2011.június 24. péntek

Reggel korán ébredtünk, gyors sátorbontás után angolosan távoztunk a belváros felé, ahol egy pékségben megreggeliztünk. Máhomfa felé indultunk el, keresztülhaladtunk Lovászin és Tornyiszentmiklóson majd balra fordultunk és áthajtottunk Dobrin, Kerkaszentkirályon, Muraszemenyén, Felsőszemenyén, Murarátkán, hogy azután beérkezzünk Letenyére.

Felsőszemenye és Murarátka között húzódik az M70-es autóút, ami fölött 200m-en belül 2 teljes értékű aszfaltozott kétsávos felüljárót is építettek a két falu között, hátha valaki nagyon siet... Hová is vándorolnak fölöslegesen a közpénzek?

Letenye központjába érve eleredt az őszi áztatós eső, így beálltunk a patika eresze alá, és türelmesen kivártuk, míg eláll. Fél óra múlva csendesedett egy kicsit, s úgy döntöttünk elindulunk, felvettük az esőruhát, ami jól is esett, mert szerintem még 15 fok sem volt. Innen Egyeduta, Tótszerdahely és Molnári következett és itt eltértem az eredeti tervtől, miszerint Nagykanizsa felé kellett volna menni, mert Murakeresztúr és Belezna között nincs aszfaltút összeköttetés. Ám semmi kedvünk sem volt ilyen nagyot kerülni, így bevállaltuk a földútként jelzett lehetőséget. A murakeresztúri vasútállomáson át kellett tolni a kerékpárokat a síneken, mert átvezető utat nem találtunk, majd a meleg postás útbaigazított bennünket. Gyakorlatilag kb. 4 km-es nem túl rossz murvás erdei út után kiértünk egy aszfaltozott de irányjelzés nélküli útra, ami egy szőlőhegyre vitt fel nagyon durva emelkedőn. Ez a környék szerintem egy vadász kánaán. Itt az orrom után mentünk míg elértünk egy útelágazáshoz, ahol jobbra is és balra is ki volt írva Belezna. Mi balra indultunk és be is értünk a faluba, de kiderült, hogy ha jobbra indulunk akkor is a faluba jutottunk volna, csak a másik oldalról. Belezna egy álmos kis falu, s mivel nem volt étterem, tovább is álltunk, ám a falu szélén egy csodálatos templomra lettünk figyelmesek. Azonnal meg is álltunk és körbeszimatoltuk. Egy férfi a templomajtó festésével bajlódott és azonnal szóba elegyedett velünk. Megtudtuk, hogy a templomot Gróf Zichy Ödön építtette a népek szerint szerelmének emlékére. A templom a budavári Mátyás-templom kicsiny, de nem tökéletes másolata, ami ugyan nem korhű, mivel 1899-ben épült, de egy kis ékszer kívül-belül egyaránt.

Innen ismét remek utakon tekertünk a zalai dombságban Zákányújfalun, Zákányon át Gyékényesre. Eredetileg ez lett volna a végállomásunk, de még csak kora délután volt és borús hideg idő, így a fürdést megint ki kellett hagyni. A tó körül egymás tőszomszédságában 2 vendéglátóhely is volt. A Zöld Sas pizzéria előtt egy napi menü tábla állt, ami valójában a Kastély restaurant táblája volt. Elsőre a pizzériába mentünk be, de ott a menü igényünkre bután néztek, majd kijelentették, hogy az ugyan nincs, de az áraik menü szintűek. Meg is mutatták az étlapot, ami inkább a Michelin csillagos éttermek árait tükrözte. Gyorsan átmentünk a Kastély restaurantba, ahol 700,-Ft-os menüt kínáltak, fejedelmi környezetben. Már megint becsapott az előítélet, miszerint a fellengzős nevű csicsás hely biztos drágább, mint a lepusztult gyorsétterem. A menüben benne foglaltatott nagyon finom gyümölcsleves, és ízletes brassói aprópecsenye. Italokkal együtt is alig fizettünk többet 2.000,-Ft-nál. Ez a hely is megkapta tőlem a ,,mindenkinek ajánlom” jelzést.

