várak a Mátrában” mozgalomhoz hozzá kezdtem, elmentem a Tájvédelmi körzet vezetőjéhez és egy fél óra alatt minden apró részletben megegyeztünk. Ő mesélte el, hogy a terepmotorosokkal hogyan járt.

Már jó féléve borzolta a környék kedélyét a hétvégeken felbőgő motorok hangja, a kitaposott védett növénytársulások, s a hátrahagyott szemét. Végül összefogtak a természetjárók, erdészek, természetvédelmi őrök és rendőrök, és amikor hétvégén az első három motoros neki indult, működésbe lépett a riadó lánc:

-         Patáról északnak tartanak!

-         Hallom, már a Tót-hegyes alatt járnak…

-         Keresztesről még négyen csatlakoztak hozzájuk!

Végül jó három órával később a Szlovák csárdába tértek be sörözni. Már emelkedett volt a hangulat, amikor egy erdész, egy rendőr és egy természetvédelmi őr lépett be és igazoltatta a vendégeket. Végül megkérdezték, hogy a parkolóban lévő motoroknak kik a tulajdonosai. Aztán, hogy nem érkezett válasz, közölték, hogy akkor a terepjáró platójára felrakják a motorokat, és a tulajdonosok a szabálysértési bírság és a szállítási költség megtérítése után átvehetik gépeiket a gyöngyösi rendőrségen.

Ezek után természetesen jelentkeztek a tulajdonosok, akiket a természetvédelmi őr tájékoztatott, hogy szabálysértést követtek el, amikor útvonal engedély nélkül járművel behajtottak az erdei útra, majd tovább a védett területekre. Ismertette a kiszabható büntetések mértékét és felhívta figyelmüket arra, hogy 60 napon belül idézést fognak kapni a megyei bíróságtól. Célszerű elmenniük, mert a második tárgyalásra már a rendőrség vezeti elő őket, és az lényegesen költségesebb.

--------------------------

A tárgyaláson a Nemzeti Park képviselőjének nem a megfélemlítés, hanem a megegyezés volt a célja. Így a bíróság szóbeli figyelmeztetésben részesítette a fiatalokat. A nemzeti Park illetékese pedig elmondta, ha Sport Egyesületet hoznak létre, az már jogi személy, s így a Nemzeti Parkkal együttműködési megállapodást köthetnek.

--------------------------

Nem szaporítom a szót. Három hónappal később írásba foglalták a megállapodásukat:

  1. Védett területen NEM!
  2. Lakott terület környékén, halló távolságon belül NEM!
  3. Viszont kijelölték részükre Gyöngyössolymos határában a Kis-hegy északi oldalát. A déli oldalon a Lila-bánya van. Az északi oldal erdészetileg kevésbé értékes. Itt kijelölhettek maguknak gyakorló pályákat. Ugratókat építhettek. De nekik kell arról gondoskodni, hogy idegen ne kerülhessen az útjukba és baleset esetén a mentést nekik kell megszervezni.

Úgy gondolom, ez a megállapodás példa értékű lehet valamennyi technikai sport szerelmesének, s a tanulságok adaptálásával közelebb hozható a békés egymás mellett élés.

Végül még egy személyes megjegyzés:

Nem örülök az erdőkben a motorosoknak,  és a kerékpárosoknak,  de el kell ismernem: Inkább ebben éljék ki magukat, mint hogy a meccseken randalírozzanak, vagy kábítószerezzenek!

Szádeczky-Kardoss Géza

szadeczky-kg@freemail.hu

+3630/35-439-35

 

 

Címkék: Technikaisportok Túrakerékpár





Bejegyzések 1 - 5-ig. Összes bejegyzésed: 5

szilaci
2011/05/11 22:43:06

 Blogodat olvasó 74 éves barátom megjegyzése "Régen más volt, akkor az asztalnál ettek, a wc-n pedig sz....tak. Mamár nincs mindig így, sokszor keverik, vagy egy helyen csinálják a kettőt, aztán csodálkoznak ha valakinek nem tetszik."



ZsZs
2011/05/11 20:48:12

Nem véletlenül tettem a jog-szót aposztrófok közé. Tudom, hogy a földnek van tulajdonosa, és nem vitatom a turistaegyesületek érdemeit sem.

