Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



Vonattal a Retyezátba
2011/08/09 21:35:34 Küldte: kallaipisti
A Retyezát meglátogatása azóta nagy álmom volt, amióta először, úgy másfél éve olvastam róla. Addig a legmagasabb csúcs, amit gyalog "meghódítottam", a Kékes volt (bár biciklivel jártam sokkal magasabban is), így az azóta eltelt időben gyakorlatilag erre a túrára készültem. Rengeteg túrabeszámolót elolvastam, cikkeket keresgéltem a magashegyi túrázásról, és próbáltam megszerezni azt a tapasztalatot, ami ehhez a túrához szükséges.
Mivel kocsim nincs, más csoporthoz pedig nem tudtunk csatlakozni, így vonattal vágtunk neki az útnak. Az eredeti elképzelés egy gerinctúra lett volna, Kőaljaohábából (Ohaba de sub Piatra) indulva és Kimpulunyágra (Câmpu lui Neag) érkezve, de mivel utóbbiból nem találtunk semmilyen megbízható közlekedési eszközt egy vasútállomáshoz, ezt elvetettük.
 
1. nap
A Dacia nemzetközi gyorssal, hajnali 01:50-kor indultunk Békéscsabáról. A jeggyel "szerencsénk" volt, mivel menettérti jegyet vettünk Petrozsénybe (Petrosani), és így 50%-os kedvezményt kaptunk - kettő főre kb. 18.000 Ft-ba került, ehhez jött a helyjegy ára (ami Magyarországról Romániába nem kötelező, de vissza állítólag igen). Csatlakozásunk Piskin (Simeria) volt, ahol a vonat a kiírttal ellentétben az 1. vágányról indult a 2. helyett, így majdnem menet közben kellett rá felmászni, mert ugye rossz helyen vártunk, és számunkra csak az utolsó pillanatban derült ki a turpisság. 08:34-re értünk (menetrend szerint) Kőaljaohábára, ahol a kitett (és neten is megtalált) maxitaxi menetrend szerint a következő járat csak órák múlva volt várható. Mivel nem akartunk az állomáson lézengő 3 beteg kóbor kutyával időzni, így gyalog elindultunk Carnic felé. Salasu de Sus mellett épp a felszerelésünket igazgattuk, vettük le a reggeli melegben feleslegessé vált polárpulcsikat, amikor megállt mellettünk egy fehér Mercedes kisbusz, kiderült, hogy ez is maxitaxi, így felszálltunk, és elhelyezkedtünk a többi túrázó között. A sofőr igen szórakoztatóan vezetett, a legjobban akkor állt égnek a hajam, amikor az éles kanyarokban különösebb lassítás nélkül próbált sms-t olvasni, majd telefonálgatott.
Élve megérkeztünk Carnic-ba, a viteldíj 10 lej volt fejenként, és mivel beszélt angolul a sofőr, megtudtuk, hogy minden nap 10, 12 és 15 órakor indul vissza Carnic-ből Kőaljaohábára. A visszafele indulások időpontját nem kérdeztük, később pedig nem volt rá lehetőségünk, de a kb. 40 perces út alapján 9, 11 és 14 óra körül lehet.
Carnic-en a lehető legkevesebbet húzva az időt, indultunk a Pietrele turistaközpont fele, ahol Judit éjszakázni szeretett volna (éjszakai vonat után soha nincs kedve sokat menni - megértem), nekem viszont feltett szándékom volt felmenni a Bukura-tóhoz. Az út folyamán megnéztük a Lolája-vízesést, ami megéri azt a negyed órás kitérőt.
A Pietrele turistaközpont előtt Judit aludt egy kicsit egy esőbeállóban, mert nagyon pocsékul volt, én addig főztem egy tésztát. Közben arra jött a nemzeti park egy őre, akivel angolul társalogtunk, beszedte a fejenként 5 lejes belépődíjat a parkba, és megkaptuk a kis cetlijeinket cserébe. Ha akkor elkerüljük egymást, akkor senki hivatalos személlyel nem találkozunk - ennyire esetleges a "beléptető rendszer".



