Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



Ortler, a tiszteletbeli négyezres
2011/07/15 22:19:00 Küldte: pavluxek

„olyanná teszi lábamat, mint a szarvasokét, és magas hegyeken enged járni engem” (Hab. 3.19)

Az Ortlerről (3905m) nem sokat hallani. Nem olyan, mint a Glockner, ahol „mindenki” járt már (még azok is, akik Spinozát olvasnak, sőt még én is). Az már jó, ha valaki tudja, hogy egy hegy, Olaszországban, Dél-Tirolban van, az osztrák-olasz-svájci hármashatár közelében, és ez volt Ausztria – és a Monarchia – legmagasabb csúcsa, amíg a „Nagy Háború” végén el nem csatolták. Az még jobb – csak ritkább – aki már járt is az Ortleren... Pedig ezzel a heggyel aztán nyugodtan lehet villogni! Aki oda felmászott és le is jött, igazán megdolgozott a vacsorájáért!

Az 1941-es Magyar Turista Lexikon így mutatja be az Ortlert: „A volt Ausztria legmagasabb csúcsa (3902m) a Sulden és Trafoi völgy között az olasz határ mentén. Leginkább a Sulden völgyből másszák meg, ennek megkönnyítésére szolgál a Tavoretta gerincen épült Payer kunyhó (3020m).

Turista történelme. Gebhard dr. botanikus volt az első, aki kísérletet tett az Ortler megmászására, de eredménytelenül. A következő kísérletező azonban már eredményesen működött: Joseph Pichler 1804. szeptember 27-én a Hintere Wandl és Hintere Graton át feljutott a csúcsra. Pichler tettét azonban hitetlenkedve fogadták, mire ő 1805. augusztus 27-én ismét felmászott a csúcsra és egy fekete-piros zászlót tűzött ki. Hosszú szünet következett ez után, míg végre 1834-ben P. K. Thurwieser megismételte Pichler tettét. Ezt követőleg ismét 30 év múlt el, míg feljutottak a csúcsra: 1864-ben az angol F. F. Tuckett és a Buzton testvérek két svájci vezető segítségével a Hohe Eisrinnen és a Tabaretta csúcson át jutottak fel a csúcsra. Tulajdonképpen ezzel vette csak kezdetét az Ortler megmászása és feltárása. 1872-ben Déchy Mór is megmászta az Ortlert, mégpedig a Sticke Pleiss hókuloáron keresztül. Különösen megkönnyítette az Ortler megmászását a Tabaretta gerincen 3020m magasságban épült Payer mh. úgy, hogy Suldenből a Tabaretta falon keresztül vezető út egyike a leggyakrabban használtaknak. Több más útváltozata is használatos az Ortler megmászásának...” stb-stb.

A régi Payer Hütte

Annyit azért nem árt még tudni, hogy nem csak a legmagasabb, de Ausztria hajdani második csúcsa is az Ortler-csoportban található: a 3851m magas Königspitze (Il Gran Zebru), az Ortlertől 4km-re, délkeletre. Na, erről még annyit sem hallani.

Telekocsi

Tavaly a Grossglocknerről lefelé jövet fogalmazódott meg bennünk, hogy meg kellene néznünk az Ortlert is! A szót tett követte, az Ortler az idei nyár egyik célkitűzésévé lett. Aztán egy szép júliusi reggelen összegyülekeztünk Győrben, a szokott helyen, s elkezdtük megtölteni Pietrele barátunk kocsijának méretes csomagtartóját a holminkkal. Csapatunk – Gina, Tiger, Pietrele és jómagam – egy újabb versenyzővel, Tibivel egészül majd még ki a Sonnblick (Magas-Tauern) alatti Raurisban. Tibiről út közben annyit tudok meg, hogy a májusi Lhotse expedíció egyik résztvevője és krónikása volt („Lhotse – Tibi levelei”). Az nem is baj, ha jön velünk még egy szakember és szegény Tigrisnek nem egyedül kell felrángatnia három majmot a nagy hegyre.

Rauris

Délidőben megérkezünk Raurisba, eszünk valami levest. Tibi természetessége jó benyomást tesz ránk – percek alatt befogadjuk – aztán robogunk tovább a Felbertauernen, a csodálatos Dráva-völgyben, végig a Dolomitok mentén, majd fel, az Adige-, majd a Suldenbach völgyén, Suldenbe. A falu 1900m-en fekszik, úgyhogy itt már megszűnik a kánikula, cserébe elered viszont az eső. A falu alatti szerpentin egyik kanyarjában remek táborhelyet találunk. Sátrat állítunk, levest, tésztát főzünk, kajálunk, aztán eltesszük magunkat másnapra.

