Nem kell megijedni, kutyából nem lesz szalonna: ez is Papuk-blog, csak álruhában.

Krndija névvel illetik és turisztikai szempontból rendszerint különálló hegységként kezelik a Papuk keleti egynegyedét (kb. a Vincine-hegyek alatti Tromeđa-nyeregtől kezdve), habár ezt sem geomorfológiai sem más földrajzi tényezők nem indokolják. Csak a hagyomány... Olyan, mintha a Mátrát az Oroszlánvártól keletre már nem Mátrának hívnánk, hanem mondjuk Darnónak.

A Krndija a Dráva-síkról (északról)

Ez a kirándulás úgy kezdődött, hogy nagyon túltengett bennem a felfedező-vágy. Felvettem a kapcsolatot Fobizan túratárssal, akiben szintén túltengett, így megegyeztünk, hogy péntekre szabaddá tesszük magunkat, s megterveztem egy kb. 22km-es körutat, kb. 800m szintkülönbséggel, hogy majd kb. azt fogjuk bejárni. Azért ez a nagy körülbelüliség, mert a Papukban a térkép, az utak nyomvonala és a valóság nagy hasonlóságot mutatnak egymással, azonosságot viszont nem. Ezért – meg azért, mert az út több mint kétharmada ismeretlen volt még számomra is, – nem is hirdettem meg az utat nyílt túraként.

A Krndija Orahovicából (még mindig északról)

A hegységet – gépkocsival – az Orahovicáról Pozsegára vezető gyönyörű úton kereszteztük, s a hegyek déli lábánál levő Kutjevo kisváros borkombinátjának árnyas parkolójáig utaztunk, ami Pécsről épp 110km-re található. Mellette található a kolostorból lett kastély. Elmesélem. (Megpróbálom röviden, mert a „Papuk várkör” blogban már írtam a helyről.)

Kutjevo középkori (magyar) neve Goto volt. A név valószínűleg a horvát „kutu” (sarok) szóból származik, s arra utal, hogy a helység a Pozsegai-völgység (északkeleti) sarkában található. Goto írott története azzal kezdődött, hogy a zirci cisztercita apátság tizenkettedik apátjának utasítására 1232-ben létrejött a gotói kolostor (apátság), Abbatia Beatissime Virginis Marie Vallis honesta de Gotho néven. 1529-ben a török veszély miatt a ciszterek felhagyták Kutjevót, amit a törökök 1536-ban el is foglaltak és feldúlták a kolostort és templomát.

1700-ban I. Lipót a jezsuitáknak adományozta a kutjevoi uradalmat, hogy annak jövedelmeiből tarthassák el az 1698-ban Pozsegán alapított középiskolájukat. Tőlük származik a kolostor és templom barokkos felújítása.

II. József viszont 1773-ban feloszlatta a jezsuita rendet is, s összes javaikat lefoglalta és a hasznosításukra hitbizományi alapítványokat hozott létre. Horvátországban a „Horvát-szlavón Oktatási Alapítvány” nyűglődött a teherrel, a birtokot rendszerint bérbeadta, majd 1882-ben nyilvános árverésen eladta a károlyvárosi (eredetileg zenggi) Turkovich Vendelnek. A Turkovich-család 1945. szeptemberéig birtokolt és gazdálkodott itt, s e 63 év alatt oly mértékben felvirágoztatta a természeti értékekben gazdag vidéket, hogy Kutjevo a horvát tudat számára a „mintagazdaság” szinonimája. Több lábon álló birtok volt: szőlő-bor (saját üveggyárral), gyümölcs, szántó, erdő-, vad- és halgazdaság. (A környék felvirágoztatásáért a Turkovich család tagjai 1912-ben bárói címet kaptak.)