Előttünk a távolban a Bukura-hágó (a K jelzésen)




A Pietrele-patak


A Pietrele központon szinte lassítás nélkül átvágva (vízvételi lehetőség a patak feletti hídnál, a leégett turistaház mellett - eltéveszthetetlen) folytattuk az utat a tóhoz, ugyanis még csak 1 óra volt, vétek lett volna megállni. A központ ki is kerülhető a Gentiana turistaház irányába, de őszintén szólva akkor ezt a lehetőséget fel se fogtuk, szemellenzővel mentünk a legjártabb úton. Az út a tóhoz (K sáv) meglepően forgalmas mindkét irányba, és elég lassan is haladtunk - a táblák által 3-3,5 órára becsült utat sok megállóval, rengeteget fényképezve, nézelődve, egyszer megállva falatozni, majdnem 7 óra alatt tettük meg. A Bukura-nyeregbe felérve megdöbbenve láttam, hogy a kijelölt sátorozóhely tele van. Mivel több napig szinte folyamatos eső volt, mielőtt mentünk volna, és az első (előrejelzések szerint) esőmentes napra időzítettük a kiutazást, arra számítottam, hogy szinte üres lesz a hegység - tévedtem. Lent a tónál még találtunk egy kövekből épített, éppen csak elég széles, és nem túl magas, kövekből kirakott szélfogót a tábor szélén, ahol felvertük a sátrat, és berendezkedtünk az éjszakára.



Így fogadott minket a Bukura-tó

 
2. nap
Az új "gazdaságos" 3 évszakos múmia hálózsákjaink kiválónak bizonyultak (a rendes télieket nem akartam koszolni, ahhoz túl drágák voltak, a nyáriak nem elég melegek ide - hát "occsón" vettünk 2 új hálózsákot: és nagyon megérte, kényelmesek, melegek, egyedül a cipzárak macerásak egy kicsit, állandóan becsípik az anyagot).
Az előző nap estéjén Judit még ragaszkodott hozzá, hogy a 2. napon pihenjünk, menjünk egy rövidebb, egyszerű túrára, mert nagyon fáradt volt. Ennek ellenére reggel meglátta, hogy szép idő van, hirtelen nem bírt magával, és a késői kelés ellenére (10 körül) nekivágtunk a Retyezát-csúcsnak. Későn, 11:15 körül indultunk a S sáv jelzésen, közben kicsit kezdtek gyűlni a gomolyfelhők az égen. Az út eseménytelen, de nagyon szép volt, Judit is egyre jobban boldogult a kövekkel (bár a terepjáró képessége még mindig fejlesztésre szorul). Mire felértünk a csúcsra, pont befelhőzött, így kicsit ücsörögtünk a ködben, megállapítottam, hogy a gc-s láda a védett terület határán BELÜL van, oda pedig nem akartam bemenni (és ezzel rossz példát mutatni más túrázóknak), így ezt passzoltuk.



Távolban a lecsapott hegyű Retyezát-csúcs




Úton vissza a Retyezáttól - újra távolabb láttunk 50 méternél :)

Ami az úton mindkét irányba megdöbbentett, az a túrázó társaság összetétele volt. Találkoztunk legalább 2 osztálykirándulással, nagyon divatos "tiszadorkó" jellegű tükörradiál talpú cipőkben, szandálos gyerekekkel, és kifűzött deszkás cipőkben feszítő tini srácokkal. Hátizsák minden harmadiknál, víz senkinél közülük, esőkabát elvétve talán. Kicsit el is gondolkoztam, hogy én másfél éve készülök egy túrára, annyi helyen írnak a hegy kiszámíthatatlanságáról, a ködről, nehezen járható terepről, csúszós kövekről, nyári havazásokról, jégesőkről; mások, tanárok pedig egész osztályokat hoznak ide erre a területre teljesen alkalmatlan ruházatban, alapvető felszerelés nélkül, egész csapat gyereket veszélyeztetve ezzel - de biztos én reagálom túl...
Az visszavezető úton időnként ködben haladva értünk a Bukura-csúcs alá, ahol elkezdett szemerkélni az eső, majd később rendesen záporozott. Felvettük az esőkabátot és a hozzá tartozó nadrágot is, így csak a táskáink áztak el (de azok teljesen), valamint a cipőink bizonyították be, hogy tényleg megértek a cserére, nincs az a babaolaj-mennyiség, ami visszaadná egykori vízállóságukat. A táborba visszaérve a sátorban főzőcskéztünk, vártuk, hogy elálljon az eső, később az eső elálltával gyönyörű naplementében volt részünk, majd nyugovóra tértünk.
 