Az első nap képei: https://picasaweb.google.com/109969322265258264765/Ortler1Nap?authuser=0&feat=directlink

Nem esett egész éjjel. Optimistán ébredünk és nem is kapkodunk, hiszen a napi feladat pusztán annyi, hogy felmenjünk az 1100m-rel felettünk levő Payer Hüttébe. A reggeli molyolás aztán addig tart, míg újra elered az eső, s a sátrakat már újra vizesen kell lebontanunk.

Sulden, St. Gertraud

Suldenből fogunk tehát felkapaszkodni a Payer Hüttéhez. Lehetne még a hegy másik oldalán levő Trafoiból is. Ez Gustavo Thöni alpesisí-legenda szülőfaluja, azonban 400m-rel lejjebb van, mint Sulden, mi viszont nem akarunk 1500m szintnek nekifutni, elég lesz ez az 1100 is.

A csapat: Pietrele, Lhotse Tibi, Pavluxek, Tiger, Gina

Gyönyörű vegyes (luc, vörös, cirbolya) tűlevelű erdőben, rhododendronok, páfrányok és áfonya között, gneiszen szerpentinezünk a hegyoldalban, majd kiérünk a dolomittörmelékes, ködben úszó, havasi tájba. A jelenleginél hajdan jóval hosszabb Marltferner morénáin (Marltmorane) járunk. A gleccser egyébként még nem fogyott ki teljesen alólunk, a vastag kőtörmelék alatt itt még nagyobb foltokban jég lehet: napsütéses meleg időben érezhetően hidegebb van itt, mint a környék magasabb részein, vagy az erdőben. (De ezt majd csak a visszaútban tapasztaljuk meg.)

Néha szétoszlanak a felhők, s ilyenkor feltűnik előttünk első pihenőnk, a Tabaretta Hütte (2556m), fölöttünk, a gerincen pedig a Payer Hütte. A Tabarettánál nagyobb pihenőt tartunk, s közben felfedezzük az ebédlőben kifüggesztett részletes időjárás előrejelzést, amely szerint délután még várható ugyan némi eső, másnap, a csúcsmászáskor viszont nagyszerű időjárásra számíthatunk! (Úgy is lett.)

A hütte után szinte egyenletesen emelkedve haladt utunk a gerincre, a Medvefej-csorbába (Bärenkopfscharte, 2871m), lépésről lépésre egyre szebb kilátást nyújtva a vad sziklavilágba épített Payer Hüttére.

A csorba után északra, az Ortler felé fordultunk, s gyakran drótkötéllel biztosított úton, a gerinc vonalát követve haladtunk a Hütte felé.

Aztán … egyszer minden jó véget ér. Négy és fél óra alatt felmásztunk a Payer Hüttébe. (A "hivatalos" menetidő három és fél óra.) Gyorsan belaktuk foglalt szállásunkat a matraclágerben (itt emeletes ágyak), kicsit gatyába ráztuk magunkat, pihentünk, majd lementünk az étterembe egy teára. Esetleg egy pitére... Amiből jó magyar szokás szerint lakoma lett.

Az úgy kezdődött, hogy Tibi kért egy étlapot. Hát, az étlapon meg mindenféle izgalmas dolgok szerepeltek, a helyhez képest szerény árakon. Aztán elkezdtünk rendelni és enni és rendelni és enni. Bányász-adag kajákat hoztak, még a leves is lelógott a tányérról! Ettünk zöldség-, gyümölcs- és erőlevest (tojással), smarnit lekvárral és spagettit valamivel, meggyes lepényt, meg még nem tudom mit, mert jobbára a saját tányéromat néztem, nem a többiekét... Állati jó volt. Közben kint közepesen tombolt a szél, jeges eső hullt, én meg hazatelefonáltam:

- Fent vagyunk, a turistaházban, 10 fok van, esik, vacsorázunk.

- Fél négykor?

- Ki nézi azt?!