A finom ebéd után nekivágtunk a kerékpárbarát útként jelzett útnak a horvát Gola felé. Sajnos az út néhány km után sima mezőgazdasági úttá változott. Először még murvával volt szórva, de azután már azzal sem. A végeláthatatlan kukoricatáblák között kicsit beparáztunk, hogy eltévedtünk és már Horvátországban kóválygunk, de egyszer csak egy vasúti átjáróba értünk. Itt megint jó hasznát vettük az okostelefonnak, ami megmutatta, hogy pontosan a térképen jelzett úton vagyunk, és egy centit sem kerültünk. Innen már bátran tekertünk még 1-2km-t, és máris kiértünk a Gola és Berzence közötti első osztályú műútra, ahol a faluig (7km) egyetlen autóval sem találkoztunk, de viharos pofaszéllel igen. Somogyudvarhelyen bevállaltunk egy fagyit pihenésképpen. Hát itt ne fagyizzon senki. Legyen elég annyi, hogy az ÁNTSZ 1 perc alatt zárta volna be a helyet, és a fagyi pocsék rossz volt. Bélavár, Vízvár, Heresznye és Bolhó után Babócsa következett, ahol megbeszélésünk alapján szállást kerestünk. Adataink szerint a településen működött egy kastélyszálló és egy munkásszálló. A valóságban a kastélyszálló nem üzemelt egy ideje, a munkásszálló meg üzemelt ugyan, de sem víz, sem áram nem volt. Szerencsére egy helybeli hölgy fejébe vette, hogy segít nekünk, és megkereste a vadászház üzemeltetőjét, aki a központban lévő vadászházat kiadta nekünk 6.000,-Ft-ért. Az ár egy kicsit borsos volt, de az egész szocreál vadászház a miénk volt, ráadásul egész nap pocsék borús idő volt, viharos széllel. A konyhában a 4-5 féle pálinkától a són és a cukron át a lekvárokon keresztül minden volt. A hatalmas hallban tv, rádió, és vagy 6 szoba. A szobákhoz külön mosdó is tartozott, és nem zárták egyiket sem. Kiválasztottunk egy szimpatikusat, amit Anikó kisikált, én meg szereztem egy használható zuhanyfejet a másik szobából, így már elfogadható volt. Az üzemeltetőnek üzenem, hogy az emésztőt ki kéne szippantani, mert a WC-kből dögletes bűz árad! Ezt félretéve mindenkinek ajánlom a helyet, ha a 3.000,-Ft/fő árat nem találja soknak. Nagyon jót aludtunk a kényelmes szobánkban.

Ez a szakasz 119km volt, aszfalton jó minőségben, murván elfogadható minőségben és a mezőgazdasági földúton is járhatóan. Az idő pocsék volt, inkább ősz, mint nyár. A zalai dombság nem jelentett különösebb kihívást egyikünknek sem, másutt pedig nem volt mérhető szintkülönbség.

2011.június 25. szombat

Egy kényelmes reggeli után korán elindultunk a szakasz utolsó etapjára. Viszonylag rövid út állt előttünk, mert vasúton kellett hazautazni, így végcélként olyan települést kellett találni, ahonnan megvalósítható a hazajutás.

Babócsa több látnivalóval is büszkélkedhet. A falu keleti határában található a Basakert, amely tulajdonképpen egy török kori nárciszos. A monda szerint a basa ültette a feleségei számára. Egy biztos, a nárciszok legalább 500 éve minden tavasszal fehérré változtatják a látóhatárt. Persze ebből most semmit sem láttunk, mivel nyár volt. A Prinke-kastély sajnos elindult az enyészet útján. Gondolom nincs rá pénz. A török kút szintén a falu szélén található egy kicsit eldugva, de figyelmesen haladva megtalálható.