3. nap
Reggel magunkhoz képest korán, 8-kor keltünk, és kinézve megláttuk az áthatolhatatlan ködöt. Aznapra a Pelága-csúcs megmászását terveztük, aminek ködben nincs sok értelme, de ennek ellenére bíztunk a szerencsénkben, és nekivágtunk a S+ jelzésen. Mögöttünk senkit nem láttunk elindulni, előttünk is csak 1-2 ember ment a hegyre, mialatt készülődtünk; a többség állt a tóparton és tanácstalanul nézte a ködöt.
Az úton tehéncsordába botlottunk, és jó darabig botladoztunk is köztük, próbáltuk tartani a tisztes távolságot. Idegen állattal a gazdája távollétében nem barátkozok, a tehenek testbeszédét pedig nem ismerem :) Kapkodás nélkül mentünk, ködben felesleges sietni, de így is majdnem tartottuk a táblára írt 1-1,5 órás időt, a nagy kövek és a tehénkerülgetés ellenére. Közben szemtanúi voltunk a szarvasmarhák szociális életének, amit még nem láttam soha, sehol: tisztogatták, nyalogatták egymást, a fiatal bikaborjak öklelőztek egymással. Judit nagy állatbarátként nem győzött fényképezni...
A csúcsra felérve 1 órás megállót terveztem bízva a köd feloszlásában és a szerencsénk kiteljesedésében, és meg is lett az eredménye. Kb. negyed órája voltunk fent, amikor látszani kezdett a köd mozgása, megtört az egyhangúság, majd itt-ott kék foltok és a tájra nyíló "köd-ablakok" jelentek meg. Nem győztünk csodálkozni, gyönyörködni és persze fényképezni. Közben azért megkerestem a gc-s ládát (ez legalább könnyen meglett - nincs türelmem sokáig keresgélni, ha nem találom meg 5 percen belül a dobozt, akkor hagyom a fenébe).


Egy kitárult köd-ablak a Pelágáról



Itt tapasztaltunk először és utoljára ellenünk irányuló ellenszenvet azért, mert magyarok vagyunk. Egy fiatal pár ért fel a csúcsra, angolul beszéltünk pár szót, megkértek minket, hogy fényképezzük le őket a csúcson egy román zászlóval (ami amúgy van fent, de a biztonság kedvéért hoztak magukkal egyet ők is), de amikor kérdésükre válaszolva megmondtuk, hogy Magyarországról jöttük, rosszallóan ciccegtek és csúnyán néztek. Bárki mással beszéltünk angolul, kedvesek, rendesek voltak, viccelődtünk egymással, senkit nem zavart a magyarságunk, segítőkész volt mindenki, ha máshogy nem ment, kézzel-lábbal mutogatva segítettek, és együtt nevettünk a nyelvi nehézségeken és a rögtönzött activity-n.



Bal szélen a Custura Bukurei - úton lefele a Pelágáról



Még mindig úton lefele

A csúcsról a P jelzésen mentünk a Bukura-hágóba, ahonnan a már ismert K jelzésen ereszkedtünk vissza sátrunkhoz a tó partjára. Közben belefutottunk egy legelésző ménesbe, fényképezgettük a lovakat, amíg egy játékos, de már elég nagy csikó úgy nem gondolta, hogy ideje barátkozni. Nagyon határozottan és célirányosan megindult felénk, de a nem kívánt testi kontaktus elkerülése végett inkább elhúztuk a csíkot. Este még olyan naplementében volt részünk, amilyenben soha, mindenki kitódult a sátrából és állt a tó partján vagy a sátrak között, tonnaszámra készültek a fényképek :)