Sosem fogjuk megtudni – mert nem firtattuk –, hogy az éttermi fogyasztásunk iránti tisztelet jeleként, vagy valami félreértés folytán, de valamennyien megkaptuk a szállásdíjat illetően az alpenverein-kedvezményt, azaz 22.- helyett 11.-€-ért szálltunk. 16.50-es vacsorám így csak 5.50-be került. És még a Payer Hüttének van rossz híre? Én szeretem! Akár még enni is visszamennék.

Közben elmondom, hogy a névadó Julius Payer (teljes nevén Julius Johannes Ludovicus von Payer, a korabeli magyar sajtóban Payer Gyula, 1841-1915) katonatiszt, hegymászó, sarkkutató, térképész és tájképfestő volt. Jeleskedett a solferinoi- és a custozai-csatában. Hegymászó szenvedélyét első sorban Dél-Tirolban és a Magas-Tauernban élte ki, ő volt az Adamello (3554m) első megmászója. Több északi-sarki expedicióban vett részt, többet ő maga vezetett, 1874-ben felfedezte a Ferenc József-földet és erről könyvet is írt, meg képeket is festett. 1912-ben újabb expedíciót szervezett, melynek során tengeralattjáróval ment volna az Északi-sarkra. 71 évesen... Őróla nevezték el az Ortler alatt 1875-ben (a F. J.-föld felfedezése utáni évben) épített turistaházat.

 

Julius Payer

A korai vacsora után összecsomagoltuk a másnapi holminkat, majd lefeküdtünk. Bóbiskoltunk, beszélgettünk, nevetgéltünk. Este tízre (pénteken) aztán teljesen meg is telt a ház.

A második nap képei: https://picasaweb.google.com/109969322265258264765/Ortler2Nap?authuser=0&feat=directlink

A mászás napján reggel négykor keltünk – nem túl sietősen, mert nem akartunk elsőként indulni – s öt óra körül keltünk útra. Szélcsend, kellemes 10 fok, a felhők között az ég (Göncölszekér) és a föld (Sulden) fényei is kivehetők: szóval a körülmények ideálisak.

Tulajdonképpen nem nagy út ám, ami ránk vár: a hüttétől a csúcsig éppen pontosan 2km a táv. Na, de milyen 2 kilométer!? Maga a majdnem 1000m szint még hagyján. Az út első 800m-én a Tabaretta-csúcsot (3128m) megkerülve egy sárkányhát-gerincen hullámvasutazik a mászóút.

A ház mögött, rövid nekifutás után mindjárt mászás következik a félhomályban. Fel-le, fel-le, egyre nehezebb mászások következnek felfelé. Ezek még nehezebb mászások lesznek majd a visszaútban, fáradtan, lefelé. Kisvártatva egy 30m-es(?) fal következik, lánccal biztosítva. Egy 3m-es szakaszt leszámítva tulajdonképpen jól mászható: kicsi, de biztos állások, fogások egymástól kényelmes távolságra majdnem mindenütt találhatók. Azon a 3 méteren, ahol meg nincsenek fogások, a szokásos módon, azaz „nem tudom hogy, talán lendületből”, hamar túlesek én is. A mély csorbák néha lábnyom szélességűek, mégis biztonsággal járhatók, ha nem szédülős az ember. De azért, amikor pár percre ott rekedek az egyikben, mert egyik irányból még, a másikból meg már nincsen szabad kötelem, így sem tovább menni, sem visszamenni nem tudok, … szóval van időm kicsit körülnézni, mindjárt nem vagyok olyan vagány. A keleti oldal sok száz méteres fallal szakad bele a Marltfernerbe, a másik oldal jeges-köves meredek lejtő. A függőleges jobban vonzza a tekintetet, húzza maga felé az embert. Na, inkább nézem a többieket, hogy' boldogulnak?

Közben felkel a nap és az aranyló hajnal kis időre elkápráztat bennünket színeivel. Aztán … még egy nehéz mászás és a jégmező széléhez érkezünk. Eszünk pár falatot, felvesszük a hágóvasat, aztán nekiindulunk a hómezőnek. Illetve, először egy száz méteren kioldalazunk a gerinc alól a gleccserre, s csak amikor egy tisztességesebb méretű szérak alá ér az ösvény, akkor fordul hegymenetbe, jó darabig a jégleszakadás alatt, azzal szemben halad, majd meredeken kikapaszkodik, vissza a gerincre.