Viszont azt gondolom, hogy a Földön az ember csak kertész, s csak annyi joga van az erdőben amennyi egy kertésznek a tulajdonos (nevezzük mondjuk Istennek) birtokán. Az hogy jogilag egy területnek ki a tulajdonosa, rendelkezik ott más lények életről-halálról az abszurd.

Az hogy az állatok érző lények nem újdonság, am a gyilkolásuk jól jövedelmez a tulajdonosnak.

Hogy a növények is érzenek bár evidens, de lassan a tudomány fefejébe is kezd beszivárogni:

http://www.idokep.hu/hirek/ereznek-a-novenyek

http://index.hu/tudomany/biotech/nov190908/

Mindezek után a erdőkre vonatkozó jog leginkább a rabszolgatartás, vagy a földesúri pallosjogra emlékeztet.

Persze ez csak az én véleményem.


Amúgy érdekes megfigyelni, hogy amikor a kerékpár és az erdő viszonyára kerül a sor, akkor a kerékpár jármű.

Amikor a kerékpár és a közúti közlekedés, akkor sokan azt mondják, hogy a kerékpár sporteszköz, és az úton csak akadályozza a gépjárműveket, arra való hogy kocsival kivigyék az erdőbe és ott használják

És mindig mindenki szabályozni akarja azt ami szálka a szemében. No persze csak úgy, mint Tarlós a hajléktalanokat...


Sose kérnék engedélyt, a jelenlegi bürokratikus viszonyok között, de hacsak nem tudja előre az ember az időpontot és az útvonalat, hanem minden aktuálisan dől el, értelmetlen is. Viszont betartom a magam szabályait, hogy nem ártok senkinek, és nem zavarok senkit. Se embert, se állatot, se növényt. A túristaösvényen, mivel nem fékezem blokkolóra a kereket, nem farolgatok stb. nem okozok több környezeti terhelést, mint egy gyalogtúrázó.

Az élni és élni hagyni elvét vallom.



Gejza
2011/05/11 17:09:52

Kedves ZsZs! Köszönöm, hogy őszinte voltál és megosztottad velünk gondolataidat!  Egyet értek veled: A hangoskodókat én sem szeretem!


Magyarországon az első túrista egyesület - a világon hatodikként - 1873-ban alakult. Így a gyalogos turistáknak az erdőkben szerzett jogaik vannak. Ennek ellenétre az erdő tulajdonosoknak jogukban áll átmenetileg ebben korlátozniuk őket. Például vadászatok, védett madarak fészkelése, stb. idején.


Az etrdő tulajdonosok általában írásbeli engedélyhez kötik a területükre való járművel történő behajtást. Már pedig a KRESZ szerint a kerékpár is jármű. Egyébként éppen a jövő héten fogok egy hétre kerekezni menni, és az utunk 40 %-a föld utakon fog haladni, többek között erdőkben is. Természetesen az erdő tulajdonosok tudtával és engedélyével.



ZsZs
2011/05/11 14:53:06

Nos, köszönöm a kedves hasonlatot, minden bringás nevében...

Az, hogy kinek/minek örülsz az egy dolog, de nem hiszem, hogy hogy Neked több 'jogod' lenne az erdőben lenni, mint bárki másnak, HA az nem károsítja az erdőt, és nem zavar másokat, függetlenül attól, hogy azt mivel teszi.

Én pl. nem örülök azoknak a gyalogtúrázóknak, akik hangjától még a szomszéd bérc is viszhangzik. Mert ez éppúgy zavar, mint Téged félreállni egy bringás elől, ha mekérnek rá. És mit szólnál, ha jönnének a természetvédők, mondván, hogy a gyalogtúrázók randalírozása zavarja az állatokat, ezért a túristautakat felszámolják, csak párat hagyva, ami tuti a legérdektelenebb részeken vezet majd, s amikről sosem térhetsz le.

Mit szólsz akkor, ha rád kényszerítenek valamit, noha sosem randalíroztál, sosem ártottál semminek, és ezáltal pont a lényeget heréli ki?

Szived joga, ha utálod a bringásokat, és mindenki mást, csak az általánosításra szerettem volna felhívni a figyelmedet: nagy különbség van bringás és bringás, bringa és bringa, illetve a haladási technikák között. De méginkább az emberek lelkivilága s az ennek eredményeként születő cselekedetek között...

Legközelebb majd gondolj arra is, mi van akkor, ha majd egyszer Téged tiltanak ki az erdőből más miatt.




dalos
2011/05/11 07:14:44

Jó tanulság, ha már valahogy, akkor így...




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.