A délután fényei

 
4. nap
 
Reggel gyönyörű, derült időre keltünk 8 körül. Nekem már nagyon őszies, szabadságvégi hangulatom volt, képtelen voltam lelkesedni. Nem tudtunk megegyezni a napi programban, Judit mindenáron fel akart menni a Bukura-csúcsra cucc nélkül, én pedig nem akartam visszafordulni a cuccért, erőltettem, hogy vigyük magunkkal. Végül abban maradtunk, hogy összepakolunk, a K jelzésen felmegyünk a Bukura-hágóba, onnan a P jelzésen felmegyünk a csúcsra, közben a táskákat elrejtjük valahol. Ebből az lett, hogy mire felértünk a nyeregbe, már erősen gyűltek a gomolyfelhők, így nem voltunk benne biztosak, hogy megéri a csúcs a kitérőt, végül csak egy sziklakiszögellésig mentünk fel a P jelzésen, onnan fényképezgettünk. Erős szél fújt, vitte a felhőket, amik időnként eltakarták a csúcsok hegyét, de lejjebb tiszta idő volt. Az ücsörgés után a K jelzésre visszatérve lesétáltunk a Pietrele turistaközpontba, téve egy kis kitérőt a Pietrele-vízeséshez a K háromszög jelzésen, ahol meg is ebédeltünk, ha már ott voltunk.


Kilátás a Custura Bukurei és a Pelága felé a P jelzésről




Búcsú a Bukura-tótól




A Pietrele-tó




A Pietrele-tó ismét




A Pietrele-vízesés


A sátorozóhelyre beérve csodálkozva láttuk, hogy tömegnyomor van. Alig tudtunk egy szabad helyet találni a kijelölt terület határain belül, az utánunk érkezők már tilosban sátoroztak, de ez persze senkit nem zavart. A magasságkülönbség miatt már annyival melegebb volt, mint a fent a tónál, hogy a hálózsákom túl melegben bizonyult, ami biztatóan hangzik az őszi túrákra nézve :)
 
5. nap
 
Reggel 7-kor keltünk, hogy 9-kor már úton legyünk, és elérjük a 10-kor induló maxitaxit, amivel a Nuksórától északra induló K háromszög jelzésig terveztünk utazni, onnan egy kitérőt tenni oda-vissza a Kolc-várhoz, majd a délután 3-kor induló járattal lemenni Kőaljaohábára. Carnic-ra leérve 10:03-kor még pont láttuk a maxitaxit elindulni, bár integetni nem integettünk neki. Erre az esetre (vagy ha nem fértünk volna fel a kisbuszra) az volt a tervünk, hogy lesétálunk Malajesd-re (Malaiesti), megnézzük a várromot, majd lesétálunk végig Kőaljaohábára. Erre az „időhúzásra” azért volt szükség, mert vonatunk csak 23:21-kor volt Simeria-ból. Tudtuk, hogy a kb. 10 km forró aszfalt ki fogja csinálni a lábunkat (előtte pedig a könyv szerint 16 km-t tettünk meg murvás úton), de még mindig jobb lehetőségnek tűnt, mint egész nap ülni egy vasútállomáson (ez inkább Judit véleménye volt, én kibírtam volna az ücsörgést is az aszfalt helyett :) ). Az út eseménytelen és forró volt, a Retyezát csúcsai felhőben voltak mögöttünk, de a fejünk felett nem volt egy foszlány se. Stoppolni nem is próbáltunk, de egy belga pár így is felajánlotta, hogy elvisznek minket valameddig – nem éltünk a lehetőséggel. A várnál megebédeltünk, de csak 1 tésztát főztünk, mert takarékoskodni kellett a vizünkkel. Az utat folytatva Salasu de Sus után, miközben az út mellé ültetett almafasorról szedtünk magunknak pár darabot, megállt mellettünk egy kocsi, és felajánlották, hogy elvisznek minket. Túrázók voltak, a 3 utasból csak egy beszélt magyarul, ő is törte, gondolkoznia kellett a szavakon, de jól megértettük egymást. Elmondta, hogy amikor óvodába kezdett járni, még csak magyarul tudott, de ma már nem nagyon használja a nyelvet, ez okozza a nehézséget. Elvittek minket Kőaljaohábára, ahova 4 körül érkeztünk meg ezzel a kis segítséggel, és pár perccel utánunk befutott a maxitaxi is. Ekkor is sikerült új emberekkel megismerkednünk, igazán jól eltelt a vonatút és az idő a simeriai állomáson, amíg nem jött a vonatuk. Kiderült, hogy egy profi fotóssal és a párjával hozott össze minket a szerencse, így volt miről beszélni. Később már csak egy helyi részeg, szájvizet vedelő csövessel volt egy kis összezörrenésünk, akinek nagyon kötözködhetnékje volt, tettünk egy kis kört miatta a településen, de mire visszaértünk, már elment melegebb éghajlatra, vagy elvitték oda. Ettől eltekintve a vonatunk indulásáig hátralevő 5 óra eseménytelenül telt, végül szerencsésen hazaértünk.
 