 

Kupaktanács

A gerincen rövid kupaktanács, majd kissé lejjebb megyünk a bivakházba, reggelizni. Az ezernevű Ortler-Tschierfeck-Lombardi-bivak(hütte, 3316m) éppen félúton van a Payer Hütte és az Ortler-csúcs között. Az út hátralévő részén, 1 km-en tehát még 600m szint vár reánk, a vastag hóval borított gleccseren. (A kunyhó felszereltsége egyébként 4 fekvőhely, asztal, pad, 2 stoki, pokrócok.)

Ortler-Tschierfeck-Lombardi-bivak (3316m)

Pietrele úgy dönt, hogy itt megvár bennünket. Elfogadjuk a döntését. Ismerjük, nem az a feladós fajta. Oka van annak, hogy nem jön tovább: légzési nehézségek. Konkrétan nem kap levegőt. A felkészülés során egy futás után megfázott és még nem jött rendbe. Sajnáljuk. Gina is maradna, de őt a profik rábeszélik, hogy jöjjön tovább, „hisz a nehezén már túl vagyunk”. Egy fenét vagyunk túl, de sebaj, Gina jön velünk tovább. Csak induljunk már!

A hómező egyre meredekebben folytatódik. A lefelé jövők itt meg-meg csúsznak. Nem olyan egyszerű világ ez, mint a gyanútlan szemlélődő gondolná. Itt-ott hatalmas szérakok, gigászi hasadékok emlékeztetnek arra, hogy ez a gyönyörű, de korántsem veszélytelen táj egy gleccser.

Változatlanul a fenséges Oberer Ortlerferner. A meredek szakasz végén feltűnik a csúcs, meg az is, hogy addig még meg kell kerülnünk egy orbitális nagy hasadékot, meg egy lapos púpot, ami így pont olyan, mint a Nagy-Fátrában a Ploská, télen. A hasadékon átugrálunk ott, ahol az csak 40cm(-nek látszik), a lapos dombot megkerüljük és szépen, egyenletesen emelkedve közelítünk a csúcshoz.

A Wildspitze (3772m) az Ötztali-Alpokban

Közben kitárul a panoráma. A szomszédos Ötztali-Alpok, s benne a gyönyörű Wildspitze (3772m) eddig is hívogatóan nézett reánk, most azonban már átlátunk a svájci határon húzódó Engadini-Alpok gerince fölött is és ott is gigászi hegycsoportok és magányosnak tűnő kolosszusok szöknek az ég felé. Közülük nem egy négyezres.

Felérünk a csúcsra. Ortler, 3905m. Délelőtt 11 óra. 4-5 óra alatt szoktak felérni, 6 óra alatt mi is fent voltunk, nem rossz. Pár percig magunk vagyunk. Ölelgetjük-csókolgatjuk egymást – persze, „semmi erkölcs” – aztán fényképezkedni kezdünk. Valahogy nem a csúcscsokin jár az eszünk, igaz, a hely is szűk és meredek. Közben egy brigád mászik felfelé az első megmászó (J. Pichler, 1804) útján, a Hintergraton, egy másik brigád meg a normál úton, ahol mi jöttünk. Így aztán van kinek a kezébe nyomni a fotóapparátot: kölcsönösen körbefényképezgetjük egymást, senki nem marad le a képről.

Aláírjuk és felkötjük a csúcskeresztre a Pietrele által küldött nemzeti színű szalagot, aztán elsőként indulunk vissza, lefelé.

A csúcs alatti nagy hasadéknál Tibi meggyőzi Ginát, hogy ugorjon bele, én majd megtartom. Érdekes módon nem is Ginát kell igazából meggyőzni, hanem engem. Ő vígan ugrik, én meg – lám – megtartom. Hááát, vannak ilyen őrült dolgok, amit szerintem normális ember nem csinál … mint pl. a körhintára ülés, motorozás, gleccserhasadékba ugrálás, … hegymászás. De most már mindegy. Úgy tűnik, egyedül én nem élvezem a dolgot, ők vígan bohóckodnak, aztán valahogy ki is kanalazzák a csajt a gödörből és megyünk tovább, vidáman.