Az 1862-es kataszteri térkép / A kastély emeleti és földszinti alaprajza / Olaszrizling

Régi képeslap / Turkovich Milán

Számunkra Kutjevo híres borai révén lehet ismerős. A Turkovich név pedig Dékány András ifjúsági regényeiből: Turkovich... Zengg... valószínűleg sokaknak párosul ezekhez a nevekhez Dékány remek tengerészregény-sorozata, amelynek főhőse Turkovich Daniló uszkok származású zenggi hajóskapitány, a tudós természetbúvár, a hajók, tengerek és szelek ismerője és ismertetője.

Nem véletlen a kapcsolat, hisz a zenggi-kutjevoi Turkovich családnak a hosszú járatú hajók fogadására-építésére is alkalmas 35m mély zenggi kikötőből három hajója is járta a tengereket: a „Három fivér (Tri brata)”, „Három fiú (Tri sina)” és „Josip Juraj Strossmayer”.

A zenggi kikötő manapság

A jugoszláv szocialista időkben a kolostorból lett Turkovich-kastély a birtokon létrejött mezőgazdasági szövetkezet központja és raktára volt, ma pedig meglehetősen jó állapotban de üresen áll. Szinte kong. A szomszédos Kutjevói Pincészet (Kutjevački Podrum) nevű borászati nagyüzem az épületet nem, csak a kiterjedt pincéket használja.

...Szóval beparkoltunk a borkombinát parkolójában a melósok autói közé, az árnyékba, majd hátizsákjainkkal elindultunk a kastély udvarán át ki, a buszfordulóba, aztán a patak hídján át, balra, a Turkovich Zdenkóról elnevezett utcán fel, a keleti hegygerincre. A kisváros határát, azaz a Kutjevačka-patak vízgyűjtőjét fogjuk körbejárni, a gerincen (az eredeti terv legalábbis ez volt).

200m-ről indultunk, s 3 kilométer múlva már 600 méteren, a Dobra Voda nevű forrásnál jártunk. A nálunk megszokott, a Mecsekben gyakorlatilag kizárólagosan elterjedt kifolyócsöves forráskiképzés errefelé nagyon ritka, az egész Papukban háromra emlékszem. Ez is merítős. Jó nagy bádogbögre van mellékelve. Lyukas. Fobizan meg vigyorogva nagy felismerésre jut; hogy ez milyen praktikus! Nem kell bénázni a töltögetéssel, ebből automatán jön a víz. Csak leteszi a párkányra és már kezet is moshat, mint a csap alatt... A közelben korhadt fakerítés és ledőlt beton idom jelzi, hogy nem nagy becsülete van errefelé mostanában a partizánok örök dicsőségének (vječna slava).

A Dobra Voda után gyönyörű szálerdőben hullámvasutazunk tovább a Papuk (illetve Krndija) főgerincén. Mély nyereg után lóingató meredekségű emelkedő jelzi, hogy megkezdtük a kapaszkodást a 700m magas Péter-hegyre (Petrov vrh). A csúcs előtt gyönyörű, üde (ám teljesen meddő) áfonyás jelzi, hogy itt még savanyú talajon járunk, a csúcson azonban már dolomitmurva (szegfűvel), meg mészkő és boroszlánok, no meg dühöngő, hideg szél fogad bennünket. A Péter-hegy a Parkon belül is kiemelten védett terület a botanikai értékei miatt (meg még a Pliš, a Mališćak és a Lapjak ilyen).

Csúcsnápolyizás után a hegy gerincén ereszkedünk le a Međa-nyeregbe (620m). Ezen a hágón át vezet az út a Podravináról (Dráva-sík) a Pozsegai-medencébe. Jövet mi is itt keltünk át reggel, s itt megyünk haza majd, este. Most keresztezzük a nyomainkat … de előbb felmászunk a kanyarba épített tribünre, hogy lenézzünk a Dráva-síkra és a raholcai szerb kolostorra. A Mecsek innen nemigen látszik, talán mert eltakarja a Nagypapa-orra (Dedov nos) nevű gerinc, de most, a párás időben a Villányi-hegységet sem lehet kivenni. A kolostor viszont jól mutat, most is. (Az 1300-as években épült és a török időkben elnéptelenedett ágoston-rendi REMETA kolostort építették újjá az 1700-as években és üzemeltetik szerb görögkeleti szerzetesek, teljes elszigeteltségben. Lásd még: Papuk várkör Part. I.)