Komlósdon és Drávaszentesen keresztül értünk Barcsra. Barcs egy fontos határátkelővel rendelkező élhető kisváros a Dráva partján. Nekem nagyon tetszett, különösen a folyóparti üdülő és szabadidőnegyed. A városban beszereztük az ebédnek valót az egyik nagyáruházban. Otthon már vártak bennünket finom vacsorával, ezért már nem akartuk húzni az időt vendéglő kereséssel és várakozással. A Barcsiak tanácsára nem vállaltuk a Dráva menti kerékpárutat, bár megnéztük, hogy valóban olyan rossz állapotú-e, mint ahogy mesélték. A Barcstól Drávatamásiig tartó 10km-es út gyakorlatilag egy gyalogösvény. Talán csak mountain bike-kal vagy ,,minden mindegy” kerékpárral bevállalható. Úgy döntöttünk, hallgatunk a jó szóra és nem vállaljuk be a gondozatlan és burkolattal el nem látott csalitoson való átkelést. Barcsról a 6-os számú főút vezet ki, ezen kell haladni egészen Darányig. Szerencsére nem forgalmas a főút ezen szakasza, így gond nélkül elértük Darányt, ám itt jobbra fordulva Drávatamási felé vettük az irányt. Drávatamásit követően áthaladtunk Drávagárdonyon, Kastélyosdombón, Potonyon, Tótújfalun és Szentborbáson.

Ezután Felsőszentmárton következett, ahol elfogyasztottuk az ebédünket a falu főterén. Érdekesnek találtam, hogy ezekben a határszéli falvakban nem Petőfi, Széchenyi vagy Kossuth szobor van, hanem különböző délszláv személyiségek emlékművei találhatóak.

Felsőszentmárton határától egy tökéletes kerékpárút halad a Dráva mellett Révfaluig. Ez a kerékpárút amúgy Drávasztára határáig tart, de Révfalutól már nem olyan rózsás a helyzet, vagyis az útminőség (az utolsó 6 km töredezett, kátyús aszfaltot takar). Visszatérve az első szakaszhoz, a kiváló úthoz kiváló látvány is tartozik. Ízelítőként csak annyit, hogy az utunk során szinte minden fátlan területnek megvolt a barna rétihéja gazdája, de mivel ezek a ragadozómadarak nem kedvelik az emberek közelségét, rendkívül távolságtartóak. Itt kb. 5m távolságból volt szerencsénk megcsodálni egy szép példányt, mely a fejünk felett szállt el.

Teljes magányban értünk Drávasztára községbe, egyben utunk mostani végcéljához. Itt vettünk búcsút a Drávától, és egyhetes kalandtúránktól, ám utunk még nem ért véget.

Említettem, hogy vasúton utaztunk haza, de még el is kellett érnünk a vonatot, amely Sellyéről indult 14:00 órakor. Drávasztáráról Drávaiványon keresztül még hátra volt 7km természetesen szembe szélben. Igen siettünk, hogy a jegyeket időben meg tudjuk vásárolni, ezért nem néztük meg a Draskovich-kastélyt és az arborétumot. Ezt majd egy másik alkalommal megejtjük, mivel Sellye nem is volt része a határ túránknak. Sajnos jegyet venni nem lehet az állomáson, mivel pénztár nincs 2009 óta. Fura volt a falon az utolsó 2007-es menetrendváltozás értesítő (2011-ben). Viszont így jócskán maradt idő egy fagyira. A szombat kora délután kihalt kisvárosban nem találtunk fagyizót, de eszembe jutott, hogy van egy fürdő valahol. Kis keresgélés után meg is találtuk, de ott sem volt nagy élet. A szokásos trafiksoron csak két lángosos volt nyitva, de az egyikben mértek gépi fagyit (2011-ben gépi fagyi!!!), ami nem volt olyan rossz.

Fagyi után visszatekertünk az állomásra, ahol már várt bennünket a BZMOT vonat. A kalauznál megváltottuk e jegyeket és 3 órás utazás, valamint 2 átszállás után megérkeztünk Kaposvárra.

Legtöbbször jól hajózható utakat találtunk ezen a szakaszon is, ahol összesen 61 km-t tekertünk, amibe természetesen nem számoltam bele a Sellye és Drávasztára közötti 7 km-t.

Itt véget ért a szabadságunk, ezért a folytatásra várni kell egy kicsit, de ki ér rá túrablogokat olvasni, amikor megy a Tour De France...

Idáig összesen 526km-t tettünk meg. Az idő hagyott némi kívánnivalót maga után, különösen az állandó szembe széllel gyűlt meg a bajunk, de összességében nagyon jó kaland volt idáig az út, ezért biztos, hogy folytatni fogjuk az első adandó alkalommal, hiszen még hátra van kb. 1500km.

Folyt. Köv.

Címkék: Kerékpártúra