Súlyos esőcseppek koppannak a párkányon. Mire felkelnék, hogy behajtsam az ablakot, már el is állt. Csak a szél fuvolázik odakinn. Lágyan muzsikál a fa ágai között. Távoli csillagok pislognak a felhők felett. Előbb a hold vékony sarlóját is láttam. Ha „D” betűt mutatna, akkor dagadna, de most „C”-t mutat, tehát csökken. Még egy-két nap és újhold lesz.

Bedugult az orrom. Nem tudom hány óra lehet, sötét van még. Hogy is tanították? Ellazulok, és gondolatban megjelenítem magam előtt felső légútjaimat: orrom, gégém, garatom. Teljesen tisztának képzelem őket. Lelkim szemeimmel látom, hogy tökéletesen egészséges vagyok. Ez hálával, és boldogsággal tölt el. Levegőt még mindig nem kapok, de tudom, hogy én mindent megtettem, s ebben megnyugszom. A többi már nem az én gondom. Két perc sem telik el, s már újra alszom. Bizonyára újra szelel az orrom is.

Búbos pacsirta dalol az ablak előtt. Szárnyával a levegőt taposva lebeg egyhelyben, s közben be nem álla a csőre. Újra, meg újra ismétli négy-öt másodperces énekét. Nem értek pacsirtául. Lehet, hogy párjának udvarol, vagy az újra éledő fényt köszönti. A keleti égen halvány derengés jelzi, az örök vándor már elindult valahol, hogy fényével a sötétség erőit legyőzve beragyogja a világot. A kismadár percek óta itt ficsereg, csitteg, pacsirog. Néha új dalba kezd, aztán ismét a megszokottat fújja. Kell ennél szebb ébresztő? Egy régi május elseje jut eszembe:

Szikes tocsogók, homokbuckák között csavarogtunk a Kiskunságban. Előttünk 80-100 lépésre a kiszáradt tó medréből apró, barna madár szállt fel a magasba. Pontosan megjegyeztem, melyik fűcsomótól startolt. Szememet le nem véve a pontról mentem odáig. A felemás levelű csenkesz mellett tanácstalanul nézegettem a 2-3 négyzetméteres területen. Fehér sófoltok, felkunkorodó szélű, repedezett sár darabkák, királydinnye indája, egy ürgeluk, néhány szál csillagpázsit. Valahol itt kell lennie a fészeknek! Már éppen feladtam a keresést, mikor cipőm orrától, alig két araszra a homok apró mélyedésében három borsó nagyságú, pettyezett tojást pillantok meg. Nem akarok hinni a szememnek, pedig ez a sziki pacsirta fészke. Ítéletnapig, kereshettem volna, úgy bele olvad a talaj színébe.

Nem vagyok már álmos, de korán van még felkelni. Halványodnak a csillagok. Csend van. A Lajosmizsei vonalon valahol egy vonat kürtje szól, távolodik a zakatolás. Ilyenkor ezt is hallani.

Úgy látszik megint elbóbiskoltam, mert furcsa, ismeretlen nicsegésre ébredek. Olyan, mint amikor, ablak mosáskor a gumilap megugrik a száradó üvegen. „Cacka-macka” ül az ablakpárkányon, visszatükröződő képmásával barátkozik. Macskához nem illő lágy csipogó hangon szólítgatja. Behúzott karmokkal óvatosan nyúl az üveg felé. Nem érti, ott van előtte, és mégis elérhetetlen. Később egy muslinca köti le figyelmét. Arra vadászik. Tompán koppan mellső lába az üvegen, még fúj is hozzá, aztán egyensúlyát veszítve a padlóra huppan.

Rohamosan világosodik. A pacsirta nótájába már verébcsiripelés, gerlebúgás keveredik. A verebek a konyha szellőző nyílásában fészkelnek. A gerle-pár a jegenye tetejét nézte ki család alapításra. Tíz éve, mikor ide költöztünk, csak a harmadik emeletig ért. Egy-két év még, s levelei itt fognak susogni karnyújtásnyira.

Elég volt a lustálkodásból. Nyújtózkodom, és lassan feltápászkodok. A nagyszobában kinyitom az ablakot, jól esik a beáramló frisslevegő. Kicsit megmozgatom gyűrött tagjaimat. Pár éve keresztcsonti fájdalommal mentem orvoshoz. Hosszas vizsgálódás és kezelés után közölte, hogy elmúltam már negyven éves, (Ezt ennélkül is tudtam!) és, ha rendszeresen tornázom, akár 50-60 évig is fájhat még

Éppen zuhanyozni indulnék, amikor álmos pofával Pisti jelenik meg az ajtóban, szó nélkül az ölembe kuporodik, karjaival átöleli a nyakamat, mint kicsi korában.

-         Papus, meggyamarod a hátamat?

Felcsípem a nyakán a bőrt, végig nyomkodom a gerincét, aztán vissza a bordák mentén. Neki még nem fájnak a csigolyái, csak mielőtt bemegyek, egy kis plusz szeretetet akar magának kicsikarni.

-         Papuskám! Mikor mehetek be megint veled a kertészetbe?

-         Majd annak is eljön az ideje.

Megnyugodva, hogy apja még mindég szereti kiódalog.

Összekészülődök. Lassan indulnom kell. Benézek Julcsihoz. Pisti az én helyemen, kettejük között lábait szétvetve a cirmos. Hárman, összebújva az igazak álmát alusszák.

Alszik még a lakótelep is. A nyitott ablakok ásítanak. Az óvoda kerten egy rigó trillázik az orgonabokron. Indítom a kocsit. A piacon gyülekeznek már az árusok, de vevő még alig akad. Korán kelő, kosaras, öreg anyóka baktat a zöldséges standok között.

Csendesek az utcák, alig van forgalom. A buszmegállóban két hátizsákos lány ácsorog. Irigylem őket, de én ma a Ferihegyet fogom "megmászni". 

Szádeczky-K. Géza

Címkék: Kiskunság Ferihegy Szikipacsirta