Szent Miklós kolostor (Manastir Sv. Nikole / Manastir Orahovica / Manastir Duzluk / Samostan Orahovica)

Szóval itt vagyunk a Međa-nyeregben. Szlavóniában kb. minden második hegynyeregnek ez a neve, azt jelenti: között. Van még olyan is – kicsit ritkább, de szinte minden kiránduláson útba esik egy –, hogy Tromeđa, ez jobbára gerincelágazások csomópontjának a neve (a.m. három között). Innen a Međa-tól kezdődik utunk azon harmada, amelyen már jártam. Először is virágzó medvehagymás, szép erdőben felszerpentinezünk, a Krndija legmagasabb csúcsára, a tévéadóval koronázott 792m magas Kapavacra.

A torony nem látogatható, kilátás csak lombtalan időben... Kárpótlásként ott a csúcsdoboz, íróállvánnyal, szinte új beírókönyvvel, bélyegzőkkel. Beírom magunkat, aztán csúcscsokizunk.

A Tromeđanál

Rövid tartózkodás után aztán tovább bandukoltunk a főgerincen a Tromeđa nevű elágazáshoz. Innen a főgerinc kelet felé fut tovább és már nem Krndija a neve, hanem Papuk. Mi viszont délre kanyarodva maradunk a Krndiján: megkerüljük a Vincine-hegyeket, s megyünk a 760m-es Lipe nevű hegy felé. A Lipe előtti nyeregben hangulatos vadászházat találunk, még a forrásvizet is elvezették a házhoz (és csapra jár).

A Kapavac a Lipe-ról

Aztán felmászunk a Lipe-re, ahol egy tábla jelzi, hogy a közeli Rogin Kamen kilátópont (vidikovac). Nosza, hát, felkeressük ezt a Rogin Kament, mert az idei kirándulások nem kényeztettek el minket szép kilátásokkal. Délre tartó, irtásos hegygerincen hamarosan egy nagyobb kőhöz érünk: ő lenne a Rogin Kamen (700m). A kilátás kissé párás, de amúgy pazar. Előttünk a Pozsegai-völgység, városaival és falvaival, körben a medencét övező hegységek: a Dilj, a Pozsegai-hegység, a Psunj és a Papukhoz tartozó Ravna gora és Crni vrh-Vrani kamen vonulat. Szemben, távol a boszniai hegyek. Balra, lent, nagyon messze, a nagy alumínium bortartályok környékén áll a kocsim. Hihetetlen, hogy két óra alatt oda el lehessen gyalogolni! Pedig el lehet...

A Rogin Kamen (700m)

A Lipe után délkeletnek fordulva folytattuk utunkat. Aztán eltérítettek... Egy elágazásnál a Kutjevo felé mutató jelzőtábla letérített bennünket a gerincről, jobbra. Felfedeztem ugyan, hogy megy tovább egyenesen is jelzés, de ki tudja, hová? A térképen nincs több jelzett út, csak egy... Kövessük a táblát, az a tuti!

Hát tuti lett, mert oda vezetett, ahová mutatott, csak nyertünk vele pluszban 3 kilométert meg 200m szintet, s gyarapodtunk élettapasztalatban. Most már tudom, hogy egyenesen kellett volna menni... de ez a szép a felfedezősdiben...

A Mlaka- kulcsosház és kilátása Kutjevora

A kitáblázott ám ennek ellenére kezdetben nehezen követhető jelzés mindenféle kalandos flikk-flakkokkal először a romantikus Odmorište Mlaka (Pocsolya-pihenő) nevű vadiúj kulcsosházhoz vezetett. Kimondottan hangulatos hely.

