”Lővérek 25” teljesítménytúra a CATS Egyesület szervezésében

táv: 24.7 km; szint: 840 m; szintidő: 8 óra; MTSZ 54 pont

Az útvonal: Sopron (Hunyadi János Általános Iskola)  Kutya-hegy  Valéta  Ágfalva  Fehér úti-tó  Fehér Dániel-forrás  Ultra  Tolvaj-árok Várhely-kilátó  Bella-emlék  Tacsi-árok  Hétbükkfa  Károly-kilátó  Sopron

Nagy izgalommal vártam ezt az utazást. Már két héttel ezelőtt, még az ”Ex Visegrado” túrán beszéltük arról Zsuzsa barátaival, hogy esetleg autóval levinnének minket Sopronba. Ők csapatban, összesen öten, a 40 kilométeres távon indulnak egy bajnokság utolsó futamaként. Büszkén állították magukról: olyan torony magasan vezetnek a versenyben, hogy függetlenül attól, milyen időt mennek ezen az utolsó túrán, biztosan ők nyerik a bajnokságot!

Közben, szokásom szerint olvasgattam mások túrabeszámolóit, nézegettem a feltöltött fotóit, és levelezgettem ismeretlen ismerőseimmel. Egy ilyen levelezés során derült ki, hogy az egyik túratársunk szintén Sopronba készül a csapatával, és ők is biztos befutónak gondolják magukat a Budapest kupa bajnokságon. Jókat derültünk az egyre szövevényesebbé váló történeten, hogy vajon ugyanabban a bajnokságban, fiú vagy lány csapatban, senior vagy junior korosztályban induló csapatokról van-e szó. Végül telefonszámot és ismertetőjeleket cseréltünk – ő szakállas és piros kamásliban lesz, én nem vagyok szakállas, fekete a kamáslim, de piros a kabátom - abban maradtunk, hogy megkeressük egymást Sopronban, ahol várhatóan mindenre fény derül.

Szombat reggel fél 6-kor indultunk. Én már az előtte való napokban nem voltam csúcs formában, fájt a torkom, náthás voltam és köhögtem, a két és fél órás autózástól is rosszul lettem. Zsuzsa eléggé aggódott, hogy fogom így végigjárni a 25 kilométeres utat, de én éreztem, a mozgás és a friss levegő jót fog tenni. A túra alatt mintha minden bajom elfújták volna.

Kiszállva a kocsiból, kissé ugyan szédelegve, de rögtön észrevettem, hogy nem is egy, hanem két piros kamásli is közeledik felénk. Kiderült, hogy azok a fiúk, akikkel mi utazunk, ugyanazok, akikkel a levelezőtársam egy csapatban van. Így tehát megoldódott a kérdés, hogy ki nyerte torony magasan a bajnokságot.

Ezen a túrán mindenféle érdekes élményeben, csodálatos látványban, és félelmetes-izgalmas kalandban volt részünk. A legszebb és legromantikusabb útszakasz egy vízmosásban, a Tolvaj-árokban vezetett. Folyamatosan kereszteztük a hol szelíden csörgedező, hol kisebb vízesésekben zuhogó kanyargós patakot, kidőlt fenyő törzsek alatt és felett kellett átmásznunk, nagyon élvezetes volt!

Az idő kicsit ködösnek indult, de dél felé kezdett a nap kisütni. Mire felértünk a Várhely-kilátóba, olyan látványban volt részem, amit eddig csak filmeken láttam. Alattunk hömpölygő fehér felhőtenger, a hegyek csúcsai, mint szigetek magasodtak ki a napsütésben, tőlünk nem messze, légvonalban alig 3000 méterre - mintha karnyújtásnyira lett volna - a Dalos-hegyi adótorony felső része állt ki ködtengerből ... csodálatos látvány volt! Távolabb a Schneeberg tömbjét is látni lehetett. Már csak ezért is megérte eljönni.

És még csak ezután következett a kaland. Túl sok időt töltöttünk a kilátón, három óra felé indultunk tovább a még hátralévő 7,5 kilométeres úton, a pontőrök útmutatása szerint végig a kék jelzésen. Egy ideig még szállingóztak mögöttünk a hosszútávosok, akik egymás után értek utol minket, de egyszer csak elfogytak, senki nem jött mögöttünk. Mire rájöttünk, hogy rossz úton járunk már sötétedett. Annyi időnk volt még, hogy elővegyük a térképet és a zseblámpáinkat és már sötét is volt. A térkép sem segített, nem tudtunk rájönni, hol vagyunk, ezért úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk, mert kb. egy órával és 4 kilométerrel korábban kereszteztünk egy aszfaltos utat, amin ha lefelé megyünk, előbb-utóbb biztosan beérünk Sopronba. Javasoltam Zsuzsának, hogy hívjuk fel a fiúkat, hogy ne aggódjanak, későn fogunk beérni, de ő önérzetes túrázó, és kijelentette, hogy egyedül is meg tudjuk oldani a problémát.  Kicsit aggódva bandukoltam visszafelé a sötét erdőben, már lámpa fényével keresgélve a kék jelzéseket, amikor a messzeségben fénycsóvát pillantottam meg. Zsuzsát otthagyva, árkon-bokron át rohantam, és az utolsó pillanatban odaérve, egy erdei úton haladó autó elé ugrottam. A sofőr eléggé meglepődött, mit keres két budapesti lány Soprontól két óra járásra a sötét erdő közepén, de felajánlotta, hogy szívesen visszavisz minket autóval. Zsuzsa még most is csak útbaigazítást kért, és gyalog akarta befejezni a távot, egyedül az az érv hatott rá, hogy nem tehetjük meg a minket autóval szállító barátainkkal, hogy miattunk négy órával később induljanak vissza.

Mire fél 11-re hazaértem, teljesen beteg voltam. Rázott a hideg, orrom teljesen bedugult, fejem zsongott, szédültem, folyt a könnyem. Hétfő-kedd-szerdán csak ágyban feküdtem és aludtam, de most már elég jól vagyok - szombatra már tervezem az újabb, Pilisi túrát.  Köszönet a fotókért Szabó Zsuzsának.

Címkék: Sopron Lővérek Tolvaj-árok Várfok-kilátó Schneeberg