Mindig is szerettem feszegetni a határaimat, a Kinizsi 100ról, amikor nem rég hallottam, eldöntöttem, hogy egyszer megcsinálom.

     Tavaly el is mentünk a Budai 50re előtte 1 héttel, egy izom lehúzódás és egyéb egészségügyi problémák miatt fel kellett adnom. A 2 diákom, akikkel mentem ők megcsinálták. Viszont előjött egy torokgyulladás, meg sok elfoglaltság, így a Kinizsit, akkor kihagytam, a két tanítványom 70kmnél lévő Bánya-hegyig jutott.

     Idei időpontot már, akkor bejegyeztük a noteszünk be. Most úgy alakult, hogy egyik diákom nem jött, így Robival és két Zrinyis barátjával kezdtük el. Most nem akartam rontani az esélyeimen, ezért elvettem az ötletet, hogy péntek este még elmenjek egy koncertre, s hogy ne 4kor kelljen kelnem, ezért már pénteken felutaztam Pestre. Így még volt időm egyet kerülni a környéken. Meg kerestem az Ezüst-hegyi 1-es, a Sophokles, a Papp Ferenc barlangokat, sajnos a Szabó Józsefre nem maradt időm és megnéztem a Monolovac környékét, az ottani maradványokat. Monolovac is lenyűgöző hely, így ez a kis terep felmérés, még jobban megerősített abban, hogy az "Ősbuda" túrát nem sokára meg kell ejtenem pár barlanggal megfűszerezve. Napközben sárgadinnyéztem egyet, és találtam egy elhagyott, bio cseresznyefát, aminek gyümölcsének íze fantasztikus volt, a három másik cseresznye fáról is kóstoltam 1 szemet, amit útközben találtam, de ízük közelébe se járt az említettnek. Három helyem összefutottam lovakkal, kaptak pár szál lédús növényt enni, meg simogattam őket. Este még sütöttem egy kis szalonnát, hagymát, aminek nagyobb részét elraktam reggelire, így a két étkezéshez becsaptam minmum 60dkg kenyeret. Sajnos a két hegy közötti lakott részen valamilyen műsoros ünnepség volt, s a tűzijáték nagyon megzavart egy 3 fős ló családot. Mondtam is neki, miközben inkább őket néztem: "Ezek a hülye emberek". Mikor abba maradt, csak akkor jöttek oda hozzám. Az elhagyott kis cseresznye fám mellett a méteres fűben terítettem le a hálózsákom. Mikor már sokadszori felébredés után tapasztaltam, hogy egyre sűrűben villámlik, közel a vihar, lementem a társasház övezetbe a hegyoldalból. Fedél alatt kibírtam azt a 15 percet míg leesett a nagyja, azután a kinézett helyen pár méterrel arrébb újra lefeküdtem. Az eső sem ért el, az emberek sem zavartak, egyedül csak egy sün és macska akart meglátogatni. Reggel felkeltem, becsaptam a maradék szalonnát, egy utolsó rendszerezést csináltam a Kinizsire, és átsétáltam a 300m-re lévő nevezési helyre.

    Sejtettem, hogy mentálisan bírni fogom, eléggé fanatikus vagyok hozzá, csak az volt a kérdéses fizikailag bírom-e. Mások tanácsiból, tapasztalataiból felvértezve megfelelő felszerelést, ételt, italt hoztam, utólag semmit sem hiányoltam.

     Nagyon-nagy volt a sor a nevezésnél, s miután Robiékat is bevártam, 7:39kor tudtunk elrajtolni. Jól haladtunk, egy picivel az átlag tempó felett. A Kevélyek utáni leerszkedőnél, persze hagytuk testünket menni, azaz kocogtunk (itt a másik két Zrínyis leszakadt, ők nem kocogtak). A csobánkai nyereghez a 22 óra szintidős tervezett időpontjához képest45 perc előnyre tettünk szert. A László kúpjánál szusszantunk 3-4 percet. Pilis nyeregnél értek utoljára utol a két velünk induló Zrinyis, közben összefutottam egy túratársos ismerőssel. Az idő tökéletes volt, csak 3szor kellett felvennem az esőkabátot, hála a felhőknek nem volt hőség, a szemerkélés meg szinte jól esett. Fél távhoz 9 és félóra után érkeztünk. A Bányahegyet is mikor elértük, igazán semmi problémát nem éreztem, csak akkor volt rossz, amikor egy-egy hosszabb pihenés után el kellett indulnunk. Próbáltunk keveset pihenni, összesen max 1óra lehetett legfeljebb. Bánya-hegyre menet viszont a szakasz hosszúnak tűnt, ahhoz képest, hogy szerintem nem volt rossz a tempónk. Mivel a múltkor a többiek a Bányahegynél estek ki, itt egy zokni csere, sport krémezés, hintőporozás, 2-2 pohár meleg tea után, étkezés, kis melegedés után, felkezdtük a tartalékolt energiaitaljainkat. Meg is lett a hatása ennek a feltöltődésnek, mert utána olyan gyaloglótempót vettem fel, egy kis zene doppinggal, hogy sorra előztük az embereket. Szinte ugráltak félre előlünk, bár lehet hogy az ének hangomtól rémültek meg... (Ismerőseim inkább erre szavaznának.) Azután mivel Robi nem bírta a gyalogló tempómat csak kocogással tartani, én is átváltottam kocogásba, onnét futásba, rövid ideig egy plusz ember is csatlakozott hozzánk. A futás nagyon jó esett, nem is tudtam, hogy tudok egybe ennyit futni, eddig egybe, max 12 percet futottam és nem 70km-rel a lábamban. Így jutottunk el a 84kmnél lévő ellenőrző ponthoz, elég nagy tartalék időt felhalmozva. Itt sajnos pihentünk a pecsételőhelynél, nagy hiba volt, mert ki kellett volna használni a lendületet, mert mikor újra indultunk, már mindkettőnknek voltak fájdalmai. A maradék 16km-et hullatempóban tettük meg, minden lépés fájt már a jobbommal. Ez a szakasz sajnos 4 és fél órába telt. A lényeg megérkeztünk. 19:50 perc alatt teljesítettük a távot. Előre bármilyen időt aláírtam volna, utólag bánom már hogy ennyire behaltunk, mert lehetett volna ez anélkül, akár 1-2 órával jobb. Megettük a gulyást, és bezuhantunk a bérelt ágyunkba, ahonnét 12:35 körül dobtak ki udvariasan. Szerintem mi hagytuk el utoljára a tábort.

      Jó volt, a vége miatt kemény volt. Most a jobb lábam szépen feldagadt. Jövőre a most hiányzó tanítványom miatt még elmegyünk. Talán addigra edződök, annyit, hogy a TURUL 190re benevezzünk, most mivel a Kinizsinél a célban nem mosolyogtam, ezért kimarad. Úgyhogy most vár a Monolovac és a környékbeli barlangok!