Az Óvár halmai

Tovább haladva, Alsó-Mitrovac falu fölött, a gerincen egy ismeretlen várat találunk. Fobizan mondjuk nem nagyon tudja beleképzelni a jelenségbe a várat, mert ő még képzetlen várépítészetileg, de majd mellettem kikupálódik – ha akar. A gerincet – nyilván a tatárjárás után – árokkal vágták át a terület gazdái, azaz a ciszterek, s masszív, kerek lakótornyot építettek. Aztán a későbbiekben ezt már nem fejlesztették, hanem a kolostort építették masszív, zárt erőddé, sarkain lőréses bástyákkal. (A kolostor várárkát a jezsuiták töltötték fel a középkori kolostor, meg a falu omladékával.) Az itteni, jelentékeny tömegű torony meg közben leomlott, magas és meredek kőhalmai az árokkal, meg a fára festett Stari grad (Óvár) felirattal kombinálva egyértelművé teszik, hogy mivel állunk szemben. Érdekes módon a horvát várirodalom és a 10ezres topográfiai térkép nem ismeri a helyet.

Mivel azonban lejöttünk a gerincről, a Kutjevora vezető út a továbbiakban gerinceket kerülgetve, céltalannak tűnően le-föl vezet. Közben egy csoport kaukázusi zergevirágot látok, de nem fotózom, mert lesz majd szebb is. Többet persze nem láttam. Aztán végre feltűnik az első présház. A kutjevói szőlőhegyen vagyunk tehát, a város határában. Hamarosan leérünk az autóhoz, már előttünk a borkombinát. Becsatlakozunk a Kutjevótól Velikáig vezető borútba. Rettenetes lehet itt a tűző napon, ittasan gyalogolni pincétől pincéig.

Hogy a szomjas vándorok kellő felkészültséggel – meg szállásfoglalással – érkezzenek a helyszínre, a kutjevoi borászok csinos honlapot szerkesztettek, elérhetőségükkel, bor- és szállásajánlattal, térképpel, mindennel. Érdemes megnézni: http://www.kutjevacki-vinari.hr/. A területen egyébként mindenféle fehér- és vörösborfajtát termelnek (a 20. sz. elején 94 fajta szőlőt termesztettek), a fő profilt azonban a rizlingfélék jelentik, közülük is kiemelkedik az olaszrizling, aminek itt graševina a neve. Akinek a szerényebb, otthoni borkóstolás a profilja, kedvező áron bevásárolhat a Pincészet (Kutjevački Podrum) bejárata melletti Vinotékában. A Pincészet jobbára tömegborokat termel, „de Gotho” márkajelzéssel palackozzák a csúcsminőségű boraikat.

Aki viszont az olaszrizlingek királyát akarja megkóstolni, az Ivan Enjingi pincészetét keresse fel! http://www.enjingi.hr/

Zoranka fedőnevű egyed így írt róla a Kult.Bor blogon egy pécsi borcsata alkalmából:

„Enjingi Grasevina kései szüret 2004 (Kutjevo, Horvátország)

A végére hagytuk a győztest. Sejtettük, legalábbis azok, akiknek már volt szerencséjük a kutjevói Szepsy-borokhoz. Mert Ivan Enjingi leginkább Szepsy Istvánhoz hasonlítható figura. Abszolút karakteres borai vannak, amelyben benne van a táj, a mindig kései szüretelés, az ember maga, a karakter, az őszinteség. Őszinte... Erős akácméz az illatában. Kis petrolosság. Kamillavirág és túlérett kajszi. Van benne alkohol tisztességesen, de szépen hozzásimul a struktúrához, akárcsak a savak. Összetett, sűrű matéria. Nem fiatal, mégis az. Hosszú macerációval készített bor és ez nagyon jól áll az olaszrizlingnek. Legalábbis Enjingi tud róla valamit, amit csak kevesen.”

Zoranka! Egyszer megkóstolnád a pemetefű cukorkát, nagyot fordulna veled a világ! Regényeket tudnál írni róla!

Melyhez hasonló jókat kívánok, mindenkinek!

Címkék: Papuk Szlavónia Krndija Kutjevo Kapavac Petrov