Míg a meredekhez nem érünk. Már látszik a bivakház, meg Pietrele a narancssárga pulcsijában, ahogy kényelmesen, a falhoz dőlve ül egy deszkán, és nézi a produkciót. Az előttünk haladók esnek-kelnek a meredeken a hóban. A fölöttünk jövők lavinát indítanak el, ami viszont nem felénk jön, hanem a jégletörés felé. Szerencsére épp a letörés pereménél megáll és nem zúdul a letörés alatt húzódó ösvényre, ahol jön-megy a hegymászó népség. Aztán mi kerülünk sorra. Gina is, én is elcsúszunk a félméteres hókásában. Fékezek veszettül a jégcsákánnyal, mire megállok. Hágóvasas lábam centiméterekre Gina arcától. Azt mondja, elég félelmetes látvány ilyen tempónál, ilyen közelről. Még óvatosabban megyek tovább, aztán elcsúszom, Ginát is felrúgom, a Tigrist is elrántom és csúszunk. Hasra fordulok, fékezek, a jégcsákány kirepül a kezemből, fel a levegőbe. A csuklópánt lerántja, de nem vágódik az arcomba. Újra belenyomom a hóba, nyomom, ahogy tudom, míg végre megállunk. Mindenki a hóban fekszik. Röhögünk, de ez persze nem teljesen őszinte. A fizika törvényei szerint ugyanis nekünk is a jégletörés felé kellett volna csúsznunk, ahogy a lavina tette. Szerencsére mi azonban nem kerültünk ki a meredélytől a gerinc felé oldalazó nyomcsapásból, az előttünk haladók nyomában csúsztunk végig. Komolyabb sérülés nincsen: Tibinek a csuklója fáj, nekem a jobb térdem húzódott meg, talán forduláskor, és Gina ruhája megtelt hóval. Tényleg, mintha kissé teltebb lenne! Hát... szóval... enyhe időben csodákra képes a hókása is.

Elvergődünk a bivakházhoz. Pietrele szemmel láthatóan kipihente magát. Órák óta azt nézi, milyen mutatványokkal jönnek le a népek. A mi produkciónk végét sajnos egy felhő miatt nem látta, de mások is tettek ott csodát. Akik össze voltak kötve, rendre elrántották egymást, akik szólóztak, valamivel jobban teljesítettek, mert csak a saját eséseiket kellett korrigálniuk. És ez azon a napon szerencsére mindenkinek sikerült.

A jégletörés, alulról

Folytatjuk a lemenetelt: be a jégletörés alá … aminek jól tudjuk, mi van a tetején … majd a lehetőségekhez mérten sietősen ki is megyünk alóla, a sziklagerincre.

Lecsatoljuk a hágóvasat, fájdalomcsillapítót mixelünk nekem, falatozunk is. Semmi kapkodni valónk nincsen, mert tőlünk 20 méterre, ahol a mászás kezdődik, torlódás van. Egy csapat hosszabb ideje nem boldogul a lejutással. Igen, az ott nem is olyan nagyon egyszerű, egy kötélgyűrű, vagy egy darab lánc sokkal könnyebbé tenné a helyet. De mindent meg lehet oldani, mi is megoldottuk aztán (igaz, volt két szakemberünk). Pietrele közben elemében van. Elöl Tibi töri az utat, aztán jön Gina, Pietrele, én majd a Tigris zárja a sort, mert ő még akkor is biztonságban van a sziklán, ha én biztosítom. Szóval, Pietrele van középen, így akármerre néz, mindenhol van valaki, akikek beszólhat. Hol Ginát szuttyogatja, hol meg az én kötéltechnikámat elemezgeti. Szó se róla, a sziklamászásban engem két dolog zavar csak: a lábam meg a kötél. Még a szikla a legkevésbé zavaró körülmény. Hol a lábam tekeredik a kötélre, hol a kötél a lábamra... hogy ne legyen útba, odébb dobom, s ezzel csinos hurkot kanyarítok Pietrele nyakába, mint Winnetou, amikor a sziú Vörös Bikával párbajozott a totemoszlopnál. Ellenben a láncos szakaszt lefelé minden várakozásomat felülmúló ügyességgel teljesítem. Csak a Tigris röhög fennhangon, pedig a kötél most nem is a lábamra tekeredett, hanem a jégcsákányba beleakadva valahol a hátizsákomon van. De csak kacagjon, majd hurkot vetek őrá is!

Délután ötre, 12 órányi mászással visszaérünk a Payer Hüttéhez. Magunkhoz mérten ügyesek voltunk. Csúcscsokizunk, mert most van hozzá szabad kezünk. Pakolás közben Tibi és a Tigris elemzik a tapasztaltakat. Hogy nehéz hegy, nem gondolták volna, hogy ilyen nehéz. És ha elromlik az idő, akkor kimondottan veszélyes lehet. Összességében a négyezresek között is megállná a helyét. Mászásait a Monte Rosához, havát-jegét a Mont Blanchoz hasonlítják. A szépsége viszont egyedülálló. Körülbelül ezeket mondták és én akkor már tudtam, hogy mi lesz a blogom címe.