Ezzel véget értek nyári túráink, lassan vége a szabadságomnak, készülünk az őszre, télre. Várjuk a ködös hajnalokat a Börzsönyben, és a hótalpazásokat a Biharban. Ha sikerül társaságot toborozni hozzá, szeretnék egy több napos hótalpas túrát összehozni valamelyik szelídebb terepviszonyokkal rendelkező közeli magashegységben (pl. Bihar, Gyalui-havasok, Hargita – érdeklődők írjanak :) ), valamint jövő nyárra már beterveztük (ha minden úgy alakul) a Fogarasi-havasokat, és talán a Hagymás-hegységet. Folytatódik a túrabeszámolók olvasgatása és információk, ötletek gyűjtése, fejben készülve az elkövetkezendő túrákra.
 
Néhány általános dolog a vonatozással kapcsolatban:
-       a vonatok többnyire pontosan járnak
-       a nemzetközi vonatok tiszták és rendezettek, a helyi személyvonatok sokkal kevésbé, a simeriai állomás wc-je pedig mindent visz...
-       a maxitaxik menetrendje kiszámíthatatlan, de 1-2 óránként járnak, érdemes rájuk várni, valamelyik vállalkozóé majdcsak jön
-       a csatlakozás hazafele kényelmetlen, ha lehet, inkább Déván érdemes várni, a vonatból kinézve az állomás rendezettebbnek, nagyobbnak tűnt, gyorsétterem is van  mellette, legalább oda is be lehet ülni 1-2 órára.

Sok szép túrát mindenkinek!

Címkék: Retyezát Bukura Pelága Ohaba Pietrele Carnic





Bejegyzések 1 - 6-ig. Összes bejegyzésed: 6

Crusader
2011/09/17 09:22:50

A macska rúgja meg, hogy erős volt az ellenállásom, de egyre jobban mehetnékem lett ....


Nagyon szépek a képek...


 



kallaipisti
2011/09/01 17:29:19

Köszönjük az infót, a lupényi taxiról nem hallottam eddig, az alkalmi fuvarral pedig nem mertem számolni. Így már merem folytatni a túrát abba az irányba is. Mindenképpen szeretnénk visszamenni egyszer, de még rengeteg más hegység is van, ahova érdemes lenne eljutni, így kérdéses, mikor kerül sor újra erre.



Gejza
2011/09/01 10:47:14

Többször jártam már a Zerge-havast (Retyezátot), így nagy élvezettel olvastam beszámolódat. Köszönet érte! Jó volt az eredeti túratervetek! Cimpu lui Neag (magyarra fordítva Hosszúmező) - Lupényon át Petrozsényba sem kellett volna többet gyalogolnotok. Gyakran már a Buta háztól kap az ember alkalmi fuvart. Lupényből pedig ott is van iránytaxi. Amiket a felszerelésről és a magashegyek veszélyeiről olvastál, és írtál, azok igazak. Nem véletlen, hogy az erdélyi és román hegyek teli vannak emléktáblákkel. Elképesztő az a felelőtlenség, ahogy tanáraik iskolásokat odavezetnek!


Más: Juditnak igaza volt abban, hogy a magashegyi túrák első napjára érdemesebb fél napi programot tervezni. Ilyenkor nincs kialudva az ember. Még nem szokta meg a zsák cipelését. Ilyenkor még telia zsák, tehát nehezebb. Ilyenkor kell felvenni a szint javát.


Ti most a Retyezát legforgalmasabb részeit jártátok be, ezért volt mindenütt tömeg. Ha még terveztek oda túrát, érdemes felkeresni a Zanaoga tó katlanát, a Pap-tavat és a Cserna gerincen át lemenni Hercules fürdőre. Ezek is szép helyek, és alig jár arra valaki



kallaipisti
2011/08/11 12:08:46

Köszönöm a dícsérő szavakat!



dalos
2011/08/11 11:49:37

Ha csak fele olyan jó volt a túrátok, mint a róló szóló blog, akkor igencsak jól éreztétek magatokat!


Szuper! Imádom a képeket!



tura
2011/08/09 22:35:43

Irományod remélem sikeres esti mesének bizonyul. Csodás volt olvasni !!!

Hasonló sikeres túrákat!




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.