Jégomlás az Ortleren

Mivel másnapra korai indulást terveztünk, így nem időztünk soká a hüttében. Magunkhoz vettük otthagyott hátizsákjainkat és kb. 3 és fél óra alatt lementünk Suldenbe, s onnan tovább, a táborhelyünkre, másnap pedig haza.

A Suldental a táborhelyről

A harmadik-negyedik nap képei: https://picasaweb.google.com/109969322265258264765/Ortler34Nap?authuser=0&feat=directlink

Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mennyi időbe telik, amíg megtalálja bennem a méltó helyét ez a hegy, ez a kirándulás. A hármónk által készített több, mint 1500 fénykép feldolgozása 4 napig tartott. És az ötödik nap lett az, amikor azt mondtam: ide visszamennék. A Glockner „csak” 2 napos volt, pedig az is örök szerelem...

Julius Payer: Nie zurück (Nem hátrálunk meg)

Címkék: Ortler Tirol Hegymászás





Bejegyzések 1 - 10-ig. Összes bejegyzésed: 10

NOMAD7573
2011/07/26 17:30:08

Üdv nektek , nagyszerű túra lehetett, gratulálok hozzá . Szép időt fogtatok ki szerencsére. Csak így tovább --i tak dalse--



pavluxek
2011/07/25 22:14:19


Tiger írta:
Üsse kavics, nagy duzzogva visszamehetünk.  ... A G. Zebru meg rajta van a listán, akihez mellé sompolygott a Cavadale is. Szóval klassz környék. 

Díszpolgár??? Oks, benne vagyok.

Ja, klassz környék...




Tiger
2011/07/25 21:42:47

Üsse kavics, nagy duzzogva visszamehetünk. 

Ha a muzeumot hamarabb tudom, már hogy ott van a Yak&Yeti Étteremben... mert hogy egy pislantásnyira volt a szállástól, én meg össze vissza kerestem a faluban. 

Arrol nem is szolva, hogy nekem piszkalja a csörikémet a Stifser Joch is igaz az szigorúan biciklivel mind a három irányból... nézzétek csak meg turista térképen micsoda gyönyörű kacskaringózás oda vissza minden irányba....


A G. Zebru meg rajta van a listán, akihez mellé sompolygott a Cavadale is. Szóval klassz környék. 

Díszpolgár??? Oks, benne vagyok. 


Genit támogatom, és bármennyit felhasználhat a fotóim közül is. 



pavluxek
2011/07/25 08:57:52

Igen, a Tigris is megszerette ezt a tájat. A népek sem ellenszenvesek. És, hááát, tekintve, hogy a kis titkos listánk ahelyett, hogy rövidülne, még gyarapszik is az Ortler-csoport további hegyeivel (Königspitze/Il Gran Zebrú, meg a Cevedale is felkerült a listára), lehet, hogy majd érdemes lesz helyi bérletet is váltani.  A Messner-múzeumot is meg kellene nézni a Yak&Yeti Étteremben. Egyébként meg Dzsenit szuttyogatom, hogy írja meg blogként a kirándulásukat. Nem zárkózott el.



Tiger
2011/07/24 21:10:39

Halihó!


Igen már vissza is jöttünk. A történethez hozzátartozik, hogy bizony mi a Matyira készültünk, de mint tudni két lengyel fiu balesetet szenvedett és meghallt a Matyin a harmadikat válságos állatpotban hozták le a hegyimentők, ergo helyi vezető nélküli partikat Zermattból nem engednek fel. Hát most az olasz oldalt még nem tanultam meg... na nem ez volt a gond, hanem az a markáns hidegfront ami jött. ... majd győzött.

Szóval nézegettük a netet az indulás napján, és bizony egyik szóba vagyis tervebe vehető és tervezett helyen sem mondtak jó időt. Így lett, hogy ismét megátmadtuk az olaszokat, és ezen belül Sulda falucskát. Ott még pár nap és részben jó időt igértek. Új terv, egy ráhangoló kis mászás valamerre, aztán Orler, majd G.Zebru lett volna. 

Ott is kissé hideg fogadtatásban volt részünk, na nem a helyiek részéről hanem az időtől. Szóval már a bemelegítő mászáson olyan hóvihar, meg szélförgeteg volt, hogy a csúcs alól visszafordultunk. Jobb a békesség alapon. Ekkor másnap és ezt követően még igértek rövid jó időket, főleg a délelőtti órákra, ekkor az Orler előlépett elsőszámú célpontá. Az időjárás előrejelzést errefelé elég komolyan veszik, mondhatin majdnem betűre és órára be is jött. Vagyis csütörtökön mentünk fel a Payer Hüttébe, itt amint felértünk élénk havazás kezdődött ami szinte egész éjszaka ki is tartott. Majd péntek reggel a csúcstámadás napján napsütés és havas csúgy, meg havas sziklák fogadtak. 

Sok parti indult neki, mi is élénken nekivágtunk. Indulás a Hüttétől 05.15. A csúcsra már ismét felhőben és erős szélben értünk fel 08.50 -re, nem is időztünk sokat, rövid csúcsfotózás, majd irány vissza, még a csúcs csokit is inkább visszavittük. 

Vissza a Payer Hüttéhez 11.50-re értünk. Igen jó tempót mentünk, de kelett is mert már visszafelé is havazásban másztuk meg a sziklákat, ami kellően csúszött is. 

Így esett, hogy július vége felé az Orler téli mászás keretében engedte meg hogy felmenjünk rá, és ismét nagyszerű élményekkel ajándékozott meg. Azt hiszem szeretem ezt a hegyet. 


Képek:

https://picasaweb.google.com/lh/sredir?uname=tora.bm1&target=ALBUM&id=5632961211447735073&authkey=Gv1sRgCMzGupjBipTKWA&feat=email



pavluxek
2011/07/23 21:08:59

A Tigris, Dzseni és Józsi tegnap (a Tigris 2 héten belül újra) megmászták. Meglehetősen télies körülmények között. Reméljük, abból is lesz blog.

Reinhold Messner is mindig megmássza, újra és újra, más és más irányból, és ez a hegy mindig más és más. Klassz, na!



Gejza
2011/07/22 20:21:55

Ebben az írásban benne van minden a túra hangulattából. Öröm volt olvasni és gratulálok a sikerhez!



pavluxek
2011/07/20 09:15:52

Romeiser László tartalékos hadnagy így emlékezik meg tanulmányában az Ortler harcállásról (I. vh.):

„Közvetlen a csúcs alatt (3905 m) voltak a bejáratok a jég- és hóalagutakba. Kb. 10 méterre a jég (gleccser) felülete alatt pedig a férőhelyek (barakok), beépítve. Természetes, hogy napi (napfény) világítás nem volt. Éjjelnappal égett bennük a petróleumlámpa. Innen vezettek a jégbe vájt alagutak az állásokhoz.” - „Hogy milyen nélkülözések, veszedelmek és munka árán tudtuk ezt megépíteni, csak az tudja méltányolni, aki ezt végigcsinálta!” - „A mi századunknál (1. hegyivadász) hárman voltunk magyar tisztek. Delmár Walter hadnagy, dr. Komarnicki Roman hadnagy és én (Romeiser László hadnagy). A legénység között is voltak magyarok. Előfordult, hogy mindhárman magyarok szolgálatban voltunk, t.i. mint a hegycsúcson létesített támpont parancsnokai. Komarnicki a Hohe Scheiden (3424 m), Delmár az Ortleren (3902 m) és én a Königspitzen (3951 m). Igen büszkék voltunk, hogy a világháború legmagasabb állásaiban, a keleti Alpok legmagasabb csúcsain is magyarok teljesítenek szolgálatot és ott magyar tisztek a parancsnokok.”


 


Legénységi szállás gleccserhasadékban és hadiút a Königspitzén



kekszakall
2011/07/17 20:57:08

Minden elismerésem mindenkinek !! Ha új lábaim nőnének akkor én is ritkábban de ilyen helyeken járnék ! Köszönet a profi blogért !! 



Tiger
2011/07/16 21:24:47

A sok cipő reklám után inkább az Ortlerről pár szót. Nagyon jó választás volt, szerintem. Nehéz hegy és meg kelett dolgozni érte, de megérte. Szép az út, technikás és tetszett. Már gondolkodom egy másik úton mármint az Ortlerre. 

Szó mint száz igen nagyon jó túra volt. Kösszönet érte a két ötlet adónak Pietrelenek és Pavluxeknek. 




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.